Kolozsvári kockák

Pillanatkép az erdélyi magyar filmes műhelyekről 1.

Milyen aktív magyar filmes műhelyek működnek Erdélyben, mit forgatnak épp, milyen forrásokhoz férnek hozzá, és hogyan érintették őket 2020 tavaszán a járványügyi korlátozások? Sorra kérdeztük őket, az első részben a kolozsváriak válaszolnak.

Xantus Film

Bár ezen a néven 2005 óta működik, a Xantus Film az első, 1990 januárjától aktív független erdélyi magyar filmes és televíziós műhely utódja. A 2000-es évek közepéig a stúdió Xantus Gábor rendező, operatőr vezetésével a romániai magyar és a magyarországi közszolgálati televízió részére gyártott tartalmakat hírműsoroktól dokumentumfilmekig, az erdélyi televíziós tudósítói hálózat kiépülése után pedig a nagyobb lélegzetű filmes és televíziós produkciók, elsősorban dokumentumfilmek gyártására állt át, és ezzel foglalkozik ma is Xantus Áron vezetésével.

A Xantus családban komoly, mondhatni évszázados hagyománya van a kutatásnak, felfedezésnek, ismeretterjesztésnek, a mozgókép pedig azóta része ennek, hogy Xantus János természettudós 1956-ban részt vett az első román természeti témájú mozifilm elkészítésében (Pe muntele Retezat). Fia és unokája erre a családi hagyományra építve alapította a Xantus Filmet, amely erdélyi alkotóműhelyként prioritásnak tekinti a helyi témák feldolgozását, dokumentálását, másrészt az összes földrészen készült már produkciója, ahová magyar tudósok, világjárók nyomán, vagy egzotikus, korábban nem dokumentált témákat kutatva jutottak el az alkotók. A közel 300 magyar és román nyelvű alkotásból álló portfólióban így megtaláljuk például erdélyi művészek kultúrtörténeti jelentőségű portréit, romániai természeti kincsek és műemlékek bemutatását, történelmi témájú, valamint expedíciós dokumentumfilmeket is. A műhely produkciói eddig 24 hazai és nemzetközi fesztiváldíjat gyűjtöttek be.

Évente átlagosan 5-6 produkció készül a stúdióban, témától függően, mert bizonyos alkotások gyártása évekig is eltarthat. Az, hogy a gyártáshoz szükséges anyagi forrást honnan teremtik elő, a film tartalma dönti el, válaszolták kérdésünkre az alkotók, hozzátéve, hogy ez „sok esetben konjunkturális szempontokhoz is köthető”. A Xantus Film nyert támogatást az MTVA Mecenatúra programjában, bukaresti produkciós céggel együttműködve nyert a Román Filmközpont (CNC) pályázatán is (így kezdődött az Emil Racoviţă biológus és barlangkutató életművét bemutató mozifilm, A felfedező forgatása, bár Xantus Gábor rendezőként elhatárolódott a 2013-ban bemutatott produceri változattól, ugyanakkor partnere a Román Televízió, a magyar közszolgálati média (MTVA), a Természetvédelmi Világalap (WWF), a Román Akadémia, az osztrák közszolgálati televízió (ORF), a National Geographic, a Sorbonne Egyetem és Jane Goodall Intézet is.

Fontos a versenyképes technika

„Ha az egyre felfokozottabb médiapiaci versenyben szakmailag sikerül az élvonalban maradni, úgy van esély a munkára, az alkotásra, a fenntarthatóságra, a tervezésre” – vélik a Xantus Film alapítói. Mint mondták, ehhez elengedhetetlen a technikai felkészültség is, ami esetükben mozifilmek gyártására alkalmas felszerelést jelent: „nagy hangsúlyt és jelentős saját forrásokat fordítottunk arra, hogy a produkciós eszközparkunk is a legkorszerűbb legyen. A stúdió alapfelszereléséhez Arri Alexa XT Plus, Hasselblad H6D-400C kamerák, továbbá légi- és víz alatti felvételezéshez használatos speciális eszközök is tartoznak.”

A filmes műhely legfrissebb produkcióinak egyike a To Know or Not to Know című 120 perces, angol és román nyelvű mozifilm, amely az első antarktiszi tudományos expedícióról szól, és három földrész hét országában készült bonyolult gyártási körülmények között: a Déli Óceán viharos vizein, az Antarktisz jégvilágában, gleccsereken, barlangokban, levegőben és víz alatt. A dokumentumfilm tavaszi bemutatója a járványhelyzet miatt egyelőre elmaradt.

Xantus Áron és stábja közben már harmadik éve dolgozik egy újabb hasonló kaliberű projekten: a +2°C különböző földrészek kamera által ritkán látogatott régióiban vizsgálja, hogy hogyan sújtja a kisembert a klímaváltozás. A magyar dokumentumfilm-gyártás történetében eddig példa nélküli földrajzi kitekintést televíziós sorozatként és egészestés filmként is bemutatnák, a finanszírozás és világjárvány alakulásának függvényében kb. 2022-ben.

