Csak bírjuk a jegyárakat 11.

Ezeket a filmeket várjuk 2019 második felében

Az idei év első felében várt filmek egy része csalódás volt, egy része meg beváltotta a reményeket. Most pedig íme, az augusztusban érkező, magától értetődő új Tarantinón kívül ezeket fogjuk nézni év végéig.

Ari Aster: Midsommar / Fehér éjszakák

A tavalyi év váratlan horrorsikere, az Örökség (Hereditary) után a rendező nem pihent sokat a babérokon, ezúttal mit sem sejtő, fiatal amerikai főhőseit Svédország távoli sarkába küldi nyaralni, ahol a helyiek valami igen furcsa hagyományt ápolnak egy kilencvenévente felállított májusfával. Az ilyesmi pedig mindig jól szokott elsülni (legalábbis a néző szempontjából, a hősök szempontjából talán annyira nem), aki nem hiszi, nézze meg A vesszőből font ember (The Wicker Man) című etno-horror-klasszikust. Az eddigi rottentomatoes-értékelések is friss paradicsomot jeleznek, ami viszonylag ritka ebben a műfajban manapság. (jbn)

Magyarországi bemutató: július 19.


Corneliu Porumboiu: La Gomera / The Whistlers

Az új Porumboiu-filmet a szerencsésebbek már láthatták Cannes-ban vagy akinek sikerült bejutni, a kolozsvári TIFF-en (kritikánk itt). Az első reakciók alapján egy profi neo-noirra számíthatunk, amelynek plusz rétege, a nagy elődök megidézése, a filmes connoisseuröknek szól. Csak két dolgot említünk, ami miatt érdemes beülni rá: a főszerepet alakító Vlad Ivanov már több román és nemzetközi produkcióban bizonyította, hogy nagyon megy neki a romlott hősök alakítása, a cselekmény pedig bravúrosan kapcsolja össze Bukarestet a Kanári-szigetekkel, olyan kultúrtörténeti kuriózumot érintve, amelyről sokan most hallanak majd először. (zse)

Romániai bemutató: szeptember 13, magyarországi bemutató: december 26.


James Gray: Ad Astra – Út a csillagokba

Immár Brad Pitt is szkafandert ölt, és a Naprendszer szélére utazik, hogy meglelje ufókutatás közben eltűnt apját – és mellesleg megmentse a bolygónkat is. A premisszában nagyon ott van a patetikus gagyi lehetősége, csak a nagy nevekben reménykedhetünk, hogy nem vállalnak el bármit: Pitt mellett Donald Sutherland, Tommy Lee Jones és Liv Tlyer felbukkan ebben a nagyköltségvetésű sci-fiben. Hogy egy új Interstellar vagy Érkezés lesz-e belőle, netán egy újabb bukta, az csak ősszel derül majd ki, de Amerikából még a robbanásokkal higított filozofálásnak is örülni kell. A rendező és az író filmográfiáját elnézegetve még bármi megtörténhet, az operatőr Hoyte van Hoytema személye viszont ha egyebet nem is, de legalább vizuálisan lebilincselő filmet ígér. (jbn)

Magyarországi bemutató: szeptember 19., romániai bemutató egy nappal később.


Adrian Grunberg: Rambo – Last Blood / Rambo V: Utolsó vér

Ideje már letennie Sylvester Stallonénak a lantot gépfegyvert, az az igazság. Gyerekkorunk Másik Nagy Akcióhőse (Svarci mellett) a műfajjal együtt öregedett meg, és persze, 72 év az semmi egy igazi Vietnam-veterán életében, de lassacskán mégiscsak illene elengedni a gyeplőt. Ha hihetünk az alkotóknak, akkor az idén 37 éves Rambónak (vagy 47, ha az első film alapjául szolgáló könyvre gondolunk) ez lesz az utolsó kalandja, és ezzel együtt egyfajta karriereken átívelő pentalógiájává kerekedik ki majd a történet. Az már a plakátról kiderül, hogy lesz megint az ikonikus robbanófejű nyíl a mindenféle mexikói rosszfiúk és urbánus hadviselés mellett, nekünk csak az marad hátra, hogy drukkoljunk: sikerüljön tisztességgel eltemetni John Rambót, és ezzel gyerek- meg kamaszkorunk egy részét is. (jbn)

Magyarországi bemutató: szeptember 19., romániai bemutató egy nappal később.


