Novák Erik kísérleti filmbe oltott egy mainstream vígjáték-sztorit

Novák Erik: Szeretlek, mint állat!

Novák Erik új mozija kimaxolja az improvizációs filmkészítést, az eredmény mégsem lesz nézhetetlen.

A festőművészként is tevékenykedő rendező saját bevallása szerint csupán egy igen költséges hobbiként tekint a filmkészítésre, így lehet, hogy két filmje között rendszerint hosszú évek telnek el. Filmográfiájának építkezésében mégis megfigyelhető valamiféle rendszer, vagy ha úgy tetszik, fejlődési (a forma szempontjából pedig tudatos visszafejlődési) elv. Első rendezése, a 2007-es Zuhanórepülés – a helyenként zavaros cselekménye ellenére – hagyományos történetmesélő mozi volt. A klasszikus, hollywoodi gengszterfilmes sémát használta, miközben kendőzetlen képet kaphattunk általa a budapesti alvilág mocskos valóságáról. Hét évvel később, 2014-ben Fekete leves című bűnfilmjében maradt a téma, forgatókönyv azonban már csak a sztori szintjén létezett, a párbeszédeket végig a színészek rögtönözték. Legújabb alkotása, a Szeretlek, mint állat! pedig már teljesen nélkülözi a forgatókönyvet. A történet és a dialógusok is forgatás közben születtek, meglepő módon azonban ez az igencsak avantgárd húzás mégsem öncélú művészkedést, hanem egy kissé nehezen befogadható, de annál szórakoztatóbb kísérleti játékfilmet eredményez.

Ez nem a formanyelvnek köszönhető, hiszen a rendezői koncepció szerint az egész filmet a főszereplő férfi (akit egyébként maga Novák Erik alakít) szubjektívjéből látjuk, ezen belül is egy szemüvegbe épített minikamera látószögéből. Nincsenek tehát gondosan megkomponált, beállított képek, ennél fogva pedig azt gondolhatnánk, nincs valódi moziélmény sem. A 80-as évek non-professional filmjeinek öröksége kísért vészjóslóan a Szeretlek, mint állat!-ban, valahogy azonban mégis fogyaszthatóbb a dolog, mintha egy korai Szőke András-filmet kellene végigszenvednünk. Azért nem fogunk kirohanni a teremből, mert a látott helyzetek a befogadási nehézségek ellenére könnyedek, humorosak és szórakoztatóak, sőt, kissé még tanulságosnak is nevezhetőek.

Aztán lassan kibontakozik egy történetséma, ami – még ha a forgatókönyv hiányának köszönhetően ezúttal elég kiforratlan és csiszolatlan – ismerős lehet a 2000-es évek elejének olyan fősodorbeli anti-romkomjaiból, mint például a Hugh Grant nevével fémjelzett Egy fiúról, vagy a Jude Law-féle Alfie. Ezekben a filmekben a főszereplő egy hedonista, szexista, örök agglegény-típusú férfi, aki a jóképű nőfalók gondtalan és elköteleződésmentes életét éli a nagyvárosi közegben, ahol minden péntek estére jut egy-egy új trófea, és a lehetőség is adott, hogy az alkalmi kalandok után többet ne kelljen velük találkozni. A Szeretlek, mint állat! ugyanerről az állapotról mesél, és – professzionális rokonaihoz képest esetlenebbül ugyan, de – a végére hozza a kötelező rádöbbenést is, miszerint a felelősségvállalás nélküli élet semmi jóhoz nem vezet.

A végig kitartott szubjektív szemszög miatt ráadásul Novák azonosulásra is kényszeríti nézőjét ezzel a kissé ellenszenves karaktertípussal, így pedig akaratlanul is átérezzük a nőket tárgyként kezelő, életét a semmittevés-füvezés-szex szentháromsága jegyében élő hősünk problémáit, közben pedig többször is azon kaphatjuk magunkat, hogy veszettül jól szórakozunk a szövegein. Ehhez hozzátesz persze a különböző nőtípusokat megformáló színésznők profi és életszagú imprója is. Farkas Franciska például egészen zseniális a biciklis fűdíler szerepében (a jelenet pedig, amikor kikészül, hogy a fű miatt sosem éles az elméje, egy professzionálisabb keretek közt készülő vígjátékban is megállná a helyét). De ugyanígy remekel Péterfy Bori is a nehezen megszerezhető, de aztán érzelmileg könnyen kihasználható énekesnő szerepében, vagy éppen Cseh Bori, aki tökéletesen hozza egy „se veled, se nélküled”-kapcsolat biztosan sokak által jól ismert női viselkedésmintáit.

Hiába közönségriasztó tehát első benyomásra a Szeretlek, mint állat!, ha sikerül eljutnunk a főcímig, és megbarátkozunk a ténnyel, hogy végig a főszereplő fejével párhuzamosan imbolygó látószögből fogjuk megfigyelni az eseményeket, más problémával már nem találkozhatunk. Egy idő után elkezd összeállni valamiféle cselekmény a többnyire önmagukban is érdekes párkapcsolati helyzetekből, ami még némi karakterfejlődést is tartogat. Kíváncsian várjuk tehát, Novák Erik hogyan tudja tovább fokozni egy következő filmjében a közönséget elidegenítő és kiszolgáló technikák ötvözését.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.