Kihúzod?

M. Tóth Géza: Matches

A Matches (Gyufák) egy precízen összerakott, csupa mosoly film az Oscar-díjas Maestro rendezőjétől, a mindenkori gyermeki lélekről és gondolkodásról, félelmekről és vágyakról, a mindebből fakadó, de a felnőtti világon is átszűrt humorral.

Tóth Géza óralakó „maestrója”, a jobb sorsra és több megbecsülésre érdemes kakukk – az elnyomott tehetség és az elfojtott művészi szabadság, avagy a tervek/vágyak és a valóság közti szakadék szimbóluma – 16 évvel ezelőtt kiáltotta a nagyvilágba a mögötte álló, maroknyi magyar alkotói csapat tehetségét: a legjobb animációs rövidfilmnek járó Oscar-díj csak a megkoronázása volt a film rengeteg elismerésének. A 3D-animációs technikával készült 4 perces remekmű „kamerája” másodpercenkénti moccanásokkal mímelte az óramutató mozgását, leleményesen ábrázolva a meg nem értett operaművész környezetét. Hasonlóan a precíz ritmusjátékra épített a néhány évvel később, 2009-ben bemutatott, élőszereplős Mama című, szabad József Attila-adaptáció is, csakhogy az a film a Maestro „fordítottja” volt: itt a nagyvilág (a városi háttér) fordult egyet-egyet a tetőn teregető anya alakja mögött minden egyes ruhadarab felcsíptetése után, majd a végén a repetitív szerkezet és a melankolikus hangulat kapott egy kis, piros… csavart. Ugyanebbe a sorba illeszkedik hangulatával és érzékenységével a Maestro és a Mama között készült (2008-ban bemutatott) Ergo, csakhogy a jelzésszerű arccal is mosolyogni képes, különös szabályok szerint felépült világban élő, csuklyás kis manó sajátos drámája már lineáris cselekményvezetéssel valósult meg.

Kép a Matches című M. Tóth Géza-animációból

És ugyanebbe a sorba (és ideszúrhatnánk még az Ikarosz című homokanimációt is, bár az inkább technikai játéknak vagy ujjgyakorlatnak tűnik az előbbiek kidolgozottsága mellett) illeszkedik a Matches 2019-ben bemutatott bő tíz perce is (bár alkotója az elmúlt tíz évben sem sokat unatkozhatott: több animációs filmsorozatot, köztük a Bogyó és Babóca, illetve a Kuflik-filmeket is jegyzi társrendezőként, producerként, de az animációs világon kívül is „szerencsét próbált”, több operaelőadást is rendezett). A Matches egyértelműen rendezője „legbeszédesebb” filmje (beleértve a Yes című kisjátékfilmet is): itt ugyanis mondhatni az első perctől az utolsóig narrációt használ. Egy hétéves kisfiú fűzi erős magyar akcentussal, de kedves angolsággal a gondolatait: mintegy játék közben magyaráz a vágyairól, félelmeiről, a felnőttekről, az általuk megalkotott szabályokról, a szabadságról, s akaratlanul egy kicsit tanít is az emberek különbözőségéről, a világ sokszínűségéről. Meg persze Lionel Andrés Messiről, akinek már az említése is érezhetően felvillanyozza, példaképéről mesélve igazi stílust kapnak a képsorok, ahogy a kedvenc filmjelenetének felidézése is akciófilm-sebességre gyújt. (A Matchest egyébként tényleg egy színes gyufákkal játszó kisfiúval folytatott beszélgetés ihlette.)

Kép a Matches című M. Tóth Géza-animációból

Technikáját tekintve a Matches nemes egyszerűséggel azt nyújtja, amit a címe ígér: számítógéppel felturbózott, egyébként klasszikus tárgyanimáció, egyszerű, hétköznapi, mégis roppant kreatív, humoros, aranyos és szemmel láthatóan melós: gyufa és még több gyufa kerül elénk az elhangzottak csupán jelzésértékű illusztrációjaként, egészek, darabok és darabkák, szabályos és szabálytalan formájúak, piros, fehér és tükörtojás-sárga fejűek, egymást kipótolók és egymásba alakulók. Hátterük a jelenetnek megfelelően kiválasztott anyag – nyers beton, zöld vászon vagy csempeszerűen szőtt, hideg műanyag zsákszövet stb. –, amelynek ilyen nagy felbontásban elénk állított szépségére is rácsodálkozhatunk. A lényeg persze az előtte izgalmas ritmusban pattogó eseményeken van, s a nagyjából lineáris szerkezetet az élőbeszéd kapkodó logikája, szabad képzettársításai és visszacsatolásai alakítják.

A Matches hangzásvilága – s azon belül is a zörejezése – legalább ugyanakkora szerepet játszik a filmben, mint annak vizuális megoldásai, hangi világának gazdagsága a Matches egyik legnagyobb értéke. Az egymás mellé rakott gyufák a zajok és zörejek révén kelnek életre, lesz belőlük akcióhős, focista vagy az ágyból felkelni alig bíró, egy kis lustálkodásra vágyó gyerek, esetleg ruhásszekrény, autó vagy lézerkard.

Kép a Matches című M. Tóth Géza-animációból

Idén két magyar animációs film került Oscar-versenybe az arra kvalifikáló nemzetközi fesztiválokon szerzett sikereik alapján: a Matches volt az egyik. Bár a film nem került fel végül a rövidlistára, alkotói pontosan érezték, hogy az alapötletben és a technikában sokkal több játékos lehetőség rejlik, mint ami egy 11 perces filmbe belefér. A Matches folytatása – vagy spinoffja, ha úgy tetszik – egy bemutatás előtt álló, immár beszéd nélkül „megszólaló” szösszenetsorozat, a Mitch-Match. Kedvcsinálóként már láthattunk belőle 20-25 másodperces gegeket a Facebookon, de a teljes részek 2–2,5 percesek. 52 rész készült belőlük, ezek közül 26-ot láthatunk idén, a sorozat második „évadja” pedig 2022 első negyedévében várható. Az egyes részek hétköznapi cselekvéseinket parodizálják a palacsintasütéstől a méretkezésig, a szelfizéstől a hajvágásig, ropogós humorú görbe tükröt tartanak nézőjük elé, és miniatűr formátumukban némi csípős társadalomkritika megfogalmazására is képesek. S ugyanez az „eredeti” Gyufák legnagyobb erénye is: játékosságával a lehető legkedvesebben hívja fel a mindenkori felnőtt figyelmét arra, hogy a saját gyemeke hogyan gondolkodhat, akár őróla.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.