Egy végzetes tűzvész és Románia legnagyobb filmgyára

A két világháború közötti Kolozsvár filmes életének két jelentős eseménye a korabeli román sajtó tükrében

Kolozsvár filmes életének tekercséből két szakaszt fogunk most kivágni, mindkettő fontos a kincses város két világháború közötti moziéletének szempontjából. Egyrészt szó lesz az Uránia filmszínházat elpusztító tűzvészről, másrészt bemutatjuk a kolozsvári filmgyártás fejlesztésére tett erőfeszítéseket, avagy hogy miként próbálták tíz évvel később a hatóságok felturbózni az itteni filmgyártást.

Mindkét esemény bemutatásához a korabeli [ezúttal román nyelvű – szerk.] sajtóábrázolásokhoz fogunk nyúlni, hogy a lehető leghitelesebben éleszthessük újra a két eseményt övező hangulatot. A mozi legközelebbi rokona a színház, vagy a regény, mégis „a sajtó az első modern médium, amellyel [a mozi] szövetségre lép. Az újságok szerkesztői cikk- vagy témapályázatokat hirdetnek, vagy éppen zajló történetekhez főzött magyarázatokat várnak, valamennyit a megfilmesítés későbbi lehetőségével. Így hát az első filmek a sajtóban megjelentetett valós történeteket dolgozhattak fel”. (Jean-Louis Leutrat, Cinematograful de-a lungul vremii: o istorie,  ford. Cornel Matei, ALL Educational Kiadó, Bukarest, 1995, p.30) Most a két világháború közötti sajtó hozza elénk az idő archívumából a kolozsvári mozik által átélt megpróbáltatások képét.

Janovics Jenő

Előbb azonban emlékezzünk arra a tényre, hogy a legelső mozis kezdeményezések Kolozsváron 1911 körül születtek, és a helyi művészi megnyilvánulások egyik úttörőjének alakjához fűződnek. Természetesen a nemzeti színház akkori igazgatójára, Janovics Jenőre gondolunk, neki jutott eszébe, hogy mozit is létesítsen ugyanitt. Dr. Janovics Jenő, aki három évtizedig irányította a magyar színház sorsát, egyébként maga is színész és rendező is volt, és tevékenységét 1905-ben kezdte, szintén Kolozsváron. „Akkoriban a színház a régi Farkas utcai épületben működött. Egy évvel később, 1906-ban az ő [Janovics Jenő – szerk.] kezdeményezésére a magyar színház új épületébe költözött, oda, ahol ma a Román Nemzeti Színház és Opera áll, így vitte tökélyre az általa elkezdett művet. Szintén dr. Janovics úrnak köszönhető annak az épületnek a felhúzása, amely ma a magyar színháznak ad otthont. Őnagysága vezetése alatt a magyar színművészet aranykorát élte Kolozsváron.” (Patria, Kolozsvár, 1936. december 1.) Dr. Janovics Jenő tehát a saját vezetése alatt létrehozta az első mozivállalkozást, amely a Select, az Uránia és az Apolló mozikat működtette.

Amikor leégett az Uránia mozi

Köztudott, hogy a kolozsvári Ferenc József út [korabeli hivatalos nevén Ferdinánd király útja, mai hivatalos nevén Horea út – szerk.] 4. szám alatti Uránia palota 1910-ben épült Kappeter Géza tervei alapján. Ez volt egyébként a megyeszékhely egyik első olyan palotája, amit úgy terveztek, hogy mozinak, vendéglőnek és kávéháznak is otthont adjon, a felsőbb emeleteket pedig 17 lakás foglalja el. A 20. század első évtizedeiben az Uránia palotában működő mozit Kolozsvár legelegánsabb filmszínházai között tartották számon, 500 férőhellyel, központi fűtéssel és légkondicionálással működött. Tulajdonosa Udvari András volt, aki maga is szívesen forgatott rövid történeteket, és olyan némafilmeket jegyzett, mint a Kolozsvári látkép és a Gépírókisasszony. A palota épületében 1910-ben átadott filmszínházat 1964-ben átnevezték, az új neve Augusztus 23-a Mozi lett, majd az 1989. decemberi események után a Favorit nevet kapta.

És íme, hogyan mutatta be a [román nyelvű] sajtó az említett tragédiát:

„Tegnap [1927. január 9-én – szerk.] este 7 tájban erőszakos tűzvész tört ki a Ferdinánd király úti Uránia moziban, kínzó pánikot okozva a Taras[z] Bulba című film nézői körében. A lángok egy szempillantás alatt felforrósították az épület tetejét, komolyan fenyegetve a szomszédos épületet is.

