Egyesülés a celluloid vonzalmában I.

Magyar szakemberek a román filmgyártásban

Akár az 1918 utáni Romániában készített, részben magyar nyelvű alkotásról van szó, akár valamelyik bukaresti filmgyár filmjeiről; és akár a „magyar világból” átörökített Janovics-alumnikról, akár az immár szocialista keretek közt, eleve filmes szakmát tanuló káderekről beszélünk, számtalan magyar filmes alkotott Romániában. Az ő neveiket lajstromozza ez a kétrészes tanulmány.

Az utóbbi száz évben magyar stúdió, filmgyár vagy műhely – a szónak abban az értelmében, amely hosszú vagy rövid játékfilmek intézményes gyártását jelenti – a közelmúltig nem alakult Romániában („közelmúlt” alatt az ezredforduló után létrejött apró erdélyi műhelyeket értem Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és máshol). Meddő igyekezet lenne tehát a romániai magyar filmeseket etnikai alapon foglalkoztató, munkásságukat ily módon meghatározó törekvés szerint kategorizálni, mint tesszük azt az irodalommal vagy a színjátszással. A bukaresti televízió magyar stúdiójában számtalan kisebbségi magyar tárgykörről forgott ugyan film a dokumentarista, tévériport szegmensben, de „romániai magyar filmgyártásról”, mint sajátosan etnikai produkciós erőfeszítésről legfeljebb az első világháborút követő pár évben lehet szó, ám utána a 2000-es évekig nem létezett (egyetlen, és korántsem színmagyar kivételként a Kínai védelem – r. Tompa Gábor 1999). Magyar ajkú filmes szakemberek viszont a korszakban végig részt vettek a román filmgyártásban, ezen a felületen őket gyűjtöttem ki, a teljesség igénye nélkül.

Általánosan hangoztatott panasz, hogy az elmúlt száz év roppant kedvezőtlen hatással volt a romániai magyar közösség önmegvalósítására, ám alapvetően nem tudjuk, mi lett volna, ha… Mivel a filmgyártás lényegében egy urbánus szakma, ebből a nézőpontból tekintve a két világháború közötti Nagy-Romániában a magyar elem városi túlsúlyáról nyelvhasználati korlátozással vett „csupán” tudomást a frissen alakult állam, karriereket is inkább a közhivatalnoki és a felső közoktatási szférában lehetetlenített el. Az egyéni boldogulás útja viszont nyitva állt a kapitalista gazdaságban, ha az egyén tudott igazodni (és nem beolvadni, félreértés ne essék), vagy az új körülmények között meg tudta találni helyét a kisebbségi önszerveződés intézményeiben.

A Román Népi, majd később a Szocialista Köztársaság korszakában a többségitől eltérő etnikumú egyénektől már elvárták, hogy tehetségükkel közvetlenül a román kommunista államot szolgálják, közvetve pedig a szovjet internacionálét, s az egyének boldogulhattak is, ha igazodtak az új ideológiai elvárásokhoz, és kevésbé dacoltak. Hasonló helyzetben volt nyilván a többségi nemzet fia és lánya is: ha csendben igazodott, megtűrték, ám ha dacolt, a hatalom nekifeszült. Hol enyhébben, hol végzetesen. Az ideológiai átképzés abszurd igyekezete a pártállam részéről erősebben jelentkezett a korszak elején és végén, mint annak közepén. Az állandó ellenségkeresésre és a magyarázat helyébe állított félelemkeltésre az egyén öncenzúrával válaszolt, ami egyre inkább eluralkodott az élet minden szintjén, főként az alkotni vágyók körében. Ennek állandósítására a hatalom a (fenyített vagy valós) szabadságkorlátozás, valamint az erőszakos uniformizálás ép ésszel fel nem fogható összes eszközét bevetette. A tehetségesebbekhez gyanúval viszonyult a rendszer, és állandóan kereste közreműködésüket, végső soron a gondolati ellenállás megszüntetését kívánta, amit vagy elért, vagy nem (inkább nem), de a folyamatban egyes egzisztenciákat lefojtott. Mindössze a 60-es évek végén és a 70-es években bizonyult annyira rugalmasnak a rendszer, hogy az ideológiai tévelygőket, a megbízhatatlanokat visszafogadja, engedje az önmegvalósítás útján (ugyan számos kivétellel), később viszont erre nem kínált esélyt. Aki úgy érezte, hogy végképp nem boldogulhat, ha elfogyott körülötte a levegő, ha fizikai létében is fenyegetve érezte magát, kiszökött az országból (áttelepült, kint maradt, menni hagyták). Az abszurd államapparátusban résztvevők hétköznapi félelmei és megfelelési kényszere ugyanakkor, szükségszerűen, abszurd helyzeteket is teremtett, nem remélt meglepetések, apró kivételezések is előfordultak, az érintettek őszinte döbbenetére. Roppant leegyszerűsítve így nézett ki állam és alkotó egyén kapcsolata nagyjából 50 éven keresztül, a továbbiakban felvillantott életutak némelyike kapcsán a felvezetés ily módon szükségszerű. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a Román Televízió magyar stúdiójának a hatalom kegyéből és 1969 novemberétől 1985-ig, majd demokratikus körülmények között 1989 végétől máig tartó működése nélkül a magyar ajkú filmesek nagyobb számú (ön)képzése nem valósult volna meg.

