Bevándorló-elégia

Burhan Qurbani: Berlin Alexanderplatz

Burhan Qurbani bevándorló-történetet csűrt-csavart a német irodalom egyik remekéből, de lehet, hogy főszereplőjének a weimari köztársaságban kellett volna maradnia.

Indulásból rizikós vállalás hozzányúlni egy klasszikushoz. Ez esetben egyszerre kettőhöz is, nemcsak a regényhez (1929), hanem a Reiner Werner Fassbinder-féle tévésorozathoz (1980) is. Pedig a koncepció alapvetően működhetett volna, hiszen akárcsak Döblin regényének és Fassbinder sorozatának főhőse, az új Berlin Alexanderplatz (Franzből lett) Francise is görcsösen vágyakozik a megváltásra, a decens életre, de a körülmények igazságtalansága, a rossz döntések összjátéka meghiúsítja ezt. Míg Döblin és Fassbinder beleveti főhősét az 1920-as évek végének, 1930-as évek elejének német munkásosztályának káoszába, amit az első világháború elvesztése hagyott maga után, hogy az értékvesztettség, a demoralizáltság, a romlottság és kilátástalanság, a gazdasági válság, a szélsőséges ideológiák állapotát mutassa, addig a 2020-as adaptációban Francis mélyrepülése a nyugati willkommenskultur mögötti koromsötét képet rajzolja ki.

Kép a 2020-as Berlin Alexanderplatz című filmből

Francis (Welket Bungué), akárcsak több ezer sorstársa, illegálisan érkezik Európába, a lehető legborzasztóbb módon: az éj leple alatt egy kis hajóval, amely felborul. Társa a tengerbe fullad, akit ha nem tol el magától erőszakosan egy adott ponton, akkor az magával rántja a mélybe. Partra vetődése után Berlinig jut, ahol migránsként kőkemény fizikai munka, embertelenül viselkedő főnök és minimális bérezés jut neki. Méltóságában megsebezve egy drogdíler barátságában találja meg újra önérzetét, aki pénzzel, lakással, rendes ruhákkal, nők társaságával kecsegteti, amelynek először ellenáll, mivel ő becsületes módon szeretne egzisztenciát teremteni magának.

Kép a 2020-as Berlin Alexanderplatz című filmből

Azonban az említett drogdíler amellett, hogy piti bűnöző, egy őrült szociopata, aki Francis teljes lényét behálózva manipulálja őt: önbecsülésére, ambícióira apellálva húzza magával egyre mélyebbre az éjszakai illegalitás undergroundjába. Ambivalens, már-már beteges barátságuk felbonthatatlan, egymásra utalódnak. Francis neki köszönheti, hogy érezheti magát valakinek, hiszen sikeresen pozicionálja magát a drogot terítő szervezet hierarchiájában, élvezi a nagyfőnök, Pums megbecsülést, barátnőt is talál magának egy prostituált személyében, akivel közös gyereket várnak, de mindeközben mélyen megveti magát. Reinhardt irigykedve kezdi el nézi pártfogoltja ívelését, gátlástalan és aberrált bosszújátékaival végleg megfosztja egy tisztességes élet lehetőségétől.

Kép a 2020-as Berlin Alexanderplatz című filmből

Qurbani Berlin Alexanderplatzja azon bukik el, hogy tobzódik a formai megoldásokban és hiányosságokat mutat tartalmiakban. Francis a történet szellemében nem egy cselekvő, hanem egy sodródó hős, amiből nem kellene következnie, hogy jellegtelen és klisékkel teli. Nem a politikai korrektség elsajátított szellemisége miatt zavaró Francis állandó lemajmozása és vadállatnak szólítása, hanem mert annyira banálisnak hat. Akárcsak a szájából oly sokszor elhangzó ígéret: „megváltozom”. Inkább egy szociológiai prototípusként van jelen a filmben, mintsem háromdimenziós szereplőként.

Szemben Reinhardttal, akinek kisebbségi komplexusa, mélyről felszakadó frusztrációja, neurózisa, infernális személyisége egy komplex figurát eredményez, amit Albrecht Schuch remekül alakít. Egyedül az ő jelenléte igazolhatná a három órásra duzzasztott játékidőt, amit célzottan a lassú és biztos senyvedés elétárása végett erőltethettek, de Francis felszínessége miatt inkább az elnyújtottság érzetét kelti. Ezt némileg kompenzálja a neonfényekkel kivilágított belsők és külsők szemrevaló noiros atmoszférája, de valójában ez is legtöbbször öntetszelgős.

Kép a 2020-as Berlin Alexanderplatz című filmből

Talán a társadalmi közeg hitelesebb és részletesebb ábrázolása adott volna relevanciát a hosszúra nyúló játékidőnek, mintsem a valóságtól való elemeltség érzetét megképző jelenetsorok, amelyek a múltszázadi regény transzcendentális és álomszerű dimenzióit hivatottak idézni. Azonban Francis hallucinációi, emlékei és álmai, illetve a sejtelmes narráció a manírosság és giccs határát súrolják, illetve egy Piétára tett utalással át is lépik ezt a választóvonalat.

Kép a 2020-as Berlin Alexanderplatz című filmből

Témájában releváns, kivitelezésében azonban érdektelen lett tehát a 21. századi Berlin Alexanderplatz. Egy középszerű „művészfilm”, amely messze elmarad ihletőforrásainak nívójától.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.