Egy amerikai Marseille-ben

Tom McCarthy: Stillwater

A Spotlight rendezője Európába küldi Matt Damon redneckjét, hogy onnan új emberként térjen haza.

Oscart nyerni: hatalmas valuta, amit egy filmkészítő utána elpazarolhat mondjuk egy Marvel-mozira ­– vagy valami egyéb olyan műfajra, ahol a számítógépen dolgozók siserehada csinálja meg helyette a filmet –, de be is fektetheti valami humánusabb, lassabb, felnőttknek szóló, a díjához (és ezáltal az előre megszerzett bizalomhoz) méltóbb történetbe. Tom McCarthy, a Spotlight – Egy nyomozás részletei rendezője utóbbi mellett döntött: a Stillwater, ha dramaturgiailag nem is annyira feszes, mint a 2015-ös Oscar-nyertes, méltó és logikus továbblépés egy hasonló úton.

Kép a Stillwater című filmből

Ugyan nem hirdeti a Spotlightéhoz hasonló fennhangon (és jól teszi), no meg a forgatókönyvírók is alaposan átdolgozták a sztorit, sőt, teljesen áthelyezték a cselekményt fókuszát (és jól tették), az idei cannes-i felhozatalban debütáló Stillwater nyomozása is igaz történetből inspirálódott: az Amanda Knox-sztori 2007-es, és röviden arról szól, hogy egy amerikai cserediák pár évet ült egy olasz börtönben a lakótársa/szeretője meggyilkolásáért, mielőtt új bizonyítékok fényében szabadlábra nem helyezték.

A Stillwater ezt a történetet Franciaországba, Marseille-be helyezi át, de nem a bűneset részleteivel untat minket, hanem a film főszereplőjének az elítélt lány apját teszi meg: Bill Baker (Matt Damon) amolyan igazi „kékgalléros” redneck, az amerikai sakktábla fehér parasztja, aki olajfúrásoknál dolgozik, de úgy tűnik, minél mélyebbre hatol a Föld gyomrába a hatalmas gépekkel, annál inkább a felszínen marad, ami az Életet illeti. Időnként Európába utazik, hogy meglátogassa a lányát a börtönben, és az egyik ilyen alkalommal valamiféle halvány reménysugár csillan fel: talán újra meg lehetne nyitni a nyomozást az ügyben egy kósza pletyka miatt. Ám mivel az ügyvéd nem hajlandó pletykára alapozva foglalkozni az üggyel, Bill – a nyelv, a hely és a kultúra ismerete nélkül – nekivág a nyomozásnak.

Kép a Stillwater című filmből

Az összefoglalóból is látszik, hogy ez igazából az apa filmje, az ő megkésett felnőtté válása, megváltástörténete. Billnél sztereotipikusabb amerikai melóst nem lehetne jobban ábrázolni: a sapka nem esne le a fejéről, minden mozdulatában, cammogásában oldhatatlan feszültség van, és ugyan a felszínen ez a film is egy nyomozás részleteiről szól, igazából a kultúrsokk filmje, ez adja a Stillwater sava-borsát. Bill a színes poszterré lapított, hollywoodi woke-ság helyett fejest ugrik az igazi európai multikulti bugyrába, annak minden nyomorúságával együtt. Nem véletlen ugyanis, hogy pont Marseille-be helyezték át a cselekményt mondjuk Párizs helyett: Franciaország, de talán egész Európa egyik legproblémásabb helye, ráadásul pont olyan kikötőváros, amire rá szokták sütni a „népek olvasztótégelye” klisét. És jól tippelünk, ha úgy gondoljuk, hogy a franciául egyékbént sem beszélő Baker nem a gazdag fehér (turista)negyedekben kényszerül nyomozni.

Kép a Stillwater című filmből

Már-már népmesei fordulatba illően, „jó tett helyébe jót várj” alapon talál magának segítőket, és a film dramaturgiájában átveszi a gyeplőt a nyomozás elől Bill átalakulása, kapcsolatainak gazdagodása, igazi férfivá és apává válása egy másik család által – ez a film igazi, kínkeservesen kiszenvedett gyöngye a kemény, de repedező krimi-kagylóhéjba rejtve. Sajnos, attól még az eredeti szálat is el kell majd varrni valahogy, de McCarthyék ügyesen fonják össze a kettőt, és némi szájbarágósságon (a film címe ugyan egy település neve, de állóvizet is jelent) kívül végig hiteles és lebilincselő marad a történet – ez nem kis mértékben köszönhető Matt Damonnak. Feszült, görcsös, szinte fenyegető titokzatossága nem egy tipikus szerethető hőst rejt: a nézőnek is meg kell küzdenie azért, hogy empatizáljon egy ilyen bumfordi alakkal, de a film nagyon szépen bontja ki a minden más filmben lesajnált, kinevetett, sőt antagonistává megtett redneck melós apotheózisát.

Kép a Stillwater című filmből

Masanobu Takayanagi operatőr képei nem emelkednek ki a kortárs függetlenfilmes mezőnyből, viszont az Atom Egoyan házimuzsikusának számító Mychael Danna zenéje kellemesen borzongó hangulattal erősíti a film időnként elbő-előbukkanó thriller-jellegét. Lassan mozgó cselekménye és apróbb hibái ellenére nagyszerű lelkiismereti és pszichológiai tanulmány a Stillwater, ami nemcsak Franciaországban játszódó cselekménye miatt vetkőzi le sikeresen a kortárs amerikai filmek kliséit – Matt Damon pedig egyre előkelőbb helyre kapaszkodik az amerikai filmszínészek pantheonjában.




Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.