Eme körképnek nem célja minden alkotó teljes életművének számbavétele, az elsődleges szándék mindössze egyfajta névsorolvasás, tudomásul vétel, főhajtás – ahogy tetszik. Módszertanát illetően a sorjázást egy hozzávetőleges kronológiai rend felállítása szerint találom leginkább célravezetőnek, a debütévvel kezdődően, és onnan pedig egyrészt a műfaji, másrészt a szakmai szempontok érvényesítését a láthatóság vagy fontosság képzelt mellérendelésével (elől a rendezők, operatőrök, színészek, forgatókönyvírók, vágók, utánuk a maszkmesterek, díszletesek, zeneszerzők, és végül a kritikusok), amennyiben a rendelkezésre álló források ezt engedik. Egy tetszőlegesen felütött román filmenciklopédiában vagy filmtörténeti alapműben a nevek alapján sem egyszerű feladat megtalálni a magyar ajkúakat, ugyanis arról, hogy miként határozták meg magukat, a puszta nevek mindössze részben beszélnek, így szekundér forrásokban szükséges ezt a lényeges szempontot ellenőrizni. Sokat segít e tekintetben a származási hely (székelyföldiek, marosvásárhelyiek, kolozsváriak, partiumi származásúak előnyben), illetve a számbavételnek kezdő lendületet a korszak elején azok a szakmabeliek adnak, akik Janovics Jenő stúdióiban, illetve a jelentősebb színpadok körül képződtek.

A két világháború között

Az impériumváltás, jóllehet a történelmi tudatban markáns korszakhatárt jelöl, a kortárs nyugat-romániai magyar polgárok hétköznapjaiban a veszteségérzet dacára életvitelüknek mindössze részleges újratervezését kívánta. Egyes területeken – főként az átmeneti időszakban, és a kapitalista gazdaság által meghatározott magánszférában – a korábbi viszonyok tovább éltek. Janovics Jenő a Transsylvania filmstúdió egyes munkatársaival 1919–20-ban három fontosabb fikciós filmet forgatott, A két árvát, a Mozitündért és a Világrémet.

Utóbbi forgatókönyvét részben Gyalui Jenő (1897–1921) írta, Gyalui Farkas művelődéstörténész, könyvtárigazgató 23 évesen, szerelmi bánatból öngyilkosságot elkövetett fia. A fiatal Jenő orvostanhallgatóként és nagyreményű dramaturgként a háború idején Janovics mozivállalkozásaiban, valamint a Transsylvania filmvállalatban egyfajta mindenesként dolgozott – ahogyan apja emlékezik rá – „neki kellett gondoskodnia négy filmszínház részére a műsort megvenni, lekötni, kiutalni a pénzt, gondoskodni a reklámról, emellett ellenőrizni a személyzetet. Egy egész iroda dolgát végezte egymaga, emellett írt is darabokat és tanult az egyetemen, vizsgákat tett le, ami fizikailag nagyon fárasztotta, a filmek felvétele is rendkívül fárasztó volt.”1 Legjobb barátja a színész-rendező Fekete Mihály volt, és szűk társaságukhoz tartozott Baróti Erzsi színésznő is, aki iránt Jenő mély barátsággal viszonyult. Apja szerint egyrészt a megterhelés, másrészt a Hort Ida2 színésznőhöz intézett házasságkérelem elutasítása késztette Jenőt 1921. május 8-án késő este arra, hogy végzetes adagban morfiumot vegyen be.3

A Világrémet Janovics rendezte 1920-ban, és a stáb majdnem teljesen magyar ajkú – a román-francia Constantin Levaditi orvost, társforgatókönyvírót, valamint Bretán Miklós (Nicolae Bretan) román operaénekes-zeneszerzőt leszámítva. A közegészségügyi (vagy közhigiéniai) célzatú, 45 perces propaganda-játékfilm operatőre Fekete László, a világrémet, azaz a szifiliszes lányt Baróti Erzsi4 alakítja, a szédelgő családapát Fekete Mihály, a családanyát Poór Lili, a kisebb szerepekben pedig Lengyel Vilmos, Lukács József, Réthey Ödön láthatók, s a film egy másolatát őrzi a Román Nemzeti Filmarchívum. [A filmről bővebben ide kattintva lehet olvasni a Filmtetten.]

A két árva című filmszkeccset Hetényi Elemér rendezte, operatőre Fekete László, az egyik árvát Baróti Erzsi alakítja, míg a másikat Izsáki Margit, és grófnő édesanyjuk szerepében Poór Lili (Janovics felesége) lenne megtekinthető, de a film sajnos elveszett. A forgatókönyvet az az Incze Sándor jegyezte Adolphe d’Ennery és Eugène Cormon azonos című darabja alapján, aki 1908-ban Kolozsváron Színházi Ujság címmel lapot alapított, amit aztán Budapesten Színházi Élet címmel újraindított, és amely a magyar nyelvterület legjelentősebb színházi szaklapja volt a háborút megelőző években5. Incze Sándor később az Egyesült Államokban telepedett meg, és az amerikai filmek erdélyi forgalmazásában nyújtott (ekkor és később) segítséget Janovicsnak. Ugyancsak Hetényi Elemér volt a rendezője a Mozitündér filmszkeccsnek is, a főbb szerepekben Pintér Böske, Berky Lili és Horváth Nusi.6

1921 augusztus végén a kolozsvári mozikban vetítették a Transsylvania filmvállalat által készített Cluj-Kolozsvár város látképe című dokumentumfilmet, amely alapos körképet nyújtott a városi táj jellegzetes részleteiből, ismertette a hivatalokat és a jelentősebb intézményeket, valamint rövid portrékban felvillantotta a híresebb vagy fontosabb helyi személyiségeket is.7

A Nagy Háborút rögtön követő fordulat első éveiben és a 20-as években az Istoria filmului românesc (Contemporanul kiadó, Bukarest 2011) című, gondosan összeállított kézikönyvében Călin Căliman a kolozsvári filmes kezdeményezések mellett a „hegyeken túl” rangos szerepet tulajdonít az aradi és nagyváradi filmgyártásnak, amely városokban magyar színházi szakemberek is kísérleteztek filmforgatással.

