Fénykarddal a sötétségben

EA/Respawn: Star Wars Jedi - Fallen Order

Az Electronic Arts a harmadik Csillagok háborúja-játékára végre megerőltette magát, és egy erős single player-akciójátékkal kényezteti a mikrotranzakcióktól megfáradt rajongókat.

Ha új Star Wars-film jön karácsonykor, akkor egy hónappal előtte új Star Wars-videójáték is kíséri, legalábbis az új, Disney-féle trilógia korszakában. A konzolos és PC-s jogokat bitorló EA mindig ugyanarra a hétvégére időzítette a menetrendszerűen érkező Csillagok háborúja-játékokat, az ideinek viszont ­– a Battlefront című előző kettőtől eltérően – végre értelme is van. Nem egy mikrotranzakciókkal és bugokkal tarkított, végtelenített szolgáltatás-multiplayer-élményt ígér ugyanis, hanem hálistennek csak egyjátékos üzemmódja van, és ebből értelemszerűen sztorialapú. Ezáltal pedig visszatérünk oda, amiért szeretjük (már aki) a SW-univerzumot: a látványos fantasy-kaland-műfajba, ahol egzotikus világok között utazgatva fénykardozgatunk, persze kínosan figyelve arra, hogy a történet az új, erősebb stúdiókontroll által irányított kánon keretei között maradjon és összekösse a különböző műnemekben és platformokon (bugyik és csuprok mellett most már új tévésorozatban is) érkező Star Wars-univerzumot.

A történet valamikor a hírhedt prequel-trilógia és az eredeti trilógia között játszódik: a jedik rendje már szétveretett, de Leia hercegnő még nem küldte útjára mindent megváltoztató hologramját. Egy Cal Kestis nevű fiatal padawan (Cameron Monaghan) bőrébe bújunk, aki bujkálni kényszerül: épp letette volna „jedi-államvizsgáját”, amikor a Galaktikus Birodalom elkezdte vadászni az Erőben gazdag lovagokat és tanítványaikat. Persze, különleges képességeit nem tudja sokáig titokban tartani, így a korrumpált jedi lovagokból álló kivégzőosztag rábukkan. Szerencsére nemcsak ők, hanem egy másik volt jedi lovag, Cere Junda is (Debra Wilson), aki kimenekíti protagonistánkat, és vicces-szőrös pilótatársával együtt elindulnak megkeresni egy érdekes tárgyat, ami talán segíthet újjáépíteni a Rendet…

Szóval van itt minden, ami egy SW-rajongónak kellhet: titokzatos küldetés, saját magát kereső padawan, múltjával napirendre térni kényszerülő jedi lovag, minden elvárás ellenére működő szedett-vedett űrhajó, hiperűr-ugrás, hologram-üzenetek, fénykardépítés kristályból, édi segítő robot (ami ráadásul R2D2-hangon pittyog!), mindenféle szálak a franchise többi részéhez (Saw Gerrera – Forest Whitaker), sőt, még – spoiler!! – egy adott ponton magával Darth Vaderrel is kell küzdenünk egy kicsit. A látványvilág is lenyűgöző (habár nem tudja felvenni a versenyt egy-egy konzol-exkluzív címmel), de legfőképpen változatos: mindegyik meglátogatott bolygónak saját látványvilága és egyénisége van. Le sem tagadhatná, hogy a Respawnos fiúk fejlesztették: pörgős, dinamikus játék, s ha valami csiszolatlannak tűnik benne, akkor az csak azért van, hogy ne vonja el a figyelmet és ne akassza meg a játék flow-ját.

Maga a játékmenet viszont egy fikarcnyit sem eredeti. Látszik, hogy biztosra akartak menni, és összegyúrták a legsikeresebb akció-kalandjátékos formulákat. A különböző helyszínek végigparkourozása leginkább az új Tomb Raiderekre, az Unchartedekre és a szintén Respawn-fejlesztésű Titanfall 2-re emlékeztet, a fénykardos csatározás viszont egy kicsit Dark Soulsos (többet hárítunk és ugrálunk, mint ütünk), de a képességeink használatáról és a harc dinamikájáról akár a legutóbbi Batman-játékok vagy a tavalyi God of War is eszünkbe juthatnak. Ám a japán kardozós játékoktól eltérően szerencsére nem feltétlen célja a Fallen Ordernek, hogy büntesse vagy frusztrálja a játékost: beállíthatjuk akár nagyon könnyűre is a nehézségi fokozatot egy-egy bossfight előtt. A lényeg viszont a folyamatos felfedezésen van, és ennyire jól megdizájnolt játékot ritkán látni. Folyamatosan új rövidítéseket, egérjáratokat fedezhetünk fel a térképen, és szükség is lesz rájuk: egy-egy helyszínt újra és újra meg kell látogatnunk a sztori előhaladtával, mindig kicsit más szemszögből látva, új, mindaddig rejtett térképrészleteket felfedve járjuk be az illető pályarészletet. Az animáció (főleg az arcoké) is szuperül működik, a főhős képességei, illetve azok fejlődése is jól ki van találva: csak folyamatosan, apránként „kapcsolódunk rá” újra az Erőre, és amint újabb képességeinket fedezzük fel, úgy tudjuk újból bejárni a már említett pályarészeket is – Stig Asmussen csapata a történetmesélés linearitásának és a játék körkörösségének egy kitűnő fúzióját hozta létre. Talán csak az ellenségek változatossága adhat okot fanyalgásra: nagyon sok állattal – óriáspók, óriáscsiga, óriás-mittudoménmi – kell megküzdeni, pedig a fehérpáncélos stormtrooperek aprítása sokkal, de sokkal szórakoztatóbb.

Ha nem is műfajújítóan eredeti, és nem is annyira átütő, szinte spirituális élmény, mint a God of War, attól még az idény jobb címei közé tartozik tehát a Jedi – Fallen Order, és sikere mindenképpen jó ómen vagy akár felhívás lehet, hogy az EA jópár kínos multiplayer-bukta után több energiát fektessen ilyen sziporkázó, pörgős, történetalapú játékokba.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.