Jean Smart feltámadása és tündöklése

Paul W. Downs, Lucia Aniello, Jen Statsky: Hacks

A showbiznisz világa évtizedek óta kiapadhatatlan kútként táplálja a sorozatkészítők fantáziáját. A Seinfeldtől a BoJack Horsemanen át egészen a Netflixen tavaly debütált Hollywoodig számos sorozat kontextusa ez az egyszerre csillogó és végtelenül magányos szakma, és pont ez a kettőség az, ami több évadon át odaragasztja a nézőt a képernyő elé. A Broad City producerei is az ebből fakadó bizonyossággal mehettek neki az HBO Max megbízásából készült, stand-up komikus-forgatókönyvíró viszonyt bemutató sorozatnak. A Hacks első évada alapján pedig nemcsak túlszárnyalták önmagukat, hanem egy legendát is sikerült feléleszteniük.

Mondhatni kézenfekvő drámát csinálni a komikus szakmáról, megmutatni a viccek mögötti traumát, a mosoly alatt meghúzódó fájdalmat – komédiát a komédiáról azonban annál nagyobb kihívás, nem is beszélve az egymástól távoli generációk közti ízléskülönbségről, arról, hogy amin a 90-es évek közönsége hasát fogva nevetett, az mai szemmel minimum nem polkorrekt. A Broad City alkotócsapatának új sorozata ezt a generációs szakadékot próbálja áthidalni azzal, hogy egy fénykorán túli, Los Angeles-i stand-up komikus legendát és egy huszonéves, félresikerült Twitter-poszt miatt sanyargó forgatókönyvírót helyezett egymás mellé. Deborah Vance (a Watchmenből és az Easttowni rejtélyekből ismert Jean Smart) és Ava (a fiatal komika Hannah Einbinder) pedig egyáltalán nem akarnak együtt dolgozni, sőt, szinte első perctől utálják egymást. Közös ügynökük (az imént említett Paul W. Downs), illetve egy nagy veszekedés legyőzi a kölcsönös szkepticizmust, és végül úgy döntenek, hogy megpróbálják együtt kihúzni egymást a szakmai kátyúból.

Kép a Hacks című sorozatból

A második epizóddal kezdetét veszi a tíz részen átívelő macska-egér harc, a pofátlanul gazdag, allűrös díva és a nyers stílusú, biszexuális forgatókönyvíró egymás felé tartó rögös útja. Onnan, hogy Deborah a sivatag közepén hagyja Avát, eljutunk odáig, hogy alaposan beállva Mc Donald’s-os krumplit esznek egy plasztikai sebészet rekreációs szobájának teraszán – és ezek talán a legkevésbé spoiler-értékű események. Középpontban kettejük alaposan kidolgozott, dinamikus viszonya áll, ezt egészíti ki a már sokszor látott, showbiznisz felé tartott görbe tükör. Magánéleteik és szakmai viszonyaik egyre inkább összemosódnak, ezáltal kirajzolódnak olyan szereplők, akik elsősorban Deborah karakterét árnyalják, de általuk – Avával együtt – a szakmáról is megtudunk egy s mást. Ilyen például Deborah ex-drogfüggő lánya (Kaitlin Olson), vagy Marcus nevű asszisztense (Carl-Clemons Hopkins), akiken keresztül kidomborodik a showbiznisz mindent bekebelező, magánéletet ellehetetlenítő oldala, és kicsit meg is sajnálunk mindenkit, aki ebben az  szakmában dolgozik.

Kép a Hacks című sorozatból

A Hacks zsenialitása, hogy ravasz forgatókönyvi húzásokkal, izzadtságszag nélkül bírálja a tévés vígjáték műfajának elmúlt évtizedeit, illetve új szintre emeli a női rivalizálás elcsépelt toposzát. Saját karaterein túl az ipart is parodizálja, közben pedig emlékeztet, arra, ami most hiányzik (pl. Deborah szakmai alázata), de megmutatja azt is, ami progresszív irányba változott (pl. az egyre csökkenő szexizmus). Ennek megfelelően nem gegekre építkezik és nincs egy gigantikus slusszpoén sem minden epizód végén. Ahogy Ava és Deborah, a sorozat készítői is pontosan tudják, hogy a mögöttes szünetek, a néha lényegtelen részletek tesznek különbséget egy átlagos és egy állva tapsolós vicc között. Az írócsapat nagyon precízen adagol, bizonyos poénok csak epizódokkal később csattanak el, akkor viszont igazán nagyot. Mindeközben karaktereikkel együtt keresik a nők helyét a komikusi szakmában, megmutatják azt is, hogy főhőseik sokkal több konfliktusban állnak magukkal, mint egymással.

Kép a Hacks című sorozatból

Ez a showbizniszbe ültetett, PC-filterrel ellátott Ördög Pradát visel-t idéző dinamika a fentiek alapján akár elcsépeltnek is hatna, Paul W. Downs, Lucia Aniello, and Jen Statsky sorozata azonban nem is álhatna távolabb ettől. Ugyanis minden epizóddal jobban meggyőződünk arról, hogy valami igazán szerzői és minőségi dolognak vagyunk a szemtanúi. Ez nemcsak a drámai részeket ügyesen adagoló forgatókönyvnek és a végig hiteles látványnak köszönhető, hanem főleg Smart kétségtelen géniuszának. A színésznő elsősorban komikus szerepeiről ismert, de az idén bemutatott Easttowni rejtélyekből kiderült, hogy képes ellopni akár Kate Winslet elől is a show-t azzal, hogy ül egy kanapén és Fruit Ninjázik. Itt azonban végre kicsit nagyobb feladatot kap, alkalma van megmutatni drámai oldalát is, de mindenekelőtt azt, hogy középkorú-idősödő színésznőként szemrebbenés nélkül képes elvinni a hátán egy egész évadot. Minden gesztusa, mozdulata és szava mögött ott van előző szerepeinek emléke, és a Deborah karakterével való rokonsága is. A sorozat egyik legfontosabb, keserédes üzenete, amikor Deborah a sivatag közepén egyfajta színészi ars poeticaként odaordítja Avának, hogy a tehetség a minimum, ez a szakma folyamatos törtetés és kaparás, ráadásul idővel csak nehezebb lesz. Reméljük, Jean Smart számára fordul a kocka, és a Hacks meghozza számára azt a sikert, ami mindig is járt volna neki.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.