Ötujjas kesztyű. Negyedik változat.

A Magyar Filmalap idei Inkubátor Programjáról

Ne kezdj ki a nőkkel! – akár ez is lehetne a mottója az idei Inkubátornak, a Filmalap elsőfilmes rendezőket támogató programjának. A tíz filmterv közül hármat a szakmai zsűri, kettőt a közönség válaszott ki. Hogy ki melyikre szavazott, az viszont titok marad.

A negyedik alkalommal megrendezett pitchfórumra 57 pályamű érkezett be, ebből április 4-én tíz versenyzett a Corvin moziban, és öt kapott nem túl bőkezű, mégis elengedő támogatást egy első egész estés film elkészítésére, a végleges forgatókönyv megírását, a gyártást, forgalmazást és marketinget is beleszámítva (nagyjátékfilmre 62, dokumentumfilmre 22, egész estés animációs film készítésére pedig 82 millió forintot ad az Inkubátor Program). A döntőbe került jelentkezők túlnyomó része a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakos végzősei közül került ki, pedig a jelentkezési felhívás első helyen mind az öt budapesti, filmes képzést is nyújtó egyetem hallgatóit szólítja meg. Ugyanakkor szabályzat lehetőséget ad a jelentkezésre külföldi, hasonló profilú egyetemek végzős hallgatóinak is, ha legalább egy rövidfilmjük egy nemzetközi fesztivál versenyprogramjában szerepelt. (A Sapientia két korábbi hallgatója is jelentkezett már, egyikük, Visky Ábel, aki közben a SZFE-n mesterizett, már készíti is Mesék a zárkából című inkubátoros fimjét.) Sőt, filmes képzés nélkül is lehet jelentkezni, akkor viszont már egy nemzetközi díjat kell felmutatni egy korábbi filmmel. Egyetlen kizáró körülmény, ha a jelentkezőnek már mutatták be legalább 70 perces filmjét Magyarországon, moziban. A jelentkezők izgultak, volt aki bemagolta a szövegét, vagy ismételgetett. Aztán az egyik pitchelő, Csoma Sándor, el is szólta magát: Valószínűleg nem kellett volna betanuljam, ha improvizálok, sokkal jobban megy!

Az első bemutatkozó és egyben nyertes Mayer Bernadett: Szemem fénye című filmterve volt, aki már diplomafilmjében is a saját, megvakuló édesanyját gondozó, vele szimbiózisban élő tinédzser önéletrajzi ihletésű történetét dolgozta fel. A nagyjátékfilm-tervében viszont a kamaszlányt fiúra cseréli, amit többen számon is kértek rajta a hallgatóságból. Az anyja gondozását egyre nagyobb teherként megélő kamaszfiúban végül épp akkor pattan el valami, amikor a régen várt balatoni utazásuk kezdődne. Az utolsó percben leszáll a vonatról, és magára hagyja vak anyját, ami mindkettejük számára egy új élet kezdete. Az ismertetőben drámaként feltüntetett filmterv viszont tele van humorral, ezt a kétperces trailer – vagy moodfilm – képtári jelenete is remekül éreztette.

Dér Asia Nem haltam meg című terve volt az egyetlen „rendes” dokumentumfilm a tíz döntős között. Gábor sikeres galerista, akit hasnyálmirigy-rákkal diagnosztizáltak. Túlélési esélye kevesebb mint 5 százalék, de ő hisz a gyógyulásban és ezért képes bármit megtenni.  A film igazi drámája, hogy az első sikeres műtét után Gábor hogyan tudja felépíteni az új életét. A szituatív dokumentumfilmben a főszereplő nem egyszer kiszól a rendezőnek, sőt, Dér bevallása szerint Gábor számára is nagyon fontos a film elkészülte. 

Szilágyi Fanni Veszélyes lehet a fagyi-ja két harmincas éveiben járó egypetéjű ikertestvér történetét követi nyomon. Adél egy magányos, WOW-függő radiológus, aki úgy gondolja, hogy senki sem szerethet bele. Éva viszont egy sikeres üzletember díszfeleségeként feszít a rózsadombi villájukban, miközben a felszín alatt erőszakos férje dührohamaitól szenved. Mindkettőjük számára ugyanaz az építési darus férfi fogja megtestesíteni a szerelmet, és a kiutat a patthelyzetből. Ennél a pitchnél látszott leginkább hogy a párperces úgynevezett mood- vagy hangulatfilmecskében milyen remekül tudja megragadni a rendező a két főszereplő apró hangulatváltozásait és önbecsapásait. A közönség rákérdezett az elsőre nehezen értelmezhető címre is. A megfejtés: az egymástól eltávolodott ikerpár gyakran beszél arról, hogy milyen veszélyeket rejt magában a sok szintetikus adalékot tartalmazó fagyi, miközben az életükre nehezedő sokkal nagyobb veszélyekről nem képesek beszélni.