Todd Phillips: Joker

A DC-nek (és a vele egy csónakban süllyedő Warnernek) ez az utolsó utáni esélye, hogy valami értelmeset kalapáljanak A Másik Nagy Képregénykiadó (a Marvel mellett) szuperhőseiből, illetve -gonoszaiból. Már a kritikai visszhangot illetően, persze: a közönség, úgy tűnik, nem utálja épp annyira az utolsó évek bűnunalmas Superman-filmjeit. A Joker is egy ilyen próbálkozásnak tűnik, és már az izgalmas megközelítésnek tűnik, hogy a trailerben fel sem bukkan a Denevérember. Lesz-e vajon egyáltalán Batman ebben a filmben? Még az Imdb-adatlap is titokzatoskodik erre vonatkozóan, ami viszont biztos, hogy Joaquin Phoenix tűnik az egyik lehető legjobb választásnak erre az ikonikus szerepre. Jack Nicholson és Heath Ledger után tényleg irtó nehéz lehet bármi újat mutatni a figura maszkja mögül, és az idétlen vígjátékokban utazó Todd Phillips rendező neve sem tűnik egy szuper döntésnek, a karizmatikus Phoenix játéka az előzetesben viszont meglepően meggyőző. (jbn)

Magyarországi bemutató: október 3., romániai bemutató egy nappal később.


Tim Miller: Terminátor: Dark Fate / Sötét végzet

Nincs Terminátor Arnold Schwarzenegger nélkül. Az aktív politikával felhagyó, bár közéleti kérdésekben – lásd környezetvédelem – rendszeresen megszólaló testépítő-színész ezúttal ikonikus szerepében tér vissza a filmvászonra: ismét T-800-ast alakít az új Terminátor-filmben, amelyet Tim Miller rendez, a produceri székben viszont a franchise jogait visszavásárló James Cameront üdvözölhetjük. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a Sötét végzet onnan folytatja, ahol a Terminátor 2. – Az ítélet napja abbahagyta, figyelmen kívül hagyva a későbbi, nem túl jól sikerült folytatásokat. És ez azt is jelenti, hogy Sarah Connor szerepében viszontláthatjuk Linda Hamiltont, aki ebben a – formálisan – hatodik részben keményebb nőként tűnik fel, mint valaha. Lesz persze új főgonosz is, Gabriel Luna személyében, vele szemben pedig a – szintén – kiborg Mackenzie Davies áll. Nem lehet nem várni. (pazs)

Magyarországi bemutató: október 31., romániai bemutató egy nappal később.


Bagota Béla: Valan

Erdélyben játszódó, skandináv típusú pszichotriller: külön-külön mindkettőre, az erdélyire és a skandinávra is volt már példa az elmúlt évek magyar filmtermésében, az elsőre a Víkend, az utóbbira az X. – de talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy egyik sem merítette ki teljesen a benne rejlő lehetőségeket, ráadásul együtt, egyazon alkotás keretében belül még nem láttuk a két „összetevőt”. Pedig egyébként kézenfekvő: a havas, hegyvidéki erdélyi táj ideális háttérként szolgálhat egy sötét, szikár, északi(as) bűnügyi történethez, egy erdélyi nordic noirhoz, avagy transzilván noirhoz. A Valant Balánbányán forgatták, ebben a fenyvesekkel körülzárt iparvárosban, van benne gyerekkereskedelem, sötét titkok, minden, ami egy pszichotrillerhez szükséges. Bagota Bélának ez lesz az első nagyjátékfilmje – szurkolunk neki, hátha tényleg műfajteremtővé válik. (A rendezővel interjúnkat itt, a Valan forgatásáról szóló riportot pedig itt olvashatják.) (pazs)

Magyarországi bemutató: november 21.


