Barber kontra Barber

Noah Baumbach: Marriage Story / Házassági történet

A tintahal és a bálna rendezője elkészítette eddigi talán legérzelmesebb filmjét, ami egyszerre szentimentálisan és kegyetlenül őszintén boncolgatja a párkapcsolatok széthullásának folyamatait.

Noah Baumbach imád diszfunkcionális családokkal, neurotikus szülőkkel és komplexusos gyerekekkel foglalkozni. Első nagy filmsikere, A tintahal és a bálna (The Squid and the Whale) maró fekete humorral vájkált az önző elvált szülők martalékává váló tizenéves gyerekek lelkivilágában, a 2017-es The Meyerowitz Stories pedig abból adott ízelítőt, milyen elfuserált felnőtteket termelhet ki a válással gyakran együtt járó mérgező nevelés. A Házassági történetben már jóval empatikusabban viszonyul a házasságuk szétesésével küszködő pároshoz, ami nem meglepő, hiszen részben a saját válását dolgozta bele a cselekménybe. Bár egyértelmű Baumbach személyes kötődése, a film nem játssza újra a Jennifer Jason Leigh-tel kötött házasságuk felbomlását: a specifikus történetelemek ellenére univerzális élményekről szól.

A Házassági történet címe kicsit félrevezető, hiszen valójában egy válási történetről van szó – arról, hogy milyen volt az Adam Driver és Scarlett Johansson által alakított Charlie és Nicole Barber házassága, szinte semmit nem tudunk meg. Egy pár perces felvezetésből ugyan kiderül, hogy valaha mit szerettek egymásban, de ebben a montázsban ki is merül a kapcsolatuk idilli időszaka. Ettől kicsit olyan, mintha a Mielőtt éjfélt üt az órát a két megelőző film nélkül néznénk, de még így is működik. Ugyan csak a kapcsolat utolsó szakaszáról szól, hatalmas érzelmi utat jár be a film, hiszen egy válás nem két nap alatt lepörgethető folyamat, pláne, ha dönteni kell a nyolcéves közös gyerek felügyeleti jogáról is. A Henry Los Angeles-i vagy New York-i elhelyezése körüli harc vezet a helyzet eldurvulásához.

A premissza alapján úgy tűnhet, hogy egy végtelenül lehangoló, a szenvedés különböző mélységeibe taszító alkotásról van szó, de Baumbach valójában a legközönségbarátabb filmjét készítette el. A Házassági történet ugyanis legalább annyira komédia, mint dráma, és képes a valóságban fájó vagy idegőrlő pillanatok vicces oldalát is megmutatni (hiszen mint tudjuk, a komédia = tragédia+idő). A rendező ráadásul nem a védjegyévé váló éjfekete és kellemetlen humorral operál, inkább feszültségoldó helyzetkomikummal és ironikus verbális poénokkal nevetetti a közönségét. Talán a Frances Ha óta nem volt ilyen könnyen szerethető rendezése, és a Greta Gerwiggel készített fekete-fehér filmjével ellentétben itt nyoma sincs az indie-esztétikának. A forgatókönyv tökéletesen adagolt humor-dráma arányával, a zeneszerző Randy Newman (Toy Story) finom és érzelmes aláfestő dallamaival, az operatőr Robbie Ryan (A kedvenc, American Honey) meleg színvilágú, gondosan megkomponált képeivel és Hollywood szuperkarizmatikus színészeivel a Házassági történetnek minden esélye megvan arra, hogy a nagy elődjének számító Kramer kontra Kramerhez hasonló tarolást vigyen véghez az Oscaron.

Személyes indíttatásból készíteni filmet a válásról elég necces ötlet, hiszen a házasság (vagy bármilyen párkapcsolat) szétesésének egyik fő jellemzője, hogy mindkét fél máshogy értelmezi az eseményeket, jellemzően magát pozitívabb fényben feltüntetve. Baumbach viszont nem nehézségként tekintett erre a csapdahelyzetre, hanem lehetőségként. A Házassági történet tudatosan állítgatja egyik oldalról a másikra a nézőt, attól függően, hogy épp melyik szereplőt követjük. Amikor Nicole zokogva beszámol az ügyvédjének arról, hogyan dominálta életének minden percét a férje, fittyet hányva a saját igényeire, kicsit megutáljuk Charlie-t. Amikor Charlie teljes lemaradásban kezd rádöbbeni, hogy miközben ő békés megegyezésre számított, a felesége különféle szemét módszerekkel szakítja el tőle a fiát, kicsit megutáljuk Nicole-t. Ez a libikókajáték folyamatos, és bár végső soron egy hajszálnyival (pontosabban egy Sondheim-dalnyival) mégis Charlie kap több szimpátiát, a férfi addigi életét felforgató Nicole döntéseinek jogossága egy percig sem kérdőjeleződik meg.

Charlie és Nicole anyagilag és lelkileg is egyre megterhelőbbé váló válása attól lesz igazán tragikus, hogy mindvégig tudjuk, a közös gyerek és a külön városokban élés miatt nincs olyan megoldás, amivel valamelyik felet ne érné hatalmas veszteség. A Henryért (Azhy Robertson) folytatott küzdelem a kétségbeesés legmélyebb bugyraiba taszítja hőseinket, mi pedig végig követjük őket ezen az úton, látva, hogyan jutnak el egymás szeretésétől és tisztelésétől odáig, hogy legszívesebben kilöknék a másikat egy kocsi elé. A Házassági történet már most kritikuskedvenc alkotás, és a netflixes debütálása után garantáltan rengeteg rajongót fog szerezni magának, hiszen tökéletes traumafeldolgozás megannyi elvált ember számára, aki magára fog ismerni bizonyos mozzanatokban. Az érzelmi hatás kiváltásában támaszkodik is a film arra, hogy minden néző belevetítse a saját tapasztalatait, hiszen mivel Nicole és Charlie szerelméből kimaradtunk, nem igazán kapunk okot annak elmúlásán keseregni. Ha pedig nem történne meg az azonosulás, Driver és Johansson bravúrosan megírt és eljátszott jeleneteit már csak a kivitelezés profizmusa miatt is élvezetes nézni.

A lefojtott dühtől bűzlő csevejek és a szempillantás alatt eldurvuló veszekedések ellenére Baumbach alapvetően optimistán viszonyul a házassághoz és a váláshoz is: ami elveszett, azt nem lehet visszahozni, és bizonyos sebek sosem gyógyulnak be, de ahogy azt a fent említett Being Alive című Stephen Sondheim-dal is elmondja: innen tudjuk, hogy élünk.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.