Mindörökké Nikita

Martin Campbell: The Protégé / A védenc

A többek között Romániában is forgatott The Protégé a kegyetlen és halálprecíz bérgyilkosnő akkciónarratíváját kínálja fel egy leporolt Nikita-köntösben. Martin Campbell rendezése ugyan nem váltja meg a világot és klisékben is gazdag, filmje mégis kellemes (és lőporos) kikapcsolódást ígér.

Harminc évvel ezelőtt, a Nikita megjelenésekor feltehetőleg kevesen saccoltak volna arra, hogy Luc Besson bérgyilkosnő-formulája napjainkban is divatos alműfajt hoz létre. A felfegyverzett, alaposan kiképzett és tragikus múlttal rendelkező femme fatale-ok ugyanis újra és újra visszatérnek a vászonra – a Kill Bill-től a Salt ügynökön át egészen az Atomszőkéig – alapvetően az akciófilm, olykor a kémthriller műfaji skáláján lavírozva. Azonban a bevételi adatokat látva felmerül a kérdés, hogy a nézők valóban igényt tartanak-e a bérgyilkosnők újabb keletű megsokszorozódására vagy csupán a stúdiók kergetnek fals reményeket e tekintetben. Hiszen a nagy költségvetések ellenére, ezek a filmek nem nevezhetőek kasszasikereknek, mégis egyre több kerül a mozikba – az Atomszőke például nemrégiben kapott esélyt a folytatásra. Mintha a stúdiók egy jelképes kölcsönt próbálnának így visszafizetni az erős női karakterek számlájára: kár, hogy a bérgyilkosnő-filmek javát elönti a polkorrektség és a nagyotmondás visszássága.

Kép a The Protégé című akciófilmből

A hidegvérű gyilkosnők klubjához ezúttal a The Protégé csatlakozik, amelyben a női főszerepet éppen az a Maggie Q játssza, aki pár évvel ezelőtt még egy Nikita-sorozatban vadászta le rosszakaróit. A Casino Royale és a Zorro álarca tapasztalt rendezője pedig nem árul zsákbamacskát: a The Protégé hoz egy adag „kötelező klisét”, pár jól megkoreografált akciójelenetet és egy-két frappáns replikát, így összességében szórakoztató popcorn-film kerekedett belőle. Campbell rendezését pontosan az teszi szimpatikussá, hogy nem próbálja megváltani a világot két lövés között. Filmje nem akar szólni a női egyenjogúságról, sem a klímaváltozásról, egyszerűen csak azt szeretné, hogy jól érezzük magunkat. 

Moody-t (Samuel L. Jackson) bérgyilkosi kötelezettségei Vietnámba vezetik, ahol munka közben egy traumatizált árva kislánnyal, Annával (Eva Nguyen Thorsen) hozza össze a sors. A férfi habozás nélkül úgy dönt, hogy örökbe fogadja és kimenekíti a lányt az országból. Harminc évvel később Anna (Maggie Q) és Moody egy jól menő bérgyilkos-vállalkozással tengetik napjaikat. Persze csak addig, amíg a könnyebb megbízások után zavaros lavina nem indul útjára: Moody-t lelövik, Anne pedig elkezdi keresni a szeretett apafigura merénylőjét. A szálak egészen saját múltjához, Vietnámhoz vezetik el őt, ahol nem csak véreskezű gazfickókkal, hanem egy elegáns, de veszedelmes figurával, Michael Rembrandttal (Michael Keaton) is szembe kell néznie. 

Kép a The Protégé című akciófilmből

A Richard Wink által jegyzett forgatókönyv 200 km/órával szállítja a film fordulatait, olyan elv szerint, amely nem puzzle-darabokat ad a nézőnek, sokkal inkább egy kirakottnak hitt puzzle darabjait cserélteti fel újra és újra. A „kit keresünk”, „ki jelent veszélyt”, „ki él és ki nem” kérdéseire így többszörösen felülírt válaszok érkeznek, okosan fenntartva a közönség figyelmét. A rosszfiúk és a rokonszenves bérgyilkosok küzdelmét illetően kevés információnk van – a játékidő nagyrészében a főgonosz identitása és indíttatása sem ismert – ez a lecsupaszítás ellenben különös módon nem árt a cselekményvezetésnek. Wink tudja, hogy a The Protégé-nek nincs szüksége olyan töltelékjelenetekre, amiben az alvilági alakok üzleteit elmagyarázzák vagy amiben a bérgyilkosnő hosszasan monologizál az első alkalomról, amikor embert ölt.

Kép a The Protégé című akciófilmből

Kár, hogy a film flasbackjei nem részesülnek hasonló bánásmódban. Anne kislánykori traumáinak magyarázó jelenetei időről-időre megakasztják a The Protégé ritmusát, anélkül, hogy hatalmas relevációkat hordoznának magukban. Egyáltalán a bérgyilkosnő avagy a nagybetűs „kemény nő” és a hozzátartozó nehéz múlt mint karakterépítési fogás, már túlságosan lerágott csont ahhoz, hogy működőképessé váljék (kortárs kivételként talán csak George Miller Furiosája állja meg a helyét). Ahogy az időugrások, úgy a néző empátiájára vadászó megrázó backstory is abszolút szükségtelennek bizonyul.

Az emocionális mélységek kergetése tehát nem áll jól Campbell filmjének, a komplex harckoreográfiák és a helyenként becsúszó humor viszont kifejezetten passzol a The Protégé világához, ami inkább egy izgalmas videójáték benyomását nyújta, semmint valós emberi sorsok és történetek tárházát. És külön dícséretet érdemel, hogy az amerikai filmgyártás ezúttal sokat javított földrajzból. A film több jelenete is Bukarestben játszódik úgy, hogy egyszer sem látunk budapesti montázst, a helyi szereplők pedig nem oroszul vagy lengyelül, hanem románul szólalnak meg.

Kép a The Protégé című akciófilmből

Maggie Q kimért porcelánbabát idéző játéka, Samuel L. Jackson kilométeres lazasága és Michael Keaton gentleman-modort huncut gyermekiséggel vegyítő karaktere – noha nem farag kihagyhatatlan alkotást Campbell rendezéséből – zavartalan kikapcsolódást ígér a nézőnek. A The Protégé gyorsan elillanó adrenalinbomba, kevés tartalommal és látványos formákkal, ami a százszorosan reciklált Nikita-receptet ugyan nem újítja meg, de ökonomikussága furcsamód alkalmassá teszi arra, hogy helyet foglaljon az egyszerhasználatos popcorn-filmek között.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.