Perényi Kálmán, a Nagyváradi Színház színésze (később Orosházára igazolt) forgatta a Dollárcsibész szkeccsfilmet Aradon és Nagyváradon, amelyet az aradi Apollo moziban 1922. június 26-án mutattak be,8 a főbb szerepekben Tolnay Deával és Perényi Kálmánnal. Közben Kolozsváron 1923-ban Salgó Géza színész rendezésében leforgott A szakállas ember filmszkeccs (főszereplők Bíró Géza, Kolosy Ilus), amelynek operatőre Fekete László, és ugyanő állt a kamera mögött Gróf László (a nagyváradi színház igazgatója) és Hetényi Elemér filmjének, a Nagyváradon forgatott Halló, Amerika! című, egyórás vígjátéknak 1925-ben,9 amikor még édesapja nagyváradi fényképész műtermét működtette.

Aradon forgott 1922-ben A modell Deák Albert rendezésében, amelynek operatőre ismeretlen, forgatókönyvét Incze Rudolf jegyezte és ő alakítja a főhőst is, továbbá ugyancsak Aradon készült 1927-ben a Jancsi és Juliska mesejáték (r. Hermann Chilevicz, op. Bertók József),10 a Légből kapott szerelem c. 4 felvonásos moziszkeccs (szereplők: Horváth László, Barna Anci, Misoga László, Sugár Imre), és ugyancsak Arad környékén forgott a Náni c. 3 felvonásos moziszkeccs 1929-ben, operatőre Bertók József, szereplők Beregi Gyula, Kun Dezső, Lőrinczi Géza, Homokai Pál.11

Aradon, mint látható, aktív filmgyártás indult a 20-as években, ahol a forgatások egyik kulcsfigurája a temesvári születésű Bertók (v. Bartók, v. Barkok) József operatőr, őt a szakma a román dokumentumfilm-gyártás egyik úttörőjeként is számon tartja.12 Bertók vándormozigépészként kezdte a hannoveri Georg Narten bioszkóp-karaván vetítőgépe kezelésével 1912-ben, ugyanakkor pedig operatőrként jegyezte a búcsúfilmeket, amelyeket a meglátogatott városok látványosságairól egy Pathé-felvevőgéppel filmezett. Az első világháború idején több ízben a fronton fényképezte és filmezte a cs. és k. hadsereget, illetve a német haderőt, és egyik operatőre volt 1916–17-ben a német-osztrák-magyar ellentámadásnak, továbbá von Mackensen tábornok bukaresti bevonulásánál is jelen volt egy felvevőgéppel. Innen Bulgáriába, Albániába, később az olasz frontra, onnan Galíciába került, a háború vége és a monarchia széthullása Bécsben érte.13 A 20-as években Tóth Dezső és Gábor Dezső rendezőkkel dolgozott közéleti események dokumentálásában, előbbivel Aradon, utóbbival Temesváron.14 Előbbiről egyelőre nem sok forrás áll rendelkezésre, Gábor Dezső viszont a temesvári Filmcentrala (Országos Filmközpont) filmkölcsönző és -forgalmazó cég vezérigazgatója volt a 20-as és 30-as években.15 Bertókot ezután főként Jean Mihail, Paul Călinescu és Horia Igiroșanu rendezők foglalkoztatták a fővárosban, előbbiek ketten elsősorban a szociográfia területén készítettek dokumentumfilmeket (például számos temetést és népi hagyományt rögzítettek), emellett az ipari létesítmények bemutatására szakosodtak. Jean Mihail rendezésében Bertók volt a Lia c. játékfilm (1927) operatőre, és ő fényképezte a Haiducii (1929), a Ciocoii (1931) és az Insula Șerpilor (1934) játékfilmeket is Igiroșanuval a rendezői székben. Számos dokumentumfilmet készített saját kezdeményezésre és önzsebből, melyek a Casa Școalelor (kb. az iskolák országos központi képviselete) forgalmazásába kerültek, és oktatóanyagként voltak hasznosítva.

Fekete László Nagyváradról végleg áttelepült Kolozsvárra, és a Transsylvania filmvállalat alapjain megteremtette a Fotofilm céget valamikor a 20-as évek végén. A Fotofilm elsősorban fényképész műterem, illetve képeslapkészítő vállalat volt, de – mint neve, valamint a helyi sajtóban elszórt reklámok is mutatják – mozgóképi megrendeléseket is fogadott, és egyik munkatársa, Prágai Olga szerint reklámfilmeket is készítettek.16 Jóllehet a Fotofilm cégérét a Deák Ferenc (Eroilor) utcában a Folly-Hutflesz ház koronázó párkányára erősítették fel, a stúdió és a laboratórium hátul, a mai bábszínház Király (I.C. Brătianu) utcai termeiben volt berendezve. Itt dolgozott a tulajdonos, Fekete László mellett a fiatal Szabó Dénes fényképész, Miskovszki István operatőr, Prágai Olga és Tolcsvai Boriska, akik Fekete (közvetetten Janovics) oldalán részt vettek az ifjúság számára készített oktatófilmek forgatási és vágási munkálataiban a 30-as évek folyamán, amikor Janovics előbb a Román Oktatási Minisztérium, később a Magyar Kultuszminisztérium megrendelésére erdélyi városokban és történelmi helyszíneken forgatott, de amelyek terméke a magyar fél érdektelensége következtében végül a román tanügy forgalmazásába kerültek át.17

