Ajánló | Mok-gyeok-ja / The Witness; In Fabric; Quien te Cantara; Kong shan yi ke / Ghost in the Mountains Ajánló | Mok-gyeok-ja / The Witness; In Fabric; Quien te Cantara; Kong shan yi ke / Ghost in the Mountains

Ezt láttuk a 18. TIFF-en 8.

Mok-gyeok-ja / The Witness; In Fabric; Quien te Cantara; Kong shan yi ke / Ghost in the Mountains

Utolsó csokor rövid ajánlónk következik a 2019-es, immár ténylegesen nagykorú TIFF-ről: az utolsó két napon is kerül izgalmas látnivaló, és talán az eső is kieste már magát a fesztivál első hetében...

Kyu-Jang Cho: Mok-gyeok-ja / The Witness

[árnyak] A TIFF egyik vonzereje számomra abban áll, hogy szinte mindegyik kiadáson jelen van az aktuális dél-koreai filmtermés kisebb vagy nagyobb része (idén kisebb). A koreaiak, főként ha műfaji filmről van szó, nem nagyon szoktak tévedni: az elkészült munka szinte mindig nagyjából ugyanazt adja, amire a műsorfüzetben fellelhető szinopszis alapján számítani lehet. Úgy képesek – a magas- és tömegkultúrában egyaránt – számtalanszor megénekelt motívumokat és témákat zsánerkeretbe helyezni, hogy a konstrukción leheletnyi rés sem támad, biztos kézzel használják a bejáratott sémákat, anélkül, hogy hollywoodiasan elcsépeltté válnának; a vaskos túlzásaik pedig szerethető szertelenségeknek tűnnek.

Túlzás van bőven A tanú című thrillerben is, amelynek egy szintén nem túl eredeti lelkiismereti dilemma áll a középpontjában: jól felfogott önérdekből, a saját és a családunk biztonsága és nyugalma érdekében szemet hunyhatunk-e az általunk tapasztalt bűnök felett, lehetünk-e vétkesek közt néma cinkosok. A jámbor férj és családapa munkatársaival csap egy görbe estét, annak örömére, hogy vadonatúj lakásra sikerült szert tenniük egy lakóparkban, hazaérve pedig, az említett lakás ablakából akaratlanul szemtanúja lesz egy nő brutális meggyilkolásának – a gond az, hogy ez a körülmény nem kerüli el a gyilkos figyelmét sem. Innentől megkezdődik a vessző- és versenyfutás, az életért és a lelkiismeret megnyugtatásáért. Emberünk abba a hitbe ringatja magát, mint a túlélésre játszó kisemberek általában: hogy ha csendben marad, ha nem jelenti fel az elkövetőt, akkor megúszhatja ezt az egészet, a családjával együtt, akkor a gyilkos majd nem folytat ellene hajtóvadászatot, hogy elmúlik majd ez az egész, mint egy rossz álom, és ők folytathatják megszokott kispolgári életüket. Nem segíti őt az sem, hogy a teljes lakónegyed megtagadja az együttműködést a rendőrséggel, mert a bűnesetet afféle foltnak tekintik a lakóközösség és a környék becsületén, nyugalmán és főként piaci értékén.

A film vérbeli suspense-thriller, amely mesterien alkalmazza a feszültségkeltés eszközeit, az akciódramaturgiára sem lehet panasz, a legizgalmasabb mégiscsak az a lélektani folyamat, amelynek során a megszeppent kisember eljut annak belátásáig, hogy nem odázhatja el a végtelenségig a szembenézést saját démonaival, illetve a – lássuk be, eléggé falvédőre kívánkozó – felismerésig, miszerint a köztünk élő eredendő (mert semmilyen pszichologizáló és szociologizáló értelmezéssel nem magyarázható) gonosz legfőbb szövetsége a közöny. (pazs)

Még vetítik: június 9., vasárnap, Iulius Park Open Air, 21:45 [Martorul]

 

Peter Strickland: In Fabric

[árnyak] Peter Strickland egy olyan alkotó, aki különösképpen kedves lehet a filmszerető erdélyiek (és a TIFF) számára: az itt forgatott Varga Katalinnal indult el a karrierje, mely karrier a tipikus fesztiválüdvöske-amerikai bérmelós-jellegvesztős ív helyett a mai napig cinefíliáról, kis költségvetésről, egyedi hangról ismerkszik meg. Aki már látta Strickland előző két, immár komolyabbacska költségvetésből, híresebb színészekkel készült filmjét, a hetvenes évek olasz giallói és a hangmesteri munka iránti tiszteletből készült Berberian Sound Studiót, illetve a fülledt erotikával terhelt, szintén egy másik filmes korszak iránt nosztalgiázó The Duke of Burgundy-t, a sejtheti, hogy mit kap új, kb. A szövetben-ként fordítható című munkájától. Sajnos, aki látta Alex van Warmerdam 1996-os A ruha (De Jurk, The Dress) című filmjét, az viszont Strickland új filmjénék szüzséjére, vagy legalábbis high conceptjére ismerhet rá, igaz, távolról: egy „gonosz”, mondhatni meganimált ruhadarab vándorol gazdáról gazdára, hogy mindenkinek valami tragédiát okozzon.

