Álomból Önkívületbe

Neil Gaiman: The Sandman

[Eszépályázat 2021 – dicséret] Mi oka lenne bárkinek is felvonni akár egy szemöldökét is a hír hallatán, hogy újabb képregény-adaptáció készül horribilis büdzsével? Miért érdemes erről beszélni azoknak, akik még nem ismerik a The Sandmant? Az ok egyszerű: Neil Gaiman The Sandmanje egy olyan felnőtt irodalmi és művészeti manifesztáció, ami megjelenésekor alapjaiban értelmezte újra a nyugati mainstream képregénykultúrát és az azt ellátó iparág status quóját.

Neil Gaiman: The Sandman

Történt ugyanis, hogy a 80-as évek közepén addig példátlan módon lepték el az amerikai kiadók szerkesztőségeit azok a brit fiatalemberek, akik miatt kezdetét vette a képregények Modern Kora. Popzene-történeti kifejezéssel élve ez egy brit invázió volt. Gondoljunk csak az Alan Moore által írt Watchmenre, és karaktereinek lélektani realizmusára, politikai pesszimizmusára, és önnön műfaját gúnyoló szatirikus pikantériájára. A színes szuperhős kalandokkal való merész szembeúszás látványos és sikeres töréspontot idézett elő, ami lavinaként rántotta be a kifejezetten felnőtteknek és ínyenc műkedvelőknek szánt képregények egész sorát. Ennek a fergeteges mozgalomnak vált egy vezérfigurájává Neil Gaiman is.

Gaiman az angliai Portchesterben született 1960-ban, és mielőtt a fantasy-irodalom egyik legsikeresebb alakjává vált volna, újságíróként tevékenykedett. Alan Moore hatására kezdett érdeklődést mutatni a képregényírás iránt, és hamar munkát kapott a Detective Comics alkotói műhelyében. Néhány kisebb, egy-két füzetnyi próbálkozás után kapott egy olyan lehetőséget, amivel saját sorozatát indíthatta útjára. Gaiman pesszimizmusa és a felelős kiadó óvatossága miatt a The Sandman először csak 8 füzetig bátorkodott megjelenni 1989-ben, de a visszajelzések azonnali folytatásért kiáltottak. Korhatáros mivolta ellenére a különleges atmoszférájú, eklektikus, sötét fantasy történet olyan eladási rekordokat produkált, ami hazai pályán gyúrta maga alá a szuperhős tematikájú füzeteket. Azonnal megalakultak a rajongói táborok az egyetemisták körében, és a kiadó legnagyobb döbbenetére a demográfiai mutatókban 50–50%-ban oszlottak meg a férfi és a női olvasók, ami legbeszédesebb bizonyítéka lett annak, hogy a képregények már nem csak a fiúk érdeklődési köre. Azóta a The Sandman fősodra 75 epizód után zárult kerek egésszé (gyűjtői formátumban 10 kötetnek megfelelve), megélve néhány kiegészítő történetet, hogy aztán a kultképregénygyűjtők legbecsesebb trófeájaként díszelegjen a polcokon.

Neil Gaiman

A The Sandman világa egy az egész Univerzumot felölelő mesterséges mítosz, ami új perspektívát teremt a világmindenség újbóli felülvizsgálására az ősrobbanástól a végső pusztulásig, miközben minden kultúra spirituális és intellektuális hagyatéka érvényesül benne. A felvilágosult racionalizmustól, a világvallásokon át, a skandináv mitológiáig minden szerepet kap abban a virtuális nézőpontban, amiben az emberi természet nagy talányait ostromolja meg újra. Ennek a mítosznak a középpontjában állnak azok a főszereplő entitások, akikről szól a képes eposz. A főhőseinket aligha kezelhetjük klasszikus értelemben vett karakterekként. Inkább afféle elemi erők, kozmikus fogaskerekek, az életet és természetet tartó absztrakt pillérek, amiket Gaiman funkciójukhoz hű egyéniséggel személyesít meg. Ők az Endless család, a hét testvér: Dream (Álom), Death (Halál), Destiny (Sors), Destruction (Pusztítás), Desire (Vágy), Despair (Kétségbeesés), Delirium (Önkívület). A nem kevéssé diszfunkcionális család végtelen időkön át zajló vitái, perpatvaraik, háborgó ellentéteik és vívásaik formálják azokat az interakciókat, amik az ember egzisztenciális allegóriájává, ugyanakkor a mindenkori emberi természet görbe tükreivé válnak – vágyainkon, álmainkon, félelmeinken, gyarlóságainkon, és erényeinken keresztül világítja át az emberi lét izgalmait, borzalmait, mulatságait és szépségeit.

