„Egy fiú legjobb barátja az anyja”

Csapón kívül 55.: Psycho, 1960

Hatvan éves Alfred Hitchcock első horrorfilmje és karrierje legnagyobbat kaszáló alkotása, a slasher-filmek ősatyja, a minden idők leghíresebb zuhanyjelenetét és az amerikai filmtörténet első klotyóábrázolását tartalmazó Psycho. Íme néhány érdekesség a filmtörténet egyik leggyakrabban emlegetett filmje kapcsán, és mindarról, amit Hitchcock...

…eredetileg akart: egy másik sztori. Alfred Hitchcock megvette volna Pierre Boileau és Thomas Narcejac Celle qui n’était plus című detektívregényének adaptációs jogait, ha a francia Henri-Georges Cluzot meg nem előzi (állítólag néhány órán múlt a dolog), és a regény alapján 1955-ben meg nem rendezi Diabolique című filmjét. A legenda szerint ez a sztori nem csak Hitchcockra hatott: a Psycho bemutatója után egy felháborodott apa írt a rendezőnek, elpanaszolva, hogy a lánya a Diabolique óta nem hajlandó fürdeni, most meg, a Psycho után már zuhanyozni sem. (Hitchcock röviden válaszolt: küldjék a lányt száraz tisztítóba.)

…megvásárolt: Robert Bloch Psycho című regényének megfilmesítési jogai, névtelenül, mindössze 9000 dollárért. (A könyv a plainfieldi mészárosként emlegetett Ed Gein valós történetét dolgozta fel, ami később több másik filmnek – Megőrülve / Deranged: Confessions of a Necrophile, 1974; A texasi láncfűrészes mészárlás / The Texas Chainsaw Massacre, 1974; A bárányok hallgatnak / The Silence of the Lambs, 1991 – is kiindulópontként szolgált.) Aztán megvásárolta a regény összes elérhető fizikai példányát, hogy minél kevesebben ismerjék meg a történetet, és jöjjenek majd rá, hogyan fog végződni a máris lelkesen tervezett film. Vásárolt egy Mrs. Bates feliratú széket is, amit szembeszökő helyre tetetett a forgatáson, mintha a film titokzatos sztárjáé lenne. És még megszerezte a színészei és a stábja titoktartását is: a legelső forgatási napon felemelt kézzel esketett meg minden beavatottat arra, hogy a sztori egyetlen részletét sem fogják kiszivárogatni. Maga is a Production 9401 vagy a Wimpy munkacímen hivatkozott a filmre.

…tervezett: egy vígjáték. De az is lehet – Hitchcockból kinézzük –, hogy az 1964-ben adott tévéinterjút trollkodta el, amikor kijelentette: „Egyszer csináltam egy filmet, amolyan gunyorosat, Psycho volt a címe. A tartalma, úgy éreztem, inkább szórakoztató volt, az egész egy hatalmas vicc volt. Elképedtem, amikor egyesek komolyan vették. Azt akartam, hogy az emberek sikítsanak és kiabáljanak – de csak annyira, mint ahogy sikoltoznak és kiáltoznak egy hullámvasúton. […] …jókedvükben nevetgélve szálljanak le a hullámvasútról.”

…megváltoztatott: a regény néhány „apró” részlete, pl. a főgonosza. Bloch verziójában Norman Bates alacsony, túlsúlyos, kellemetlen, negyvenes figura, de Hitchcock azt akarta, hogy a nézőknek szimpatikus legyen, úgyhogy Norman szerepére a magas, délceg, fiatal, jóképű, kedves „szomszéd srácot”, Anthony Perkinst választotta. Megváltoztatta Crane kisasszony nevét is Maryről Marianre, mert a stúdió jogi osztálya kiderítette, hogy csak az arizonai Phoenixben ketten is viselik a regénybeli Mary Crane nevet. A kezdőjelenetet is kicserélte: a könyv Norman Bates és anyja veszekedésével indult, Hitchcock viszont Mariont követi, aki lelép a 40 000 dollárral. (Vicces, de épp ennyi gázsit kapott Anthony Perkins Norman Bates szerepéért.)

