A mozi, ami mindent túlélt

Közösséget építene az újranyíló kolozsvári Művész

A párbeszéd jegyében élesztik újra Erdély egyik legrégebbi moziját: a kolozsvári Művész (ARTA) vetítései és egyéb programjai által releváns találkozóhellyé szeretne válni, ugyanakkor a különböző művészeti ágak, különböző korok között is közvetítene.

Ez a szerep adja magát, hiszen az 1913-ban nyílt mozi „végigélte” az eseménydús huszadik századot, és filmtörténeti szempontból is jelentős helyszín, ugyanis 1915-től a második világháborúig a kolozsvári némafilmgyártás megalapítója, Janovics Jenő bérelte, az Oscar-díjas Kertész Mihály (Michael Curtiz) itt mutatta be korai filmjeit. A múlt és a jelen találkozását tükrözi a mozi korszerűsített beltere, amelyet a bukaresti Elvire Popesco mozin is dolgozó Kim Attila tervei alapján újítottak fel. A nézőtéren korábban uralkodó kék szín helyett most sötétszürkék a falak, ami kedvez a vetítésnek, de kiemeli az aranyszínű art deco díszítőelemeket is, az előcsarnok hangulatát pedig a részben meghagyott régi padlócsempe határozza meg. Hátra van még a felújított széksorok visszahelyezése a nézőtérre, illetve néhány további apró részlet, de technikailag már készen áll a mozi, kicserélték a villanyhálózatot, beszereztek egy digitális projektort. Őrzik egyébként a régi 35 mm-es analóg vetítőgépet is, amely kisebb javítás után üzembe helyezhető.

Állami moziból független kulturális tér

Az épületet 2010-ben kapták vissza az építtető Sebestyén Dávid leszármazottjai, ekkor még az egykori állami mozivállalat, a csőd szélén álló RADEF működtette, végül 2012-ben bezárt. A tulajdonosok viszont már ekkor tudták, hogy szeretnék megőrizni az eredeti funkcióját, az újraélesztés projektjét Monica Sebestyén vállalta fel. Akkor még építészként dolgozott Bukarestben, semmilyen filmmel kapcsolatos tapasztalata nem volt, de vonzotta ez a világ. Első lépésként néhány barátjával elkezdte szervezni az építészeti filmeket bemutató UrbanEye fesztivált, amely azóta hatodik kiadásához érkezett, és vetítéssorozat formájában a Művész moziban is jelen van. Amióta elkezdett foglalkozni a mozival, Monica Sebestyén rendszeresen részt vett az Europa Cinemas, illetve az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) workshopjain, konferenciáin, az ARTA în Dialog egyesülettel szervezett is kerekasztal-beszélgetést a régi mozik újraélesztési lehetőségeiről.

A 176 férőhelyes Művész mozit lépésről lépésre, különböző pályázatokon nyert összegekből sikerült újranyitania. 2018 őszén még csak az előcsarnokban szerveztek eseményeket, 2019-ben már a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) és a Filmtettfeszt helyszínei közé is visszatért a Művész mozi, ősztől rendszeres filmvetítések otthona, a programot pedig 2020-ban tovább bővítik. A csapat is bővült időközben, Sebestyén mellett Nagy Csilla, Oana Tarce és Gödri Ati is állandó munkatársak, a grafikai arculatot pedig a Bold csapata tervezi.

A Művész mozi a 2000-es évek óta tagja az Europa Cinemas hálózatnak, ami egy bizonyos vetítés- és nézőszám elérése után majd anyagi támogatást is jelent, illetve része a független kulturális központok hálózatának, a Trans Europe Halles-nak is, amely közös projektekre ad lehetőséget. Keresi az együttműködést más kulturális-közösségi szervezetekkel, közös eseményt szervezett például a Kolozsvári Kulturális Központtal (Centrul Cultural Clujean), a Romániai Építész Kamarával (OAR), a Someș Delivery projekttel, a Francia Intézettel és a Német Kultúrközponttal is.

