„Magyarország a Gyalog galopp országa”

Beszélgetés Köbli Norberttel

„Ha nem vállalja a döntést a Filmalap, lehet, a politikának kéne megmondania, kiről szülessen történelmi film” – vallja Köbli Norbert. Az ország legismertebb forgatókönyvírója beszélt a történelmi filmek körül kiélesedő vitáról, és elárulta azt is, hogyan lehetne saját Marvel-univerzumunk és miről szól valójában új noirja, az Apró mesék.

Három éve azt mondtad, lezártad a történelmi filmes korszakodat, de ezt még egy darabig nem fogjuk látni, mert jön az Árulók és az Apró mesék. Tényleg nem láttuk, mert azóta felsorakozott melléjük az Örök tél és a Trezor is. Hogy állsz most a korszakváltással?

2016 őszén már kész voltam a Trezorral és az Örök téllel. Utána valóban próbálkoztam másfajta filmekkel, de falakba ütköztem. Írtam szuperhősfilmet, sportfilmet és krimi-vígjátékot, de mindhármat elutasította a Filmalap. A tévéfilmeket támogató Mecenatúra Program idén nem írt ki pályázatot, ezért most a sorozatokban élem ki a vágyam, hogy mai történeteket meséljek. Most például az HBO-nál dolgozok egy saját sorozaton.

Miről szólnak az elutasított filmterveid?

A szuperhősfilm egy 80-as években játszódó felnövéstörténet. Tulajdonképpen az én gyerekkorom, szuperhőssel, fantasyvel. Egy Stephen King/Steven Spielberg-sztori, amit Szász Attilával csináltunk volna. Csakúgy, mint a Piros, fehér, zöldet, ami egy olimpiai bajnokunkról szól, aki az első világháborúban elveszít mindent, de vívóként megnyeri az 1924-es olimpiát. A Ma este gyilkolunk pedig egy színészotthonban játszódik, ahol történik egy rejtélyes haláleset. Az egyik színész gyilkosságnak hiszi, ezért belebújik egy régi, poirot-s szerepébe, és nyomozni kezd. Jó lehetőség lenne, hogy egy filmbe összegyűjtsük a Nemzet Színészeit.

Kibékültél közben a skatulyával, miszerint történelmi filmes író vagy?

Nem arról van szó, hogy nem akarok többé történelmi filmet írni. Ezt az érdeklődést soha nem fogom tudni kiölni magamból, ráadásul tudom, hogy jó vagyok benne. Azt is látom, hogy nem csinálja más, emiatt kicsit misszió is lett belőle. Viszont nem akarok a történelmi film rabja lenni, hogy ne mondhassa azt az állami pénzosztó szerv, hogy a Köbli csak történelmi filmet írhat, mert abban jó, másban nem. Márpedig ez történik: ha mást adok be, azt nem tudják értelmezni. Megértem, ha a felvevőközeg nem olyan gyors, mint én, de sokkal több ötletem van, mint amennyi lehetőség filmet csinálni.

Milyen gyorsan dolgozol?

Ha eszembe jut egy filmötlet, azt elraktározom gondolatban, mert nincs időm rögtön kidolgozni. Akkor írom meg, ha egy év múlva is foglalkoztat. Anyagot kb. egy hónapig gyűjtök. Többet nincs értelme, mert ha túl sokat tudok egy korról, az íróként csak megköti a kezemet. Az első változattal kész vagyok általában 3 hónap alatt. Fél év múlva visszatérek rá, a 2. draft megint egy hónap. Sok projekten dolgozom párhuzamosan, a fejemben van egy óriási portfólió a filmtervekről. Van köztük egymondatos ötlet, szinopszis és kész forgatókönyv is. Ezekkel zsonglőrködöm, hogy épp mit van kedvem írni, és próbálom összeegyeztetni azzal, hogy mi kap támogatást.

Nem érezted soha úgy, hogy lassítani kéne? Hihetetlen tempóban gördülnek ki belőled a forgatókönyvek.