…kicselezett: a cenzúra. A forgatókönyvíró Joseph Stefanóval együtt szándékosan szúrtak be a filmbe gyanús és kidobni való jeleneteket, hogy eltereljék a cenzorok figyelmét a kulcsfontosságú, de nekik általában szemet szúrókról, mint a hálószobai jelenet a film legelején vagy a híres-hírhedt zuhanyjelenet. A cenzorok be is dőltek a cselnek: a forgatókönyvből kihúzták a lényegtelen üresjáratokat, és meghagytak minden lényegeset.

…sosem gondolt volna: hogy az utókor életrajzírói jól meg fogják jegyezni, hogy neki is zűrös kapcsolata volt a saját, domináns anyjával, akinek szereplőjéhez hasonlóan az ágy végében állva be kellett számolnia mindenről, ami vele történt, és Joseph Stefanóról is lehet tudni, hogy a forgatókönyv megírása idején pszichológushoz járt anyjához fűződő kapcsolata miatt, még ha egyikük viszonya sem volt a filmben ábrázolthoz fogható.

…feláldozott: a saját gázsijának nagyrésze. Legalábbis úgy tűnt. Hogy a Paramount Stúdiónak bebizonyítsa, mennyire hisz a projektben, Hitchcock a szokásos 250 000 dolláros gázsija helyett a film mozibevételének bizonytalan, 60%-áról írt alá szerződést. Végül Hitchcocknak lett igaza, és több, mint 15 millió dollár vándorolt a zsebébe (2016-ban az inflációt is figyelembe véve ez az összeg 120 milliónak felelt volna meg).

…nagyon be kellett, hogy osszon: a költségvetés. A stúdió úgy vélte, ez a film hatalmas bukás lesz, ezért mindössze 800 000 dollárt volt hajlandó áldozni a projektre. (Nem csak a Paramountnál volt népszerűtlen a filmterv: a ’60-as évek elején Walt Disney nem engedte Hitchcockot a Disneylandben forgatni, amiért megcsinálta ezt az „undorító filmet”.) Hitchcock pedig következetesen spórolt mindenen: fekete-fehér B-filmet forgatott; az Alfred Hitchcock Presents című tévéshow stábjával dolgozott, és tévés módszerrel minden jelenetet egyszerre két kamerával vett, hogy pénzt és időt takarítson meg; kevésbé ismert színészeket alkalmazott, mint amilyenekkel általában forgatni szokott; a tervezett jazz-zenekar helyett vonósokat alkalmazott; Marion Crane jelmezét nem varratta, hanem egy olcsó ruhaboltból szerezte be a hitelesség (és a takarékosság) kedvéért.

…lemásolt: a Bates-motel. A New York-i Modern Művészeti Múzeumban (MOMA) van ma is kiállítva Edward Hopper House by the Railroad című festménye. Hitchcocknak nem volt pénze felépíteni, úgyhogy „testre szabta” a tíz évvel korábbi Harvey házát. Ez volt a díszlet legdrágább eleme, de mivel megoldották „okosban”, csupán 15 000 dollárt kóstált. A dombtetőn emelkedő ház építészeti szempontból és az azt körülvevő, vészjósló égboltnak köszönhetően az olajfestmény hű mása lett, s szinte derékszögben nehezedik a motel vízszintes, lapos épületére. A Bates-házat azóta elköltöztették eredeti helyéről, de ma is megvan a Universal területén, ahol a film leforgott; turistalátványosság lett, a stúdiókörutak egyik állomása.

…jól eltalált: a szereplők. Spórolnia kellett, ezért Hitchcock egyetlen sztárt „engedett meg magának”, Janet Leigh-t, és őt is „kinyírta” a film felénél. De Anthony Perkins is remek választásnak bizonyult, ahogy a zuhany alatt elvérzett Marion nővérét alakító Vera Miles is. A rendező engedte, hogy színészei improvizáljanak, így „vette fel” Norman a candy corn rágcsáló szokását, Leigh pedig teljes hátértörténetet épített fel Marion figurájához: hol járt iskolába, és melyek a kedvenc színei stb. A forgatáskor nem is sejtették, hogy mindkettejükhöz hozzá fog nőni a szerep, s bár Leigh ennek annyira nem örült (még ha élete első és egyetlen Oscar-jelölését is kapta Marionért), Perkins később azt mondta, ilyen áron is újra eljátszaná Norman Batest: inkább emlékezzenek rá örökre egy klasszikus film sztereotipikus figurájaként, mint sehogy. Mrs. Bates hangjához Hitchcock három színésznővel vette fel a dialógusokat, ezeket keverte addig, amíg az adott jelenethez szükséges verziót el nem találta. Hogy Norman hangja is tökéletes legyen, amikor felfedezi a gyilkosságot, a rendező teljesen letekertette a basszust, hogy a segélykérő kiáltás leginkább egy rémült kamaszéhoz hasonlítson.