Neil Gaiman: The Sandman

Hét főszereplő közül különös figyelmet kap Álom (Morpheus, vagy Álommanó, aki álomport szór a szemünkbe), minden létező, álmodó lény tudatalattijának kollektív megelevenedése. Minden szép álmod az ő ajándéka, míg minden rémálmod egy általa mért büntetés. Bár természetétől fogva Álomnak nincs alakja, a történetben robosztus, sötét antropomorf férfiként inkarnálódik. Titokzatos, egzotikus, néhol különösen félelmetes, mint valami lovecrafti iszonyat, máskor esetlen, magányos, emberszerűen érzékeny (főleg nővére, Halál iránt táplált hűsége és szeretete teszi azzá). Melankolikus, és szinte végtelenül cinikus elme, aki évmilliárdos munkája folyamán hidegül el. Egy kicsit Gaiman saját ego-tripje is Álom, aki fokozatosan veszti el az emberekbe vetett hitét, de a remény szikrái vissza-visszarántják. A történetfolyam elején akkor csatlakozunk Álomhoz, amikor 1916-ban, egy megkeseredett apa, a Világháborúban elvesztett fiát gyászolva egy kétes hírű, okkult szektavezérhez fordul segítségért, hogy enyhítsen fájdalmán. A szektavezér egy olyan rituálét ígér, ami, ha sikeres, örökre csapdába ejti Halált, ezáltal az emberiség végleg megszabadul az elmúlás terhétől. A szertartás balul sül el, és Halál helyett kisöccsét, Álmot ejtik csapdába. Főhősünk rabsága súlyos következményekkel hat a 20. század emberének elméjére: álmatlanság, céltalanság, boldogtalanság, kétségbeesés uralkodik hiányában. De nem tarthat ez örökké. Az álmaink nem halhatnak meg. Amint kiszabadul fogva tartóitól, és kegyetlen bosszút áll rajtuk, útnak indul, hogy a majdnem egy évszázadig tartó hiányából fakadt katasztrófát feltakarítsa. A történet innen egy olyan kolosszális ívű utazásnak lendül, ami átszővi az emberiség történelmét, érintve teremtéstörténeteket és apokalipsziseket. Olyan szereplők tudatalattijába nyerünk betekintést, mint Augustus császár, Marco Polo, Harun al-Rashid kalifa, Isaac Newton, William Shakespeare. Feltérképezzük zsarnokok és sorozatgyilkosok legtitkoltabb vágyait, és leleplezzük azokat az erőket, amik a fekete halált vagy a francia forradalmat hajtották, miközben olyan isteni színjátékok tanúi lehetünk, amikben Anubisz, Odin és Lucifer egyszerre válnak kulcsszereplőkké.

Neil Gaiman: The Sandman

Gaiman sötét fantáziavilágában nem kíméli megidézni az emberiség legborzasztóbb pillanatait. Olykor horrorisztikus, groteszk és fájdalmas. De közben folyamatosan kutatja a fényt, optimizmusa lendületet kap, ahogy humorral, szerelemmel, barátságokkal és családi vitákkal kikövezett ösvényen keresteti Álommal azokat az elemeket, amik értelmet adnak a létezésnek – legyen szó csak egy szemvillanásnyi emberöltőről, vagy Álom és testvérei abszolút végtelenségéről. Az utazást briliáns művészek rajzai illusztrálják, akik nem csak kiszolgálják az író narratíváját. Innovatív és szemet gyönyörködtető, avantgárd, szürrealista, expresszionista, néhol szecessziós stílusú rajzokkal emelik és hangsúlyozzák azt. A történet némely szakaszán a panelek vitathatatlanul a vizuális történetmesélésnek ezen műfajában szakmai csúcsnak számítanak.

Az azóta szélesebb és érettebb célközönségnek szánt, populáris képregények kínálata számtalan remekművet termelt ki, de a The Sandman elkülöníthetően olyan irodalmi kiválóságok közé sorolható, ami világépítési technikájával oly módon képes újrakábelezni az olvasó elméjét, és képes kapcsolókat szerelni a szemléletmódjára, hogy közben megtanít új nyelven érteni, új forráskód szerint olvasni a minket körülvevő világot. Gaiman ebben nagyon gyakorlottá vált, és bár írt azóta Amerikai Isteneket, Coraline-t, és Csillagport (mellesleg ezekből is mind készült mozgóképes adaptáció), mégis sokak olvasatában a The Sandman az író első és legerősebb mestermunkája.

Neil Gaiman: The Sandman

Elvontsága, szokatlan karakterkészlete és egyedi cselekményvezetése miatt nehéz elképzelni más médiumban. De tudva, hogy a készülő sorozat felett maga Gaiman kurátorkodik, valamint költségek terén sem szűkösködik a Netflix nem kevés reményt ad arra, hogy egy olyan képregényadaptációs kísérlet elé álljunk, ami messze túlmutat mindazon a formulákon, amihez ilyen adaptációk kapcsán szoktatva vagyunk. Na, nem azért a spanyolviaszért. Hanem mert a The Sandman egy gyönyörű mestermű, lebilincselő költemény, és egy vizuális különlegesség, amit minden fantasy-rajongónak meg kell ismernie. És az alapanyag, ha jó kezekben alakul át mozgóképes formátumra, akkor egészen újfajta élményeket nyújthat. A szürrealista, absztrakt vizuális képzelőerő legjobbját kívánja meg.

A legfrissebb fejlemények szerint épp a sorozat szereplőit castingolják. Álom szerepére Tim Sturridge-et választották, őt pedig olyan nevek követik majd, mint Gwendoline Christie (Trónok harca, Star Wars 7. – Az ébredő Erő), Charles Dance (Trónok harca), valamint Boyd Holbrook (Logan, A ragadozó). A forgatókönyvírói feladatokat Gaiman közreműködésével Allan Heidberg (Szex és New York, Gilmore Girls) és David Goyer (Penge, A sötét lovag) látja el. A globális pandémia helyzet árnyékában akadoztak ugyan az előkészületek, ezért nehéz megítélni, hogy mikor lesz a széria premierképes, de a szükséges produkciós folyamatok már elindultak, és a kreatív stáb nem kíván hátrálni.

Reméljük, hogy a sorozatot a lehető legszebbre és legsikeresebbre álmodják meg, hogy mi majd tetten érhessük. Mert egy csalódás az ugye maga lenne a rémálom.

[A szöveget minimális szerkesztéssel közöljük. A főcímet a szerkesztőségünk adta. Az illusztrációkat a szerző válogatta.]



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.