Nem csitul a harc az egyetemi autonómiáért

Az SzFE októberi 23-i tüntetésén jártunk

A fáklyás futás óta eltelt csaknem három hét nem szűkölködött sem szervezett eseményekben, sem a Színház- és Filmművészeti Egyetemet övező „spontán” történésekben. Bár a történet vége még mindig nem látszik körvonalazódni, talán a teljes patthelyzet feloldásának első jelei mintha megmutatkoznának. '56 eseményei után 54 évvel pedig ismét diákok vonulnak utcára a hatalom elleni tiltakozásként. Összefoglaló és helyszíni beszámoló.

Szarka Gábor, az egyetemi tanköztársaság által illegitimnek tartott kuratórium által kinevezett új kancellár meg is kezdte a maga hadjáratát október 8-án, csütörtökön, amikor megpróbált bejutni a hallgatók által őrzött Vas utcai épületbe. A hallgatók, ígéretükhöz híven, nem engedték be az új kancellárt, aki a kamerák hada előtt felolvasta a maga nyilatkozát, amelyben többek között elmondta, hogy addig sajnos nem tudja aláírni a dolgozók fizetésének papírjait, amíg nem ülhet a kuratórium által számára kijelölt irodájába. A diákok erre frappánsan válaszolva szóltak, hogy ők nagyon szívesen kihozzák a papírokat aláírásra, amit a kancellár elutasított. Azóta ebből az eseményből rendőrségi feljelentés is lett: három magánszemély tett feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon személyi szabadság megsértése miatt, emellett egy (vélhetően) másik magánszemély négy esetben tett feljelentést a diákok ellen a gyülekezési joggal való visszaélés miatt, ezeket jelenleg is vizsgálja a rendőrség.

„Válaszlépésként” az egyetemfoglaló hallgatók egy várszerű installációt állítottak fel a kuratóriumot kinevező (és az egyetemet fenntartó) Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) előtt, remélvén, hogy ezáltal végre a minisztérium (és rajta keresztül a kormány) megtöri végre a csendet, hiszen addig semmi érdemleges reakció nem érkezett a minisztérium, neadjisten a kormány vagy a kormányfő részéről. Két napra rá úgy tűnt, hogy beindulhat végre valami érdemi egyeztetés, legalábbis az egyetemfoglalás óta első alkalommal a kormányoldaról megkeresés érkezett az SzFE oktatóinak delegációja irányába, Káel Csaba mozgóképipari kormánybiztos hívta meg őket hétfőre, október 12-ére egy beszélgetésre. Az SzFE oktatói és hallgatói el is fogadták a meghívást, ám valamiért a kormánybiztosnak nem volt tiszta, hogy itt az SzFE oktatóiról ÉS hallgatóiról van szó, így amikor a hallgatók is megjelentek az egyeztetésen (akiknek érthető módon nem a fizetését érinti a tiltakozássorozat), gyorsan lefújta az egészet, úgyhogy továbbra is megfenekleni látszott az érdemi kommunikáció.

Másnapra a kuratórium által kinevezett vezetőség közleménnyel jelentkezett, amiben kifejtették, hogy szerintük a tanköztársaságnak és tilatkozásoknak vége van, és hogy levélben fognak minden oktatót és egyetemi dolgozót megkeresni, hogy nevükkel vállalva „nyilatkozzanak a kialakult helyzetről, az SzFE vezetésével való együttműködési szándékukról”. Erre hamarosan érkezett is válasz, amelyben az SzFE védői a maguk nyilatkozatában elmondták, hogy a tanköztársaságot betiltani nem lehet, illetve hogy kiállnak az egyének felelősségre vonása ellen, valamint hogy „senki nem kötelezheti lojalitási nyilatkozat tételére sem a hallgatókat, sem a munkavállalókat”. A nyilatkozatot közzétevő sajtótájékoztatón arról is informálták a közvéleményt a hallgatók, hogy az intézményben bizonyos órákban szünetelt az internetellátás, valamint hogy a (nb. többek között mozgóképkészítést oktató intézményben) betiltották a hang- és képrögzítést, az eseményről készülő dokumentumfilm ellehetetlenítése érdekében.

