„Én is vígjátékot írnék Trianonról”

Beszélgetés Divinyi Réka forgatókönyvíróval

Sokan lehetetlennek gondolták, a BÚÉK-kal mégis érvényes remake-et készítettek az elmúlt évek nagy művészfilm-sikeréből, a Teljesen idegenekből. Az egyik legkeresettebb magyar forgatókönyvíró elárulta, hogyan magyarosították az olasz filmet, mit csinálna másképp utólag a moziban alulteljesítő Veszettekben, mit gondol a Pappa piáról és a Filmalapot ért támadásokról, és miért nem tetszene a Mátyás királyról szóló filmje a Magyar Időknek.

Szerinted mikor van létjogosultsága egy remake-nek?

Két esetben: ha az alkotóknak eszébe jut egy sajátos látásmód a filmről, és ha a remake eladható, mert az előző filmmel még nem telítődött a piac. Amikor eldöntöttük, hogy csinálunk egy magyar verziót a Teljesen idegenekből, még nem mutatták be nálunk a filmet. Nem számítottunk rá, hogy ennyien megnézik, de mivel sokan nem járnak művészmozikba, arra gondoltunk, hogy egy magyar remake szélesebb nézői réteget foghatna meg, ezért is hangoltuk a BÚÉK hangvételét humorosabbra.

Sokaknak az az első gondolata ilyenkor, hogy az alkotóknak nem volt saját ötlete, azért forgatnak újra egy filmet.

Goda Krisztával jelenleg is egy saját ötletet fejlesztünk. A BÚÉK-ot azért készítettük el, mert jónak és nagyon aktuálisnak találtuk a Teljesen idegenek alapötletét arról, hogy mit jelent számunkra a telefon, és mit titkolunk vele egymás elől. Ez a gondolat még azzal együtt is eredetibbnek tűnt, hogy másodjára csináltuk meg, mint ha egy sokadik filmet forgattunk volna a szingliségről vagy a kapuzárási pánikról.

Neked mi jutott eszedbe íróként a Teljesen idegenekről?

Érdekelt, hogyan lehet fenntartani a feszültséget egy zárt helyszínen, és tetszett, milyen szervesen használja a film a mobiltelefont. A felvetést, hogy a telefon az életünk fekete doboza, amibe ha valaki belenéz, egy másik személyiséget láthat ahhoz képest, amit mutatunk magunkról, még nem használták el a filmek.

Pedig adja magát a téma.

Nehéz filmen vizualizálni a telefonálást vagy az SMS-írást, mert ilyenkor nem látni semmi izgalmasat, nincs interakció az emberek között. A Teljesen idegenek talált erre egy frappáns megoldást. A mi filmünket fel lehet fogni egyfajta tisztelgésként az olasz film előtt. Még úgy is, hogy bizonyos dolgokkal nem értettünk egyet, másokat pedig áthangoltunk a magyar közönségre.

Mivel nem értettetek egyet?

A lezárással. A Teljesen idegenek azt állítja, hogy akkor tud működni egy párkapcsolat, ha megtartjuk magunknak a titkainkat. Mi úgy gondoltuk, hogy van olyan párkapcsolat, amelynek tényleg árt az őszinteség, de olyan is, amelyben felszabadító lehet. Ha elárulunk egy titkot, azzal lehet, hogy beleszúrunk egy tüskét a másikba, ami hosszútávon mérgező lesz, de szerintünk a probléma leegyszerűsítése kijelenteni, hogy jobb, ha nem tudunk mindent a másikról. Ezért írtuk át a befejezést.

És mi volt az, amin magyarosítani akartatok?

Az olasz film rettenetesen túlbeszélt volt. A magyarok ennél jóval szikárabban kommunikálnak, és rejtőzködőbbek, kevésbé artikulálják az érzelmeiket. Olyan apróságok is magyarosak, mint a bejgli, amit mindenki visz a szilveszteri bulira, pedig mindenkinek elege van belőle. Fontos volt az is, hogy a társaságot összetartsa valami. Az eredetiben nem hittem el, hogy a taxisofőr tényleg egy pszichológussal barátkozik. Mi a felső-középosztálybeli értelmiség körébe helyeztük a történetet, akik egy nyelvet beszélnek, és hasonló vicceken nevetnek. Igyekeztünk a humort is olyanra szabni, amit a magyar közönség jobban fog venni.

