Mi fán terem a filmjogi szabályozás?

Kollarik Tamás–Varga Balázs (szerk.): Mozgókép és paragrafusok. A filmgyártás intézményi és szabályozási kérdései

„Szerinted a filmgyártás jogi, gazdasági kerete átlátható, ismered a hatályos jogszabályokat? Szerinted hasznos, ha egy producer alapvető jogi és gazdasági (társasági jogi, adó) ismeretekkel is rendelkezik?”

A fenti kérdés egy magyar filmproducerhez intézett 2018-as interjúban hangzik el, amelyre az interjúalany (amúgy Berkes Juli, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film producere) a következő választ adja: „Fontos, hogy egy producer a jogi, gazdasági alapokkal tisztában legyen, a filmes szakirányú képzéseken sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni ennek az oktatására is. A Filmművészetin volt jogi kurzusunk, de azt gondolom, hogy több is lehetett volna.”

A fenti rövid részlet jól illusztrálja, milyen hiánypótló célkitűzéssel született meg a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI) új kötete, a Kollarik Tamás és Varga Balázs szerkesztette Mozgókép és paragrafusok. A filmgyártás intézményi és szabályozási kérdései című 2018-as tanulmánykötet, amely ezúttal nem a mozgókép világának művészeti, hanem a jogi és az ipari intézményi kérdéseit ismerteti az európai filmes-audiovizuális szabályozási környezettől a jelenlegi magyarországi filmtámogatási rendszerig.

Az MMA MMKI pár éve útnak indított Fundamenta profunda (Mélyalapok) című, általános, alapozó jellegűnek szánt könyvsorozatában mind belső munkatársaktól, mind külső szerzőktől származó kutatási eredmények nyilvánosságra hozatalát célozza – ennek a sorozatnak a 10. kötete a Kollarik–Varga szerzőpáros által kiadott munka.

Nem egyszerű és még kevésbé hálás feladat a filmes-audiovizuális jogszabályi környezetről beszélni filmszakemberek számára, oly módon, hogy érthető és hasznosítható legyen (elkerülve mind a túlzott leegyszerűsítés, mind a jogi szakzsargon veszélyét). Ez a kettősség hatványozottan jelentkezik a filmkészítés kapcsán, hiszen, amint a kötet szerkesztői is kiemelik a bevezetőben, a filmkészítés egyszerre ipari-kereskedelmi, illetve művészi-művészeti karakterét nagyon nehéz összebékíteni egymással. A Fundamenta profunda (Mélyalapok) sorozat többi darabjától eltérően itt nem a filmgyártás művészeti, hanem az ipari-intézményi tényezői kerülnek fókuszba. A 13 filmszakmai tanulmány a kérdéskör elméleti-gyakorlati vonatkozásait járja körül, ezt követi három interjú, melyeket akár esettanulmányt is tekinthetünk, hiszen egy-egy emblematikus filmtörténeti alkotást képviselő producer beszél saját filmkészítői tapasztalatairól (Berkes Juli a VAN, Sipos Gábor a Saul fia, Lajos Tamás pedig a Félvilág elkészítéséről). Ennek a szerkesztői koncepciónak, illetve a különböző elemzési szempontok, tudományos és szakmai nyelvek (jogász, hivatalnok, kritikus és filmtörténész) együttes szerepeltetésének köszönhetően nyeri el a kötet azt a dinamikát, amely a hasznossági szempontokon túl is érdekessé és olvasmányossá teszi.

A kötet szerkezetében az általános szabályozási keretek (alapvető mechanizmusok és intézmények, az európai filmgyártási és támogatási rendszerek) után a magyarországi állami intézményi és jogszabályi sajátosságok tárgyalása következik, majd közép-európai kitekintő jön: cseh, lengyel, szerb, román és filmes támogatási alakzatok, koprodukciók kérdése.

Az ábrák, táblázatok, különböző szemléltető anyagok használata révén is segíti a megcélzott olvasóközönség, azaz filmkészítők, producerek, kritikusok, de akár egyetemi hallgatók és egyszerű filmnézők eligazodását is (a további kutatást naprakész bibliográfia egészíti ki). Mint a szerkesztők is leszögezik, a bemutatás és ismertetés áll fókuszban, nem az intézmények és azok működésének kritikai elemzése. Ugyanakkor ez nem zárja ki azt sem, hogy a munka szakmai viták alapját képezze.

Függetlenül attól, hogy a megbízható forrásból származó információgyűjtés vagy egy parázs szakmai ellenvélemény összeállításának céljával ütné fel az olvasó a könyvet, a szakmai tartalom hitelességét és az adatok és szabályozási leírások naprakészségét a szerzői gárda összetétele garantálja. Az elméleti-gyakorlati tanulmányok szerzői nemcsak elemzők, hanem egy-egy adott intézmény munkatársaként a rendszernek is működtetői, többen mind jogász, mind bölcsészettudományi vagy produceri képzettséggel is rendelkeznek, a gyakorló szakjogászok kutatási területe pedig a versenyjog, médiajog, filmjog, szerzői jog, infókommunikációs jog.