A riasztott tűzoltók azonnal megjelentek a helyszínen és szinte emberfeletti erőfeszítések árán sikerült megakadályozniuk a tűz továbbterjedését. A katonaság és a csendőrség azonnal korlátokkal zárta le a Ferdinánd király útját, megtiltva a kíváncsiskodóknak, hogy a tűzvész helyszínéhez közeledjenek, de a néhány perc alatt összeverődött tömeg így is lehetetlenné tett mindenféle közlekedést.

A tüzet késő éjszaka lokalizálták.

Ma reggel a hatóságok a helyszínre vonultak, és megkezdték a nyomozást. A jelen levő urak: Debău, a rendőrprefektúra igazgatója, Aurel Drăghiciu biztos, a nyomozóhivatal főnöke és a tűzoltók parancsnoka. A mostanig lezajlott kutatások alapján kétségtelen, hogy a tűz a ház padlásán gyulladt ki, de még nem sikerült megállapítani, hogy mi módon.

Van egy nagyon érdekes, a tulajdonos fiának a nyilatkozatára alapozott feltevés, ami szerint a tűzvész bejelentése után azonnal ő, aki a helyszínen tartózkodott, abba az irányba szaladt, ahonnan a lángok előcsaptak, és két, katonaruhás egyénnel találkozott, akik idegesen siettek lefele a lépcsőkön.

Ebből származik az alábbi következtetés. A két egyén minden bizonnyal az épület manzárdjában lakó Cseke cukrász házába próbált betörni, de meglephette őket valaki, vagy zajt hallhattak, úgyhogy a padlásra menekültek, ahol hosszabb ideig rejtőzködtek.

Lehetséges, hogy a padláson meghúzódó egyének cigarettára gyújtottak, ami miatt aztán a tűz keletkezett, ők pedig kihasználták a riasztó helyzetet arra, hogy eltűnjenek.

Ez a hivatalos feltételezés… Mi azonban nem érthetünk egyet efféle spekulációkkal. Hiszen mi sem magyarázza, hogy ezek ketten, mondjuk, hogy ez a két katona, betörést kísérelt volna meg, éppen egy cukrász szegény otthonába, éppen a ház manzárdjában, ahonnan tettenérés esetén igen problémás lenne a menekülés. Vagy talán a gonosztevők sosem gondolnak arra, hogy lebukhatnak?

Hiszen csupán ez esetben állná meg a helyét a feltételezés, aminek az alapja nem más, mint egy rémült ember vallomása.

A későbbi kutatások bizonyára igazolni fogják, hogy a mai nyomozás hibás úton indult el. Esetleg szándékos félrevezetésről lenne szó egy érdekelt részéről? Ez is feltételezhető.

Amikor a tűz okairól kérdeztük, a tulajdonos – Udvari András – semmilyen magyarázattal nem tudott szolgálni, s ez bizonyítja, hogy nem képzelgés a felelősséget őrá hárítani […].

A károk tetemesek. Leégett a hatalmas épület teljes tetőzete, ami jelen körülmények között legalább kétmillió lejt ér. A kár egy része megtérül, a tetőre ugyanis van egy egymillió lejes biztosítás a francia-román társaságnál.

A harmadik emeleti lakásokban nem esett kár, az épület ugyanis modern, teljes egészében vasbetonból készült, és – a tulajdonos nyilatkozatai szerint – 16 évvel ezelőtt 500 ezer aranykoronába került.” [A ars palatul cinematografului „Urania”, in Patria, IX. évfolyam, 5. szám, 1927. január 11., 3. oldal].

Az okok, a bűnösök és az események felderítését megtaláljuk egy néhány nappal később megjelent újságcikkben:

„Olvasóink bizonyára nem felejtették még el azt az örvénylő lángkoszorút, ami körös-körül ölelte január 9-ének estéjén az Uránia palota tetejét. A lépcsőkön sietve lejönni látott, két titokzatos katonáról szóló süket pletyka, ahogy elmeséltetett, valóság helyett inkább a forró és rémült képzelet szüleményének tűnt.

De »szél fúvatlan nem indul«… és a mi rendőrségünk sebesen végigkövette az esemény összegubancolódott szálait, így a végükre is ért. Debău igazgató úrnak, a nyomozóosztagot vezető A. Drăghici úrnak és a parancsnokságot képviselő Câmpan hadnagy úrnak köszönhetően néhány részlettel szolgálhatunk [önöknek].

