Gyógyír generációs nyavalyákra

Cristina Groșan: A legjobb dolgokon bőgni kell

Minek filmet rendezni egy harmincas, megcsömörlött, infantilis nő szerencsétlenkedéseiről? – mondhatták több alkalommal is Groșan Cristinának, miután pitchelte A legjobb dolgokon bőgni kell ötletét. (Szerencsére) végül mégis rábólintottak.

A bólintást pedig az (akkor még) Nemzeti Filmalap 2018-as Inkubátor Programjának döntőbizottsága tette meg. A bizottság, mely Kiss Hajni Külön falka című filmje mellett az aradi születésű rendezőnő filmtervét választotta ki megvalósításra. Miután a 2020-ra tervezett bemutató jól ismert okok miatt elmaradt, végül az utóbbi tíz év magyar filmekkel legsűrűbben rakott hónapjában került a mozikba, olyan versenytársakkal, mint Enyedi Ildikó új filmje, az Arany Medve-díjas Nagy Dénes munkája, vagy Herendi Gábor Toxikomája.

Kép A legjobb dolgokon bőgni kell című filmből

Nincs tehát könnyű dolga a filmnek, amit egy liftút során valahogy így lehet összefoglalni: adott a harmincéves Maja (Rainer-Micsinyei Nóra), aki bár barátjával (Bányai Kelemen Barna) házasságra és közös életre készül, a felnőtté válás mégsem állhatna tőle távolabb. Mindenen duzzog, elhagyja iratait, és úgy tűnik, mindent elhibáz, amihez csak hozzáfog. Amikor egy szerencsétlen helyzet folytán (amiből élete bővelkedik) édesanyja (Hernádi Judit) lakása helyett kénytelen egy rég látott idős rokonnál megszállni, a nénit holtan találja konyhájában. És ez még csak a kalamajkák kezdete – zárhatnánk le frappánsan egy groteszk alaphelyzetének felvázolását. A negyedik emeleten pedig bizonyára fintorogva szállna ki útitársunk mellőlünk.

Ez a könnyed vígjáték-jelleg sokáig egyedüli hangként van jelen és mikor végül az ember ráébred, hogy nem egy limonádéra ült be, már rég késő. Beszippantotta. A felszín alatt ugyanis sokkal több rejlik Majában és 24 óra leforgása alatt játszódó történetében is. Lehet, hogy mégsem véletlenségből kapta meg azt a támogatást. Elsőre a megcsömörlött Y-generációs fiatal tökéletes archetípusa rajzolódik ki: felelőtlen, lusta, ügyefogyott… a nap folyamán egyre több jelző ragad rá, míg végül már nem fér bele a jól ismert műfaji sablonokba. Egyszerre több, mint a romkomoktól megszokott karakterek többsége – és mégis kevesebb náluk: szimplán valódinak hat.

Kép A legjobb dolgokon bőgni kell című filmből

A magyar Bridget Jones-ból pedig egészen más kezd kiforrni, miután találkozik tíz éve nem látott gyerekkori barátnőjével (Huzella Júlia), aki lassan és bizonytalanul fejlődő színészi karrierjét és a gyerekvállalást igyekszik egyensúlyozni. Kettesben, a hullaszállítókra várva banális szituációk sorozatába keverednek. Ezek néhol kicsit erőltetettek – mint amikor a mentők helyett Maja a gázműveket tárcsázza, vagy amikor az éjszaka közepén érkezik a fiatal lakatos (Patkós Márton) –, a forma viszont sosem lebeg sokáig a romantikus vígjátékok sekély vizén. Amint megjelennek a közhelyek, már érkezik is egy újabb löket, ami a való élet hullámai felé tereli az elbeszélést.

Ebben keresendő Groșan filmjének ereje. Valóságossága és hitelessége miatt tud egyszerre része lenni és kívül maradni a műfajok korlátain. Szabadon hajózza körbe a romkom szigorú struktúráját, majd mit sem törődve vele áttrappol egy coming-of-age történetbe, hogy utána egy abszurdista szerzői film környékén lehorgonyozzon – csak hogy onnan is továbbálljon egy ponton.

Kép A legjobb dolgokon bőgni kell című filmből

A dramaturgia – és vele párhuzamosan Maja – úgy forrja ki magát, ahogy azt az élet teszi. Lassan és észrevétlenül hömpölyög velünk és csak akkor vesszük észre, hogy mennyit haladtunk, mikor hátrapillantunk. Itt egy ízléses humorú, inkább mosolyogtató, mint kacagtató történetre tekintünk vissza az utazás végén, és ilyenkor válik világossá, miben mutat túl Groșan filmje a könnyed szórakoztatáson. Miképp azt mondani szokták: ha őszinte történetet akarsz mesélni, mesélj magadról. És pontosan ez is történt, amikor a rendező és társíró-főszereplője nekiláttak forgatókönyvet írni generációjuk hangsúlyos betegségeiről. Olyanokról, mint a krónikus motivációvesztettség, az akkut imposztor-szindróma, a közveszélyes megfelelési kényszer, vagy a magánélet és a karrier kóros kiegyensúlyozatlansága.

Kép A legjobb dolgokon bőgni kell című filmből

Veszélyes kezdeményezés az Y-generáció vélt, vagy valós, de mindenképp aktuális kollektív tapasztalatairól beszélni. Nagyon könnyű ugyanis csúnyán mellélőni és vagy túláltalánosítani, vagy kifigurázni, de leginkább a tengerentúlon előszeretettel feldolgozott téma közhelyeibe belecsúszni. A legjobb dolgokon bőgni kell magabiztosan kerüli ki az összes buktatót és éppen azzal tud újat mondani, hogy nem próbál túlnőni önmagán. Egyszerű történetébe nem sűrít feleslegesen sok eseményt, karakterei pedig mindvégig megmaradnak hitelesnek.

Ezáltal az összes központi szereplő lehetőséget kap megcsillogtatni képességeit: Rainer-Micsinyei szerethetően őszinte játéka mellett Bányai Kelemen Barna ismét remekel, a legkiemelkedőbb mégis a nagyvásznon 13 év után először látható Hernádi Judit. A hebrencs anya karakterét annyira élesen alakítja, mintha csak egy rövid nyári pihenőre hagyta volna el a szakmát.

Kép A legjobb dolgokon bőgni kell című filmből

Felüdülés magyar filmen ennyire természetes alakításokat látni. Itt talán mégis gondosan dimenzionált, életszerű karaktereknél és remekbeszabott párbeszédeknél többről van szó: Groșan filmje arra is rávilágít, hogy néhány bagatellnek tűnő életbeli nehézség mennyivel több lehet, mint az a lustaság, vagy céltalanság, aminek elsőre tűnik. Mi pedig mind magunk dönthetjük el, miként látjuk Maját, mikor visszanézünk rá utazása végén: mint infantilis, megcsömörlött harmincévesre, vagy valakire, akiben generációjának tapasztalása manifesztálódik furcsa akadályokká.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.