Emellett a közeljövőben mutatják be televízióban az Omló falak árnyékában – emlékforgácsok az 1989-es romániai forradalomról című dokumentumfilm-sorozatot, majd a Harmat a csillagon című alkotást, amely Kányádi Sándor kolozsvári kilakoltatásának napjaitól indul, és a költő máig sugárzó utóéletével zárul.

„A világjárvány erősen érinti mindazokat, akiknek a munkája, de az életvitele is a határok nélküli perspektívákhoz kötődik. Bennünket is visszafognak a globális korlátozások, de ennek ellenére bizakodóan készülünk a folytatásra. Addig is bőven van tennivalónk: rendszerezzük a stúdió archívumát, s végre időt szánhatunk arra, hogy a már régen esedékes weboldalunkat elindítsuk, hogy láthatóvá tegyük stúdiónkat. Erre, vagyis magunkra mostanáig soha nem jutott időnk…” – reflektáltak a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetre az alkotók.

Video Pontes

A Video Pontes stúdiót 1994-ben hozta létre Maksay Ágnes és Marius Tabacu azzal a céllal, hogy az erdélyi valóságot, a régió kipusztulófélben lévő értékeit, történelmének kevésbé ismert fejezeteit mozgóképen rögzítsék. „Az eltelt két és fél évtized alatt stúdiónk archívuma több ezer órásra gyarapodott, az általunk készített történelmi dokumentumfilmek, portréfilmek, ismeretterjesztők, hosszabb tévéműsorok száma pedig közel a százhoz” – számolt be Maksay Ágnes. A stúdióvezető kiemelte a 2007-ben indult erdélyi oral history-tár projektet, amelynek keretében 12 életútinterjú készült el erdélyi magyar írókkal, költőkkel, közéleti személyiségekkel.

Az időközben élő televíziós közvetítésekre is alkalmassá vált stúdió jelenleg hét belső- és öt külső munkatárssal működik, rendszeres tudósítója a magyar közszolgálati médiának, a napi híradós-tudósítói munka mellett pedig az elmúlt öt évben a kapacitás körülbelül 20-25 százalékát tudták dokumentumfilm-készítésre fordítani, tudtuk meg Maksay Ágnestől. „Dokumentumfilm szerkesztő-rendezőként jelenleg csak én dolgozom, dokumentumfilmes operatőri munkát ellenben valamennyi operatőr kollégám végez, illetve van kolléga, aki kiváló riporterként és narrátorként szokott bekapcsolódni ebbe a munkába” – részletezte a stúdióvezető, aki hozzátette, véleménye szerint a csapat dokumentumfilmes munkája értékarányban sokkal többet tesz ki 25 százaléknál.

A kétféle munka Maksay Ágnes szerint nagyon különbözik egymástól, a szakemberek szintjén sincs feltétlenül átjárás közöttük. Bizonyos készségek viszont kölcsönösen alkalmazhatóak a két területen: „a híradós lényegre törés, gyorsaság, hirtelen döntésképesség segíthet a dokumentumfilm-készítésben az egyes részletek lényegszerű megközelítésében, kidolgozásában, fordított esetben pedig egy filmes megközelítés – ha erre lehetőség van, a készülő anyag jellege megengedi – sokkal nézhetőbbé, emészthetőbbé, szemléletesebbé tud tenni egy tudósítást” – osztotta meg tapasztalatait a stúdióvezető.

A Video Pontes indulása óta évente átlag két-három dokumentumfilmet mutatott be, legfrissebb produkcióik a Szent László legenda (2017), a Sztána falu elmúlt 100 évét bemutató dokumentumfilm (2018), a kolozsvári születésű író-filmrendező Széfeddin Sefket bejt bemutató Sefket-rejtély (2019) és a nemsokára képernyőre kerülő Lángolj és világíts!. Maksay Ágnes elárulta, filmkészítőként különösen fontos neki, hogy a résztvevők, a stábtól az interjúalanyokig jól érezzék magukat a munkafolyamat alatt, és elégedettek legyenek a végtermékkel. Emellett, mint mondta, sokat számít annak a szakmai grémiumnak a véleménye, amelyet egy-egy filmje megszólíthat: „például a Sefket-rejtély című film esetében nagyon várom majd, hogy mi lesz a magyar filmtörténészek véleménye, hogy sikerül-e azzal a filmmel elindítani Széfeddin Sefket bej filmtörténeti kanonizációját” – mondta. Ugyanakkor a fiatalok megszólítása is sokat nyom a latban: „irodalom- és történelemkönyvek könnyebben fogyasztható alternatívájaként képzelem a filmjeinket” – fogalmazott.