A két világháború köztes időszakában, különösen 1930 és 1948 között rendkívül gazdag a román dokumentumfilm-gyártás, és ebben a magyar szál is jelentősnek tekinthető. Janovicsék (Feketével, Miskovszkival) számos doku-oktatófilmet készítettek,18 és a rendelkezésre álló források szerint a filmezésre mindössze pár órában mérhető időt szántak. Az egyik marosvásárhelyi forgatás kapcsán Janovics levelet írt 1935-ben Biás Istvánnak, a Teleki család egykori levéltárosának, amely levelet a forgatási szándékkal Marosvásárhelyre érkezett Miskovszki István és segédje adták át a Janovicshoz hasonlóan szabadkőműves Biásnak. Janovics arra kérte a város történeti emlékeit alaposan ismerő „testvért”, hogy kalauzolja körbe Miskovszkiékat a nevezetesebb helyszíneken. Operatőre, aki a korábbi oktatófilmek nyersanyagát is felvette, „minden nemű felső engedéllyel” rendelkezett a városi forgatáshoz – állítja Janovics – s a „minél kisebb feltűnés nélkül” elvégzendő munkára egy nap állt rendelkezésre, onnan a két operatőr Nagybányára kellett tovább utazzon.19

Az erdélyi történelmi emlékek és helyszínek megörökítését a Fotofilm vélhetően Janovicstól függetlenül is kezdeményezte. A Fekete Lászlóval közeli viszonyt ápoló Kelemen Lajos naplójában írja, hogy a székelyföldi helyszínekre forgatási szándékkal készülő Fekete a zavartalan munkavégzést biztosítására öt megye prefektusával is láttamoztatnia kellett előzetesen az engedélyét 1937 őszén, amikor az egykori Maros-Torda, Háromszék és Csík megyék épített látványosságait kívánta lencsevégre kapni, és amely igyekezet nem Janovics megbízásából született.20 Egy évre rá Fekete László a 60 éves Kelemen Lajost is magával vitte, mint idegenvezetőt egy kiterjedt erdélyi autós körútra. A forgatást Fekete és Miskovszki biztosították, Kelemen a látnivalókat jelölte ki. Nem pusztán az épületeket, hanem az erdélyi főnemesek kúriáin és templomokban a tárgyi emlékeket, valamint egyes elpusztult épületrészek fennmaradt faragott vagy festett díszeit is befotózták, illetve lefilmezték. Néha csendőrökkel is találkoztak, akik vegzálták a felvevőgépek jelenlétét, és ahol a stáb túl közelinek ítélte meg az egyenruhások jelenlétét, azokat a helyszíneket inkább elkerülték.21

Fekete László báró Bánffy Albertné Montbach Saroltához is címzett 1938. december 23-án egy levelet, amelyben arra vonatkozásul, hogy a cég immár „több éve foglalkozik erdélyi tájak, néprajzi felvételek összegyűjtésével, úgyhogy máris egy szép és tekintélyes ilyen természetű gyűjteménnyel rendelkezik”, kérte a bárónőt, nyissa meg kastélyát, vagy ha távol van, engedélyezze a fényképezést (inkluzíve a filmezést) amennyiben nem tudná vagy akarná átengedni a birtokában levő és a főúri kastély „interieur részleteit, antik bútorait” ábrázoló fényképeket. A felvételeket egy készülő könyvben szándékoztak felhasználni, legalábbis így hangzott az ürügy.22

A két világháború között Románia területén jelentős szerepet vitt a magyar nyelvű színházi és filmes szaksajtó. Jóllehet kevés folyóirat tudott huzamosabb ideig megmaradni a piacon, megjelenésük helyszín-városi lakóit a városi esték korabeli szórakoztatóiparáról bőséges olvasmánnyal, az utókor kutatóit pedig fontos forrásanyaggal látták el.23

A második világháború végéig több magyar szakemberrel nem gazdagszik a román filmgyártás, a háborús állapotok látszólag nem kedveztek az erdélyi székhelyű cégek forgatási szándékainak, illetve az esetleges forgatások immár a magyar nemzeti filmgyártás erőfeszítéséhez járultak hozzá. A budapesti Mesterfilm és az Auróra vígan forgattak Kolozsváron, vagy vidéki helyszíneken,24 a szentgyörgyvályai (Hunyad megye) származású Szöts István Csíksomlyón és a Gyilkos-tó környékén vett fel jeleneteket a Nyírő József regényéből adaptált Emberek a havason c. Hunnia-filmhez 1941 őszén. A háború első két évében, 1941-ig Janovics, Bertók, Fekete és Miskovszki neve szerepel a rövid dokumentum-, riport- és híradós filmek stáblistáján, ám a második bécsi döntéssel, és Miskovszki 1942-ben bekövetkezett halálával a Fotofilm és Janovics is szögre akasztották termékeny filmes korszakukat, illetve életműveiket.

