Hatvan éve szusszanás nélkül

Csapón kívül 51.: À bout de souffle / Kifulladásig, 1960

Hihetetlen, de hatvan éve került mozikba Godard első nagyjátékfilmje, a francia új hullám mondhatni programfilmje, a Kifulladásig. Igen, hatvan éve történt a nagy forradalom, amikor a stílus átvette a hatalmat a sztori felett a nagyvásznon.

  • A pletykákkal ellentétben Godard nem forgatókönyv nélkül forgatott: volt neki, sőt, nem is akárki írta, hanem a (z akkor még) jóbarátja, az új hullám másik nagy arca, Truffaut, egy nem kisebb figura, Claude Chabrol segítségével. Godard maga nem is szerepel forgatókönyvíróként a stáblistán (merthogy nincs is stáblista), az viszont igaz, hogy a könyv nem volt befejezve, hanem folyamatosan, forgatás közben is dolgozott rajta. Amit reggel hozzáírt, azt napközben leforgatták. Sem Chabrol, sem Truffaut nem járt a forgatáson.
  • A később hatalmas sztárrá váló Jean-Paul Belmondónak ez az első igazi főszerepe, előtte kisebb-nagyobb alakításokkal bukkant fel az ötvenes évek végén – a Kifulladásig előtt közvetlenül például pont egy Chabrol-filmben (Kettős küldetésben / À double tour), ahol a figuráját Laszlo Kovacsnak hívják. Godard kacsintott egyet, és Belmondo figurája, a kisstílű gengszter időnként ugyanúgy, Laszlo Kovacs alnéven mutatkozik be. Egyébként Michel Poiccardnak hívják. Sajnos nem a mi Kovács László operatőrünkre utal a név, ő akkor még ismeretlennek számított.
  • Nem ez az egyetlen kacsintás a Kifulladásigban, sőt. Felbukkan benne az ötvenes évek zsarufilmjeinek kultikus rendezője, Jean-Pierre Melville is, aki egy írót alakít – és ha már volt a filmben Kovács László, akkor ugyebár legyen egy román(os) név is, a karakterét Parvulesconak (értsd: Pârvulescu) hívják. Egyébként a veterán Melville volt az, akihez Godard aggódva fordult, amikor a film első verziója túl hosszúnak bizonyult a kereskedelmi forgalomba bocsátáshoz. Melville kivágásra javasolt egy csomó jelenetet, például pont azokat, amelyikben ő maga szerepel. Godard nem fogadta meg a jótanácsot, ehelyett inkább sok kicsi darabkát vágott ki a filmből, akár a jelenetek kellős közepéből – és innen származik a film sokat hangoztatott formai újításainak egyike, az ún. ugróvágás (jump cut). Egyébként Melville is áldását adta a végeredményre.
  • Kovács László vagy Michel Poiccard, mindegy is: az eredeti figurát, akiből Truffaut forgatókönyve inspirálódott, Michel Portail-nek hívák, és tényleg volt egy amerikai barátnője. 1952-ben ellopott egy autót és megölt egy közlekedési zsarut.
  • Godard nemcsak új írói, rendezői, és montázsiskolát hozott létre, hanem a produkciós stílussal is szakított: a kinti felvételekhez nem volt engedélye. Egy másik pletyka szerint volt ugyan, de ahhoz, hogy megszerezzék, egy teljesen más forgatókönyvet adtak le a hatóságoknak (ugyanis komplett könyv szükségeltetett az engedély megszerzéséhez).
  • A „szükség törvényt bont” alapon fahrtsínre sem tellett, ehelyett Raoul Coutard operatőrt egy tolószékben kocsikázták elő-hátra. Igaz, ami igaz, ezt nem Godard találta ki, hanem épp az előbb említett Melville-től kölcsönözte.
  • Ami viszont újításnak számított, az az, hogy sok jelenethez nagy érzékenységű, álló fotográfiához gyártott filmet használtak Coutard-ék. Persze a fényképezőgépbe szánt film másképp van perforálva, így elvileg nem is működhetett volna, viszont a Cameflex kamerák épp hogy elvitték. Így kevesebb fény mellett is tudtak forgatni, igaz, szemcsésebben.
  • Belmondo azt hitte, hogy a kaotikus forgatás után a filmet be sem fogják mutatni, nemhogy kultikus alapmű, mozgalomindító alkotás legyen belőle. Meglepődött!
  • A női főszereplőt alakító Jean Seberg neve ellenére, de a szerepéhez méltóan igazi amerikai volt, és előtte a hollywoodi produkciós rendszerhez szokott (pl. Otto Preminger két filmjében is szerepelt), így a kevés pénzből, gerillamódszerekkel forgató Godard és közte elég sok feszültség volt. Pierre Rissient rendezőasszisztens szerint Sebergnek fogalma sem volt, hogy ez milyen film lesz. Valószínűleg Belmondóhoz hasonlóan ő is meglepődött a sikeren.
  • Seberg fizetésére ment el a költségvetés egyhatoda. Ő egyébként francia férjének, François Moreuil rendezőnek köszönhetően került Godard látókörébe.
  • És végül a leghuncutabb kikacsintás, ami összeköti Godard filmkészítő és filmkritikus énjeit: egy utcai rikkancs nem kicsit provokatívan a Cahier du Cinemát, André Bazin mai napig működő filmes lapját árulja, amibe annak idején írtak az új hullám feltörekvő titánjai, köztük Godard is.


Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.