„Bonyolult itt minden…”

Krasznahorkai Balázs: Hasadék

A családi ügyek rém összekuszálódnak Krasznahorkai Balázs filmjében: három férficsaládtag és egy bűnözőbanda állítja fel a kezdetben megoldhatatlannak tűnő kusza kapcsolati katyvaszt. A Hasadék a magyar filmtörténet azon kevés szereplős, akció-thrilleri beütésekkel felpörgetett drámái közé tartozik, amelyek erdélyi helyszínt használnak.

„Bonyolult itt minden…” – jelenti ki lemondóan Grassai szülészorvos valahol a Máramarosban egy acélszürke Volvo vezetőülésén, a Pesten maradt várandós felesége kérdéseire telefonban. A családi ügyek valóban rém összekuszálódnak Krasznahorkai Balázs filmjében, de ha valami sokrétegű, rengeteg szereplős drámára gondolna az olvasó, egyáltalán nincs úgy, csupán három férficsaládtag és egy bűnözőbanda állítja fel a kezdetben megoldhatatlannak tűnő kusza kapcsolati katyvaszt. Ettől a Hasadék a magyar filmtörténet azon kevés szereplős, akció-thrilleri beütésekkel felpörgetett drámái közé tartozik, amelyek erdélyi helyszínt használnak (Valan, Víkend stb.).

Kép a Hasadék című magyar filmből

Ha valakinek a film megtekintésekor többször eszébe jutna a Saul fia, például azokban a percekben, amikor a főhős tarkóját követi a kamera, és így rendkívül személyes elbeszélésben részesül, a kapcsolat nem véletlen, Krasznahorkai volt ugyanis Nemes Jeles László rendezőasszisztense az Oscart nyert és Cannes-i nagydíjas magyar film forgatásán. Továbbá, a Hasadékból két főszereplő színész is hozzáadta erős jelenlétét egykor a Saul fia sikeréhez, a koncentrációs tábor lakójaként: Molnár Levente nagybányai, és Orbán Levente csíkszeredai születésű színészek, előbbi a kolozsvári, utóbbi a Vígszínház társulat művésze (pillanatnyilag). A harmadik kapcsolódási pont – de ez már összetettebb értelmezési kérdés –, itt is egy bonyolult apa-fiú viszony mindkét irányba érvényes „végső” megoldásán dolgozik a főhős, s a folyamatban igencsak meg kell küzdenie.

Kép a Hasadék című magyar filmből

Amikor Grassai Bálint (Molnár Levente), a gondtalan életű budapesti szülészorvos értesül apja haláláról, gyorsan le kell ugrania a Radnai havasok tövében megbúvó szülőfalujába, ám a hegyi utakon lerobbant autó miatt a temetésre szinte késve érkezik. Apró utalásokból fény derül a történet előzményeire: az öreg volt a falu jólelkű orvosa, háza leégett, ő meg benne lelte halálát, Bálintnak pedig van itt egy testvére és egy fiatalkori rövid kapcsolatból született nagy fia, aki felett az öreg gyámkodott, miután a fiú anyja – nem olyan régen – maga is elhunyt. A fiú, Simon (Babai Dénes) azzal a tudattal nőtt fel, hogy apja kezdettől fogva elutasította a létezését, így nem meglepő, hogy a kétes ügyletek helyi kiscsászára, Dumitru (Orbán Levente) bűnbandájához csapódott. Nos tehát, ennek az áldatlan állapotnak készül véget vetni Grassai doktor, amikor feltámadnak benne az apai ösztönök, nem mellékesen azért is, mert felesége fiút készül világra hozni otthon, Budapesten. Viszont, ahogy a címben is elhangzik, nem olyan egyszerű visszatalálni az egykor ellökött gyermekhez, ahogyan szinte végzetesnek bizonyul kiszakítani őt a bűnözők karmaiból. Mert ugyan van az a pénz, de itt sokkal inkább az önfeláldozás és a szeretet lesz a kulcs, s ebben Grassainak igencsak túl kell tennie magát saját korlát(ozás)ain.