…a legalaposabban kidolgozott: a zuhany alatti gyilkosság jelenete. Janet Leigh mindössze három hétig dolgozott a produkción – ebből egyet csak ezzel a jelenettel foglalkozott. A színésznőt nem zavarta maga az 1959. december 17. és 23. között lezajlott a forgatás, de a végeredmény felzaklatta. Akkori férje, (a magyar zsidó emigráns) Tony Curtis önéletrajzában később elmesélte, hogy a kész jelenet, meg hogy mindenki erről faggatta, alkoholizmusba taszította Leigh-t, ami a házasságuk végéhez is vezetett. Nem csoda, hiszen Hitchcock nagyon alapos munkát végzett: a filmtörténet leghíresebb zuhanyjelenetében sosem ér penge a bőrhöz, mégis brutális gyilkosságként fogjuk fel a látottakat. Ehhez rengeteg ötletre és kreativitásra volt szükség: egy hat láb (kb. 180 cm!) átmérőjű zuhanyrózsára, aminek a közepét letakarták, hogy a víz ne érje a közvetlenül aláhelyezett kamerát; 76, különböző kameraállásból rögzített felvételre, 50 vágásra, és egy csomó csokiszirupra, ami a vérhez leginkább hasonlóan viselkedett; egy dinnyébe hasító kés hangjára a húst átszúró késé helyett. Kellett még egy csomó bőrszínű tapasz is, amit Janet Leigh viselt az intim testrészein, hiszen bármilyen bevillanó tabu feldühíthette volna a cenzorokat. A tapaszok azonban a sok víztől eláztak, és az utolsó csapót már nélkülük kellett rögzíteni – hát nem ezt a verziót használta fel végül Hitchcock a filmhez?

…beengedett a filmbe: a vécélehúzás. Joseph Stefano ötlete volt, hogy a filmvásznon megmutatott toalett képe valószerűvé teszi az eseményeket – Hitchcock ráhagyta. Ezért került a forgatókönyvbe az a jelenet, amelyben Marion számol, majd a papírt apró darabokra tépi, és lehúzza a vécén. A lehúzás is része volt a jelenetnek, nem lehetett volna utólag kicenzúrázni belőle. Így készült a filmtörténet valószínűleg legelső vécélehúzós jelenete.

…rosszul saccolt: a forgatás időtartama. Az 1959. november 30-án (Marion rendőri igazoltatásának jelentével) elkezdett munka 1960. február 1-jén, kilenc nap késéssel ért véget. Az elővágott verzió így is elkészült áprilisra. És melléfogott még valamivel. Hogy is mondjuk… az egész filmmel. Szinte. A nyers verzió ugyanis egyáltalán nem tetszett Hitchcocknak, úgy érezte, még a zuhanyjelenet sem működik. Két epizódra akarta vágni a filmet, hogy majd a tévéshow-jában bemutatja, csak előbb még átadta az anyagot Bernard Herrmann zeneszerzőnek. A zenével életre kelt a film, Hitchcock pedig annyira elégedett volt, hogy megduplázta a zeneszerző honoráriumát (ami így 34 501 dollárra nőtt), amiért az 33%-kkal megnövelte a film erejét. (Herrmann határozott döntéseket hozott: pl. a zuhanyjelenetet Hitchcock teljesen némának képzelte, de a zeneszerző – szerencsére – nem fogadott szót neki…) [Bernard Herrmann-portrénk ide kattintva olvasható.]

…vérlázítónak érezhetett: a Saul Bass-szal való együttműködés. A főcímszekvenciák legendás alkotója megkapta Herrmann főcímdalát, és annak alapján készítette saját, jellegzetes stílusában a főcím kettétört, felszabdalt világú animációját. Csakhogy évekkel később Bass azt állította, ennél több hozzájárulása volt a filmhez, pl. ő rajzolta a zuhanyjelenet storyboardját, és ő is rendezte meg. A film legnagyobb sztárja, Janet Leigh tisztázta később a helyzetet: a rendező mindvégig Hitchcock volt.

