Filmfesztivál a nappaliban

Beszámoló a 45. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál első napjáról

Hivatalosan is elstartolt Észak-Amerika legrangosabb filmfesztiválja, a 45. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF). Egy bő hónappal ezelőtt még naivan azt hihettük, hogy a maszkviselős, szigorúan steril körülmények között lefolyó „hazai” TIFF-nél (Transilvania International Film Festival) idén már nem lesz furcsább fesztiválélményünk, de be kell ismerni: tévedtünk. Ugyanis a torontói TIFF a járványügyi helyzet miatt szinte teljes mértékben online platformokra evakuált és ez alapjaiban rengeti meg a filmfesztiválokról kialakult képünket.

A drasztikus változásokat elszenvedő TIFF ennek ellenére igyekszik a legtöbbet kihozni az eseményből és noha a kollektív fesztiválélmény alulról üti a zérót, az idei kiadásnak megvan a maga lehengerlő ereje, hiszen képes elhozni a filmvilág apraja-nagyját nézője nappalijába. Ám hiába vagyunk a streaming platformok aranykorában, ez az átállás mégis egészen szürreálisnak hat. Révén, hogy nagy presztízsű filmfesztiválról van szó, elég abszurd, hogy pizsamába öltözve is látogatható. Egyrészt búcsút intünk a vörösszőnyeges felvonulásoknak, másrészt nem kell aggódni azért, hogy elkapkodják a jegyeket. Az internetes fesztivált ráadásul nem befolyásolják az időjárás szeszélyei, ami felvet bennünk egy mélyről jövő, egzisztenciális kérdést: fesztiválon vagyunk-e egyáltalán, ha nem mos el minket legalább egyszer az eső?

A TIFF virtuális színhelyéül szolgáló Bell Digital Cinema lényegében a filmfesztiválok Netflixe, a színes kínálatok Meryl Streepje avagy az időeltolódások Christopher Nolane. Ez a platform ad otthont szeptember 10-19 között a filmeknek, mesterkurzusoknak, interjúknak, sajtótájékoztatóknak és a filmipart megvitató értekezéseknek. A hagyományos értelemben vett, élőben kapcsolt megnyitó elmaradt, ehelyett egy pár perces videó köszönt minket a fesztiválon. Joana Vicente vezérigazgató és Cameron Bailey művészeti igazgató beszél a fesztivál múltjáról, de főként jelenéről, ahol az aktuális tendenciákból kiindulva a diverzitás szerepel kulcsszóként. Ezt támasztja alá az is, hogy idén rekordszámú női alkotó van jelen a fesztivál programjában, a filmek 46 százalékához társul női rendező vagy társrendező. „Meglehet, hogy idén különböző méretű képernyőkön találkozunk, de filmjeinknek ugyanakkora hatása lesz” – mondta zárásképp Vicente, lekerekítve üdvözletét.

Ami a vetítéseket illeti, az online szféra formabontó újdonsága az, hogy a filmek nem időpontokba tömörülnek, hanem 48 órás idősávokba. Ezáltal párhuzamosan több film is elérhető és éppen ez okozza a bőség zavarát. Mindazonáltal kényelmesebb, mint folyamatosan fejben számolni és egyik filmről a másikra rohanni. A platform ugyanakkor megkerülhetetlenül személyreszabott, a felhasználó csak adott titulusához és földrajzi helyzetéhez mérten válogathat a felhozatalból. Ez azt jelenti, hogy a megszorítások két oldalról érkezhetnek. A „digitális fesztivállátogatót” befolyásolja az, hogy sajtósként, a filmipar tagjaként vagy forgalmazóként/vevőként van nyilvántartva. A földrajzi meghatározottság az ún. geoblocking révén válik relevánssá: egyes filmek világszerte elérhetőek, mások pedig kizárólag Kanadában, de vannak különösen kacifántos listák is, amelyek több tucat ország nézőjét zárják ki. Azok, akik Toronto vonzáskörében élnek, akár személyesen is látogathatják a fesztivált, bár mind az autósmozik, mind az exkluzív mozis vetítések limitált férőhellyel operálnak a tavalyi zsongáshoz képest. Kárpótlás gyanánt a kanadai lakosság emellett online is „kibérelheti” a filmeket 24 óra erejéig.

A legégetőbb kérdés továbbra is az marad, hogy milyen metamorfózison esik át mindezalatt a fesztiválélmény? A TIFF-fel szimultán zajló Velencei Filmfesztivál szintén szokatlan paraméterek mentén jár el (limitálva, szolidan, maszkkal), de egyelőre csak találgathatunk, melyik fesztivál csoportosította jobban az energiáját. Az, ahogyan a TIFF redefiniálta önmagát egyeseknek disztópikus, másoknak viszont utópisztikus tapasztalat lehet – ízlése válogatja. Kétségtelen, hogy az önkiszolgáló mozi piszkosul komfortos, viszont azzal a hatalmas áldozattal jár, hogy csupán izoláltan és nem közösségként élhetjük át. És a nagy változások nem kizárólag a koronavírus számlájára írhatóak. A TIFF szellemisége is átalakulóban van, annak dacára, hogy a pandémia alatt ez a faktor nem kapott sok figyelmet. A politikai korrektség és a diverzitás az idei fesztivált atomjaiban rekonstruálja, azt az irányt jelezve, amit alig pár napja az Akadémia is kitűzött magának. Így vagy úgy, a filmtörténet a szemünk láttára történik és bizonyára évek kell elteljenek még ahhoz, hogy eldöntsük: vajon jól sávoltunk-e 2020-ban, a nagy fordulópontok idején?



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.