Mi teszi családdá a családot?

Dér Asia, Haragonics Sára: Anyáim története

Dér Asia és Haragonics Sára Anyáim története című, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon is díjazott alkotása pontosan úgy és arról szól, ahogy azt a cím is sugallja: két nő szülővé és családdá válásának történetéről, sallangok és mellébeszélések nélkül.

Virág és Nóra úgy döntenek, hogy családot alapítanak: örökbe szeretnének fogadni egy gyereket, mindezt egy, az azonos nemű párok számára kimondottan viszontagságos politikai klímában. Mesekönyvet írnak leendő gyereküknek, amiben dokumentálják a történetet. Két év várakozás után megérkezik hozzájuk Melissza és kezdetét veszi a hosszadalmas, nehéz, de kifizetődő és eredményes procedúra: szülőkké, családdá válnak. Mindezek mellett folyamatosan ki vannak téve az aktuálpolitikának és a „menni vagy maradni” kérdésben egyre inkább a menni fele billen a mérleg.

Kép az Anyáim története című filmből

Az Anyáim története egyik pozitívuma a nagyon pontos fogalmazásmód és a jól felépített narratív szerkezet. A Virág és Nóra közti viszony megmutatásával indít a film: egy szeretetteljes, bizalommal teli párkapcsolat jelenik meg, és ezzel együtt a család iránti vágy. Ebbe érkezik Melissza, akinek a múltjáról ugyan nem tudunk meg sokat, de sejthetően nem a legideálisabb közegből érkezik és a szellemi fejlettsége is kérdéses marad egy ideig. Virág hamarabb ráérez az anyai szerepre, Melissza hozzá kezd el jobban ragaszkodni, és a film okosan avanzsálja főszereplővé Nórát, akin keresztül végigkövethetjük a szülővé válás minden kálváriáját: a különösen súlyos, az identitást taglaló kérdésektől egész addig, hogy mennyi csokit ehet a kislány.

A film a maga természetességében mutatja meg azokat a problémákat, amin valószínűleg minden szülő keresztülmegy: hogy épp kire van jobban szüksége a gyereknek, a neveléssel kapcsolatos nézeteltéréseket, a szülők közti folyamatos, reflektív kommunikációt. Egy intim, mindenki számára átélhető és érezhető dráma bomlik ki, ami szépen kommunikálja, hogy a családot végsősoron a gondoskodás, a bizalom és a biztonság teszi családdá. A történetvezetés végig nagyon fókuszált és még ha néha kissé lassabb is a kelleténél, biztos tempóban halad a végkifejlet felé. Öt év nyersanyagát összevágni egy ennyire kompakt és kerek történetté mindenképp kiemelendő szakmai teljesítmény.

Kép az Anyáim története című filmből

Egy ilyen film esetében nehéz nem beszélni a politikai vonzatáról, de ezzel is igyekeztek mértéktartóan bánni: pontosan annyi közvetlen utalást kapunk az aktuálpolitikai helyzetre, ami elég és szükséges a történet kontextusba helyezéséhez. A film nem irányítja minduntalan a figyelmet a homofób állami propagandára, de a személyes dráma mellett végig ott lebeg a háttérben, mint egy folyamatosan fenyegető, lassú katasztrófa, és végsősoron ez lesz a motiváció Virág és Nóra számára is: jobb lesz elmenni innen.

Azt túlzás állítani, hogy a film semleges lenne, de egyértelműen törekszik egyfajta tárgyilagosságra. Az interjúk hiánya és a majdhogynem játékfilmesen feszes dramaturgia is ennek az eszköze: pontosan a megmutatás és a történetmesélés gesztusával alkot véleményt és nem harsányan próbál átadni egy mondanivalót. A képi világra és vizuális koncepcióra is hasonlóképp jellemző a mértéktartás: a fontos közelik mellett gyakoriak a tágabb, kissé távolságtartóbb képek, amik szintén ezt az érzetet erősítik.

Kép az Anyáim története című filmből

A rendezőpárosnak sikerült úgy elmesélni a történetet, hogy az egyszerre szól a szülővé válás univerzális aspektusairól és arról is, hogy túl a politikai kontextuson, azonos nemű párként milyen problémákkal szembesülhet valaki. Nóra egy kétségbeesettebb pillanatában azt mondja, miután Melissza többször is elutasítóan viselkedik vele, hogy „az, hogy két anyja van, ez nem működik”. Ő anyai ösztönöket szeretne megélni, de Melissza nem nyitott erre, Virágot tekinti anyának, Nórát pedig „valami másnak”. Ez egy igazán szép és mindenek mellett fontos pillanata a filmnek, hisz nagyon jól világít rá arra, hogy egy gyerek érkezésekor nem föltétlenül találja meg mindenki egyből a szerepét, és jól kérdez rá a szülői lét milyenségére, kereteire, konkrét és tágabb értelemben egyaránt. Ugyan látszólag megoldódik ez a probléma, de minden bizonnyal egy jóval hosszadalmasabb és bonyolultabb folyamat során, mint ahogy az bemutatásra kerül röviddel a film vége előtt – ez talán egy olyan kérdésfelvetése a filmnek, ami kissé lezáratlan marad.

Az Anyáim története egy okosan összerakott film egy égetően fontos témáról. Az alkotók pontosan tudták, hogy hogyan közelítsenek a kérdéshez, és sikerült a dokumentumfilmek műfajának legfontosabb értékeit életre hívni: megmutatni valamit közelről, hitelesen, őszintén és bátran. Jobbkor és jobb helyen nem is érkezhetett volna.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.