Ezt láttuk a 18. TIFF-en 4.

Mou seung / Project Gutenberg; Das schönste Paar / The Most Beautiful Couple; Før frosten / Before the Frost; Bao Bei Er / Baby

Erős a kínai jelenlét az idén, de a „visszatérő tettesek” sem tétlenkednek (olyan filmkészítőnek szól ez a szekció, akiket a TIFF „fedezett fel” első filmükkel anno, és már a sokadikat készítik). Kimondottan rossz filmet nem is láttunk, úgyhogy nehéz lesz válogatni a fesztivál további részében is. Attól még megpróbálunk segíteni.

Felix Chon: Mou seung / Project Gutenberg

[fókuszban Kína] A cím ellenére a filmnek semmi köze nincs az Európai Unió könyvdigitalizálási projektjéhez, sőt, az írásbeliséghez sem. Ez egy szigorúan piszkos értelemben vett átverős, klasszikus csavarosokkal operáló akció-krimi-thriller, ami egyszerre akar a hollywoodi mainstream kópiája lenni, és egyszerre idézi meg a legszebb John Woo-i hagyományokat. A címbéli Gutenberg a nyomtatásra vonatkozik, mégpedig a pénznyomtatásra: a film egy zseniálisan precíz hongkongi bűnszervezetről szól, akik megpróbálják létrehozni az eredetinél is tökéletesebb százdolláros bankjegyet. Nolani magaslatokba éppen nem emelkednek a történet csavarjai, de eléggé szórakoztatóak ahhoz, hogy ne akarjuk elspoilerezni egy ilyen rövid szövegben őket, úgyhogy inkább arra érdemes koncentrálni a film témája kapcsán, hogy akarva-akaratlanul reflexív vitatémát szolgáltat a hollywoodi eredeti és az eredetinél is jobb hongkongi (kínai) másolatok milyenségét illetően.

A Gutenberg projekt pont egy ilyen szörnyszülött: még a filmzene is amerikai benne, még a krimiből akciófilmre váltás és a lassított lövöldözések is az álomgyári kismestereket idézi, sőt a maga sztárjain keresztül (mindig jó újra látni a korát egyáltalán nem mutató Chow Yun-Fatot) még a hollywoodi kasztrendszer működését is emulálja. De valahogy nem tudjuk lerázni azt az érzést, hogy ez mégiscsak kamu – és nem a kantoni, mandarin és thai nyelvek keveréke miatt tűnik nemamerikainak. Hanem mert póz, felvett manír, bármennyire is pontos és kimunkált ez a film kameramunkától kezdve egészen a díszletekig és a színészi játékig. Ettől függetlenül egy szórakoztató, csavaros film a Gutenberg projekt, még akkor is, ha a tapasztaltabb néző a felénél kezd átlátni a szitán. (jbn)

Még vetítik: június 5., szerda, Diákművelődési ház (Studház), 20:30 [Proiectul Gutenberg]

 

Sven Taddicken: Das schönste Paar / The Most Beautiful Couple

[visszatérő tettesek] Taddicken filmjének címe ne tévesszen meg senkit, a The Most Beautiful Couple egy rendkívül megrázó filmélmény (nem egy randi-film), amely egy közösen átélt traumát feldolgozó házaspár küzdelmeit mutatja be. A történet expozíciója hangsúlyosan rímel Michael Haneke Funny Games (Furcsa játék) című thrillerjére. Az első jelenetekben ugyanis annak vagyunk tanúi, ahogyan idegen fiatalok betörnek egy nyaraló házaspár szállására, akiket embertelen körülmények között szégyenítenek meg. A srácok vezére arra kényszeríti a házasokat, hogy szexeljenek előttük. A férj hidegrázós félelme miatt képtelen a parancsnak eleget tenni, a hatalomtól megtébolyult huszonéves fiú pedig megerőszakolja a feleséget. 2 évvel az eset után a házaspár eljut arra a pontra, hogy látszólagosan túltegye magát a szörnyűségen, azonban a sors csúnya játékot űz velük. A férj egy gyorssétteremben viszontlátja a támadót és innentől kezdve követni kezdi a mit sem sejtő fiút, bosszúra éhezve.

A The Most Beautiful Couple univerzálisabb távlatokból arról is szól, hogy hogyan dolgozza fel a traumát egy férfi és hogyan egy nő. A férj egyszerűen nem képes a gyógyulásra, mert úgy érzi, hogy minden büszkeségét eltiporták és az ügy igazságtételért kiált, a feleség ellenben inkább hajlandó a megbocsátásra és az újrakezdésre. Eltérő felfogásuk a házasságukat mérgezni kezdi, így többször megfordulhat a néző fejében, hogy egyáltalán együtt tudnak-e maradni mindezek után. Ámbár Taddicken filmjének fordulatai olykor erőltetettre sikeredtek, az orrfacsaróan életszagú színészi játék képes megmenteni akár a gyengébb jeleneteket is. Talán az ajánlani nem éppen a legmegfelelőbb kifejezés a film kapcsán, mivel az korántsem ígérkezik üdítő kikapcsolódásnak, mégis érdemes megnézni, hiszen arról mesél, miként harcolunk meg a démonjainkkal a poszttraumás stressz árnyékában. (fb)

