A lengyel instakirálynő három napját követve megbizonyosodhatunk arról, hogy a netes celebritás könnyed látszatának mélyén magány, elszigeteltség, hazugság és megannyi frusztráció fortyog.
A lengyelek ismét élőboncolást végeztek az újmédia-kor jelenségein. A Corpus Christi rendezőjének legutóbbi alkotása, a valóságtorzító fake-news gyárakról szóló Hater: A gyűlölet új arca remeke után itt van a Sweat, a Lengyelországban élő és tevékenykedő svéd Magnus von Horntól, amely egy több százezres követőtáborral rendelkező fitneszguru csaj sztoriján keresztül lajstromolja az influenszerkedés sötét oldalát, olyan univerzálisan, hogy szinte teljesen mindegy, hogy hol játszódik.
Fényes, színes és dinamikus montázzsal indít a film, úgy, ahogy azt megköveteli egy rózsaszín szettben, hamiskás vigyorát soha nem pihentető szőke testedzőnő látványa a bevásárlóközpont arénájában. A hisztérikus követők körberajongják, pulzál a hangulat, kattannak a szelfik, az esemény lejárta után Sylwie posztban számol be a fergeteges közös edzésről. Hazatér luxuslakásába, megeteti zsebkutyáját és magát az előre csomagolt, nagyon egészséges kajával, majd este egy kis szponzorált tartalommal is foglalkoznia kell: egymás után bontja a fel a cégek csomagjait, hogy agyondicsérje őket videóiban. Egyelőre az a legnagyobb problémája, hogy vajon őt vagy egy másik meghívottat szerveztek be egy reggeli beszélgetős műsorba.
Azonban lassan nyilvánvalóvá válik, hogy a Sylwie-t éltető figyelem és lájközön már nem szolgál elég életenergiával. Egy posztban – horribile dictu – érzelmesen, könnyekkel viaskodva őszintén kifejti, hogy egyedül érzi magát, mire a támogatók visszaszólnak, hogy ez nem összeegyeztethető magatartás a céges politikával és a brand imidzsével. A meg nem értettséget még több figyelemhalmozással kompenzálná. Anyja születésnapjára óriási tévét és saját edzéssorozatának DVD-jét viszi, majd gyerekes módon megsértődik, mert megállapítja magában, hogy ez a zsúr nem feltétlenül róla szól, felrója a jelenlévőknek, hogy nem értik meg igazán őt és problémáit.
Már-már kétségbeesésében felhívja magához edzőjét, akitől igazából semmit nem szeretne, csak eljátszani a helyzetet, hogy bepasizott, hiszen ez neki járna – még az idős anyjának is sikerült mostanság megtalálnia az igazit. A szituációt odáig eszkalálja, hogy az említett, „bunkók bunkója” titulussal megajándékozható férfival intézteti el a lakása előtt napok óta parkoló szatírt, aminek csúfos kimenetele indítja el Sylwiában azt a reflektív folyamatot, aminek végeredménye egyfajta feloldozást, kizökkenést kellene eredményeznie életében. De ez mégsem sikerül.
Hiába panaszkodik, hogy nem tudja saját maga életét élni, az sajnos annyira összefonódott a kreált élettel, hogy a kettő szervesült, s a megjelenített három nap megannyi szerencsétlen szituációja, csalódása sem képes sarkallatos váltásra késztetnie Sylwiát. Nem megváltástörténet ez, hanem ennek az insta-életformának az éles kritikája. Annak a jelenségnek, amikor a milliók által vágyott, lájkokban és követőkben kifejezhető figyelem és elismerés nem teszi boldoggá birtokosát, hiszen emiatt pont a valós figyelmet és valós elismerést nem tudja megélni. Azt pedig a Sweat is sejteti, hogy ennek a dilemmának Sylwia életében valamikor a játékidőn túl kőkemény következményei lesznek.
A klisésnek ható téma nem teszi közhelyessé a filmet. Teljesen világos, hogy Magdalena Koleśnik változatos alakítása a kohéziós ereje a hangulatában ingadozó cselekménynek. Szánni, megvetni, irigyelni és csodálni egyaránt képesek vagyunk Sylwiát. Az operatőri munka és a vágás zökkenőmentesen simítja egymásba a különböző hangulatú jeleneteket, hol a főhősünk mozgékony, csili-vili ténykedését, hol komor és szánalmas mélypontjait ragadva meg hitelesen.
Ennél kortársabb problémával már nem is szembesíthetnének minket a moziban. Hasonlóan vélekedhetett a Cannes-i Fesztivál szervezőbrigádja is, amely tavaly premierként fogadta volna a filmet, de hát tudjuk, hogy a tavalyi kiadás sajnos elmaradt. A Sweat szerencsére így is forgalmazásba került, úgyhogy van egy újabb remek, megnézésre váró film a moziban!
