Itt mindenki francia

Ladj Ly: Les misérables / Nyomorultak

Félreértés ne essék, ez nem a Victor Hugo-féle Les misérables. Ráadásul, hogy még egy félreértés hasonlóan ne essék, itt mindenki francia, még akkor is, ha a bőrszínek teljes szivárványában rázzák büszkén a piros-fehér-kéket – üzeni Ladj Ly rendező az utcai népfelkelést idéző címképekkel, ahogy a Champs-Élysées-n a nemzeti futballcsapat győzelmét ünneplő tömeg őrjöng.

Ladj Ly 2017-ben ezt a filmet egyszer már leforgatta közel 16 percben. Nem ilyen kiterjedt fordulatszámmal, de A nyomorultak a történet fősodrának rövidebbre vágott, epizodikusan feszes lendületével már szerepelt, több fesztiválon, világszerte. Akkor Pento, azaz Stephane Ruiz rendőrbrigadéros még nem tudta, hogy Victor Hugo abban az egykori faluban írta híres regényét, Montfermeilben, amely immár Párizs külvárosa, és zömében első és második generációs bevándorlók lakják. Most már tudja. Ruiz nemrég igazolt át Poitiers-ből, besorolták ebbe a háromfős nappali járőrbe, amelyet vele együtt a fehér Chris és a nigériai származású Gwada alkotnak. Chris magát képzeli a háromtagú különítmény vezérének és egyszersmind a negyed urának, bármit megtehet, gondolja. Mert ő rendőr, és vele nem lehet packázni. Lényeges mozzanatait és a történet elejét tekintve a 2001-es Kiképzés (Training Day, r. Antoine Fuqua) köszön itt vissza, Chris egyfajta izgága denzelwashingtoni attitűddel leckézteti a zöldfülű Pentót, és úgy érzi, szabadon vegzálhat és alázhat bárkit, ebben a közösségben mindenki vagy kurva vagy potenciális terrorista. Főként a 10-12-14 éves fiúk, na ők aztán végképp a teremtés legalja, Chris szerint. A fiúk fociznak, csúszkálnak, a kis Buzz például drónt röptet, nagyokat csavarognak, néha ugyan lopnak, de hát az élet itt nem könnyű, és mitagadás, megtanulták megvédeni magukat, éppen az ilyen agresszív rendőröktől.

Inverz módon és sajátosan, a francia köztársaság jelmondatait ez a közösség integrálta, magára nézve alkalmazza, és azt, ki ellene tör – mint jelen esetben a járőr – megleckézteti. Ladj Ly rendező pedig ezt a szentháromságot szövi a filmes elbeszélésbe, erre az alapra építi a történet erővonalait és üzenetét, képez le egy keveset az eredeti Hugo-regényből, húzza meg vészharangját az erőszak öngerjesztő természetéről, és ajándékozza meg a világot egy Oscar-esélyes alkotással.

Szabadság. Bárhonnan is jöttek, bármennyire is barnák, az egyének egy szabad országban szabadon boldogulhatnak, amennyiben szabadságvágyuk nem ütközik a másokéba. Lényeges gondolat, a nemzetállamok alaptörvényileg le is szokták szögezni, csak hát egyes körülmények másra tanítanak, amikor némely egyének ezt nem tartják tiszteletben. Esetünkben Chris, a falkavezér, aki nem tiszteli kicsik és nagyok alapvető emberi jogait, két lábbal száll bele sérülékeny büszkeségekbe. Tótumfaktum önképzeletével szemben áll a muzulmán világkép, amely például egy oroszlánkölyköt sem fosztana meg jogos szabadságérzetétől. A szabadságot nyilván másképpen értelmezi a cirkusztársulat cigány közössége, másképpen a rend őrei, és egész másképpen a nagyon fiatalok. Egyensúlyt és békét teremteni ebben a slamasztikában részben megértéssel, és részben erőszakkal lehetne, de olyan körülmények között roppant nehéz, amikor agresszív hústornyok baltákat lóbálva támadnak a mindenre elszánt exfegyencek csapatára.

Egyenlőség. Korcs gondolat a hősök fejében. Erkölcsi mércével Chris egyenlőnek érzi a hiányos fogsorú neppert, de a börtönben megtért kebabos-imámot már nem, jóllehet ez utóbbi erkölcsi szempontból magasan fölötte áll. A kebabos pedig – ismét szigorúan erkölcsi megfontolásból – lenézi a rendőrt, de a rendőrök egymás között sem egyenlőek, mert bár a kipróbált Chris ismeri az utca szabályait, erősebb kutya, szemben vele az új fiú Pento erkölcsi tartása nemesebb. Amikor a negyed békéjére vigyázó önjelölt Polgármester a karhatalommal szemben képtelen közösségének fizikailag is gyengébb tagjait (értsd: gyermekeket) megvédeni, az egyensúly jegyében és az egyenlőség visszaállítása érdekében leckét kap alázatból. Igen, az egyenlőség kulcsattitűd, és alázatból fakad, amit A nyomorultak-ban a muzulmánok mindenkinél jobban ismernek és alkalmaznak.

Testvériség. Ladj Ly erre alaposan ráerősít, bár vizuálisan nem feltétlenül pozitív értékként alkalmazza, mindazonáltal a filmvégi üzenetbe elsősorban ezt kódolja bele. Hármasikreket mutat, a cirkusztársulat cigány fivéreit a düh netovábbjaként egyesével vágja be, végsőkig fokozva a robbanni készülő feszültséget, a Muzulmán Testvériség toborzócsoportjának szenteli az egyik jelenetet, és az egyenfeketében dühöngő kamaszok is testvérek a tombolásban. A film egyharmadánál, féktelen dinamizmussal, mint gumilövedék a puskából, nekilódul a történet, és eljut a szabadságkorlátozástól az egyenlőség erkölcsi csődjén keresztül – egy nyugvópont beiktatásával – a testvériség ordító szükségszerűségéig. Akkor is, ha a falka vagy nyáj (nyilván, a közösség, a nemzet) javarésze erkölcsileg romlott, vagy a mostoha körülmények között gyilkos gondolatai támadnak, és egy másik falka vagy nyáj vesztét kívánja, de van köztük egy, aki emberségét nem akasztotta szögre, aki képes alázattal testvéri jobbot (vagy balt) nyújtani, nincs minden veszve, megállítható az erőszak. Nyilván, ha a másik falkából-nyájból is hajlandó erre egyvalaki. A film végi cliffhanger ezt a sorsfordító gondolatot égeti bele Molotov-koktéllal a néző agyába.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.