Az 50-es évek a Sahiánál

A két háború között Romániában számos magánvállalkozású stúdió létesült, főként nyugat-európai filmgyárak és forgalmazók nyitottak Bukarestben és a nagyobb városokban leányvállalatot, mellettük helyi szakemberek műhelyei működtek, 1948-tól viszont beköszöntött az államosítás rövid átmeneti, és az államilag irányított filmgyártás hosszú korszaka. Röpke modorban a kommunista hatalom beszüntette a filmes vállalkozásokat, és központilag felügyelt „nemzeti” filmstúdiókat állított fel, elsőként a Romfilmet. Ezt később kettéválasztotta, és egyrészt megteremtette belőle a hatalmas kiterjedésű Studioul de Filme București – Centru de Producție Buftea-t játékfilmek gyártására, másrészt dokumentumfilm- és filmhíradógyártásra 1950-ben létrehozta az Alexandru Sahia stúdiót, alapvetően a hatalmi propaganda kiszolgálására. A többi stúdió részben a fővároson kívül épült (Fundeni, Floreasca), részben az egykori Tomis mozit alakították át játékfilmek gyártására, mindezekhez pedig hozzáalapítottak egy utómunkákra szakosított üzemet Mogoșoaia faluban. A 60-as évek közepén, azok után, hogy a román animáció nemzetközileg elismert lett, animációkészítési céllal létrejött az Animafilm stúdió. A műszaki utánpótlást az I.S. Tehnocin gyár látta el (1959-től Industria Optică Română), a szakembereket pedig a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház- és Filmművészeti egyetem képezte. Önképző céllal a városi fotó- és filmköröket látogathatták az érdeklődők.

Előbb vegyük számba a Sahia stúdió munkatársait, hiszen a korszak elején a dokumentumfilmek és rövid filmhíradók készítői között több magyar operatőrt és rendezőt is találunk.

A Sahia propaganda-gépezet céljairól a fiatalon autóbalesetben elhunyt Jeney Ádám operatőr naplójának egy részlete lényeges betekintéssel szolgál. Jeney 1928-ban született Vulkánban, második gyermekként Jeney Lajos orvos és Wieder Erzsébet házasságában. A család 12 évvel később költözött Kolozsvárra, ahol Ády a Református Kollégiumban érettségizett. Alig 20 éves, amikor operatőrasszisztensi állásban alkalmazta a bukaresti Romfilm 1948-ban. Állami megbízásból több ízben is a Moszfilm stúdiók tanonca, 1956-ban hat hónapot töltött Moszkvában és Leningrádban. Megismerte és a rá jellemző tárgyilagossággal dokumentálta a szocialista filmes ismeretterjesztő munka módszereit, amit forgatásai során a Sahiánál is alkalmazott. A szovjet dokumentumfilmek és híradók műfajában három nagykategóriát állított fel: időszakos híradók („szórakoztatóan tájékoztató vagy agitációs célzatú filmek”), film-tanfolyamok (oktatófilmek), tudománynépszerűsítő filmek. Látszólag leginkább ez utóbbi érdekelte, és következtetésében arra jutott, hogy a tudománynépszerűsítés művészi igényű megformázása lényeges szempont.25 Tehetségét, tudását és elhivatottságát jelzi korábbi alkotásai mellett a Mélységek varázsa (Farmecul adâncurilor) című dokumentumfilm, melyet a scărişoarai jégbarlangban forgatott Székler Ervin rendező utasításait követve és Xantus János földrajztudós forgatókönyve alapján egy 18 fős csapat közreműködésével 1957 februárjában (pár hónapra rá meghalt). A scărişoarai barlangban forgató csapathoz tartozott még, több román kolléga mellett Gáspár Sándor mérnök, Müller Géza (Cugó) és Lőrincz Miklós (Miky) hegymászók.26 [Jeney Ádámról bővebben ide kattintva olvashat a Filmtetten.]

A temesvári születésű Székler Ervin rendező nem fejezhette be tanulmányait a moszkvai Gerasimov Filmintézetben (VGIK), mivel édesapját „jobbratolódás” vádjával 1952-ben letartóztatták, s a fiú kénytelen volt az országba visszatérni. 1949-ben megkezdett moszkvai képzése előtt Kolozsváron a Józsa Béla Athenaeum filmforgalmazó szakosztályán dolgozott, és rendezőasszisztensként Ion Bostan és Paul Călinescu mellett a fővárosban.27 Hazatérte után a Sahia alkalmazta, és a fenti csapattal, néha Placsintár András, Tóth Ferenc és Patakfalvi Ferenc operatőrökkel kiegészülve, természetfilm- és híradókészítési céllal harmincnégy éven át számos forgatótábort28 szervezett szerte Romániában, 1954-től 1988-ig. A kolozsvári születésű Placsintár a 70-es években Magyarországra települt, a nagyváradi Tóth Ferencet 1977-ig foglalkoztatta a Sahia, és körülbelül 90 filmnek volt operatőre, míg a brassói Patakfalvi a 90-es évek közepéig állt mintegy 350 híradó és természetfilm kamerája mögött.