Kép a Hasadék című magyar filmből

Krasznahorkai forgatókönyvében – amelyet Lengyel Balázs és Lovas Balázs segítségével írt kerekre (mindketten, többek között, az Aranyélet és Kojot szövegkönyvét gondozták korábban) – kevés benne tehát az üresjárat, nem érzeleg és nem keménykedik tájidegenül, ami roppant lényeges szempont, amikor a párbeszédek felerészben románul hangzanak el. Amiben kissé elmarasztalnám, erdélyi ítészként, azok a fordítási-szóhasználati apró problémák, amelyekre a Valan kapcsán itt már próbáltam valamelyest ráközelíteni. Ezúttal is hasonló nyelvhasználati elégtelenségekre hívnám fel a figyelmet, mivel úgy érzem, a forgatókönyvírók nem vették figyelembe, hogy a hegyi falu népének hétköznapi szókészletéhez képest a magyarból kissé túl irodalmian átültetett fordulatok leleplezik a beszélőket, kizökkentik a románul tudó nézőt a film belső történeti logikájából. Ugyanakkor viszont, ezt a kizökkentést enyhébb formában éltem meg a Valanhoz képest, amit vitathatalanul az írók, a rendezés és a színészek javára könyvelek el.

Kép a Hasadék című magyar filmből

Apropó, színészek. Molnár Levente játéka egyértelműen a film leginkább kiemelhető erőssége, mimikája, gesztusai, beszéde természetesebb nem is lehetne, mind a szeretetet, mind az aggódást, mind az apai féltést és szigort, mind a rosszfiúkkal szemben tanúsított keménykötésű fellépést, mind a szelíd párbeszédeket istenadta tehetséggel abszolválja. Amikor reményt játszik, vele bizakodunk, amikor fél, vele félünk, amikor veszélyben van, szurkolunk hozzá, s a történet ha meg is áll helyenként, Molnár alkata és kisugárzása, még az erdőn keresztül csetlő-botlása is fenn tudja tartani a figyelmet. Ezzel pedig visszakanyarodunk Krasznahorkai üresjáratmentes, a film belső világát pontosan feltérképező és elmélyítő rendezéséhez. Ha az alakok minden szándéka és a mögöttük munkáló összes ambivalens érzés, illetve minden logikai részlet nincs is aprólékosan kidolgozva, a mű belső világában való elmélyülést, az azonosulást, a felnőtt és felnőttes játszmák, valamint a havasi lények motivációnak megérthetőségét Krasznahorkai különleges hozzáértéssel szállítja a néző számára, ami valódi tehetségre vall első nagyjátékfilmes vállalkozásaként.

A Hasadék rövid elemzésében egy utolsó lényeges szempontot fontos érintenem még, mely mind a forgatókönyv, mind a rendezés bravúrja, és az alkotás kulcsmozzanata az apa-fiú kapcsolat főtémájában. A mára már szülészorvos Grassai első gyermekét születése előtt ellökte magától, abortuszt szorgalmazott, és a későbbiekben sem kereste vele a közelebbi kapcsolatot. Időközben viszont – bűne egyfajta vezekléseként – sorsa részéve tette a gyermekek világra segítését. Fiát, akihez immár a sok veszélyt együtt átélve ragaszkodik, és aki az egykori övéhez hasonló cipőben jár, kénytelen szimbolikusan, és egy sziklás szűk járaton keresztül konkrétan is „világra segíteni”, azt követően, hogy megvívta vele és önmagával a szükséges visszafogadási harcot, feltételek nélkül. Így egyszersmind megváltja eredendő bűnét, békére lel. A Hasadék vége ennek az egzisztenciális konfliktusnak átütő, szinte katartikus feloldása.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.