Az interakció a legfontosabb

Amellett, hogy a nevének megfelelően művészmozi szerepét töltené be, tehát az arthouse és a független alkotások, dokumentumfilmek otthona lenne, a Művészt a társadalmat, a közösséget érintő kérdések iránt érdeklődő emberek találkozóhelyeként képzelik el, illetve a különböző művészeti ágak és szakterületek metszéspontjaként, mondta el Monica Sebestyén.

A moziban háromféle program lesz elérhető: új filmek vetítése, tematikus filmsorozatok koncertekkel, kiállításokkal, workshopokkal kiegészítve, illetve gyermekeknek szóló oktatási programok. Ezek egy részét a szervezőcsapat találja ki, egy részét pedig csak vendégül látják, de ez utóbbiakat is szigorúan megválogatják. „A kolozsvári közösségnek nagyon nagy szüksége van rendezvényterekre, szinte egyáltalán nem is hirdettük a mozit, és máris rengeteg kérést, javaslatot kaptunk események vendégül látására” – jegyezte meg a mozi menedzsere.

„Olyan mozit képzelünk el, amelyik interaktív, párbeszédet kezdeményez a nézők között, azt szeretnénk, ha a vetítéseken túl mindig lenne valamilyen reflexió, beszélgetés, ha a filmeket az aktuális társadalmi, politikai, művészeti kontextushoz lehetne kapcsolni. Közösséget szeretnénk építeni a mozi segítségével” – fogalmazott a mozi munkatársa, Nagy Csilla. Mint mondta, ennek függvényében válogatják a filmeket, és meghívottakkal, járulékos események szervezésével is kiegészítik majd a vetítéseket. Az új filmek mellett témák, illetve rendezők, színészek szerint összeállított sorozatokat képzelnek el, ez pedig kihívást jelent, a régebbi alkotásoknak ugyanis gyakran nincs romániai forgalmazója, beszerzésük bonyolult és költséges, tette hozzá Sebestyén.

A kolozsvári közösség multietnikus jellege miatt a mozi csapatának fontos a többnyelvű kommunikáció, ez látszik abban, hogy a Facebook-posztok között a román mellett magyar és angol nyelvűt is találni. Emellett e filmeket olykor angol felirattal látják el, és a programban fontos szerepet szánnak a román és magyar nyelvű gyerekprogramoknak.

A Művész mozi csapata egyébként jó néven vesz bármilyen nézői javaslatot, ezeket stílusosan az előcsarnokban megőrzött régi, mívesen kialakított széfben lehet elhelyezni. Ez szolgál adománygyűjtő dobozként is, és itt tartják a mozit ismertető füzeteket, a megvásárolható reklámszatyrokat, ilusztrációkat.

December: dokumentumfilmek, új német mozi és az első előbemutató

Decemberben több új filmet is műsorra tűz a Művész mozi: a Timebox és a Distanța dintre mine și mine című román dokumentumfilmeket, négy friss német filmet a Német Kultúrközponttal közös sorozatban, a Dardenne testvérek A fiatal Ahmed (Le jeune Ahmed) című filmjét, a Menocchio című román-olasz koprodukciót, illetve Elia Suleiman It Must Be Heaven című, Cannes-ban különdíjat nyert vígjátékát, amely az első előbemutató: a január eleji romániai premier előtt három héttel vetítik. Folytatódik a Family Time nevű családi vetítéssorozat is, decemberben a Graffaló és barátai (The Gruffalo) és a budaörsi Primanima animációs fesztivál best of válogatása lesz látható.

Egy teljes árú jegy 15 lejbe kerül, diákok, egyetemisták és nyugdíjasok 10 lejes kedvezményes jegyet válthatnak, a családi filmek esetén egy felnőtt kíséretében érkező gyermek 20 lejért, a 14 év alattiak pedig 7 lejért nézhetik meg a filmet. Jegyek a moziban válthatóak egy órával az esemény előtt vagy online, az Eventbook oldalára kattintva. További információk a mozi eseményeiről és tevékenységeiről az ARTA hivatalos Facebook– és Instagram-oldalán követhetőek.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.