Az a titok, hogy az írást meg kell őrizni játéknak, és nem szabad elaprózódni a filmek között. Évente 4-6 projektre jut idő. Amikor az fenyeget, hogy olyat csinálnék, ami önismétlésnek tűnik, vagy nincs hozzá kedvem, akkor lerázom magamról azokat a projekteket. Ha egy író sikeres lesz, mindenki akar belőle egy darabot, hogy az ő álmain, ötletein dolgozzon. Egy ponton azt kell mondani, hogy minden tiszteletem ellenére nincs rá időm. Én akkor tudok jól működni íróként, és elkerülni a kiégést, ha a saját mániáimat hajszolom. Azokban jobb vagyok.

Nem kerültél soha írói válságba?

Soha. Nem félek az üres papírtól, rengeteg történet van, amit el szeretnék mesélni. Megcsömörleni inkább abban lehet, ha a felvevőpiac másfelé próbál vinni, mint amerre mennél. Ezzel megküzdöttem, azt hiszem, sikeresen, mert most is ugyanolyan lelkes vagyok, mint az elején. Lelkesít, hogy van még hova fejlődnöm. Nincs olyan, hogy egy író beérkezett, hogy neki már jár valami. Minden egyes filmért újra meg kell küzdeni, és észben tartani, hogy a film az kiváltság.

Miben szeretnél fejlődni?

Olyan műfajokat írni, amiket még nem próbáltam. Mostanában az lelkesít, hogy minél több képpel és kevesebb párbeszéddel meséljek történetet. Legutóbb A Viszkist éreztem ebben nagyon jónak. Lehet vitatkozni arról, hogy felszínes-e a film és mit mond a társadalomról, de azzal nem, hogy brutálisan jól mesél képekkel.

A vizuális érdeklődésedet az Apró mesékben is kiélhetted.

Mindig is képeket, vágásokat láttam magam előtt, nem szerkesztetlen helyzeteket. Csak hát a tévéfilmeknél kisebb költségvetés miatt nagyobb szerep jut a párbeszédeknek, így színháziasabbak lesznek a kamaradrámák. Ezen a téren már az Örök télnél léptéket váltottunk, az Apró meséket pedig szándékosan úgy írtam meg, hogy legyen idő lebontani képekre mindazt, amit szóban is elmondhatnánk. Szerettem volna új kihívások elé állítani az operatőrünket, Nagy Andrást, és a rendezőt, Szász Attilát is, hogy azt érezze a stáb, filmről filmre fejlődünk. Nagy hangsúlyt fektettünk például a téli, világháborús emlékképekre, de azt is nagyon élveztem, amikor szavak nélkül teremtettük meg az erdei közeget, amelyben a film második fele játszódik.

Ha maradtál is a történelmi bűnfilmnél, azon belül új műfajokba kóstoltál: a film noirba és a domestic thrillerbe. Még a Cape Fear is beugorhat az Apró mesékről.

A ’80-as, ’90-es években, amikor kamaszként a legfogékonyabb voltam a filmekre, ilyen thrillereket néztem. Ezek mutatták meg nekem, hogy egy film arról is szólhat, hogy csak pár ember van a vásznon, akik között kibomlik valamiféle suspense. Az Apró mesékhez példaképünk volt A harmadik ember, és azok a thrillerek is, amikben három ember van, mint a Halálom nyugalom. A Tű a szénakazalban hasonlóan hármas felállás: Donald Sutherland náci kémet játszik, aki egy nő bizalmába akar beférkőzni.

Miért fogott meg ennyire a hármas felállás?

Három ember között bármi megtörténhet: szex is, gyilkosság is. Kettőnek is nehéz egyetértenie, de az még nem lehetetlen. Ahol viszont három ember van, ott kettő mindig összebeszél, és szövetkezik a harmadik ellen.

Szinte az egész életműved felhúzható erre a motívumra. Az Apró mesék, a Félvilág, az Árulók, a Trezor is.

A berni követben is hárman szorulnak be a követségre, A vizsga pedig akár két háromszög-történetté is alakítható Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabi és Scherer Péter között.

Azt szoktad mondani, hogy az első korszakodban a párkapcsolatok, a másodikban pedig a történelem érdekelt. Az Apró mesék mintha a kettő összegzése lenne: a II. világháború utáni zavaros időszakban játszódik, de a családi viszonyok és az azon belüli erőszak áll az előterében.