Fazekas Máté Bence Kilakoltatására illik talán leginkább a cikk eleji kijelentés, de itt nem családon belüli erőszak az alaphelyzet. A dramedyként, vagyis a komédia és a dráma egyvelegeként meghatározott filmtervben Ricsi, az apja elismerésére vágyó fiatal bírósági végrehajtó, első feladataként egy magányos öregasszonyt kell kilakoltasson. Ám a nyugdíjas nő tíz kutyával, és ha kell, nyíllal is védi magát, sőt, azzal fenyegetőzik, hogy ha bárki belép a házba, felrobbantja magát. Az ügy természetéből adódóan hamarosan megjelennek a rendőrök, a mentők, a tűzoltók, a sintérek, a terrorelhárítás, az ÁNTSZ, és a film második felében már nincs olyan állami hatóság, amely nem képviseltetné magát az öreg néni háza előtt.

Az egész biztosan humorosnak igérkező filmben viszont a rendező szándéka szerint lehull a lepel mindkét szereplőről: a film végén már nem egy ifjú titán végrehajtót és egy idős, de harcos amazont látunk, hanem a széteső álarcok alatt egy megfeleni vágyó félénk fiatalt, és egy összetört öregasszonyt. A film annak ellenére, hogy nem készült hozzá trailer vagy moodfilm, a remek pitchnek köszönhetően bejutott a támogatott ötbe.

Sok tekintetben kakukktojás a már negyvenes éveiben járó Csáki László, aki nem SZFE-s végzősként az első magyar egészestés animációs dokumentumfilmet akarja elkészíteni. A Kék pelikán a címét arról az indigófajtáról kapta, amelyet a MÁV a kilencenes években szabványosított a menetjegyek két példányának kitöltésére. Csákitól megtudhattuk, hogy szerencse, hogy nem a lilát vagy a feketét, hiszen azokat nem tudta volna barátaival együtt Domestossal fehérre mosni, és újból kitölteni, mondjuk párizsi úticéllal. Bizonyos értelemben a kilencvenes évek fiatalsága Magyarországon a Kék Pelikánnak köszönheti a szabadságát. Hiszen világútlevelük, az volt, pénzük viszont semmi – vallotta be Csáki.

A Moszkva térből már ismert nemzetközi vonatjegy-hamisításos sztori pár perces moodfilmje mindenkit meggyőzőtt. „A magyar kalauznak nem adod, mert az nem hülye, akkor inkább ott helyben megeszed!” vagy „A külföldi kalauztól nem kell félni, az nincs mihez viszonyítson, mert eddig csak hamis jegyet látott.” – típusú mondatok a hírhedt ügy eredeti szereplőinek hangján, a szellemes fekete-fehér animációkkal, az egész termet megnevettették.

Az ötbe be nem jutott filmek között is akadtak jól pitchelt, szépen felépített, megrendítő történetek. Nekem leginkább Csoma Sándor Forráspont című drámájának kiesése fájt. Igaz, hogy Csoma már kisjátékfilmben feldolgozta az erdélyi bányavárosból Budapestre, egy modellválogatásra érkező tizennyolc éves lány történetét, aki ott szembesül azzal, hogy pornócastingról van szó, és mire valóban eszmél, már készült róla egy meztelen videó, ami fel is került az internetre. A producer pedig csak akkor hajladó ezt levenni, ha a lány két hónapra asszisztensévé szegődik, és segít neki hasonló lányokat becserkészni. A kisjátékfilmből bemutatott részlet meggyőzött arról, hogy lebilincselő lenne a nagyjátékfilm is. Reméljük, mégis elkészül, együtt a nyertes filmtervekkel, köztük az első egészestés magyar dokumentum-animációval!

A játékfilmek esetében kissé szűkösnek számító keret mindenképp a kevés helyszínes filmeknek, drámáknak és komédiáknak kedvez, és kreatív kompromisszumokra késztetheti az alkotókat. De összeségében az Inkubátor, poénokkal és izgulással, jószándékú zsűrivel, teremben drukkoló barátokkal és stábtagokkal, azonnali eredményhirdetéssel együtt minden kezdő filmesnek remek fejtágító, és kiváló kitörési pont a pályázóknak.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.