A kötet két nagyobb lélegzetvételű, kezdő tanulmánya az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályrendszert (Molnár Olga tollából), illetve a nemzeti filmgyártások támogatásának európai kontextusát tárgyalja (Kollarik Tamás és Vincze Zsuzsanna összeállításában). Az alapozó tanulmányok után kerül sor az európai uniós, illetve a magyarországi filmtámogatási rendszerek sajátosságainak bemutatására. Az uniós intézmények közül Pethő Katalin és Takó Sándor a Kreatív Európa programot elemzi, amely három alprogramra támaszkodva határokon átívelő programok révén és új elemként a digitális technológia adta lehetőségeket is kihasználva, alapvető célként az európai kulturális és kreatív ágazatok versenyképességének növelését határozza meg. Taba Miklós jegyzi az EURIMAGES-nak, az Európa Tanács filmgyártási programjának szentelt fejezetet, kitérve az intézménynek mindhárom területen (koprodukciós gyártási, forgalmazási és moziüzemeltetési) létező támogatási programjára.

A kötet gerincét képező részben a magyarországi filmes szabályozási és intézményi keretét (Alaptörvény, legfontosabb ágazati törvények és egyéb jogszabályok, a filmes igazgatási rendszert leginkább meghatározó kormányhatározatok) ismerteti. A filmes támogatási rendszer alappilléreit: a Magyar Nemzeti Filmalap, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és a Magyar Média Mecenatúra program, valamint a Nemzeti Filmiroda tevékenységét a szerzők külön fejezet keretében ismertetik.

A nemzeti jogrendszerek különbözőségének ellenére a magyar normatív háttér, ezen belül is a filmszakmai állami támogatási rendszer szintézisjellegű áttekintése hasznos iránymutató lehet a nem magyarországi illetőségű olvasók számára is: nemcsak egy-egy jogintézmény párhuzamos egybevetése, hasonlóságok vagy eltérések beazonosítása képezheti további kutatás vagy egyéni továbbgondolás tárgyát, hanem a felhozott releváns esetjog, az intézményi jó gyakorlatok, tapasztalatok is mind-mind fogódzót jelenthetnek.

A kötetnek ezt a módszertani és térbeni nyitottságát erősítik a közvetett állami támogatás tagállami mintáit, illetve a koprodukciós lehetőségeket bemutató fejezetek. A szerző különböző forrásokból, jogszabályi környezetből, adókedvezmények és más kreatív iparági kedvezmények „halmazából” származó anyagokat fésül össze és rendszerez. A strukturált szempontrendszer mentén bemutatott nyugat-európai (Egyesült Királyság, írország, Belgium, Franciaország, Németország, Spanyolország, Olaszország, Málta), illetve közép- és kelet-európai (Csehország, Lengyelország, Románia, Horvátország) uniós tagállamok példája minden bizonnyal megkönnyíti a produkciónak otthont kereső gyártási szakemberek munkáját.

Szintén nagyon hasznos fogódzót nyújt a filmes szakemberek számára a koprodukciós szabályozási keretet tárgyaló fejezet, amelyet azonban a szerző nem pusztán finanszírozási formaként tárgyal, hanem kiemeli ennek alkotói és nézői, illetve az európai kulturális együttműködés szempontjából biztosított lehetőségeit. A filmes koprodukció összetett gazdasági-kulturális jelenség, amely megvalósítása során különböző nemzeti és nemzetközi jogszabályok, valamint az egyéb helyi és nemzetközi egyezmények és rendeletek bonyolult hálózatával találkozik.

A kötet külön fejezetet szentel a visegrádi országok (Lengyelország, Csehország, Szlovákia), illetve a Magyarországgal határos Szerbia, illetve Románia filmtámogatási rendszerének gyakorlati áttekintésére.

A romániai filmtámogatási rendszerekről szóló részt Zágoni Bálint jegyzi, elsősorban a romániai magyar filmalkotók számára elérhető romániai filmgyártási támogatásokat térképezve fel. A szerző elsősorban a román Országos Filmközpont (Centrul Național al Cinematografiei) tevékenységére tér ki, mivel romániai szinten ez az intézmény osztja el a legjelentősebb filmgyártási támogatásokat. A bemutatóból kiderül ugyanakkor, hogy a Filmközpont pályázati kiírásain az erdélyi magyar rendezők közül kevesen indulhatnak valós megmérettetési eséllyel – ennek áthidalására megoldás lehet a román filmgyártó céggel vagy sikeres román producerrel való közös pályázat. A szerző emellett felsorol olyan további támogatási lehetőségeket is, amelyeket a pályázók igénybe vehetnek: a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíja, a román kormány főtitkárságának alárendeltségébe tartozó Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, illetve a Szülőföld Alap – Bethlen Gábor Alap.

A kötetet három interjú zárja, a szerkesztők szándéka szerint ez a személyesebb, oldottabb hangnemű zárás azt bizonyítja, hogy a támogatási rendszer és a szabályozások gyakran száraznak tűnő, bonyolult paragrafusai, a laikusok számára jogi labirintusnak tűnő összetett hálózata is megismerhető és hasznosítható.

A kötet nagy érdeme a különböző forrásokban, egymástól független normaszövegekben (esetenként idegen nyelveken) feltalálható információk egybegyűjtése, egységes struktúrába és érthető, olvasmányos formába rendezése (az anyag naprakész, a 2018. szeptemberi állapotot tükrözi). A hangsúlyozottan gyakorlati szempontból, de tudományos igénnyel és megfelelő elméleti alapozással született munka minden bizonnyal hasznos kézikönyv lesz.

———————————————————————————————————————————————-

Kollarik Tamás–Varga Balázs (szerk.): Mozgókép és paragrafusok. A filmgyártás intézményi és szabályozási kérdései. MMA MMKI, Budapest, 2018.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.