Persze a két film merőben különbözik: Warmerdam inkább az abszurd vígjátéki elemeket domborítja ki ebből az alapötletből, Strickland pedig inkább a horror-thriller-jelleget, de leginkább a film szövetét tanulmányozza ismét elmélyülten. Már a főcím és főleg a zene is megidézi a letűnt korok giallóit, de az egész mise-en-scene Dario Argento és társai előtti huncut főhajtásnak tűnik. A szép az egészben az, hogy mindezek ellenér nem akar „olaszkodni”: a környezet ettől még jellegzetesen brit, a rendező gyerekkorát idézi az egész képi világ plasztikussága, a díszletekre és kellékekre való odafigyelés. Sajnos a film fénypontját jelentő bizarr, manökenes erotikus jelenet már első órában lelövésre kerül, és a két részre osztott, a két felet egymásban torzan tükröző filmidő második fele már másféle, halványabb poénokat tartogat – a zseniális mellékszereplők viszont végigkísérik a filmet. Közülük is kiemelendő a kolozsvári születésű, Sepsiszentgyörgyön dolgozó Fatma Mohamed, akinek hipnotikus kisugárzása és babonázó angol kiejtése (persze a szájába adott szöveg is frenetikus) a film egyik legizgalmasabb tényezője. Mindenki nem fogja egyformán komálni, de a korszak iránt rajongó cinefilek, a tudatosan a film megcsináltságára kíváncsi nézők, a nem túl harsány, metafizikus fekete humor kedvelői imádni fogják. (jbn)

Még vetítik: június 8., szombat (ma), Florin Piersic Repcsi, 22:45 [Rochia bântuită]

 

Carlos Vermut: Quien te Cantara

[szupernóva] Az „új Almodóvarnak” is becézett spanyol Carlos Vermut lassan, de aprólékosan és biztos kézzel kibontakoztatott legújabb remeke Ingmar Bergman Personáját variálja. A Quien te Cantarában szerepeltetett két nő különleges kapcsolatának dinamikája túlmutat az egymásba fonódó, képlékeny identitás tematikáján és annak érzéki, intim bemutatásán: kérdéseket vet fel az eredetiség és utánzás, a hírnév és középszerűség relációiról, illetve a pop- és sztárkultúra működéséről is. De legfőképp a női szerepek kapnak filozófiai dimenziót.

Lila, a tíz éve visszavonult popsztár nagy visszatérésére készül, azonban egy baleset folytán amnéziás lesz, s ezzel együtt elveszíti identitását. Lila ügynöke felkeresi Violetát, egy karaoke-bár munkatársát, aki Lila-rajongó (így akárcsak a Personában: egyszerre ellentétes és párhuzamos a két nő alakja), s megkéri, hogy titokban járjon el a sztárhoz és tanítsa újra neki mozdulatait, allűrjeit, színpadi gesztusait, dalainak előadásmódját. A svéd mester megoldására rímel az idillikus, társadalomtól elzárt – ez esetben természetesen mediterrán szépségű – tengerparti környezet és ház elemeltsége, amely a két lény „összefonódásának” interfészévé válik, s felszínre buknak elfojtott vágyaik, hazugságaik, amelyek majd „eggyé” érnek. (nsze)

Még vetítik: június 8., szombat (ma), Florin Piersic Repcsi, 20:15

 

Heng Yang: Kong shan yi ke / Ghost in the Mountains

[fókuszban Kína] Két fiatal fiú motoros sisakban áll egy domboldalon, a képen kívülre néznek, kezükben gyanúsan sok pénz. Szerepüket és kilétüket azonban csak a film végén értjük meg, annak ellenére, hogy többször is látjuk őket. A történet központi szereplője Lao Liu, aki tíz év nagyvárosi lét után hazatér a hegyi kisfaluba, ahol született. Részegen és kiraboltan érkezik, feltehetőleg egy jobb élet reményében tér haza, de otthon és biztonság helyett egy szellemvárost talál, néhány ébrenlét és álom közt lebegő, céltalan emberrel. Családtagjai kisstílű gengszterkedéssel ütik el az időt, volt szeretője már egy gazdag idős férfi jegyese, iskolai tanára új generációk hiányában buddhista szerzetes lett. Mindenki céltalanul bolyong a ködös tájban, a hazaérkező férfi pedig csak beáll a sorba mögéjük, nem akar változtatni sem az ők, sem saját sorsán.

Yang Heng filmje egy lassú tempójú, erősen szerzői meditáció a kapitalizmus kínai vidéki létre tett hatásáról, élet és halál közti állapotról, és nem utolsó sorban a lét értelméről. A filmben verbalitást háttérbe szorítja a költőien megkomponált, stilizált képi fogalmazás. A szereplők gyakran egymással háttal ülnek, mintha nem egymással, hanem magukban beszélnének, ezzel is erősítve a címbeli utalást. Lyu Sonyge operatőr gyönyörű hosszú svenkjei és síkszerű, ködbe bukó panorámikus nagytotáljai mintha a hagyományos kínai festészetet imitálnák: a szereplőket gyakran körülöleli a táj, valósággal az elemévé válnak, a perspektíva pedig, amiből ábrázolva vannak, nem az emberé. Ez a távolságtartás a karakterrajzok vázlatosságával együtt ellehetetleníti a néző érzelmi azonosulását, csendben szemlélődő pozícióba kényszeríti.

A Ghost in the Mountains egy nehezen felejthető képi világú film, amire néha vontatott tempója ellenére is megéri beülni. Az ábrázolt világ egyhangúságát jól ellenpontozzák apró komikus elemek, és a váratlanul abszurd finálé is a rendező humorát bizonyítja. (ik)

Még vetítik: június 9., vasárnap, Sapientia, 10:00 [Fantoma din munți]

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat