Kínai leves a szaunában

Mika Kaurismäki: Master Chang / Cseng mester konyhája

Mika Kaurismäki legújabb filmje egy jó hangulatú, szerethető romantikus vígjáték, ajánlott bárkinek, aki szemet tud hunyni afelett, hogy a nyáltúltengést nem csak az ínycsiklandozó kínai ételek okozzák.

A finn filmipar meghatározó alakjai a Kaurismäki-testvérek: Aki és Mika. Mika változatos, izgalmas életművel rendelkezik, legutóbb például kosztümös történelmi drámát rendezett Krisztina svéd királynőről (A lánykirály / The Girl King), most pedig egy kedves kis feel-good sztorihoz nyúlt a belső béke megtalálásáról.

Felesége halála után a kínai szakács, Cseng (Pak Hon Chu) Finnországba utazik fiával (Lucas Hsuan), hogy megkeresse egy régi ismerősét, akivel évekkel ezelőtt ismerkedett meg Sanghajban. Hamar kiderül azonban, hogy a kis lappföldi faluban senki sem ismeri a keresett személyt, és az egyetlen helyi kocsma/vendéglő tulajdonosa/szakácsa/felszolgálója, Sirkka (Anna-Maija Tuokko) siet a segítségükre. A szállásért és a keresésben nyújtott segítségért cserébe Cseng főzni tanítja Sirkkát és lassan bevezeti a teljes lakosságot a kínai konyha rejtelmeibe. A történet gördülékeny haladása érdekében semmilyen komolyabb akadályba nem ütközik ez, a helyiek csak látszólag és röviden zsörtölődnek egy keveset, majd mindenki teljes befogadással fordul a kínai férfi és fia felé, akik hamar a közösség megbecsült tagjaivá válnak. Hogy mégse maradjunk legyőzendő akadályok nélkül, kiderül, hogy Cseng turistavízuma nem tart örökké, így meg kell hoznia a döntést, hogy visszatér a kaotikus túlhajszolt nagyvárosi életéhez, vagy az idilli nyugalommal átitatott lappföldi környezetet választja.

A rendező saját bevallása szerint arról akart filmet készíteni, hogy teljesen különböző kulturális hátterű egyszerű emberek találkoznak a semmi közepén és bebizonyítják: az emberek bárhol emberek alapvetően, a legfontosabb értékeik, vágyaik és céljaik közösek. A cél tehát a globalizáció pozitív hatásainak bemutatása, a két kultúra összehozása volt. Nem érdemes azonban túl sokat elvárnunk ezen a téren: ha kizárólag erre fókuszálva nézzük a filmet, akkor hamar előbukkannak az erőltetett megoldások, a felületes karakterfejlődések.

Elnagyoló ecsetvonásokkal ugyan, de mégis képet fest a finn és a kínai társadalom egy-egy szeletéről Kaurismäki. A két világ nem csak a falusi-nagyvárosi környezet hatása miatt kontrasztos, hanem a kulturális különbségekből adódó általános szemléletbeli ellentétek miatt is: gondoljunk csak arra, hogy mind a finn, mind pedig a kínai oktatási rendszer híres a hatékonyságáról, mégis két erősen különböző tanítási szemléletről beszélünk. Pontosan ez érződik abban is, ahogyan Sirkka és Cseng viselkednek a kisfiúval. Míg az apa a szigorú, esetenként érzelemmentes, távolságtartó nevelést képviseli, addig Sirkka gesztusaiból, viselkedéséből árad a nyitottság, a törődés kimutatása. Sokkal gyakrabban kezdeményez a nő fizikai kontaktust és sokkal hevesebb érzelmi reakciót mutat bármilyen külső hatásra. Az már más kérdés, hogy mennyire tűnik hihetőnek az, amilyen rövid idő alatt egymáshoz idomul ez a két különböző világ, amilyen hamar megtalálják a közös egyensúlyt, hátrahagyva a berögzült viselkedésmintákat – de mindegy is, ez a film most nem erről szól.

A kulturális ütközésekből, a nyelvi korlátok miatt egymás meg nem értéséből adódó komikus jelenetek képezik az egyik legerősebb alappillért a filmben. A másik pedig az a kiváló színészvezetés, amelyet a legtöbb Mika Kaurismäki-alkotásban tetten érhetünk. A Kaurismäki-testvérek számos filmjében játszott már Vesa-Matti Loiri és Kari Väänänen, akik most két jóindulatú, de kicsit azért házsártos vénembert alakítanak szerethetően, komikusan. Bár karaktereiknek nincs különösebb funkciója, mégis minden jelenetüknél képesek megmosolyogtatni a nézőt. A Sirkkát és Csenget alakító színészek játéka is mindvégig hiteles, ez pedig sokat segít abban, hogy ne akadjunk fenn az érzelgős mondatokon, csak sodródjunk a történettel. A Cseng mester konyhája egy könnyen emészthető film ugyan, de mégsem diétás. Hiába van az, hogy Cseng az egészséges étkezés szóvivője, a film helyenként mégis tocsog a cukormázban, de éppen csak annyira, ami még műfajilag teljesen megengedett és alkalmanként elfogadható. Emellé hangsúlyos szerepet kap továbbá a finn természeti látképek bemutatása: a táj minden eleme nyugalmat, méltóságteljességet áraszt magából, és elhisszük, hogy ez tényleg az a hely, ahol meg lehet találni a belső békét.

A Cseng mester konyhája sztoriját számtalanszor láthattuk már mozivásznon, és műfajilag sem mutat fel semmilyen újítást a film. Mégis, saját műfajában abszolút szerethető tud lenni, még ha nem is túl ambíciózus. Üljünk be utána egy forró ázsiai levesre és menjünk el szaunázni, így lesz teljes az összhatás egy hűvös őszi estén.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.