Megölni Mel Gibsont újra meg újra

Joe Carnahan: Boss Level – Játszd újra!

Az éjsötét zsarufilmek koronázatlan királya, Joe Carnahan a Fehér pokol után ismét Frank Grillóval forgatott, Boss Level című filmjük ráadásul sokadik indulóként a kortárs Idétlen időkig-hullámot próbálja meglovagolni. Értékelendő sikerrel.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy mostanában igazi reneszánszát éli Harold Ramis Idétlen időkig (Groundhog Day) című 1993-as filmklasszikusa. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a fiatalabb generációk átlagos mozgóképfogyasztói elkezdték maguknak felfedezni a Bill Murray és Andie MacDowell nevével fémjelzett időhurkos vígjátékot, vagy hogy a 90-es években már aktívan mozizók most tömegével vennék elő újra ezt a filmtörténetileg amúgy megkerülhetetlennek bizonyuló, a forgatókönyve szempontjából pedig több, mint zseniálisnak mondható alkotást. Sokkal inkább a filmkészítők körében lett slágertéma a folyamatosan ismétlődő nap általi történetszervezés, amellyel az elmúlt években különféle műfaji párosításokban találkozhattunk a mozik és a streaming-szolgáltatók kínálatában. Bill Murray időcsapdája – a teljesség igénye nélkül – nemcsak romantikus komédiák (12 karácsonyi randi, Palm Springs, The Map of Tiny Perfect Things) formájában hasznosult újra az elmúlt egy évtized folyamán, hanem akcióthrillerként (Forráskód), űrlényinváziós sci-fiként (A holnap határa) és még horrorként (Boldog halálnapot!) is megjelent, most pedig éppen a kőkemény zsarufilmekre specializálódott Joe Carnahan rendezett belőle egy videójátékos dramaturgiát használó, vígjátéki és drámai fordulatokat egyaránt felvonultató, ám a tömény akcióra és a látványos zúzásra is jócskán odafigyelő házimozit. Ez a Boss Level.

Kép a Boss Level – Játszd újra! című filmből

A fent felsorolt filmek közül van, ami inkább, van, ami kevésbé élősködik az alaphelyzetét adó eredeti alkotáson, az viszont többnyire mindegyikről elmondható, hogy a kölcsönvett ötletek ellenére is szórakoztatóan működik. Nincs ezzel másként a Boss Level sem, amely a sokadik nekifutásra is remekül adja el az időhurkos koncepciót, bebizonyítva, hogy bőven van még ebben szufla – még akkor is, ha maga a film túl sok újdonságot nemigen tud felmutatni. Jóllehet a forgatókönyvet harmadmagával jegyző Carnahan célja talán nem is az volt, hogy valami sosem látottal rukkoljon elő, érezhetően inkább az, hogy az Idétlen időkig szerelmi konfliktusát egy kicsit felturbózza, azaz mozgólépcsőn pattogó levágott fejek, valamint több hordónyi vér és egy csomó robbanás társaságában tálalja a kortárs akciómozik kedvelőinek. A nagy „turbó” mögött azonban szerencsére nem vész el a romantikus szál. Akárcsak Harold Ramis örökbecsűjében, úgy ezúttal is ez adja a sztori motorját: a Boss Levelben azok is megtalálhatják a számításaikat, akik érzékenyebb lelkűek és kevésbé csípik a zúzást.