Október 14-én egy tévéhíradónak Szarka el is ismerte, hogy bizony ő kapcsoltatta ki az internetet az intézmény épületeiben, úgymond a „belső anarchia megszüntetése” érdekében. De tovább is ment a vezetőség, a hallgatói fórumok egyik fő helyszínét, az Ódry Színpadot is lezáratták, még a zárakat is lecserélték az ajtókon, hogy a hallgatók ne tudjanak bejutni a termekbe.

Október 16-án a diákok jogorvoslati lépéseket is tettek, mivel az egyetem modellváltását lehetővé tevő törvény szerintük (és jogászok szerint is) alkotmányellenes, ezért az ITM épületétől az alkotmánybíróságig jutatták el élőláncszerű performansz keretében a diákok és tanárok közös beadványát, amelyben az Alkotmány bizonyos pontjaira hivatkozva kérik a törvény megsemmisítését. Erre válaszként még aznap az új vezetőség bejelentette: önhatalmúlag előrehozzák az őszi szünetet az október 16. és 26. közötti intervallumra, ezért mindekinek el kell hagynia az intézmény épületeit aznap este hat óráig (arra hivatkozva, hogy ebben az időszakban karbantartást és fertőtlenítést akarnak tartani az épületekben).

Az SzFE-sek aznap hat órára sajtótájékoztatót és szolidaritási akciót hívtak össze az egyetem Vas utcai épülete elé, ami egy egészen szokatlan hangulatú esemény lett. Arra talán senki nem számított, hogy a blokád 42. napján hagyják majd az egészet az egyetemfoglalók, és nem is kellett csalódnia a Vas utcába összegyűlt több ezres tömegnek, hiszen pontban hat órakor a diákok nyilakozatban közölték, hogy a blokádot továbbra is fenntartják, többek között azért is, mert a kancellár semmilyen értelmezhető magyarázatot vagy okot nem adott az önkényes vakációztatásra (egészen pontosan annyit, hogy menjenek haza a diákok és beszéljenek a szüleikkel). És bár az esemény előtt írásban is kérték a tömeget, hogy ha bármilyen történésre sor is kerülne, fizikailag senki ne avatkozzon közbe, érezhető volt a támogató embertömegen, hogy szoros gyűrűt font a épület köré, mintegy védve az egyetem védőit.

Amikor a szomszédos utcában elszirénázott egy rendőrautó, mindenki fel is kapta a fejét, hogy vajon most jönnek-e majd, de végül az aznapi történet Vas utcai része viszonylag eseménytelenül telt, ugyanakkor amíg a szolidarizáló tömeg ennél az épületnél gyűlt össze, a diákok beszámolója alapján az egyetem másik, Szentkirály utcai, a kollégiumot is magába foglaló épületében megpróbálták őket kipakolni (kollégista diákokat az utcára októberben!), úgyhogy a nyilatkozatuk felolvasása után az egyetemfoglaló hallgatók nagy része át is vonult a másik épületbe, megvédeni az ottani blokádot, amit meg is tettek, sőt, még az Ódry Színpadot, de az egyetem harmadik épületét, a Rákóczi utcában találhatót is sikeresen vissza-, illetve elfoglalták.

Szarkáék másnapra megerősítették korábbi mondanivalójukat, és közleményben tudatták, hogy az „őszi szünet” elkezdődött, ezért aki továbbra is épületben marad, az saját felelősségre teszi azt, vállalva a következményeket (amiket nem részleteztek). Németh Gábor, az SzFE tanára pedig szintén nyilatkozatban üzent a vezetőségnek, akik korábban Upor Lászlót, egykori rektorhelyettest és Csernai Mihályt, az SzFE Hallgatói Önkormányzatának elnökét nevezte ki „bűnbaknak” a tanköztársaság kiterveléséért. Upor elmondta: „a tanköztársaságnak képviselői nincsenek, de ötletgazdája igen, ha bűnbakot keres, én vagyok az”. Erre pedig a hallgatók reagáltak egy videóban, amelyben arcukat is vállalva egyenként elmondják Spartacus-stílusban: „Én vagyok az.”

Hétfőre egy másmilyen performansszal keltek az SzFE-sek. Reggel nyolcra az ITM belvárosi főépülete előtt gyűltek össze számos neves színművész társaságában, akik aztán egyenként felolvasták az egyetem mellett szolidarizáló nyilatkozakokat, amelyek az elmúlt időben bel- és külföldről egymás után érkeztek. A Szemere utcai épület előtt felolvasott többek között Bánsági Ildikó, Hernádi Judit, Reisz Gábor, Pogány Judit, Pintér Béla, Básti Juli, Szabó Győző, Kováts Adél, Jordán Adél, Ónodi Eszter, Thuróczy Szabolcs, Alföldi Róbert, Mucsi Zoltán is, és még sokan mások, a felolvasók sorát pedig Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója zárta. Az esemény pedig a „találkozunk október 23-án” elköszönéssel zárult.

A pénteki eseményre készülődve a magyarországi szakszervezetek egy része is bejelentette szolidaritási és részvételi szándékát, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés tagjai is részt kívántak venni a Műegyetem rakparton és az Uránia filmszínház előtt megtartott tüntetésen, más egyetemek hallgatóival egyetemben.

Közben a tüntetés előtti napon látszott úgy, hogy talán megtörni készül a jég, Orbán Viktor főtanácsadója állt ki egy interjúban az SzFE ügye mellett, és mondta azt, hogy most már a kormánynak abszolút ideje lenne tárgyalni a hallgatókkal, gyakorlatilag első jeleként annak, hogy a „buborékokban” is van közös nevező. Ennek némiképp alávágott aztán a demonstráció napján kijött hír, miszerint a Fővárosi Törvényszék jogellenesnek minősítette az SzFE dolgozóinak sztrájkját, mondván hogy a dolgozók a törvényes határidő lejárta előtt léptek sztrájkba. Az egyetem hallgatói erre közleményben reagáltak, többek között azt is leírva, hogy az említett döntés semmiképpen nem lehet még jogerős, hiszen öt napja van az érintett feleknek fellebbezni a döntés ellen.

Másfél kilométernyi ember ünnepi demonstrálása

Meg is látszott a Műegyetem rakparton összegyűlt tömeg méretén, hogy ezúttal minden szolidarizáló és támogató intézmény és egyén úgy döntött, hogy az október 23-ai nemzeti ünnepet az SzFE melletti tüntetésen tölti. A korábbi eseményeken megszokott párszázas vagy éppen párezres tömeg után egyenesen lenyűgöző volt látni, hogy mennyi embert érdekel még Magyarországon az egyetemi autonómia kérdése. Mindeközben roppant szokatlan volt egy ekkora méretű tömegrendezvényen látni, hogy mindenki mennyire betartja a járványügyi szabályokat: maszk nélküli embert csak elvétve, egy-egy cigizés vagy kortyolás alatt lehetett látni, és még a legnagyobb tömegen is játszva át lehetett gázolni, lévén az emberek az előírt távolságot is úgy-ahogy megtartották. Az pedig külön dicséretes volt a szervezők részéről, hogy egymás között nagy csomagnyi egyszerhasználatos maszkokat osztottak szét, hogy adjanak azon résztvevőknek, akik esetleg maszk nélkül meneteltek volna.

Érdekes volt emellett a tömeg szervezettségének kettősége, hiszen egyfelől most már szinte kötelező kiegészítőnek számít az ikonikus sárga, SzFE-támogató maszk, és nem nézik az embert feltétlenül szervezőnek, ha ilyen van rajta, sőt. Másfelől pedig érződött, hogy mindenki saját kezűleg, otthon gyártott az alkalomhoz kokárdát, ami ezúttal nem a hagyományos piros-fehér-zöldben pompázott, hanem a tüntetés-sorozat másik jelképévé vált piros-fehér csíkos, építkezési szalagból készült, vagy legalábbis ahhoz akart hasonlítani, de a kokárdán kívül más kiegészítőkön is felbukkant a színkettős, hajpántokon, pólokon és táskákon is.