Nemrég rájöttem, hogy a történelmi filmjeim valójában túlélőfilmek. Akár kint küzdenek az erdőben fegyverrel, akár bent a városban az érzelmekkel, az érdekel, hogyan élték túl az emberek a történelmet. Erről szól az Örök tél, a Szürke senkik és az Apró mesék is. A gondolatkísérletről, hogy ha abba a korba születek, túl tudom-e élni, meg tudom-e védeni a családomat. A másik mániám pedig a párkapcsolatok. A korai korszakomban romantikus komédiákat írtam róluk, aztán a Félvilággal volt egy nem túl romantikus korszakom. Azóta küzd a romantikus és a nem romantikus énem, hogyan is kéne beszélni a párkapcsolatokról.

Melyik filmedet élnéd túl?

Nem tudom, de keveset. Az egy dolog, hogy a nagyvárosi dzsungelben megtanultam túlélni, de amikor megfosztanak a civilizációs skillektől, akkor jön az Apocalypto – meg a zombiapokalipszis.

Ha innen nézzük, az Apró mesék arról szól, hogyan lehet túlélni egy párkapcsolatot.

Amennyiben párkapcsolati film, az Apró mesék valóban arról szól, milyen brutálisan nehéz megbízni egymásban. A szerelemmel együtt elhinni, hogy nem fog bántani a másik, nem visz be megelőző csapásokat, és szúr oda, mielőtt én bántanám. A thriller attól thriller, hogy sűrű, gyors lefolyású és nagyok a tétek: ilyenkor a bizalom vagy annak hiánya is jobban látszik. Az Apró mesék két hőse súlyos sebekkel érkezik ebbe a kapcsolatba, és az a kérdés, túl tudnak-e lépni a múltjukon. Elhiszik-e, hogy nem a másik jelenti ezt a múltat, és megszabadulhatnak-e a koloncoktól, amik visszahúzzák őket a mélybe. Ennek a megtestesülése a férj, aki hazajön, és így fizikailag is megjelenik a múlttól való félelem.

Mitől függ, hogy épp melyik korszakodat éled, hogy milyennek látod a párkapcsolatokat?

Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Az íróknak sűrűbb életet kell élni, nekem erre van is igényem. Nyilván sokszor fárasztó, de minden egy újabb élmény, és ha fáj is, legalább tudom, milyen érzés. Tudok írni róla. Nem lehet íróként négy fal között élni az életet, mert akkor elszakadsz attól, ami igazivá teszi az írásaidat. Picasso mondta, hogy a festészet a naplóírás legjobb módja, de a forgatókönyvírás is az, mert utólag látom a forgatókönyveimből, ki voltam abban az időszakban.

Az Apró mesék mit mond rólad?

Általában a bemutató után fél évvel tudom megmondani, hogy ki voltam akkor. Hogy most ki vagyok, azt még meg kell írnom, de az már látszik, hogy az Apró mesékben is a bizalom kérdése foglalkoztatott.

És a hazugságok, megtévesztések hálója.

Szeretem az embereket, minden hibájukkal együtt, de alapvetően képmutatónak vagy önáltatónak látom őket. Képmutatónak, mert másnak hazudnak, és önáltatónak, mert maguknak hazudnak. Ha valaki ezt nem tudja magáról, akkor vígjátéki karakter; ha tudatosul benne, tragikussá válik. Aki pedig változtatni tud rajta, az lesz a hős. Nagyjából ez az emberképem, ez jelenik meg minden írásomban.

Miközben te már lassan tíz éve írod a történelmi thrillereket, tavaly kiélesedtek a viták a műfaj körül. Miért nem készül több történelmi film, és ha készül, milyen készül? Válaszként megszületett a Televíziós Film Mecenatúra, amely történelmi tévéfilmek és sorozatok gyártását fogja finanszírozni, a szakmai döntőbizottságot pedig miniszterek delegálják. Hogy látod: milyen történelmi filmekre lenne szükség, és tartasz-e tőle, hogy bele fog szólni a politika ezekbe a filmekbe?