Pong Dzsunho (Bong Joon-ho): Élősködők

Mintegy másfél évtizeddel ezelőtt a TIFF-fen beültem a dél-koreai rendező akkori friss filmjére: a Memories of Murder az egyik legátütőbb filmélményemmé vált, amely kiemelkedett az amúgy is erős koreai fesztiválmezőnyből. Az életművet aztán igyekeztem követni, de a későbbi filmjei – köztük a hollywoodi gyártásban készült Snowpiercer – mégsem ugyanazt az élményt nyújtották, mint a rendezőtől először látott nem szabványos, a nézői elbizonytalanítás stratégiáját mesterien alkalmazó thriller. Kellemes meglepetésként ért a hír, hogy Pong Dzsunho új filmje, az Élősködők elvitte Cannes-ban az Arany Pálmát. Nagyon más műfajú alkotásnak tűnik ez, mint a korábbi művei: ha lehet hinni a beszámolóknak, afféle szociális felhangokkal bíró, vígjátéki elemeket tartalmazó dráma, amelyben egy ingyenélő család egy gazdag famíliához igyekszik közel férkőzni, felemás sikerrel. Egy biztos: ezt is meg fogom nézni. (pazs)

Magyarországi bemutató: december 5.


Bill Condon: The Good Liar

Idős emberek szerelme nem gyakori téma Hollywoodban, az álnéven író Nicholas Searle bestsellere, a The Good Liar viszont elég fordulatosnak bizonyult ahhoz, hogy harcoljanak érte a producerek: a szélhámos megkedveli a gazdag özvegyet, akit épp átverni készül, és ezzel ő maga is kiszolgáltatottá válik. Ha a történet még nem is keltené fel a figyelmünk, a színészek fel fogják: Ian McKellen és Helen Mirren először játszanak közös filmben. A rendezői feladatot a klasszikus hollywoodi műfajokra fogékony Bill Condon kapta, így a végeredmény valószínűleg az egyik leglátványosabb és legszórakoztatóbb lesz a december eleji felhozatalból. (zse)

Romániai bemutató: december 6.


Greta Gerwig: Little Women

Karácsonyra érkezik az amerikai függetlenfilmes világban megkerülhetetlen alkotóvá vált Greta Gerwig új filmje, a Little Women, Louisa May Alcott 1868-as klasszikusának nem kevesebb mint nyolcadik filmadaptációja. Gerwig a Lady Birdhez hasonlóan most is felnövés-történetet választott, ezúttal négy lányét, akik az amerikai polgárháború árnyékában, apjuk távolléte miatt nehéz anyagi körülmények között válnak nővé. Izgalmas kérdés, hogy hogyan közelít a keresetlenségéről, nyers realizmusáról ismert alkotó egy kosztümös filmhez, és hogyan instruálja a korábbi filmjében szereplő feltörekvő tehetségek, Saoirse Ronan és Timothée Chalamet mellett az olyan „feketeöves”, komoly kosztümös tapasztalattal rendelkező színészeket, mint Meryl Streep vagy Emma Watson. (zse)

Magyarországi bemutató: december 26., romániai bemutató: december 27.


Drakulics elvtárs

Pontosan 98 évet kellett várni ahhoz, hogy a Drakula halála után elkészüljön a második magyar vámpírfilm. Bár hivatalos premier dátum még nincs, ha a pletykák igazak, októbertől tekinthető meg a mozikban a Kádár korszakban játszódó romantikus vámpírtörténet. Bodzsár Márk új filmje igazi sztárparádé: Nagy Zsoltot, Nagy Ervint, Borbély Alexandrát, Thuróczy Szabolcsot, Balsai Mónit és Jakab Julit is viszontláthatjuk a vásznon, emellett a film témája is ígéretes, így nem kizárt, hogy a nyugatról hazaérkező vámpír és a beszervezésével megbízott fiatal elvtársnő szerelmi története az év magyar sikerfilmje lesz. (zb)

Magyarországi bemutató dátuma egyelőre ismeretlen.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.