Öncélú hipszterkedés felsőfokon

Susanne Heinrich: Das melancholische Mӓdchen / Ugye boldog vagy?

2012-ben Noah Baumbach Frances Ha című filmje azok számára is érdekesen, érthetően és azonosulhatóan kínált generációs látleletet a manapság divatos hipszterkultúráról, akik számára ez a világ addig viszonylag ismeretlen volt. A német Ugye boldog vagy? ugyanezt a témát ragadja meg, ám se nem érdekes, se nem érthető, a főszereplővel pedig a legkevésbé sem tudunk azonosulni.

Mindez nem azon múlik, hogy a stáblistán csak „a melankolikus hölgyként” feltüntetett szerepet Marie Rathscheck a lehető legminimalistább színészi eszközökkel formálja meg, és gyakorlatilag a mozi teljes játékideje alatt kifejezéstelen, mindenfajta érzelemtől mentes tekintettel mered maga elé, hiszen a Frances Ha címszerepét játszó Greta Gerwig ereje is elsősorban visszafogott játékstílusában rejlett. A helyszínekre és a díszletre éppúgy nem lehet panasz, ahogy a hangulatra – a jórészt stabil és kitartott plánokból összerakott, igen kevés vágást tartalmazó jelenetek valósággal árasztják magukból a „hipszterséget”. A kopottas kékben és rózsaszínben tündöklő hátterek, a felemás zoknik és a cigifüstös műszőrmebundák mögött azonban hatalmas üresség tátong, amelyet legfeljebb egy nagy adag öncélú művészkedés próbál betölteni.

Ha valamiféle forgatókönyv elkészülte meg is előzte az elsőfilmes Susanne Heinrich filmjének forgatási munkálatait, az biztos, hogy sztori és koncepció akkor se nagyon volt. Ezt egyébként a nyitóképsorokban a tudtunkra is adja főszereplőnk, amikor kapásból elidegeníti nézőjét azzal, hogy belemondja a kamerába: mivel ő egy melankolikus lány, így nem fog vele történni semmi, hiszen az élete merő tehetetlenségből áll, ennél fogva pedig nyugodtan feladhatja a reményt az, aki karakterfejlődésre, vagy A-ból B-be való eljutásra számít. Ez tényleg nem történik másként. A szűk, csupán nyolcvanperces játékidő alatt tizenöt, egymástól képi világban, helyszínekben és a főhősnőt leszámítva szereplőiben is különböző, videóklippes esztétikával dolgozó epizódot, szkeccset láthatunk, amelyekben apró történetek helyett meglehetősen bizarr és sokszor nagyon fárasztó, idegesítő állapotábrázolásoknak lehetünk tanúi.

Hősnőnk egyszer a kádban ülve, unott arccal borotváltatja a lábát egy fiatal sráccal, majd a szubjektívjébe helyezkedve, hosszan kitartott premier plánban szemlélhetjük meg a fiú hímtagját, miközben semmitmondó dialógusokat hallunk aláfestésnek, másszor a melankolikus hölgyet egy nála jóval idősebb építőmunkással találjuk a konyhában, amint állati üvöltéseket hallatva, meztelenül bokszolnak egymás felé a levegőbe, hogy aztán leüljenek az asztalhoz üres tésztát ebédelni. De akad olyan élethelyzet is, amelyben főszereplőnk énekléssel kommunikálva szed fel egy pasit az utcán, hogy otthon egészen groteszk módon szexeljen vele. A totális kiüresedést szimbolizáló epizódot pedig a film legvégére tartogatja a rendezőnő, ahol negyedórán keresztül bámulhatjuk, amint a melankolikus hölgy – arcán totális közönnyel – sétál egyhelyben egy ízléstelen, pálmafával borított tengerpartot ábrázoló tapéta előtt, miközben fagylaltot nyal.

Az persze a film megtekintése után azonnal érezhető, hogy akárcsak Baumbachra, úgy Heinrichre is nagy hatással volt a francia újhullám, azon belül is kiváltképp Jean-Luc Godard Éli az életét című alkotása, amely az Ugye boldog vagy?-hoz hasonlóan epizódokra, stációkra bontva mesélte el Anna Karina háziasszonyból lett prostituált figurájának önpusztító kálváriáját. Míg azonban Godard alkotása a szintén bosszantóan zavaros cselekmény ellenére tele volt fontos és újító formanyelvi megoldásokkal, az Ugye boldog vagy? csupán az Éli az életét olcsó és fantáziátlan utánérzésének hat. A mozit megújító művészi szándék helyett csak a mozgóképes szórakoztatásnak való öncélú beintést fedezhetjük fel, egyúttal pedig felmerülhet bennünk a kérdés, ismerheti-e már annyira egy kiforratlan hangú rendező a klasszikus játékfilmes elbeszélés szabályait, hogy megengedhesse magának, hogy acélbetétes bakanccsal rúgja fel azokat.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.