Milyen humorra vevők a magyarok?

Ezt nehéz megfogalmazni. Azt gondoltuk, amin mi nevetünk, azon a nézők is fognak.

Nem akartatok más címet adni a BÚÉK-nak? Ez már a harmadik magyar film ezen a címen.

Sokféle címvariáció szóba jött, de ez működött a legjobban, mert egyszerű, kifejező, és lehet köré reklámkampányt építeni. Én szerettem volna, ha kap egy alcímet, hogy megkülönböztessük a korábbi filmektől, de leszavaztak. Azzal viszont nem értek egyet, hogy ez tiszteletlenség lenne. Sokszor előfordul, hogy két filmnek azonos a címe: ilyenkor az ember megnézi az évszámot, és beazonosítja, melyikről van szó.

A homoszexualitás és a homofóbia témája a Kaméleon c. filmetek után újra előkerült. Ez véletlen, vagy tényleg érdekel, mennyire vagyunk toleránsak a mássággal szemben?

A homoszexualitás tagadása mint élethazugság érdekel, de a BÚÉK-ban inkább az értelmiség képmutatásáról akartunk beszélni. Hogy képviselünk bizonyos értékeket, de a hétköznapi életben nem tartjuk hozzá magunkat. Figyeltünk rá, hogy már azelőtt is sokszor elhangozzon buzizás, mielőtt a homoszexualitásra terelődne a téma, hiszen utána mindenki ügyel rá, nehogy kimondja azt a szót. Az egyik szereplő nagy, filmvégi beolvasását sem a homofóbiára hegyeztük ki, mint az eredetiben, hanem a képmutatásra. Az, hogy mindenki hazug és csaló a maga életében, sokkal nagyobb csalódást okoz neki, mint ha homofóbok lennének.

Az, hogy a BÚÉK-ban ilyen rétegzetten kezelitek a homoszexualitás kérdését, összefér azzal, hogy a Valami Amerika 3-ban sztereotíp melegpoénok kaptak helyet: köcsögformálás a börtönben, leejtett szappan a fürdőben?

Én nem éreztem ezeket a poénokat sztereotipnek. Viccesnek tartottuk, hogy pont a legférfiasabb, legfélelmetesebb karakter a meleg, nem pedig olyasvalaki, aki nőiesen rángatja a kacsóját. Azt is egy sztereotípia továbbgondolásának gondoltuk, hogy nem csupán leesik egy szappan a fürdőben, hanem tíz meztelen férfi rohan utána, mert keresnek benne valamit. De a Valami Amerika más műfajú film, természetes, hogy más a humora, mint a BÚÉK-nak.

A „buta szőkenő” szájából elhangzanak olyan poénok, amikben nincs megcsavarva a sztereotípia, csak azt mondja egy terhes nőnek, hogy oszlopok a lábai.

Erről megoszlanak a vélemények. Lehet, hogy valakinek sértő, én tudtam rajta nevetni, pedig voltam terhes és nekem is megvastagodtak a lábaim. Ez a mondat nem a terhes nőről szól, hanem annak az ostobaságáról, aki ilyet mond. Az biztos, hogy nem állt szándékunkban megbántani senkit. A színésznők sem jelezték, hogy ez sértő lenne.

A Valami Amerika 3 az idei év legnézettebb magyar filmje volt, a Veszetteket, az előző filmeteket Goda Krisztával viszont csak pár ezren látták a moziban. Ez mennyiben járult hozzá, hogy a BÚÉK-kal visszatértetek a vígjátékokhoz?

Nem tagadom, van összefüggés. Azt reméltük, hogy a nézők a filmjeink alapján elhiszik, hogy akkor is jól fognak szórakozni, ha nem vígjátékot csinálunk, de ez sajnos nem jött be. Ezután el kellett gondolkodnunk, milyen műfajú filmet érdemes csinálni Magyarországon. A BÚÉK-kal azt reméljük, hogy a nem szimplán vígjátéki, de azért könnyed hangvételű problémafelvető filmmel meg lehet szólítani a közönséget.

Hogy élted meg, hogy a Veszettek hamar kikopott a mozikból?

