Női sorsok, női tekintetek

Karim Ainouz: A vida invisível / Egy nő láthatatlan élete

Karim Ainouz 2002-es, Madame Sata című debütfilmje egy nyomorból szabadulni próbáló transzvesztita táncos köré öveződik, ami akár egy állásfoglalásként is értelmezhető a társadalom által nem túl frekventált rétegek képviseletében. Ezt a társadalmi elkötelezettséget viszi tovább idei, Cannes-ban Un certain regard-fődíjat nyert legújabb filmje, mely egy női testvérpár évtizedeken átívelő különös viszonyát mutatja be az ’50-es évek férfiak által irányított brazil társadalmában. Mindezt teszi olyan hitelességgel, ahogyan azt kevésszer láthattuk ezelőtt.

Eurídice (Carol Duarte) és nővére, Guida (Júlia Stockler) elválaszthatatlanok: konzervatív, de szerető szülőkkel gyermeki gondtalanságban élnek Rio de Janeiróban egészen addig, amíg a zabolázhatatlan Guida meg nem szökik egy görög katonával. A zongorista ambíciókat dédelgető Eurídicére kevésbé romantikus sors vár, testvére elvesztése után szülei érdekházasságba kényszerítik egy apjához hasonló mentalitású férfihoz. Eközben Guidával sem volt kegyes a sors: hat hónap múlva egyedül, gömbölyödő pocakkal lép ki a riói kikötő molójára, apja azonban megbocsáthatatlan árulásnak tartja cselekedetét, ezért nemcsak kitagadja a családból, de testvére hollétéről is hazudik neki. A kegyetlen apa és a neki alárendelt anya sírig tartó hallgatása pecsételi meg a testvérpár sorsát, akik egész életünkben keresik egymást, mit sem sejtve arról, hogy nem országhatárok, hanem alig néhány kilométer választja el őket. Guida levelei bécsi konzervatóriumban tanuló húgához szólnak, Eurídice pedig magánnyomozóval keresi nővére görögországi nyomait, de szüleik félrevezetése és az idő vasfoga is ellehetetlenítik kettejük egyesülését. A találkozás esélye tehát a dramaturgiai mozgatórugó, amelyik a film tetőpontját jelentő szinte-találkozás jelenetben pattanásig feszül.

Ainouz a két nő párhuzamos sorsát követi végig, a klasszikus melodráma, valamint saját szerzőiségének eszközeivel. Mindkettőjük életének meghatározó eleme a kiszolgáltatottság, Eurídice férje vágyainak és a „női princípium” betöltésének a rabja, míg a nyomorból és prostitúcióból kitörni vágyó Guida kezét köti a fiával való közös megélhetés. A szabad akarat hiányához a dramaturgián túl a kamera tud igazán közel menni. A csodás Héléne Louvart képei ugyanis tényleg egy nő szemszögén keresztül mutatják be a világot. Így az érzékeny, esztétikus képek mellé a female gaze naturalista és gyakran kényelmetlen nézőpontot kínál, a szexjelenetek például még európai filmeken megedződött nézőknek is felkavaróak lehetnek. A feminista szemszög ellenére (vagy épp ennek köszönhetően) polarizált, több fényben megmutatott karaktereket kapunk, Guida és Eurídice cselekedetei, családjukkal való viszonya sokszor megkérdőjelezhető erkölcsileg. A karakterek széles skálájában valószínűleg sokat segíthetett Eurídice Gusmão Egy láthatalan élet című regénye, mely forgatókönyv alapjául szolgált.

Az ’50-es évek Brazíliájának patriarchális világban a nők csak magukra és egymásra számíthatnak. Félreértés ne essék, nem azért, mert a férfiak mind szörnyetegek, hanem mert egyszerűen beleszülettek egy egyenlőtlen viszonyrendszerrel működő világba, amin nincs igényük változtatni. A családon belüli erőszak, az érdekházasság, az agresszió és az elnyomás midennapi fogalmak, a klasszikus családból való kitörés pedig egyenlő a társadalom peremére való kiszorítással. Ezt igazolja Guida alternatív családmodellje, aki kisfiával és egy kiöregedett prostituálttal él (nem leszbikus) élettársi viszonyban. Mert ahogyan Guida is kimondja, a családot nem a vér, hanem a szeretet tartja igazán össze.

A testvérpár magányos napjainak monotonitását „láthatatlan”, egymás által elképzelt boldogabb életük élénken vibráló, Wong-Kar Wai színskáláját idéző árnyalataival ellenpontozza a film. A két színész minden rezdülése hiteles, ez ad a realitás talaját súroló fikciónak egyfajta dokumentarizmust, ami az említett female gaze-zel párosulva annyira zavarbaejtő, hogy a film legtöbb kockája emlékeztetőjévé válik annak, hogy mennyire nagy arányban „férfiszemmel” néz a mozi.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.