Székler állandó munkatársa volt Fehér György operatőr is, kiterjedt munkássággal, azok után, hogy Magyarországra menekülve a második világháborúban mindössze testvérével, Andrással ketten élték túl a haláltáborban elpusztított család deportációját (édesanyjuk és három fiútestvérük maradt ott). Később mindketten emigráltak. György az 1956-os budapesti forradalmat is filmezte, majd román diplomáciai küldetéseket dokumentált szerte Európában, Dél-Amerikában és Ázsiában, utólag, 1980-ban Svédországba menekült. Bátyja, András operatőrként sorban megjárta a Romfilmet (1949–1950), a Sahiát (1950–1952), a Ion Luca Caragiale főiskolát (1952–1956), a bukaresti Filmstúdiót (1956–1964), az Animafilmet (1964–1965), majd Izraelben, Olaszországban, Svédországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban rendezett (enyhén szólva) erotikus filmeket, amelyeknek egyben operatőre, forgatókönyvírója és producere is (Andrew White vagy Andrea Bianchi álnéven). Ugyancsak a Sahia alkalmazásában dolgozott híradókon és riportokon Gidáli Imre operatőr (alkalmanként Lazăr Ghidaliként szerepelt a stáblistán), akire a sport, ipar és történelem tematikában egyaránt bíztak forgatást. A hosszabb és rövidebb játékidejű, művészi szempontból is igényesebb tudományos dokumentumfilmek szakértője a Sahiánál az aradi Kovács Károly volt, egykoron fényképészinas és hadiriporter, a rendszerváltásig 90 film operatőre.

A kolozsvári születésű Barta Gábor egyike a haza legnépszerűbb és leginkább értékelt dokumentumfilm-rendezőinek ebben az időszakban, akire később mint iskolateremtőre emlékeznek a magyar tévések. Barta színészként és rendezőként kezdte a kolozsvári és a marosvásárhelyi színházaknál, 1951-ben került a Sahiához. A Román Televízió magyar stúdiójában operatőröket képzett, filmtörténeti sorozatot írt A Hétnek, filmjei forgatókönyvét maga írta, és a dokumentarista realizmusba oltott lírai szemlélet hazai megteremtőjeként tartották és tartják számon, vagy ahogyan Krizsán Zoltán filmesztéta fogalmazott Barta 1972-es hirtelen halálakor „…valamennyi rendezőnk közül talán ő volt a ciné vérité legkitartóbb híve, ő használta talán a legkövetkezetesebben az el-lesettség módszerét. (…) Neki köszönhetjük a hazai ciné vérité legnépszerűbb alkotását, az Állomást, a várakozás, a távozás és az érkezés költészetét, humor és líra, hamisítatlan valóság és céltudatos szelekció e valóban korszerű ötvözetét.”29

A Sahiánál dolgozott 33 éven keresztül a nagyváradi Horváth György, dokumentumfilmek és néprajzi tárgyú rövidfilmek rendezője. Adelman Alfréd operatőr 1959-től a bukaresti Műszaki Intézet munkatársaként az ipari kémia, a hidrotechnika és elektromechanika tematikáját kereste és forgatott számos oktatófilmet e téren 1971-ig, amikortól a Román Televízió magyar adásához került.

Barta és Székler operatőreként dolgozott pár alkalommal a marosvásárhelyi Olasz Tibor, aki a Sahiánál híradókat készített az 50-es évektől, és rövidfilmek operatőreként is kapott megbízásokat annak előtte, hogy 1971-ben Németországba emigrált, ahol a két évvel később távozott kolozsvári Fischer Istvánnal rövidfilmeket készítettek. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fotó-film laboratóriumában Dóczi Lajos fényképész-operatőr-ékszerész rögzített gyógyászati és sebészeti beavatkozásokat 1957-től, majd 1971 és 1988 között a Román Televízió magyar adásának alkalmazásában egyrészt a Maros-Fehér-Kovászna-Hargita régió tudósítója, másrészt tudományos, ornitológiai és természetjáró anyaggal látta el a közismert TeleEnciclopedia műsort.

Karda László rendező (Mészáros Márta első férje) a Sahiánál főként az orvostudományt népszerűsítő rövid dokumentumfilmeket készített, de nem állt távol tőle a művészet, a fizika, a csillagászat, de még a hétköznapi tematika sem. A 40-es években karrierjét színirendezőként kezdte Kolozsváron, majd tanárként folytatta, később a moszkvai Gerasimov Filmintézet diákja volt (1955-ben végzett), 1956-tól alkalmazta a Sahia. Két évig tartó házasságuk idején (1956–1958) Mészáros Márta is forgatott filmhíradókat Bukarestben, majd visszatért Magyarországra. Karda évfolyamtársa a Gerasimovnál az a Horváth István, aki később népszerű román vígjátékok és fantasztikus filmek operatőre (Două lozuri –1957, Faust XX – 1961, S-a furat o bombă – 1961, Titanic vals – 1964, stb). Kanadába emigrált 1978-ban.

Román játékfilmek magyar munkatársai az 50-es években

Ezzel pedig megérkeztünk a játékfilmes szegmenshez, amelynek nem annyira művészi, mint műszaki megújítójaként szükséges megemlékezni az 1955-től aktív Fischer György operatőrről, rövid- és egész estés játékfilmek munkatársáról, aki Alexandru Întorsureanu operatőrrel együtt megalkotta és szabadalmaztatta a Graphiscolor celluloid-színező eljárást, melyet legelőbb az 1971-es Félix és Otilia (r. Iulian Mihu) adaptációban használtak. A szürkés-zöld és -kék tónusú, leheletnyi párában úszó képek a filmkockák festményszerűségét erősítik, sok alkotó alkalmazta, vagy ennek alapján szabadalmazott hasonló eljárást azóta. Fischer is Kanadába emigrált 1981-ben.