Fájt. Korábban nem volt olyan filmem, ami 100 ezer nézőnél kevesebbet hozott volna. Sejtettem, hogy a Veszettek nem fog csúcsot dönteni, de a pár ezernél jóval többre számítottam. A nézőszámok pont akkor kezdtek emelkedni, amikor a 3. héten levették a filmet a műsorról. Valószínűleg még így is túl kevesen nézték. A marketingre látványosan kevés pénz jutott, így sokan nem hallottak a filmről, de az is lehet, hogy az emberek nem akartak konfrontálódni ezzel a témával a moziban.

Miért?

Valószínűleg elegük van az állandó politikai konfliktusokból. Ma már mindenhonnan az epe, a frusztráció, a gyűlöletkeltés ömlik. De az is igaz, hogy egyik filmünkre se kaptunk annyi pozitív visszajelzést, mint a Veszettekre. Akik látták, azok általában szerették. Az viszont sokkolt, hogy a közönségtalálkozókon néhányan gratuláltak, amiért végre kimondtuk, hogy a lusta cigányok mennyire kártékonyak.

Hogyan reagáltatok?

Próbáltuk elmondani az álláspontunkat anélkül, hogy megvernének a közönségtalálkozó végén. De persze közben tiszteletben kell tartani a néző véleményét.

Akkor is, ha az a vélemény rasszista?

Alkotóként nem tudok mindenkihez odamenni, hogy elmagyarázzam, miről szólt a Veszettek. Megpróbáltuk a lehető legvilágosabban megfogalmazni az üzenetét, anélkül, hogy didaktikus lenne, de ha elkészült egy film, onnantól kezdve nincs ráhatásunk, hogyan értelmezik. Azt tudom csak mondani, mint a Valami Amerika 3-nál, hogy nem ez volt a szándék.

Köze lehet az alacsony nézettségnek ahhoz, hogy sokan úgy érezték, finomkodtok, amikor nem nevezitek nevén a cigányokat és a szkinheadeket a filmben?

Lehetséges. De azért nem neveztük meg a cigányokat és a szkinheadeket, mert nem a rasszizmusról akartunk beszélni, hanem a gyűlöletkeltésről, az általánosításról és az ellenségkép-gyártásról. Ott hibáztunk, hogy a telepiek hasonlítottak a cigányokra, és ezzel azt a hatást keltettük, hogy cigányokat mutatunk, de nem mondjuk ki, hogy róluk van szó. Mi mindig a legszélesebb nézői réteggel próbálunk kommunikálni, és ez alapján hozzuk meg a döntéseket, de nem vagyunk tévedhetetlenek. A filmkészítés problémája, hogy sokszor csak a vásznon derülnek ki a hibák. Rengeteg ember kezén keresztülment a film, mire elkészült, de ezek a kifogások egyszer sem merültek fel.

Megfogadtátok volna, ha felmerülnek?

Elgondolkoztunk volna rajta, igen. Más megkülönböztető jegyet kellett volna találnunk a telepieknek, és akkor nem vált volna zavarossá, hogy mit akarunk kifejezni.

És a Pappa piához mit szóltál, mire végigment a forgatókönyved rengeteg ember kezén?

Nem szívesen kritizálok filmeket, különösen nem a sajátjaimat, de nem ilyennek képzeltem. Azért dolgozom sokat Goda Krisztával és Herendi Gáborral, mert hasonló az ízlésünk, és tudom, hogy a kész film nem fog jelentősen eltérni az én elképzeléseimtől. Csupó Gáborral viszont úgy tűnik, nem voltunk alkotói harmóniában. Ő sem volt könnyű helyzetben, mert kevés idő jutott a film előkészítésére, de ha egy musicalben nincs rendben a koreográfia és a látvány, akkor nincs miről beszélni. Ha lett volna elég idő és pénz arra, hogy sok táncos fél éven keresztül begyakoroljon egy ügyes koreográfiát, akkor egy kedves, szerethető múltidézés lehetett volna a Pappa piából.

Egymilliárd forintból nem jutott pénz a táncosokra és a koreográfiára?

A musical nagyon drága műfaj, de nem értek a költségvetéshez.

Csupó Gábor azt nyilatkozta, hogy ironikusabbra akarta venni a hangvételt, de a Filmalap ezt a filmet kérte tőle.

Ha siker van, mindenki magára vállalja a dicsőséget, ha bukás, az mindig más hibája. De az valószínűleg az én felelősségem is, hogy nem találták el a film hangvételét. Egy musicalnél kulcsfontosságú, hogy elemeljük a történetet, és elfeledtessük a nézővel, milyen abszurd, ha valaki dalra fakad a Teréz körúton. A Pappa piánál nem sikerült jó helyre kitenni ezt az idézőjelet.

A film viszont nem volt bukás, több mint 200 ezren megnézték, csak lesújtó kritikákat kapott.

Ez is csak azt bizonyítja, hogy van nézői igény erre a műfajra. Remélem egyszer majd lesz lehetőség, hogy felnőjünk az elvárásokhoz.

Azt hogyan dolgoztad fel, hogy a Pappa pia bekerült a politikai darálóba, mert a Filmalap vezetője a saját gazdasági érdekeltségei, a TV2 és a felesége castingügynöksége támogatásával készítette el a forgatókönyvedet?

Ez nem érdekel. A Pappa piáért nem kaptam egy fillérrel se több fizetést, és a filmbe se szólt bele senki. Andyről mindig írnak az újságok, de a Filmalapnál szembesültem vele, hogy ezeknek egy része hazugság, a másik része csúsztatás, a maradékról pedig nem tudok nyilatkozni, mert nincsenek személyes ismereteim Andy Vajna üzleti ügyeiről. Az nem titok, hogy jó viszonyban vagyunk, és hálás vagyok, hogy gyakorlatilag ismeretlen forgatókönyvíróként munkát adott nekem a Szabadság, szerelemben. Andy Vajnát én egy elképesztően jó szimatú filmesnek tartom, akinek hatodik érzéke van ahhoz, hogy kiszúrja, hol van probléma egy filmmel.

Ha olyan a film, ami az ízlésébe vág. A művészfilmeknél, úgy hallani, nem tévedhetetlen.

A film az film. Andy pedig képviselni tudja a közönséget. Lehet, hogy nem az ő megoldási javaslata lesz a befutó, de érdemes odafigyelni, hol látja a problémát, mert általában rátapint a lényegre.

El tudod választani Andy Vajnát, a Filmalap vezetőjét az üzletember Andy Vajnától?

Ha nem tudnám, nem dolgoztam volna a Filmalapnál. Nem feltétlenül az az igazság, amit a sajtó, akár az Index, akár az Origo állít. Mindennek létezik egy másik olvasata, és nem gondolom, hogy ebben az ügyben nekem politikai állásfoglalást kéne tenni. Ami biztos, hogy Magyarországon egyablakos filmtámogatási rendszer van, aminek az élén Andy Vajna áll. Aki ezt nem fogadja el, az azt teheti, hogy nem készít filmeket ma Magyarországon. Én szeretnék filmeket csinálni, és szeretek Andyvel beszélgetni a filmjeimről.

Azt is tudod ignorálni, amikor azt mondják, hogy azért jutsz lehetőségekhez, mert jóban vagy Andy Vajnával?

Igen, mert tudom, hogy ez nem igaz.  Több könyvemet elutasította a Filmalap és személyesen Andy Vajna is. Azon valóban sokat gondolkoztam, hogy belépjek-e a Filmalapba, mert forgatókönyvíróként összeférhetetlen volt a munkám a döntnöki pozícióval. Nem is írtam semmit, amíg a Filmalapnál dolgoztam, mert álságos helyzet lett volna, hogy egész nap forgatókönyvekről szavazunk, de amikor az enyém kerül sorra, kimegyek cigizni. Még úgy is nehezen menedzselhető a helyzet, hogy eljöttem a Filmalaptól, mert jó viszonyban vagyok az egykori kollégáimmal. De úgy látom, ők ettől tökéletesen el tudnak vonatkoztatni, amikor elbírálják a pályázatokat.

Itt alapvetően az a kérdés, hogy az aktív alkotók is dolgozhatnak-e a Filmalapnál, vagy filoszokra bízzuk a pozíciókat. Kovács András Bálint biztosan nem kerül összeférhetetlenségi helyzetbe filmtörténészként és az ELTE tanszékvezetőjeként, de szerintem nem lenne bölcs döntés kizárni az aktív alkotókat sem a döntéshozatali folyamatból. Így pedig nem marad más, mint hogy az elkészült filmjeim vagy igazolják a Filmalap döntéseit, vagy nem. Én azt remélem, hogy igen, mert a filmjeim általában bevitték az embereket a moziba, és a kritikusok is szerették a többségüket.