Kép a Boss Level – Játszd újra! című filmből

A rutinos akciósztár, Frank Grillo ugyanis egy olyan figurát formál meg a főszereplő nagymenő, Roy Pulver alakjában, aki korábban, katonaként teljesen elhanyagolta feleségét és kisfiát a szolgálat és a bevetések miatt, mivel azonban azóta már leszerelt, jelenleg teljesen céltalanul, a végsőkig kiégetten tengeti az életét. Rendszeresen leissza magát kedvenc bárjában, ahol csinos nőket szed fel alkalmi kalandokra, ám közben a szíve még mindig a családjáért dobog. Miután pedig a rég nem látott, azóta pedig valami titkos kormányzati laborban időgépet tervező exneje végre újra hajlandó vele találkozni, Roy bekerül egy időhurokba, amelyben nem az a legnagyobb problémája, hogy – Bill Murray karakteréhez hasonlóan – ugyanazt a napot kell átélnie újra meg újra, hanem az, hogy eközben egy tucatnyi ádáz, állig felfegyverkezett bérgyilkos liheg a nyomában, hogy a volt felesége hataloméhes főnökének (Mel Gibson) parancsa szerint levadásszák.

Kép a Boss Level – Játszd újra! című filmből

Mivel pedig egy ilyen típusú támadássorozat elől lehetetlen elsőre kitérni, Roynak minden egyes nap el kell szenvednie valamilyen szörnyűséges halálnemet, miközben – saját hibáiból folyamatosan és kitartóan tanulva – próbálja kinyomozni, hogy miért akarnak az életére törni, és ami ennél is fontosabb, mi történt a volt feleségével. Roy elszánt és akaratos törekvéseit Carnahan stílusosan a videójátékok eszköztárával és esztétikájával ábrázolja, eközben pedig nekünk, nézőknek olyan érzésünk támadhat, mintha csak mi irányítanánk a főszereplőt, akivel addig-addig próbálkozunk végigvinni egy szintet, amíg az összes várható akadályra fel nem tudunk készülni. Mindehhez Carnahan szédületes tempót diktál, bőven rálicitálva korábbi, hasonlóan felpörgetett mozijára, a Füstölgő ászokra, amelyet egyébként meg is idéz a különc specialistákból verbuválódott bérgyilkososztag révén.

A Boss Level ritmusa tehát remekül el van találva. Az iram halálos ugyan, de a Narkó rendezője azért elegendő időt hagy arra is, hogy a főhőssel együtt egy kicsit szusszanjunk egy fejlövés és egy halálos végkimenetelű buszbaleset között. Ezt a várakozást pedig rendes karakterépítésre használja fel. A székhezszögezően izgalmas akció, a rengeteg vér és a szórakoztató brutalitás mellé valódi, kidolgozott családi drámát kapunk, amely alapvetően – talán kicsit közhelyesen, de a mai világban annál aktuálisabban – ugyanazt az üzenetet közvetíti, ami az Idétlen időkig tételmondata is volt: érdemes néha kiszakadni az ugyanolyannak tűnő hétköznapokból, hogy több időt szentelhessünk az életünkből azokra a dolgokra, amik igazán fontosak. Ehhez még jön egy jóadag humor, ami kellőképpen enyhíti mind az akció-, mind pedig az érzelmiszálon létrejövő feszültséget, az pedig külön növeli a film királyságát, hogy Grillo még korábbi, a szintén Joe Carnahan rendezte Fehér pokolbeli színészpartnerének, Liam Neesonnak is odaszúr egy kacagtató egysorossal.

Kép a Boss Level – Játszd újra! című filmből

Ez is mutatja, hogy a Boss Levelnek a szereposztása is rendkívül eltalált. Az ugyan kicsit fájó, hogy Mel Gibson az előzetes alapján a reméltnél kevesebb játékidőt és -teret kap, ám szerencsére ezért kárpótol minket egy ördögi nagymonológ az előadásában, akinek pedig ez sem lenne elég, az még abban is kedvét lelheti, hogy hősünk igencsak változatos módon végez egymásután több alkalommal is A hazafi és a Mi kell a nőnek? sztárjával. Mindenképpen tartalmas, érzelmes, izgalmas és szórakoztató másfél óra vár tehát arra, aki Frank Grillóval karöltve megpróbálja túlélni ezt az újabb elátkozott napot, amely – ha később talán nem is emelkedik kultstátuszba – garantáltan elkönyvelhető az Idétlen időkig méltó örökösének.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.