Késői találkozás egy képeslapon

Sergio Castellitto: Il materiale emotivo / Könyvesbolt Párizsban

Párizs, művészet, szerelem, szomorúság – a Könyvesbolt Párizsban pont addig jó, amíg kedves hangulatú és kiszámítható, de a végére Sergio Castellitto elveszti felette a kontrollt.

Bár az olasz film legendás alakja, Ettore Scola 2016-ban elhunyt, idén új filmje kerül a mozikba. A Könyvesbolt Párizsban forgatókönyvét ugyanis részben ő írta hasonlóan tapasztalt kollégájával, Furio Scarpellivel (aki már szintén nem él), illetve lányával, Silvia Scolával együtt egy képregény alapján – a végső változathoz pedig a most megvalósult film rendezője-főszereplője, Sergio Castellitto és felesége, rendszeres alkotótársa, Margaret Mazzantini is hozzátett. A sokszerzős Könyvesbolt Párizsban ennek megfelelően egy régimódi, kissé elitista, de érzékeny romantikus vígjáték/dráma, amelynek a magyar címe meglehetősen pontosan előrevetíti, milyen jellegű filmre számíthatunk – ennek ellenére mégis okoz némi meglepetést.

Kép a Könyvesbolt Párizsban (Il materiale emotivo) című filmből

Scola legismertebb műve, az Egy különleges nap (Una giornata particolare) is egy nagy találkozásról szólt, bár a titkoltan homoszexuális Marcello Mastroianni és a kiégett háztartásbeli Sophia Loren párosa jóval drámaibb hátteret kapott a fasiszta Olaszországgal. A Könyvesbolt Párizsban egy félszeg, titkokat és sebeket hordozó könyvesbolttulajdonos, Vincenzo (Castellitto) és egy egzaltált színésznő, Yolande (Bérénice Bejo) kapcsolatát dolgozza fel, akik sok félreértés, sértődés között botladozva közelednek egymáshoz és persze sokat tanulnak közben egymásról, önmagukról és az életről. Történetük színházias keretet kap, némileg indokolatlanul: a film a függöny szétnyílásával indít, majd összehúzásával zárul, de menet közben akár el is feledkezhetünk erről a keretről – igaz, hogy szinte végig egy helyszínen járunk és Bejo belépője is rossz értelemben véve színházias, de ezeket leszámítva Castellitto nem vitte végig következetesen az ötletet.

Kép a Könyvesbolt Párizsban (Il materiale emotivo) című filmből

Az olasz-francia koprodukcióban készült film a mindenki fejében élő Párizs-képet húzza alá és tolja el a komolyan vehetőség határára: macskaköves, girbegurba utca, ennek két oldalán cuki könyvesbolt és kis színház, a könyvesbolt állandó látogatói között pék, professzor és pap, de még az Eiffel-torony látványát sem ússzuk meg a kevés külső helyszín egyikén. A Könyvesbolt Párizsban nagy ritkán reflektál is ennek az egész mézeskalács-jellegnek a hamisságára, de nem ez a meghatározó, így az ilyen pillanatok inkább csak kilógnak a film szövetéből, megtörik a varázst – ami egyébként megvan, Castellitto filmje hangulatos, kedves darab. A vad ötletek mellett keserűség és őszinte dráma is ellensúlyozza a kiszámítható románcot: a Könyvesbolt Párizsban ennek köszönhetően kissé sötétebb, mint a műfajtól várnánk, főleg az apa-lánya-szála működik jól. A történet harmadik szereplője ugyanis egy kerekesszékes, szobájába zárkózó, némaságba burkolózó fiatal lány, Albertine (Matilda De Angelis) – valószínűleg nem árulok el nagy titkot, hogy a film végére ez az állapot részben megváltozik, de Castellitto szépen viszi végig az odaadó, gondoskodó apa, a traumatizált lánya és a tűzrőlpattant Új Nő kapcsolatának és lelkének átrendeződését.

Kép a Könyvesbolt Párizsban (Il materiale emotivo) című filmből

Sergio Castellitto előző filmje, a Fortunata jóval nyersebb, egységesebb stílusú, valószerűbb problémákkal szembesítő darab volt, bár ott sem sikerült tökéletesen lekerekíteni a drámát. A színész-rendező itt és a legtöbb filmjében is szokatlan férfi-női párosokat vizsgál, de mintha a Könyvesbolt Párizsban elveszett volna a díszletben, a magasművészeti utaláshálóban és a „csakazértis” megcáfolt elvárásokban. Vincenzo karaktere végig izgalmas, hiszen a csetlő-botló, érzékeny értelmiségi nem az a tipikus olasz amorózó (bár arra nem kapunk magyarázatot, olaszként miért él Párizsban), Yolande karaktere viszont kevesebb egyéniséget kap, Sandra Milo pedig csak úgy, különösebb funkció nélkül felbukkan néhányszor, tisztán tisztelgésként (a legendás olasz színésznő több Scola által írt filmben is játszott). Albertine-ről viszont a némasága ellenére is teljes képet kaphatunk, dacossága és küzdelme önmagával hiteles.

Kép a Könyvesbolt Párizsban (Il materiale emotivo) című filmből

Amikor már az összes kötelező kör (félénk közeledések, féltékeny ex, szakmai és magánéleti kudarcok) lement Vincenzo és Yolande kapcsolatában, a forgatókönyv egészen megvadul, álomjelenetek és végiggondolatlan fordulatok követik egymást, amelyek nem is kapnak elég kifutást. Az érthetetlen megoldások leesnek a vászonról, s bár a cél éppen a romantikus filmek realisztikusabb ellenpontozása lett volna, a Könyvesbolt Párizsban végén megállíthatatlanul feltör a giccs. Kár érte, mert Castellitto filmje odáig egy tartalmasan szórakoztató, ártatlan humorú, melegszívű darab. Szigorúan 50 éven felülieknek ajánlva.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.