Harminc éve tél van és csend és hó és halál

Bagota Béla: Valan – Az angyalok völgye

A Valan – Az angyalok völgye nem csak a Filmalap „legerdélyibb” produkciója, hanem az utóbbi évek egyik legjobb magyar műfaji filmje is.

Az X – A rendszerből törölve sikeresen próbálkozott az utóbbi két évtized filmes (és irodalmi) sikerműfajának, a skandináv kriminek/thrillernek/neonoirnak a meghonosításával. Ujj Mészáros Károly rendező és stábja többek között A híd c. sikersorozatot megidézve (traumáin, alkalmatlanságán felülkerekedő nyomozó alakja; megoldatlan, régi ügyek felszínre bukása; magas politikai, üzleti,  egyházi szférába vezető szálak stb.) hozott össze egy izgalmas, fordulatokkal teli moziélményt, ami ugyanakkor jól be is intett az utóbbi 30 év frusztráló közéletének. Szórakoztatás és a társadalmi kommentár szerves kettőssége adja a skandináv bűnügyi sztorik igazi erejét. Ezt tudja Bagota Béla rendező-forgatókönyvíró is, aki első nagyjátékfilmjében ügyesen szervesíti eggyé a sorozatgyilkos-narratívát és az elmaradott, lepukkant erdélyi bányászváros közegének (és ezzel együtt az  ország posztkommunista valóságrétegének) ábrázolását.

A nagyvárosban, Brassóban tevékenykedő nyomozó, Péter (Krisztik Csaba) eltűnt fiatal lányok után kutakodik megszállottan. Kamaszkorában, 1989 decemberében, a forradalom okozta zűrzavarban megmagyarázhatatlannak tűnő körülmények között tűnt el Juli nevű húga, így minden sikeres akciójában „kicsit őt is megmenti”. Egy pedofil kéjbarlang felszámolásakor egy szülővárosából, Valanból származó tinédzserre bukkan, majd anyja telefonon informálja, hogy a percekkel azelőtt az említett településen egy régi, fagyott hullát találtak, ami lehet, hogy testvéréé. Ezért hosszú idő után hazatér, hogy végleges válaszokat találjon az őt évtizedek óta fojtogató kérdésekre.

Erdélyi nézők szempillantás alatt kiszúrják Székelyföld egyik legmostohább sorsú, elszigetelt települését, Balánbányát, amelyet Valannak kereszteltek át (a Balán és a román völgy, azaz „vale” szavak összevonásával). A rendszerváltás után, a rézbánya bezárása következtében elszegényedő és elapadó népességű kisváros a kelet-európai provincializmus emblematikus terévé válik, amelynek ismerős dimenziói a játékidő előrehaladtával lassacskán feltárulnak: a hivatali mulasztások, a helyhatósági inkompetencia, a szegénységből fakadó bűnözés, a közösség kiszolgáltatottsága és széthúzódása, a fiatalok elkallódása jövőkép hiányában stb. Olyan hellyel szembesül tehát Péter, amelyben számos alak gyanúsítható azon – egyre inkább összefüggőnek látszó – bűnügyekkel, melyek folytán lányok tűnnek el minden év karácsonyának tájékán.

Félő volt a film nézése közben, hogy milyen irányt vesz a történet, mert a jelek egyszerre mutatnak egy fiatalkorúakkal kereskedő csoport fele és egy okkultista, vallásos meggyőződésű pszichopata irányába is, de Bagota Bélának – habár kissé kiszámíthatóan játszik a nézői előfeltételezésekkel –  sikerül a két variáns közé belőnie a zárlatot: nem válik elszállttá, elnagyolttá és hatásvadásszá, hanem megmarad a (társadalmi) valószerűség síkján, egyszóval: könnyedén el tudjuk képzelni, hogy egy ilyen sztori minden elemével együtt mifelénk is bármikor realitássá válhat.  Nyilván a Valan nem egy mélyenszántó szociológiai elemzés, de a precízen gördülő műfaji panelek nyomvonalai mentén egy olyan miliő rajzolódik ki, amellyel párhuzamba állíthatóak olyan romániai települések, amelyeken a közelmúltban kísértetiesen hasonló ügyek bontakoztak ki: gondoljunk csak Caracalra, netán Nyárádremetére.

A nordic noir hatására megszületett a transzilván noir atmoszférája, látképe: az északiaknál megismert acélszürke színvilágú, drónozó és daruzó kamerával felvett, végtelen fenyvesek és hófödte tájak itt is megvannak, csak éppen az elhagyatott, roskadozó blokkokat ölelik körbe, s ezáltal teremtődik egy olyan filmszerű couleur locale, amit még magyar alkotásban még nem láttunk. Damokos Csaba sepsiszentgyörgyi látványtervező szűkös és sötét belsői tovább izmosítják a múltban ragadottság és a periférikus lét nyomasztó klausztrofóbiáját. Valan városa az őt körülvevő hegyek rabja, az emberek pedig a poshadó helység foglyai.

Bátor és jó döntés volt bevállalni azt, hogy a hitelesség kedvéért a Valan kétnyelvű legyen és erdélyi színészek alakítsák benne a főbb mellékszerepek nagy részét. Otthonosan, kényelmesen és magabiztosan mozognak a szerepükben, hisz elsőkézből, a mindennapokból ismerhetik a megformált figurákat. A magyar és román nagyjátékfilmekben (és sorozatokban) már rutinosnak mondható Hatházi András (Morgen, Orizont), Mátray László (Varga Katalin balladája, Kojot, Egy herceg és fél), illetve Fekete Lovas Zsolt (Aranyélet) mellett megmutathatja filmszínészi tehetségét a rövidfilmekben már többször feltűnő Pál Emőke, a veterán színpadi színésznek számító Széllyes Ferenc, valamint Rácz Endre, Erdei Gábor és Ciugulitu Csaba is. De a leglátványosabb filmszínészi debütöt a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat két állandó tagja, Tollas Gábor és Meszesi Oszkár nyújtja. Előbbi a cinikusságát és ignoranciáját lassacskán maga mögött hagyó valani rendőrfőnök bőrében, utóbbi pedig a dadogós közrendőrként, aki komikus karakterből drámaivá avanzsál a játékidő derekára.

Bagota Béla számos, Magyarországon forgott hollywoodi produkcióban dolgozott second unitként és asszisztensként, például a Mentőexpedícióban (The Martian, 2015), de ott volt olyan sikeres magyar filmek forgatásán is, mint Az úr hangja, az Isteni műszak, a Kút, illetve közreműködött az Aranyélet csapatmunkájában is. Ezek a tapasztalatok és a kisjátékfilmes gyakorlatok jól elraktározódhattak, mert ritka egy ilyen magabiztos, összeszedett és innovatív (magyar) nagyjátékfilmes bemutatkozás.

A Valan – Az angyalok völgye tehát tartalmasan szórakoztat, reméljük, hogy közönségére talál, Magyarországon és Romániában egyaránt. Annak ellenére, hogy költségvetésében egy fikarcnyi romániai pénz sem volt (habár lehetett volna), hátha sikerül igényt formálnia román-magyar koprodukcióban gyártott minőségi közönségfilmekre. Mi is kíváncsiak lennénk, s színésztehetségeink is elszaporodnának a mozivásznakon.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.