Még vetítik: június 4., kedd, Cinema City Iulius 3, 19:30 [Cel mai frumos cuplu]

 

Michael Noer: Før frosten / Before the Frost

[visszatérő tettesek] A nem sok port kavar hollywoodi Pillangó-adaptáció megrendezése után Michael Noer hazatért Dániába, hogy régi időkről meséljen: a 19. századról, s annak szürke, sáros, illetve meglehetősen gyötrelmes mindennapjairól. Az idős, özvegy és konok Jensen (a veterán dán színész Jesper Christensen karrierje legerősebb alakításában, akit széles körben az utóbbi pár Bond-film Mr. White-jaként ismerhettünk meg) maréknyi földjén tönkremegy a búzatermés, így ha lányával és két – egyik kisgyerek, másik kissé ügyefogyott – náluk cseperedő unokaöccsével túl akarják élni a közelgő telet, lépniük kell. Mikor az öreg már nem lát más opciót magát hűbéresként, lányát – annak akarata ellenére – menyasszonyként ajánlja fel a helyi gazdag nagybirtokos svédnek. A minimális egzisztencia érdekében nehezen, saját moralitásával megküzdve meghozott döntés a behódolás mellett súlyos tragédiák sorához vezet, amelyek ellen Jensen nem tud tenni semmit, csak tehetetlenül elszenvedni őket és – ha lehetséges – együtt élni velük.

„Piszkosul naturalista” a Før frosten: a körmök piszkosak, az arcok cserepezettek, a ruhák szakadtak és sárosak – sehol a hollywoodi fátyolosság nyoma a díszleteken és a jelmezeken. A film látlelete egy manapság ultraprogresszív társadalom sötét feudális múltjáról és annak kőkemény, életszagú valóságáról egy komor drámai hangnemben elmesélt, hatásos történet mentén, amelynek mindenféle formai és technikai vonatkozású megvalósítása (operatőri munka, világítás, vágás, zene stb.) kifogásolhatatlan. (nsze)

Még vetítik: június 5., szerda, Florin Piersic Repcsi, 14:00 [Înainte de îngheț]

 

Liu Jie: Bao Bei Er / Baby

[fókuszban Kína] A Baby a tizenkilenc éves Jiang, egy nevelőnél felnőtt fiatal lány tragikus történetét meséli el, aki szinte csodával határos módon élt túl egy veleszületett betegséget. Jiang kórházi takarítónőként pillant meg egy csecsemőt, akit szülei hagynának meghalni súlyos betegsége miatt, ám a lány saját múltjára emlékezve mindent megtesz, sőt, a végletekig elmegy annak érdekében, hogy a család mégiscsak küzdjön a gyermekért, hogy kezeltessék. Ám a film nem(csak) Jiang története, nem az érzelemgazdag jelenetek miatt érdekes – azért is izgalmas, mert korunk Kínáját láthatjuk benne, de nem a sztereotipikus végleteit (mélyszegénység, csúcstechnológia, kutyaevés, Peking aranyos pagodái, stb). Ez a Kína lehetne Románia vagy Magyarország is – a modern kórházi gépekkel elvégzett vizsgálatot egy lepukkant szanatórium képei követik, ahol az emberek fogyatékossági igazolványt szerezve próbálják kijátszani a rendszert, amely korántsem tökéletes.

A film arra világít rá, hogy az állami nevelésben felnőtt, illetve az árva gyerekek helyzete sokszor szinte abszurd, és kiutat csak egy jól megszervezett házasság jelent. Liu Jie filmje egy trilógia része, a rendező a Judge és Courthouse on Horseback című drámákban hasonlóan mély etikai kérdéseket fejteget, a törvények és morális döntések közötti ellentmondásokkal foglalkozik. A Baby esetében – elsősorban a rendszer tökéletlenségeit látva – azonnal felmerül a kérdés, hogy ezt hogyan lehet Kínában, egy modern kori diktatúrában megmutatni? Lie Jie ügyesen egyensúlyozik, kritikája fátyolba burkolt, de azért ott van: amíg az állam minden „embere”, az orvostól a rendőrön át a szociális gondozóig a gyerek apjának ad igazat, azt vallja, hogy a szülőnek joga van saját gyermeke sorsáról istenként dönteni, addig Jiang is kimondja ítéletét – gyilkos. A film inkább tűnik szívszorító realista szociodrámának, mint rendszerkritikának –a szakértők szerint pedig Kína szereti az előbbiket. A film néha lassú, kissé vontatott, de minden pillanata leköt. A nyugati néző talán kevesebbet mereng az etikai kérdéseken, de megtalálja a számára érdekes aspektusokat. Másfél órás időtartama épp ideális, hogy azt mondhassuk: nyitott és kiváncsi nézőknek mindenképp megér egy próbát. (tgi)

Még vetítik: június 5., szerda, Monostori Dacia mozi, 18:00 [Pruncul]

 



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.