A több rablásban ludas és… libával a hóna alatt elkapott dezertőr, a Szamos megyei Csományból való Ilie Roblău, folyó év január 9-ének délutánján, Trandafirescu őrnagy úr Uránia palotabeli lakásán, az őrnagy ordonáncával, egy Vladimir Moldovan nevű legénnyel [tartózkodott].

Ha valaki követte volna a tetteiket az egyre vastagodó félhományban, két árnyat látott volna a régi palota padlása felé lopakodni, mit ad Isten, néhány hagyma miatt, de azzal a titkos gondolattal a fejükben, hogy megdézsmálják a gazda zsírját [is]. Ilie Roblău ment elöl, égő lámpással a kezében, mögötte Vladimir Moldovan, cigarettával a fogai között. Itt a lázas keresgélés közepette az ordonánc valami elhagyott rongyok közé ejtette az égő cigarettacsikket. A parázs magja, amelyikből aztán egy óra múlva hatalmas láng nőtt ki, el volt vetve. Érzékenyebb szemek apró szúrásokat kezdtek érezni, és a padlásra egyre vastagabb rétegekben telepedett rá a füst. Amikor kijöttek a padlásról, Ilie Roblău észrevette, hogy a társa cigarettája, amelyikkel emez a padlás sötétjébe belépett, s amelyik időnként játékosan felcsillant, már sehol sem volt. Azonnal összekötötte [a csikket] a füsttel, és szólt Moldovannak, aztán miután megfogadták, hogy lakatot tesznek a szájukra, elhúzták a csíkot. A nyitott ajtón keresztül a füst úszó hullámokban dőlt utánuk.

De mint említettük, a dezertőr Roblăunak volt még a tarsolyában néhány lopási ügy, s ezek miatt eljárás folyt ellene, Drăghici úr néhány ügyes kérdése zsákutcába vezette. Szigorúra fogva, és a könyörtelen… villamosszékkel megfenyegetve, mely a képzeletében tűzokádó démonként jelent meg, [Roblău] fontos beismeréseket tett. Ugyanilyen körülmények között vallomást tett Vladimir Moldovan ordonánc elvtárs is, és a telefon röviden felbúgott, vitte a letartóztatási parancsot.

Az Uránia palotabeli tűzvész esetét tehát megoldották, a rendőrségen folytatódik a részletes nyomozás.” (Incendiatorul palatului „Urania” a fost prins, in Patria, IX. évfolyam, 14. szám, 1927. január 21., 3. oldal)

Az 1927. januári események hatásai azonnaliak voltak: „Kolozsvár város polgármesteri hivatala a tűzoltó testület újraszervezéséről döntött. A rendőri prefektúrával egyetértésben az a döntés született, hogy tűzoltóképzést kapjanak az utcai rendőrök és a városi csendőrök. Ugyanakkor a katonai parancsnogságtól 100 katona kéretett, akik hasonló képzésben fognak részesülni. Az Uránia-házi tűzvész nyomán kitüntetett tűzoltók 500–1000 jutalomban részesülnek a mai nap folyamán a városházán.” (Reorganizarea pompierilor, in Patria, IX. évfolyam, 14. szám, 1927. január 21.)

Kolozsváron lesz Románia legnagyobb filmgyára

Több mint egy évtizeddel a fenti sorokban bemutatott tragédia után a korabeli sajtó jó híreket hoz:

„Egy Niculae Râmboi úr tartotta konferencia keretében őurasága nagyon lelkesen beszélt egy nemzeti filmipar létrehozásának szükségességéről. Ez annál is sürgetőbb, mivel az összes szomszédos ország, főként Magyarország rendelkezik ilyen jellgű, különösen jól szervezett intézményekkel, amelyek állami ellenőrzés alatt állnak, s amelyek közel 100 filmet termelnek évente. Ezek a filmek, ahogy az várható volt, a revizionizmus szolgálatában állnak. Ez a tény fel kell, hogy keltse a figyelmünket, köztudott lévén, hogy a film nagy propagandaerővel bír. A román film a kulturális propaganda legnagyobb tényezője lehetne, a művészet és a nemzeti irodalom szolgálatába állítva.

Az ország összes kulturális és társadalmi megmozdulásában aktívan részt vevő Kolozsvár az első romániai város volt, ahol filmgyár működött. A Fotofilm nevű vállalatról van szó, amelyet kevéssel a háború után hoztak létre szerény tőkével, de annál több lelkesedéssel, hogy Kárpátokon inneni provincia szépségeit kiemeljék. A Fotofilm műhelyét Vasile Fechete [aka. Fekete László – szerk.], egy régi és meggyőződéses filmproducer vezette hozzáértő módon, küszködve az anyagi források hiánya ellen, mégis sikerült létrehoznia 1924-ben az első filmeket, melyek közt megemlítjük a zootechnikai kiállítás Ferdinánd király és őfelsége II. Károly király, akkor még koronaherceg részvételével tartott megnyitóját. Ettől kezdve a Fotofilm műhely mind a mai napig lefilmezte az összes fontos eseményt, és sikerült beszereznie több mint 40 filmet.

A Fotofilm intézményének minden lendület ellenére a kolozsvári stúdiót a mai napig sem sikerült felszerelni hangosfilm készítéséhez szükséges készülékekkel. A Fotofilm gyártotta filmek keskenyek, 15 mm-esek (a normális filmek 35 mm szélesek). Ez a tény valójában jó, mivel ezeket a filmeket egy kicsi, könnyen szállítható vetítővel lehet vetíteni. Ez a film a legalkalmasabb arra, hogy a falvakba bejusson.

Ami a képek tisztaságát és a tájak szépségét illeti, ezek a filmek felsőbbrendűek sok külföldi filmgyáréihoz képest. Bebizonyosodott ez eme filmeknek a megyei prefektúra termében való vetítése alkalmával.

Külföldi befektetők egy csoportja felajánlja a Fotofilm Ház finanszírozását

Az intézmény által felvett lendületnek, valamint annak köszönhetően, hogy mind a mai napig a legjobb erdélyi filmeket gyártja, az elmúlt napokban egy csoport külföldi befektető ajánlkozott a finanszírozására egy nagy filmes vállalkozás létrehozása céljával. Az ajánlat valóságos szenzációt keltett az egész városban. Ha a tárgyalások sikerrel járnak, hamarosan Kolozsváré lesz az egész ország egyik legnagyobb filmgyára.

A kész filmeket újraforgatják normál filmszalagra és utószinkront kapnak. Ily módon az Erdély különböző szögleteiben felvett képsorokat bemutathatják majd külföldi széles vásznakon is.” (Națiunea Română, III. évfolyam, 258. szám, Kolozsvár, 1937. november 21.)

Anyagunk végéhez közeledve idézzük fel, hogy „a mozi kétféle történelmet ihlethet, egy minden részletre érzékenyet, és egy másikat, ami csak a nagy eseményeket mutatja be”. Ez utóbbi szerint semmi sem változott – az előbbi szerint minden nagyon gyorsan változik. (Jean-Louis Leutrat: Cinematograful de-a lungul vremii: o istorie,  ford. Cornel Matei, ALL Educațional Kiadó, Bukarest, 1995, 47. oldal)

Valahol e kétféle történelemszemlélet között helyezkedett el jelen írás is, amellyel a célunk volt megragadni a kolozsvári filmgyártás néhány pillanatát, hátterében a két világháború közötti Kolozsvár életének valósághű képével. Reméljük, hogy félénk próbálkozásunkkal végül sikerült újra bebizonyítanunk, hogy „a mozi története és közönségének a fejlődése leírható lenne azon helyek tanulmányozásával, amelyek a kibontakozását szolgálták”, kezdve a régmúlt katakombáktól a mai kápolnákig, a közelebbi múlt templomaiig és katedrálisaiig: régi kávéházak, nickelodeonok, színházak, átalakított kávéház-koncerttermek, a 20-as, 30-as évek népszerű gigantikus termei, a világháború utáni közepes kapacitású termek, a 70-es évek pici szalontermei… (Vincent Pinel: Tehnici ale cinematografului, apud. Jean-Louis Leutrat, Cinematograful de-a lungul vremii: o istorie,  ford. Cornel Matei, ALL Educațional Kiadó, Bukarest, 1995, 86. oldal) Megkíséreltünk tehát megragadni a két világháború közötti, kolozsvári mozik történetének két pillanatát, tündöklésükkel és persze tragédiáikkal együtt.

Fordította: Buzogány Klára


Articol realizat în cadrul proiectului „Momente din istoria cinematografiei clujene”.
A cikk „Fejezetek a kolozsvári mozgókép történetéből” projekt részeként íródott.


Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.