Egy maréknyi dollárért?

Csapón kívül 62.: Yojimbo (Jodzsimbo) / A testőr, 1961

Hatvan évvel ezelőtt mutatták be Kuroszava Akira legnagyobb anyagi sikert hozó filmjét, A testőrt Japánban. Az európai nézők kicsivel később, augusztusban láthatták először a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon (ahol Mifune Tosiró megkapta a legjobb színésznek járó Volpi Kupát). Sergio Leone csak két évvel később, a római premier idején látta a filmet, mindenesetre nagyon megtetszhetett neki.

  • Annyira, hogy 1964-ben effektíve remake-et készített neki. Ez volt az Egy maréknyi dollárért (A Fistful of Dollars), ami nemcsak Clint Eastwood színészi karrierjét indította be, hanem a spagetti-western virágkorát is elhozta, és világszerte népszerűvé tette a(z al)műfajt. Sajnos Leone nemhogy nem kért engedélyt senkitől, de még a stáblistán sem jelezte, hogy a napszítta vadnyugaton zajló, morriconésított filmje Kuroszavának a szamurájmoziján alapulna. Az már csak hab a tortán, hogy maga Kuroszava viszont alig titkolta, hogy echte amerikai westernfilmek – pl. a Shane, vagy a Délidő (High Noon) –, no meg krimik – pl. a Dashiel Hammett-féle Véres aratás (Red Harvest), netán az ugyancsak ő könyvéből készült Az üvegkulcs (The Glass Key) – inspirálhatták, amikor megírta a történetet. Nem hiába ő az egyik legfogyaszthatóbb japán rendező az európai/amerikai szemnek, valószínűleg erősebben hatott rá Hollywood, mint amennyire szeretjük beismerni.
  • Az effajta kulturális körforgás szép, romantikus képzet, de nem hatotta meg a Toho stúdió fejeseit: beperelték Leoneékat, akik a spagettijük világszintű bevételének 15%-át kellett kifizessék a japánoknak. És még százezer dolcsit. Maga Kuroszava sem hatódott meg, ezt a levelet írta Leonénak: „Leone úr, most akadt alkalmam megnézni a filmjét. Nagyon jó film, de az én filmem. Mivel Japán is aláírta a nemzetközi szerzői jogokról szóló Berni Egyezményt, kártérítést kérek.”

  • Végül készült a filmnek egy hivatalos, rendes amerikai remake-je is, ahol már feltüntetik az „adaptált” alapanyagot. Ez a Walter Hill-féle Az utolsó emberig (Last Man Standing) 1996-ból, Bruce Willisszel a főszerepben. És ha igaz, hogy Kuroszava az amerikai szesztilalom alatt játszódó gengszter-krimikből inspirálódott, hát akkor végre tényleg hazatért a sztori. Egyébként már az is erős amerikai hatásról árulkodik, hogy a film főgonoszának lőfegyvere van, tehát a film igazából nem is Japán hosszú feudális korszaka alatt játszódik, hanem sokkal később, amikor a szigetország már nyitottabb volt a nyugati hatások felé.
  • Az Edo-korszak vége felé játszódó film tehát egyfajta hattyúdal is a szamuráj-létforma és kódex felé. Ezek a középkori harcosok épp a modern harcászati eszközök bejövetelével indultak végérvényesen kifele a „divatból”. Maga az, hogy Sanjuro gazda és ezáltal különösebb cél nélkül kóvályog a gyönyörűen könyörtelen japán tájban, arra utal, hogy nincs már itt rá szükség, de a busidóra sem…
  • Bárhogy is legyen, a névtelen hős archetípusát nem Kuroszava találta ki, de a Mifune Tosiró által alakított főhős neve igen sajátosan született: a Sanjuro Kuwabatake kb. annyit jelent, hogy „harmincas eperfa” – mivel pont egy eperfa mellett találták megkérdezni a nevét. A film – és vele Sanjuro karaktere – annyira sikeres lett, hogy beleerőltették Kuroszava következő filmjébe, sőt, címet is cseréltek a kedvéért, pedig az egy regényhű adaptációnak indult, aminek semmi köze A testőrhöz. Így lett az 1962-es Tsubaki Sanjuro kvázi sequelje A testőrnek. Ja, és mi lett az eperfa helyett? Hát tsubaki, azaz kamélia.
  • Szato Maszaru zeneszerző egy hetet kapott, hogy összeüsse a film zenéjét. Instrukció gyanánt csak annyit kapott a rendezőtől, hogy ne legyen olyan korhűnek gondolt valami, mint a többi szamurájos jidai-geki zenéje. Maszaru végül bevallottan amerikaias zenét írt, olyat, mint amit pl. Henry Mancini írt volna. Annyira erőteljes lett, hogy a kilencvenes években az írországi tévékben ez ment a Murphy’s Stout nevű sör reklámjai alatt. Maga a reklám is egyfajta Kuroszava-omázs. Vagy paródia…
  • Minava Icsiró hangmérnök azt a feladatot kapta Kuroszavától, hogy rukkoljon elő valami hihető effektussal arra, amikor valakibe belevágnak egy katanával. A hangstáb próbálkozott marhával és disznóval is, de egyik sem volt az igazi. Végül beleszúrtak két fapálcikát egy nyers csirkébe, és azt kaszabolták szanaszét egy karddal.
  • A rendező „állatos” instrukciókat adott a főhősnek, illetve a főgonosznak: Sanjuro karaktere legyen olyan, mint egy farkas vagy egy kutya, Unosuke pedig olyan, mint egy kígyó. A Sanjurót alakító Mifune Tosiró így találta ki a karaktere jellegzetes vállrángását, ami arra hasonlít, amikor egy kutya legyeket vagy bolhákat hessegtet el magáról.
  • A filmben – főleg az utolsó fertályában – szálló irgalmatlan mennyiségű port importálni kellett. Teherautószámra hordták be a forgatási helyszínre, aztán amikor beindultak a szélgépek, a színészek alig tudták nyitva tartani a szemeiket. A pisztolyos főgonoszt alakító Nakadai Tacuja például három napig dolgozott haláltusáján, és a portól meg a művértől kiütést kapott. Nehéz lehetett visszamennie az epikus Ningen no jôken forgatására, ahonnan Kobajasi Maszaki rendező azért engedte el, mert úgy gondolta, hogy kimondottan jót tehet neki egy teljesen másfajta karaktert is eljátszani közben.
  • Kuroszava célja valami olyasmi volt eleinte, hogy felhívja a figyelmet a nagyvásznon látható felesleges erőszakra. Igazi, húsbavágó képeket akart a lebutított erőszakábrázolás helyett, annak káros hatását megmutatva. A csillapíthatlanul priccoló vér ezernyit rajongóját és követőjét elnézve – Tarantino és társai – kicsit túllőtt a célon.

(források: imdb, wikipédia, criterion.com, rogerebert.com, japannakama.medium.com)

Ui. Ha nem tudod, hogy a Yojinbo vagy a Yojimbo a helyes: igazából mindkettő! A japán szavak-nevek fonetikus átírása nem leányálom. Legyen hát Jodzsimbo, és máris hasonlítani kezd Leone névtelen főhősére, akiről a stáblistán derül ki, hogy igazából Joe…



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.