Nagy erővel kis felelősség

David F. Sandberg: Shazam!

Ha David S. Sandberg filmjét alávetnénk egy szuperhősfilm-tesztnek, minden bizonnyal átmenne, hiszen minden műfaji kritériumot teljesít az erő elsajátításától a főgonosz legyőzésén át egészen a karakterfejlődésig. Ennek ellenére a moziteremből kifelé jövet már tudjuk, hogy ez a DC-zsánerfilm nem egy epikus, látványközpontú CGI-végtermék, hanem sokkal inkább az a szuperhősfilm, amit tizenkét évesen szerettünk volna látni, de kétszer annyi idősen sem volt feltétlenül rossz döntés beülni rá.

A zenefelismerő app nevével azonos, ebben a kontextusban furcsának ható Shazam címszó valójában ismert szuperhőst takar: ez a DC Comics által megvásárolt Marvel Kapitány későbbi neve, és pont a Marvellel való jogi vita miatt lett belőle Shazam. Ennek a szuperhősnek mitológiába illő születését jeleníti meg a film, annyi újítással, hogy az erő nem egy morálisan elkötelezett, érett férfiban, hanem egy árva kamaszfiúban ölt testet. A történet szerint a világ rendjét őrző, utolsómohikán-szerű varázsló méltó utódját keresi egy olyan tiszta szívű hős személyében, akire nem hat a gonosz csábítása, és a mágus által felruházott erővel képes kordában tartani a kőszobrokba zárt hét főbűnt. Számos sikertelen próbálkozás után a haldokló varázsló választása végül a 14 éves, árva Billy (Asher Angel/Zachary Levi) lesz, akit épp akkor helyeztek egy új, sokgyerekes, flúgos, de nagyon is szerethető családhoz.

A fiú hosszú ideig nem veszi észre a családtagok gesztusait, mivel igazi családjában hisz, és ezért obszesszíven keresi rég elvesztett anyját. A szuperhőssé avanzsálás okozta kezdeti pánikkal viszont csak újdonsült „testvéréhez”, Freddyhez (Jack Dylan Grazer) fordulhat, aki annyira elvakultan ismeri a képregényhősöket, mint Billy az árvaházból való megszökési trükköket. Így Freddy és a felnőtt testbe zárt Billy együtt fedezik fel a fiú erejének paramétereit, mit sem sejtve arról, hogy a varázsló által gyerekként ki nem választott, apja és testvére által megvetett Taddeus Silvana (Mark Strong) felnőtt, és hosszas kutatómunka után megtalálta a barlangot, kiszabadította a hét főbűnt és már csak Shazam legyőzésére van szüksége a világuralomhoz.

A film liberális megközelítésből feszegeti a család jelentését és határait, valamint inkább szól emberi, érzelmi alapú motivációkról, mintsem a Billy ölébe hullott természetfeletti erőről. Valójában ez van becsomagolva a Shazam és a „klasszikus” főgonosz Dr. Silvana közti, már-már infantilis, de épp ezért szórakoztató macska-egér játékba. S bár Billy ereje óriási, nem tud győzni egészen addig, amíg nem az új családja iránt érzett szeretet a tét, Dr. Silvana pedig pont ennek hiányában veszít. Amennyire különbözik a két karatker, annyira hasonlítanak, mivel valamilyen értelemben mindkettő árva. Silvana is ugyanolyan mostoha körülmények közt nőtt fel, mint Billy, de míg utóbbi igazi otthonra talált, előbbinek nem volt választási lehetősége. Ugyanakkor nem véletlen, hogy az árvaság és a szuperhőslét kerül párhuzamba általuk, hiszen ezzel a film finoman rámutat arra, hogy mennyire magányos és társadalmon kívüli mindkét létforma.

Természetesen nem írhatunk egy DC-filmről anélkül, hogy ne vizsgálnánk meg az örök rivális Marvel tükrében. Pedig ez ebben az esetben igazán nem indokolt, mert ez a film tényleg nem akar a másik csapatban játszani, bővelkedik a márka saját vállát veregető gesztusaival. Az iskolás gyerekek Batman-hátizsákjai, Freddy DC-univerzum iránti rajongása és a finálé is erről árulkodik. Shazam jelmeze pedig kismértékű aktualizálással szinte teljesen megegyezik az eredeti, C.C. Beck és Bill Parker által megalkotott képregényfigura jelmezével. Ez első látásra fantáziatlan húzásnak tűnik, de a film egészét tekintve ez a részlet is vissza akar repíteni a DC-képregények fénykorába. A film azonban nemcsak nosztalgiázik és önmagát dicsőíti, hanem hommage néhány elfeledett 2000-es évekbeli animációnak (pl. Szörny R.T., A hihetetlen család) és a „felnőttbőrbe bújt gyerek”-típusú tinifilmeknek (Nem férek a bőrödbe, Segítség, felnőttem!) egyaránt. Ebben a testcsere pedig a film igazi erőssége: ha poénokon nem is annyira, de a izmos férfitestben megbújó gyerek által előidézett helyzetkomikumon tényleg lehet nevetni.

Ha valaki alaposan megkoreografált akciójeleneteket akar látni a vásznon, akkor bizony rossz filmre váltott jegyet, mert ezek szinte teljesen hiányoznak a filmből. Hiányosságként azonban csak az elnyújtott, háromnegyed órás végső összecsapás során érezzük. Illetve a hét főbűn grafikai kidolgozatlanságán is lehetett volna bőven javítani, de lehet, hogy a rendező Sandberg horror iránti affekciója miatt áll jellegtelen, piros világító szemű szörnyekből a végeredmény. A Shazam! elsősorban egy szórakoztató coming of age-akció-horror-komédia hibrid, mintsem egy emlékezetes szuperhősfilm. Ez által nagy esélye van rá, hogy a a Deadpool DC-párjaként marad meg a közudatban, és ha így lesz, a hely teljesen megérdemelt.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.