Mit gondolsz a Filmalapot jobboldalról ért támogatásokról? Épp azokról a filmekről, a Liza, a rókatündérről vagy a Saul fiáról állítják azt, hogy magyarellenes alkotások, amiken még dolgoztál a forgatókönyv-fejlesztési bizottságban.

Ezt agyrémnek tartom. Ez ugyanaz, amiről a Veszettek kapcsán beszéltünk: egy elkészült filmbe bármit beleláthat a néző. Még a Bogyó és Babócába is bele lehet magyarázni, hogy a magyarságot támadja. De mint volt döntőbizottsági tag, kikérem magamnak, hogy a Liza, a Saul, vagy bármelyik más támadott film rombolná a magyarok öntudatát. Szeretem a hazámat, és soha nem támogatnék magyarellenes filmeket. Valószínűleg olyan emberek állnak emögött, akiknek elutasítottuk a pályázatát, és most politikai úton akarják érvényesíteni az akaratukat. Szerintem ez gusztustalan. Sok történelmi filmes pályázatot kaptunk, de azért nem támogattuk őket, mert gyenge volt a forgatókönyv, vagy megvalósíthatatlan a koncepció. A Kincsemet én könyörögtem be a pályázatra, hogy végre legyen egy sikertörténetként eladható történelmi filmünk.

Miért kellett bekönyörögni?

Régebben készült a forgatókönyv, és meg kellett győzni a producert, hogy ezt vegye elő. Hívtunk össze megbeszélést is forgatókönyvírókkal, hogy várjuk a történelmi témákat, de nem voltak elég jók a könyvek. Egy kosztümös film 4-5 milliárd forintba kerül, és elképesztően jó alapanyag kell ahhoz, hogy a Filmalap ennyi pénzt ráköltsön. Olyannak kell lennie, amit mindenki meg akar nézni.

Nem tartasz tőle, hogy a támadások hatására elmozdítják Vajnát a Filmalap éléről, és olyan embert állítanak a helyébe, aki a politikailag elkötelezett filmeket fogja támogatni?

Nem tudok úgy élni, hogy ettől rettegjek. Ha megtörténik, végiggondolom, hogy a Filmalap új vezetőjével is tudok-e azonosulni, de én abban reménykedem, hogy végül győz a józan ész.

A Filmalap nemrég kiírt egy történelmi filmes pályázatot. Téged nem motivál a téma?

A történelmi közeg önmagában nem, de van olyan téma, ami igen. Trianonról, vagy Mátyás királyról szívesen írnék filmet. Mondjuk nem is tetszene a Magyar Időknek.

Miért nem? Nemzeti hős.

Izgalmas figura volt, de én nem látom olyan pozitív színben Mátyást. Rengeteg hibát vétett, a jég hátán megválasztott uralkodóból elmagányosodó diktátorrá vált.

Ez alapján az ellenzék Orbán-parafrázisként értelmezné a filmedet.

Ez a befogadó szíve-joga, de én nem kikacsintós filmet akarok csinálni, ami egyfajta értelmezést erőltet. Az, hogy valaki megkérdőjelezhetetlennek tartja magát és diktátorrá válik, nemcsak politikusokra jellemző, hanem családi, vállalatvezetői, vagy művészeti szituációban is értelmezhető probléma.

Trianonhoz hogyan nyúlnál? Amikor Köbli Norbert azt nyilatkozta, hogy írt egy vígjátékot Trianonról, szétkapták a kommentelők.

Pedig én is vígjátékot csinálnék belőle, mert ez kivenné a trauma méregfogát. Az én történetem nem a béketárgyalásokon zajlana, hanem egy kis magyar faluban, ahol az ember nem tudja, milyen országnak is az állampolgára, mert egyik nap ehhez, másikon meg már ahhoz tartozott. Az érdekelne, hogyan csapódik le ez az emberek személyiségében. Hogy mit szólnak ehhez a kommentelők, annak pedig nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Károgók mindig lesznek, nem lehet állandóan félni tőlük. Az ember tartson ki amellett, amit gondol, reménykedjen, hogy sokan fognak hasonlóan gondolkodni, és viselje el, ha mások pedig a szemére vetik, hogy szerintük nincs igaza.

Ezek után kíváncsi vagyok: a következő filmed vígjáték lesz?

Inkább sírós-nevetősnek mondanám. Komolyabb témát boncolgatnánk Goda Krisztával egy feelgood-műfajban.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.