A kultúrpolitikának addig kell beleszólnia a folyamatba, hogy kinyilvánítsa: akar történelmi filmeket, és pénzt is ad rá. Még azt is el tudom képzelni, hogy a kuratórium kijelölje tematikus pályázatokban, hogy kiről kér filmet, de azt már nem feladata eldönteni a politikának – mert nem is ért hozzá –, hogy ki tudja a legjobb filmet csinálni. Az emberekben az elmúlt években az fogalmazódott meg igényként, hogy nem kapják meg azokat a hőstörténeteket, amiket az amerikaiak akár a szuperhőseikről, akár a történelmi hőseikről megkapnak. Olyan filmeket, amikben kész tényként kezelik, hogy az illető hős volt, és ennek fényében mesélik el a küzdelmét. Nálunk, a megcibált 20. század után nehéz meglátni a hősöket. A II. világháború után megszületett az abszurd, mert azokra a borzalmakra nem lehetett másképp reagálni – az abszurd pedig nem tud hőstörténetet mesélni. Nálunk a vígjáték a mai napig sokszor abszurd, a Magyar vándor is az volt és az Egészséges erotika is az. Magyarország a Gyalog galopp és az Airplane országa. Ugyanakkor az embereknek arra is van igénye, hogy a történelmüket klasszikus hőstörténetként meséljék el. Úgy, mint a Kincsemben. A Kincsemben csak az volt a kiábrándító, hogy mégiscsak egy lovat bírtunk felmutatni, akiben egyetértünk, hogy kiről kéne nagykiállítású, a hollywoodi eposzokkal versenyző filmet forgatnunk.

Kielégíthető a hőstörténetek iránti igény, ha tényleg csak egy lóban tudunk megegyezni, hogy magyar hős volt?

Ezért kéne döntenie valakinek, hogy kiről készüljön történelmi film. Ha ezt nem vállalja a Filmalap, akkor lehet, hogy a politikának kell megmondania, hogy legyen film Szent Istvánról, Dózsa Györgyről vagy Rákóczi Ferencről. Valahogy el kell indítani ezt a folyamatot, mert most meg van bénulva a rendszer. A Honfoglalás után sokáig nem történt semmi, aztán jött A hídember, majd megint hallgatás. Nem lehet öt-tízévente előjönni egy történelmi filmmel, mert akkor túl nagy lesz rajta a teher, és kurzusfilmek fognak születni. Téma van bőven. Én örülnék, ha évente készülnének nagyszabású, történelmi hőstörténetek. Ez lehetne a mi saját Marvel-univerzumunk.

Ha a politika jelöli ki a témát, nem nő meg a veszélye annak, hogy a filmbe is beleszólnak majd?

A pályázatokon szakmai szervezetek döntenek. Ha elhisszük, hogy a Filmalap eddig szakmai alapon működött, elhihetjük, hogy ezután is úgy fog.

Téged hogyhogy elkerültek a politikai botrányok?

Szerintem egyrészt jók ezek a filmek, másrészt a történelemszemléletem sem provokált ki botrányokat, mert nem politikai vádbeszédeket írok. Próbálok mindenkit megérteni a történeteimben, de ez azzal is jár, hogy valakit el fogok ítélni. Ezt nem mondom ki a filmben, de igyekszem elérni, hogy a néző ugyanarra jöjjön rá, mint én. A filmjeimnek van tanulsága, erkölcsi üzenete, de nem az aktuálpolitikára reagálnak. Nagyobb távlatokban gondolkodnak, a közös emberi gyarlóságokról szólnak.

Az Árulók sem aktuálpolitikus film? Nem a jót kell írni, hanem a hasznosat, vagyis ami a párt számára hasznos, mondja benne a kommunista író, Illés Béla.

Az Árulók is a közös emberiről és arról a közép-európai dilemmáról szól, ami Szabó István filmjeiben is megjelenik. Hogy mit tehet az egyén a túl erős állammal szemben, és milyen lehet az író és a hatalom kapcsolata. Ez sem aktuálpolitika, sokkal inkább örök kérdés.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.