Fél ötkor a tömeg egy teherautó és a mellette haladó, hallgatókból álló kordon vezetésével neki is vágott a vonulásnak, a Gellért-hegy mellett elhaladva, a Szabadság-hídon átkelve hömpölygött a tüntetők oszlopa. Öreg és fiatal nyugodt tempóban halad át a hídon, csak néha vissza-visszanézve a mögötte érkező embertömegre, ami meglehetősen szép látványt nyújtott az alkonyi napfényben fürdő, „magyarzöld” híd tartóoszlopai között. A pesti oldalra érve aztán többször is dalra gyújtottak az emberek, a Ha én rózsa volnéktól a Kicsi vagyok énen keresztül a Titkos egyetemig széles volt a repertoár.

A Március 15. térre érve következett egy kis pihenő, amikor viaszos, egy órán át égő fáklyákat osztottak szét a szervezők a vonulók között, úgyhogy a menet további részének kifejezetten „halottaknapi” hangulata lett az égő viasz illatától és a lángok fölött fodrozódó levegőtől. A menet ezután énekelve továbbindult, a legközelebbi megállót a Ferenciek terén tartva, ahol a teherautóból kihangosítva hallgathatták meg a demonstrálók egy egykori ’56-os visszaemlékezéseit, aki maga is tizenévesen vett részt az akkori eseményeken, emiatt pedig akkor is számtalanszor megkapta, hogy nem tudta, mit csinál, de máig fenntartja, hogy teljesen tudatosan vett részt minden megmozduláson. Hátborzongató volt a visszaemlékezést hallgatni, és főleg olyankor, amikor egy-egy utcanév vagy helyszín rímelt a mostani történésekre, legyen szó a Vas utcáról vagy éppen a Műegyetem térről. Ettől a ponttól aztán a szervezők kérésére a tömeg (jórésze) némán halad végig az esti beszédek helyszínéig, az Uránia moziig, csak néha „hullámzott előre” egy-egy tapsvihar a tömeg hátsó részéből, ami aztán elhalt az elől haladó, „fegyelmezettebb” résztvevők soraiban.

Amikor a tömeg első fele az Urániához ért, a vége még bőven az Erzsébet hídnál volt, így egy jó másfél kilométeren át kígyózott a demonstrálók sora. Itt aztán a Uárnia épületében helyet kapó Független Zeneakadémia hallgatói Beethoven Egmont-nyitányával indították a tüntetés „statikus” részét, amit óriáskivetítőn közvetítettek a téren állóknak. Ezután pedig kezdetét vette a felszólások sora, többek között a Titkos Egyetem nevű, több egyetem hallgatóit tömörítő szervezet képviselői, Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezétnek képviselője, Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Szkaliczki Andrea orvos és Vilmos Noémi SzFE-s hallgató adták egymás kezébe a mikrofont. Háromnegyed nyolc magasságában pedig az összegyűlt tömeg közösen zengte a Himnuszt, ahogyan az egy nemzeti ünnephez dukál.

Méltóságteljes és valódi népakaratot felvonultató esemény zajlott tehát Budapesten, 2020. október 23-án, amit figyelmen kívül hagyni nemigen lehetett, maximum csak félreértelmezni, ahogy az meg is történt még péntek este, amikor Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: örül, hogy ilyen sokan tüntettek a kormányért. A diákok válasza sem sokat váratott magára, már másnapra helyreigazították a minisztert, és elmondták: ők nem a kormányért, hanem az egyetemi autonómiáért tüntettek, és ha ezt a kormány tudja garantálni, akkor az ő segítségét kérik ebben az ügyben, hiszen náluk van az ügy megoldása.

Az egyetemfoglalás 50. napján jóval túl mindenképpen látszik, hogy nemhogy nem csökkent az ellenállás, de kifejezetten erősödni látszik, és úgy néz ki, nem is fog csökkeni, amíg egy érdemi beszélgetésre sor nem kerül minden érintett fél bevonásával. Meglátjuk, erre sor kerülhet-e végre a közeljövőben.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.