Kovács Györgynél talán nem volt nagyobb magyar színészcsillaga a román filmgyártásnak az 50-es és 60-as években. Kolozsváron született 1910-ben, a főiskolát is itt végezte, majd 1933-tól a kolozsvári, nagyváradi és marosvásárhelyi magyar és zsidó színtársulatok színésze, később főiskolai tanár. A vásznon 1957-ben debütált a Citadela Sfărmată c. nagy költségvetésű filmdrámában, majd az Akasztottak erdejében (1964, r. Liviu Ciulei – főoldali képünkön) alakította von Karg ezredest. Számos történelmi- és kalandfilm lényeges mellékszerepeiben látható. Kisebb szerepekben, és Kovács Györgyhöz képest némileg háttérbe szorultan (mivel magyarországi rendezők is foglalkoztatták) találjuk az ugyancsak kolozsvári születésű Lohinszki Lórándot. Kolozsváron és Marosvásárhelyen érdemes művész, főiskolai tanár, filmszerepben 1957-ben debütált az O mică întâmplare c. Gheorghe Turcu-vígjátékban.

A kulisszák mögött a tordai születésű Barta Rozália maszkmester készítette elő 1950-től 40-nél is több játékfilmhez a színészek arcát. Labancz László margittai származású, de Szatmárnémetiben felnőtt díszletes 1955-ben Karda László rendezővel és Horváth István operatőrrel együtt végzett a moszkvai Gerasimov Filmintézetben. Számos játékfilm díszletese, emellett festőként is jelentős sikere volt,30 grafikus és könyvillusztrátori munkakörökben dolgozott, valamint később az Animafilm megbízásában diafilmeket, rajzfilmeket és animált reklámokat is gyártott.

A kaland- és ifjúsági filmek zenesávjainak egyik kitűnő alkotója Oláh Tibor, Kolozsváron képzett és tanulmányait Moszkvában befejezett zeneszerző. Oláh nem pusztán filmzenéket írt, hanem a modern (vagy posztmodern) román komolyzenei kánonban is előkelő helyen áll, a bukaresti Zeneakadémia tanáraként pedig mintegy negyven éven keresztül (1954–1993) képezte a haza zenészeit. [A román filmzene történetéről, benne Oláh Tiborról bővebben ide kattintva lehet olvasni.]

A román filmgyártás magyar ajkú szakembereinek első körképe itt véget ér, de rövidesen kiegészül az 1960-tól körülbelül 2000-ig tartó időszakkal. A szerző ezúttal is üdvözli az Arcanum Adatbázis Kft, valamint a Román Nemzeti Filmarchívum munkatársait, segítségük jelentősen hozzájárult a tanulmány megírásához.

Tanulmányok az erdélyi magyar mozgókép történetéről című sorozatunk megjelenését a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Személyek (a felsorolásból kimaradtak azok, akiknek sem születési, sem elhalálozási évét nem találtam):

  • Adelman Alfréd (1931. július 14. – 1991)
  • Baróti Erzsi (1900. február 17. Arad – 1972, Kolozsvár)
  • Barta Gábor (1923. október 22. Kolozsvár – 1972. április 28. Petrozsény)
  • Barta Rozália (1931. augusztus 8. Torda – 2004. október 14.)
  • Bertók József (1891. január 23. Temesvár – 1972. január 8. Arad)
  • Dóczi Lajos (1927. július 21. Bákó – 1998. december 28. Marosvásárhely)
  • Fehér András (1916. május 25. Szalonta – 2003. április 28. Los Angeles)
  • Fehér György (1924. július 5. Szalonta – 2005. július 21.)
  • Fekete László (1889. április 29. Marosnémeti – 1946. december 14. Kolozsvár)
  • Fekete Mihály (1884. december 31. Csongrád – 1960. április 16. Kolozsvár)
  • Fischer György (1931. július 15. Temesvár – 2000, Montreal)
  • Gróf László (1891. július 6. Abádszalók – 1971. május 1. Nagyvárad)
  • Hetényi Elemér (1866, Ádánd – 1943, Kolozsvár)
  • Horváth György (1934. január 6. Nagyvárad – 1992. augusztus 30. Bukarest)
  • Horváth István (1929. augusztus 2. Temesvár –)
  • Incze Sándor (1889. augusztus 10. Kolozsvár – 1966. január 24. New York)
  • Janovics Jenő (1892. december 8. Ungvár – 1945. december 16. Kolozsvár)
  • Jeney Ádám (1928. november 18. Vulkán– 1957. szeptember)
  • Karda László (1924. március 7. Vulkán – 2011. november 22. Bukarest)
  • Kovács Károly (1928. április 10. Arad – 2012, Szatmárnémeti)
  • Labancz László (1928. november 22. Margitta –)
  • Lohinszki Lóránd (1924. július 25. Kolozsvár – 2013. június 22. Marosvásárhely)
  • Kovács György (1910. február 22. Kolozsvár – 1977. november 8. Kolozsvár)
  • Miskovszki István (mh. 1942, Kolozsvár)
  • Olasz Tibor (1931. április 2. Marosvásárhely – 2012. december 25. Németország)
  • Oláh Tibor (1928. január 2. Árpád – 2002. október 2. Marosvásárhely)
  • Patakfalvi Ferenc (1929. május 19. Brassó –)
  • Placsintár András (1928. május 28. Kolozsvár –)
  • Poór Lili (1886. április 15. Mariancs [Horvátország] – 1962. november 26. Kolozsvár)
  • Székler Ervin (1925. május 12. Temesvár – 1997. július 3. Bukarest)
  • Tóth Ferenc (1914. december 25. Nagyvárad – 2000)
  • Xantus János (1917. február 20. Kolozsvár – 1982. november 27. Kolozsvár)

1 Gyalui Farkas: Emlékirataim 1914–1924. Sajtó alá rendezte, az előszót és a jegyzeteket írta Sas Péter. Művelődés, Kolozsvár 2013. 433.

