Egymáshoz bilincselve

Kerekes Péter: Cenzorka / 107 Mothers

Gyilkos anyák egy ukrán börtönben: Kerekes Péter filmje, a Cenzorka durva alaphelyzetet bont ki fikciós és dokumentumfilmes eszközökkel.

A Velencei Filmfesztivál kitekintő (Orizzonti) szekciójában mutatkozott be Kerekes Péter legújabb filmje, a Cenzorka, majd a legjobb forgatókönyvnek járó díjat is elnyerte. A magát nem szlovákként vagy magyarként, hanem kassaiként definiáló alkotó korábban a történelem szükségszerűségeit szokatlan perspektívából megmutató filmjeiről híresült el (a 66 szezon a kassai strand 20. századi életét, a Gulyáságyú a hadtápot mutatta be különböző háborús konfliktusok idején) – ezekben pedig a dokumentumfilmes forma határait is piszkálta, a saját rendezői szerepére, a megszólalók „játékára” és a két fél közötti ellentmondásokra is reflektált. Most egy lépéssel tovább megy annál, hogy olykor felhívja a figyelmet a dokumentumfilm megcsináltságára: a Cenzorka immár nyíltabban keveri a fikciós és a dokumentarista elemeket, hiszen egy odesszai női börtön lakóinak életét mutatja be – viszont az önmagukat alakító elítéltek mellett három főszerepet színésznők játszanak.

Kép a Cenzorka (107 Mothers) című filmből

Arról lehet vitatkozni, hogy ez a döntés gyengíti vagy erősíti a nemzetközi koprodukcióban készült filmet – legalábbis az értelmezés szempontjából. Fikciós dokumentarizmus, mondhatjuk, viszont ennek a pontos arányai a filmből nem derülnek ki, csak utánajárás árán – így viszont akár átverve is érezhetjük magunkat, hogy a látszattal ellentétben ez pontosan így nem történt meg. Másfelől viszont bámulatos, hogy Kerekes elérte, hogy ne tudjuk megkülönböztetni egymástól a színészek és amatőrök jelenlétét, és a vásznon minden mozzanat olyan természetesnek tűnjön, mint egy „tiszta” dokumentumfilmben. Felmerül a kérdés, hogy számít-e egyáltalán, hogy amit látunk, az milyen körülmények között született meg, illetve hogy mi a valóság, aminek a leképezésére a film vállalkozik (ha egyáltalán erre vállalkozik).

Kép a Cenzorka (107 Mothers) című filmből

A döntés oka egyébként az volt, hogy a rendező nem akarta, hogy a főszereplője idő előtt eltűnjön, hiszen a nők folyamatosan kegyelmi kérvényekkel próbálnak kijutni a börtönből. Ezek az elítéltek ugyanis gyilkosok, akik leggyakrabban féltékenységből ölték meg a partnerüket vagy annak szeretőjét. Gyilkosok, de egyben anyák is, akiknek itt megengedik, hogy tartsák a kapcsolatot a kisgyermekeikkel – viszont csak azok hároméves koráig. Az ukrán börtön tehát egyben egy bizarr bölcsőde/óvoda is, ahol gurulós asztalon tolják be a síró babákat szoptatáshoz, majd rácsok mögött homokoznak a totyogók – és ahonnan jó eséllyel árvaházba jutnak, ha az anya nem képes elintézni, hogy a családja átvállalja a nevelésüket, vagy hogy ő maga időben szabaduljon. A Cenzorka főszereplője, Leszja sorsát a szülésétől követjük, a kisfia elvételének lehetősége, a sikertelen kérelmek sorozata pedig egyfajta határidődramaturgiát is visz a történetbe.

Kép a Cenzorka (107 Mothers) című filmből

A Cenzorka egy groteszk jelenetektől és súlyos vallomásoktól sem menetes, de lassan csordogáló film, amelyben az elítéltek kemény fizikai munkát végeznek, próbálják túlélni a monotóniát és a magánélet hiányát, illetve beszélgetéseken, oktatásokon vesznek részt. A filmnek ugyanis van egy másik főszereplője is: ő Irina, a címbéli cenzor, aki azonban sokkal kiterjedtebb tevékenységet folytat a beérkező levelek ellenőrzésénél. Egyszerre próbál a nők pszichológusa, tanára és motivátora lenni, miközben az ő élete is ugyanolyan monoton, mint a fogvatartottaké. Sőt, talán még hátrányban is van hozzájuk képest, neki ugyanis nincs gyereke. Ugyan a „börtönőrök börtönben” nem túl eredeti gondolat, de itt mégis szép mellékszállá duzzad, ahogyan a magányos Irina eltemeti magát szenvedélyes, akár a börtön falain belül is anyává válni képes nőtársai között, miközben a saját anyja azt várja el tőle, hogy ismerkedjen, és ő is kapcsolatra vágyna. Végül pedig szépen forr össze az ő és Leszja sorsa is.

Kép a Cenzorka (107 Mothers) című filmből

A Cenzorka arra az ellentmondásra is rámutat, hogy ugyan emberséges gesztusnak tűnik, hogy ebben az intézményben együtt lehetnek az anyák és gyermekeik, viszont ezáltal a gyerekek is rácsok mögött nőnek fel. A film nem menti fel a főhőseit, nem relativizálja a bűnösségüket, sőt, egyértelművé teszi, hogy sokan nem bánták meg a tetteiket, illetve meglebegteti, hogy szándékosan estek teherbe a börtönben annak érdekében, hogy eszközként használhassák a gyermeküket, ezzel hatva a bírókra. Irina interjúiból és csoportos foglalkozásaiból is az derül ki, hogy a legtöbbjükről leperegnek az oktató-nevelő szándékú kísérletek. A vibráló, agresszív vagy éppen letargikus nők azonban a gyerekük mellett kivirágoznak, próbálják neki a lehető legtöbbet megadni – visszatérő jelenet például, amikor születésnapi tortát készítenek, mert erre van lehetőségük. Kerekes tehát eléri, hogy ne szörnyetegként, hanem problémás, szerencsétlen sorsú, rossz döntéseket hozó, komplex személyekként tekintsünk a szereplőkre – nem áldozatok ők, a gyermekeik azonban azok, így az ő sorsukért őszintén lehet izgulni.

Kép a Cenzorka (107 Mothers) című filmből

Kerekes új filmjét azonban elsősorban a téma felkutatása és a börtönbe beépülés extrém gesztusa adja el, a részletes tartalom és a feldolgozás formája kevésbé izgalmas. Ezen szempontok mentén érdemes párhuzamba állítani a Cenzorkát Visky Ábel friss dokumentumfilmjével: a Mesék a zárkából ugyan kevésbé vérfagyasztó alaphelyzetet választ, viszont egyedibb ötletekkel mozdítja ki a szereplőit a komfortzónájukból, így váratlan mélységekig jut el. Visky nem az anyákra, hanem az apákra koncentrál, mégis a teljes családról, a börtönbüntetés családokra gyakorolt hatásáról, a rácsokat lebontó érzelmekről és fantáziáról beszél. A két filmet egymás mellé állítva mégis kiegészítik egymást: az anyai és apai történetek élettel és gyerekzsivajjal töltik meg a kelet-európai börtönvilágot, amit látva még hálásabbak lehetünk, ha kimaradhatunk mindebből.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.