Gazdahon

Bong Joon-ho: Gisaengchung / Parasite / Élősködők

Bong Joon-ho az első koreai rendező, aki elnyerte a cannes-i filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát, és aki elmondhatja magáról, hogy Tarantinónál is zajosabb sikert aratott filmjének közvetlenül az amerikai sztárrendező alkotását követő sajtóvetítésén. Spoilermentes kritikát kért az újságíróktól, spoilermentes kritikát kap hát.

Nemrégiben a különféle termékek „kézműves”, „fair trade”, „cruelty free”, vagy a filmek „független” címkéjéhez hasonlóan a filmkritikaírás is rálelt saját hívószívára. A közösségi média és az internet világában futótűzként terjedő hírek között az írások elé biggyesztett „spoilermentes” jelző lett hivatott az olvasók csalogatására. Az Élősködők cannes-i bemutatója előtt a koreai rendező, Bong Joon-ho a fesztivál résztvevői számára kiadott sajtóanyagban és egy külön, a forgalmazókon keresztül kiküldött levélben is arra kérte a zsurnalisztákat, hogy a trailerben látható fordulatnál ne menjenek tovább a tartalom leírásával annak érdekében, hogy akik majd csak később láthatják a filmet, azok is ugyanúgy adhassák át magukat az élménynek és a cselekmény hozta meglepetéseknek, ahogy az első sajtóvetítések közönsége. Sosem gondoltam, hogy a számomra a „kézműveshez” hasonlóan visszás, leginkább marketingfogásnak tűnő „spoilermentes” jelzőt valaha is odabiggyesztem az írásom elé, de ez esetben mégiscsak meg kell magyaráznom valahogy a tartalomra és az elemzésre vonatkozó, a szokásosnál is szembetűnőbb szűkszavúságomat.

Ha Korea, illetve a szegények és gazdagok közötti szakadék kerül szóba, önkéntelen is Észak- és Dél-Korea ellentétes pólusai ugranak be először, és talán kevesebbeknek jut csak eszébe az anyagi különbségek szülte, a dél-koreai társadalmon belül az utóbbi évtizedekben már-már átívelhetetlenné mélyedt hasadék. A két, egymástól földrajzilag is jól elkülönülő társadalmi réteg közötti szakadék áthidalásának egyetlen igazán járható útja, ha valaki egy tehetős család szolgálatába szegődik. Ezt választja Ki-woo (Choi Woo-shik) is, aki házitanítónak áll egy sikeres IT-cég vezetőjének, Mr. Parknak (Lee Sun-kyun) a családjához, és az alagsori pincelakásból egyik pillanatról a másikra kitárul előtte a gondos belsőépítész-kezek formálta luxusotthon kapuja. Míg korábban a lopható wifi-szignál utáni kutatás és a pizzásdobozok végtelen, Örkény Tótékját idéző hajtogatása tette ki Ki-woo és családja mindennapjait, mind négyük élete egycsapásra megváltozik, amikor frissen hamisított diplomájával a kezében Ki-woo először csönget be Mr. Park feleségének, Yeon-kyo (Cho Yeo-jeong) ajtaján, hogy lánya, Da-hye (Jung Ziso) mentorának jelentkezzen. Itt látja meg igazán, mennyi kínálkozó lehetőség rejlik a jóhiszemű újgazdag feleség háztartásában, hogy csak a kisebbik gyermekét, a korábbi trauma miatt néha furcsán viselkedő Da-songot (Jung Hyeon-jun) említsem. Nem telik bele sok idő, és Ki-woo húga, Ki-jung (Park So-dam) is állásért kopogtat a Park-család pazar otthonának kapuján. A cselekmény innentől fogva még több humort és olyan nem várt, abszurd fordulatokat hoz, melyeket valóban kár lenne leleplezni.

Bong Joon-ho A halál jele (2003) és A gazdatest (2006) című filmekkel vált ismertté a nemzetközi fesztiválkörökben. Ezeket aztán olyan nemzetközi produkciók követték, mint a Snowpiercer – Túlélők viadala (2013) és az Okja (2017), amelyekben a koreai színészek mellett már olyan jól ismert nevek is feltűntek, mint például Tilda Swinton vagy Jake Gyllenhaal. Az Okja két évvel ezelőtt komoly sikert aratott a kritikusok és a közönség köreiben Cannes-ban, de gyártója és forgalmazója, a Netflix miatt a zsűri a díjak odaítélésekor teljességgel figyelmen kívül hagyta. A nemzetközi produkciók után Bong Joon-ho visszatért a hazai terepre, és saját, az anyagi különbségek miatt szétszakadt társadalmának viszonyait vette górcső alá. A szegények és gazdagok közötti áthatolhatatlannak tűnő ellentétek, illetve ezen két világ találkozása ritkán tud ennyire szórakoztató lenni, főleg mert ez esetben nem a sztereotípiák erősítését láthatjuk, azokat sokkal inkább pusztán eszközként használja a rendező, hogy egy meglepetésekkel és meghökkentő fordulatokkal teli groteszk felé vigye el történetét. Ennek megfelelően műfajilag is nehezen besorolható alkotás az Élősködők, amelyben a társadalmi szatíra, a fekete komédia vagy helyenként akár a thriller vagy a heist-filmek egyes műfaji elemei is fellelhetők.

Legyen azonban szó gazdagokról vagy szegényekről, a társadalom szétszakadása az Élősködők tanúsága szerint nem kezdte még ki a család és a családtagok összetartását. Itt minden szereplő elsősorban a saját családját védelmezi, a családtagjait akarja jólétben és biztonságban tudni, így a családok egysége és összetartása mindvégig kikezdhetetlen, sőt példáértékű marad. Bong Joon-ho pusztán a társadalmi igazságtalanságokat állítja középpontba, a családokat viszont mint az egymásért a legvégsőkig is elmenő, egységükben kikezdhetetlen mikroközösségként ábrázolja, ellentétben például honfitársával, Im Sang-soo-val, aki Hanyo/The Housemaid című, 2010-es cannes-i versenyfilmjében azt vizsgálta, miként dúlja fel egy tehetős család életét egy csinos, fiatal bejárónő megjelenése. Bong Joon-ho esetében az anyagi különbségek okozta erkölcsi normák felborulása itt a szegényebb családnak a fennmaradásért és boldogulásért folytatott küzdelme, ami számtalan példáját adja leleményességüknek, és inkább olyan dolgokban mutatkozik meg, mint például a már említett diploma hamisítása, amit Ki-woo nem tart igazán csalásnak, inkább csak úgy tekint rá, hogy megelőlegezi magának azt, ami az övé lehetne, ha lenne elég pénze tandíjra.

A díszletért felelős Lee Ha-jun és az operatőr, Hong Kyung-pyo szoros együttműködése lenyűgöző látványvilágot teremtett, amelyet Jung Jae-il zenéje fest alá, a szereplőgárdát pedig a koreai színjátszás két jeles alakja, Bong Joon-ho visszatérő szereplőinek számító, Song Kang-ho és Lee Jung-eun teszi teljessé. Bong Joon-ho az első koreai rendező, aki elnyerte a cannes-i filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát, és aki elmondhatja magáról, hogy Tarantinónál is zajosabb sikert aratott filmjének közvetlenül az amerikai sztárrendező alkotását követő sajtóvetítésén. Az Élősködők sikere elsősorban jól adagolt fordulataiban és egyedi humorában rejlik, ami az év egyik legeredetibb és legszórakoztatóbb filmjét eredményezi.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.