2 Hort Ida és férje, dr. Szász István gazdamérnök kolozsvári házában találkozgattak a Hitel folyóirat szerzői és szerkesztői az 1936–1940 időszakban. Korunk 2012, III/23. évf. 1. sz., 102.

3 Gyalui 436–442.

4 Xantus Gábor: Filmjáték Mozifalván. Dokumentumfilm-szemelvények a kolozsvári némafilmgyártás igaz történetéről, a mozgókép születésének 100. évfordulóján. Korunk 2002. 1. szám, 56.

5 Magyar Életrajzi Lexikon. I. kötet A–K. Kenyeres Ágnes (főszerk.). Akadémiai Kiadó, Budapest 1967. 776.

6 Színházi Újság 1919. dec. 6./48. sz. 5. o.

7 Jordáky Lajos: A kolozsvári némafilmgyártás története (1903–1930). Kriterion, Bukarest 1980. 112

8 Călin Căliman: Istoria filmului românesc. Contemporanul, Bukarest 2011. 71.

9 Jordáky 160.

10 lásd még itt http://filmecarti.blogspot.com/2015/12/ionel-si-marioara-jancsi-es-juliska-1927.html

11 Jordáky 159–161.

12 Căliman 157–159. Bertók helyi szinten és egyéb filmes vonatkozásban is rendkívül aktív volt, lásd Bujor T. Râpeanu: Cinematografiștii 2345. Meronia, Bukarest 2013. 58–59., valamint itt https://www.aradvaros.com/blog-ar/palat-pe-strada-zrinyi-mic%C4%83-monografie-a-palatului-bohus-din-arad-partea-ii-a

13 Bertók József: Amintiri (Emlékek). Emlékirat-szerű vallomás a bukaresti ANF (Arhiva Națională de Filme – Román Nemzeti Filmarchívum) gyűjteményében. Jelzet: A 2270. Lásd még: Ferenczi Szilárd: Egy vándormozigépész útjai. Korunk 2019, III/30. évf. 6. sz. 87–103.

14 Râpeanu 58.

15 Keleti Ujság 1928.12.13. (11. évf. 282. sz.) 8; Brassói Lapok 1937.06.20. (43. évf. 117. sz.) 12.

16 A Hét 1988.07.28. (19. évf. 31. sz.) 4.

17 Zágoni Bálint: Janovics Jenő filmes tervei és megvalósításai 1919–1945 között. ME.Dok 2007/3–4. (45–58) 49–53.

18 Cinematografiștii 2345: Janovics Jenő szócikk 293–294, Fekete László szócikk 207–208, Miskovszki István szócikk 353–354.

19 Közli a Megyei Tükör 1980. 09.13. (13. évf. 2689. sz.) 3.

20 Kelemen Lajos: Napló II (1921–1938). Sajtó alá rendezte, szerkesztette, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Sas Péter. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár 2018. 912–913.

21 Uo. 945–960.

22 Román Állami Levéltár Kolozs megyei igazgatósága, 1214. fond: Bánffy-család levéltára – Cinema Corso alegység.

23 Ahogyan a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon „filmsajtó” szócikke sorjázza: „Aradon (Film 1922; Film és Mozi 1928-32; Filmújság 1937), Temesvárt (Mozirevü 1922-23; Színház és Mozi 1922-32; Filmrevue 1931-35; Film 1933-39; Film-Varieté 1935), Nagyváradon (Film-Riport 1923-29; Színház és Mozi 1934), Szatmáron (Moziújság 1930; Cinema-Mozi 1937); Brassóban (Cinéma-Modern 1927-28), Gyulafehérváron (Cinema & Film 1923-25), Kolozsvárt (Színház és Társaság 1919-27; Színház és Film, majd Színház és Mozivilág 1928-31; Színház és Mozi 1931-32; Erdélyi Színpad és Mozi, majd Színpad és Mozi 1932-40; Színház és Mozi 1945-46) és Marosvásárhelyen (Színház és Mozi 1923)”. Lásd https://lexikon.kriterion.ro/szavak/1024/

24 https://port.hu/adatlap/film/tv/leanyvasar-leanyvasar/movie-1470
https://port.hu/adatlap/film/tv/a-hegyek-lanya-a-hegyek-lanya/movie-1032
https://port.hu/adatlap/film/tv/agrolszakadt-urilany-agrolszakadt-urilany/movie-7506
https://port.hu/adatlap/film/tv/kalotaszegi-madonna-kalotaszegi-madonna/movie-1265

25 Korunk 1959. 18. évf. 11. sz., 1658.

26 Dan Coman: Farmecul adâncurilor. Tineretului kiadó, Bukarest, 1966.

27 Cinematografiștii 2345: Székler Ervin szócikk 542. A továbbiakban nem jelzem a szócikkekből nyert adatok helyét.

28 A Retyezát hegyen (Pe Muntele Retezat, 1957) Sahia-film táborból Xantus János írt színes-szagos beszámolót az Utunkban Filmkaravánnal a Retyezát-hegységben címmel. Utunk 11. évf. 1956.08.24. / 34. szám, 2.

29 Utunk, 1972.05.12. (27. évf. 19. sz.) 10.

30 Lőrinczi László: De égett a tűz (Labancz-kiállítás beszámoló). A Hét 1984.03.01. (15. évf. 10 sz.) 7. Kacsir Mária: Közép-Európai utas, ecsettel a kezében (Labancz-interjú). A Hét 1995.09.29. (26. évf. 39 sz.) 8.

Tanulmányok az erdélyi magyar mozgókép történetéről című dossziénkból:



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.