…már ekkor tervezhetett: a következő filmje, a Madarak (1963). Szándékos utalás vagy sem, tény, hogy Marion családneve Crane (Daru), Norman Bates szalonját kitömött madarak díszítik (van köztük bagoly és holló is, a tudás örök jelképei, sőt, egyes közel-keleti és afrikai kultúrkörökben ugyanezzel azonosítják a filmben szintén felbukkanó búbosbankát is, de itt az „ellentétük”, a butának tartott fácán is – íme elénk rajzolva Norman kettéhasadt személyisége). Norman kijelenti, hogy az anyja „teljesen ártalmatlan, mint ezek a kitömött madarak” – és mindent elmondott, mégsem jövünk még rá az igazságra, nem igaz? Brrr!

…a legjobban utált: A Fred Richman pszichológus magyarázata a film végén. Hitchcock úgy érezte, ez a jelenet túlbeszélt, rettentő unalmas és megakasztja a film ívét és tönkreteszi a suspense-t (később a kritikusok is darabokra szedték miatta, sőt, azt is Hitchcock fejéhez vágták, hogy ez volt a legrosszabb jelenet, amit valaha rendezett), de a stúdió nyomására meg kellett tartania. A magyarázat az volt, hogy megkönnyíti majd a forgalmazást: a kevésbé szemfüles nézők számára el kell magyarázni a film végi nagy leleplezés hátterét, nehogy értetlenül távozzanak a moziból.

…okosan kitalált még: a film marketingje. Először is több nyelven is leforgatott egy 6 és fél perces trailert (Leigh ugyan nem volt elérhető, de Hitchcock gyors döntéssel Vera Milesszal helyettesítette). Hitchcock gondoskodott arról, hogy időben beterelje a nézőket a mozikba: a vetítés előtt az előcsarnokban a film zenéjét játszották le, közbeszúrva, hogy mennyi idő van még hátra a vetítés kezdetéig; a hallban személyes üzenetét megjelenítő táblát rakatott ki: „E filmszínház igazgatója utasítást kapott, hogy élete árán se engedjen be senkit a moziba a film kezdete után. Bármilyen gyanús próbálkozás az oldalsó ajtókon, tűzlépcsőn vagy szellőzőcsöveken keresztül ellenállásba fog ütközni. A különleges irányelv célja természetesen segíteni Önöket, hogy még jobban élvezzék a PSYCHÓt. Alfred Hitchcock” A rendező azzal is viccelődött, hogy: „Azt mondják, a Psycho annyira ijesztő, hogy egyeseket elnémít. Néhány emberem reménykedve elküldte a feleségét a vetítésre. A nők nagyon zaklatottan jöttek ki, de még mindig élénken beszélgettek.”

…remélhetett: az Oscar-díj. A film sikere meghozta Alfred Hitchcock számára élete ötödik és egyben utolsó Oscar-jelölését. Rajta kívül Janet Leigh-t is jelölték a mellékszereplői, John L. Russellt a fekete-fehér filmes operatőri, Joseph Hurley-t, Robert Clatworthyt és George Milot pedig a fekete-fehér filmes díszlettervezői kategóriában. A gálára azonban hiába mentek el, egyikük sem kapta meg a szobrocskát (mindannyiuk közül egyedül Clatworthy kapott valaha Oscart). A legrangosabb elismerés, amit a film megszerzett, az Aranyglóbusz volt: Janet Leigh kapta meg.

…nem is sejthetett: a film utóélete. Mondhatni minden, legjobb filmeket listázó válogatásban benne van, kultfilmmé érett az évtizedek során. Újra- és újraértékelték a korhatár-besorolását (eleinte PG, majd PG-13, aztán PG-15, végül R jelzéssel vetítették), majd készült hozzá egy folytatás 1983-ban (Psycho II), két színes remake 1986-ban és 1998-ban (Psycho III, illetve Psycho címmel), egy tévéfilm 1987-ben (Bates Motel), 2013-ban pedig egy tévésorozat-spinoff, a Bates Motel. Itt kell megemlítenünk, hogy a minden idők legjobb filmjeivel mozaikozó Final Cut: Hölgyeim és Uraim! is idézi a Psychót.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.