Nehézkesek a pályázati rendszerek

A Video Pontes legutóbbi dokumentumfilmjei a Magyar Média Mecenatúra program keretében készültek. „Be kell lássam, hogy a nehézkes pályázati rendszerekben elveszlődöm, éppen ezért egyre ritkábban vállalom a produceri szerepet. Legutolsó filmünknek sem én voltam a producere, hanem abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy a budapesti Film Positive produkciós irodával dolgozhattunk. Óriási segítség volt, hála és köszönet érte a producernek, Lajos Tamásnak és a kollégáinak, ellenben ennek a konstrukciónak a velejárója, hogy ők lesznek a film jogtulajdonosai” – vázolta a lehetőségeket Maksay Ágnes. Az új magyarországi pályázati rendszer értékelésére még nem vállalkozott, mint mondta, az első kiíráson a stúdió nem indult, még nem látja át az előnyöket, buktatókat. A román állami források lehívása véleménye szerint szintén rengeteg adminisztrációval, plusz munkával jár, amire a legtöbb kis erdélyi magyar produkciós irodának nincs kapacitása, így meg sem próbálja. Úgy gondolja, több esélyük lenne, ha létezne a kisebbségek számára elkülönített filmtámogatási keret Romániában. A filmkészítésre nyert magyar állami támogatások mellett a stúdió 2016-ban európai uniós támogatást nyert az eszközpark fejlesztésére.

A koronavírus-járvány miatt elmaradt, és várhatóan őszre tolódik a Sefket-rejtély budapesti bemutatója, a Lángolj és világíts! című dokumentumfilm utómunkálatait viszont nem érintették a korlátozások. Ez a Video Pontes első nem erdélyi témájú alkotása, egy 70 perces dokumentumfilm a magyar alapítású Dallasi Ciszterci Gimnázium történetéről, amely Zircen, Budapesten és Dallasban forgott. „Amennyiben a járvány nem okoz különösebb válságot a műhelyünk életében, akkor ősszel fogunk újabb filmtervekkel elindulni az anyagi háttér előteremtésére” – mondta a stúdió vezetője.

Argo Audiovizuális Egyesület

Az Argo Audiovizuális Egyesületet 2005-ben alapította Kolozsváron Lakatos Róbert, Szántai János és Fábián Zoltán, akikhez később Felméri Cecília is csatlakozott. Céljuk az volt, hogy pályakezdő filmesekként feltérképezzék, alakítsák a lehetőségeket, és segítsenek elindulni a fiatal alkotótársaknak is.

Eleinte forgatókönyvírói, majd rendezői, operatőri, vágói, gyártásvezetői-produceri műhelyt szerveztek. Az alapító alelnök, Lakatos Róbert filmrendező-operatőr szerint az Argo, pontosabban Szántai János elnök lobbitevékenységének köszönhető, hogy az RMDSZ Communitas Alapítványa, illetve a határon túliaknak szánt magyar állami támogatások lebonyolítója, az akkori Szülőföld Alap filmeseknek is kiírt pályázatot.

Lakatos Róbert filmjeinek gyártója, a Muhi András vezette budapesti Inforg Stúdió Felméri Cecília több kisfilmjét is felkarolta társproducerként az Argo mellett. A Kakukk Varsóba és Bilbaóba, a Végtelen percek Locarnóba jutott el, Lakatos Róbert Bahrtalo! című dokumentum-játékfilmje Karlovy Varyban nyert Europa Cinemas Label díjat. Az A-kategóriás fesztiválrészvételekkel járó „lendületes és bíztató kezdés” után elkezdtek beszűkülni a lehetőségek, idézte fel Lakatos Róbert. „A magyar pályázati rendszer kizárta a határon túliakat azzal, hogy csak magyar állampolgárok pályázhattak. A normatív támogatás is csak magyar állampolgároknak járt, tehát hiába minősültek magyar filmeknek a korábbi filmjeink, és hiába járt volna a sikereik után normatív támogatás a következő filmtervünkre, azt nem kaphattuk meg, még úgy sem, hogy a fő gyártó cég (esetünkben az Inforg Stúdió) magyarországi cég volt, csupán azért, mert a rendező nem volt magyar állampolgár. Közben a Szülőföld Alaphoz is egyre többen pályáztak, és a kuratóriumuk, hogy mindenkinek jusson, elaprózta a támogatást.” Egy szervezet ugyanakkor csak egy filmtervvel pályázhatott, és Lakatos Róbert szerint ez volt az oka annak, hogy a fiatal filmesek szétszóródtak, és más, időközben alakult szervezetekhez csatlakoztak. Ezek összefogására hozták létre 2011-ben az Erdélyi Magyar Filmszövetséget.

Ma már nincs rendszeres műhelymunka, az Argo mégis „nagyon szokszor jól fog”

Lakatos Róbertet, mint mondta, hidegzuhanyként érte, hogy az Argo a Magyarországon 2011-ben beinduló, a határon túli magyar szervezetek (magyarországi pénzügyi lebonyolítón keresztüli) pályázását is lehetővé tevő MTVA-s filmtámogatási rendszerben csak igen kevés lehetőséget kapott. Bár folyamatosan pályáztak a tagok, valamint más fiatal alkotók terveivel is, ezek közül tíz év alatt négy argós projekt kapott támogatást az MTVA-tól: Felméri Cecília kisjátékfilm-terve (Spirál, 2014), a Lakatos Róberttel közös dokumentumfilmje (A Drakula dilemma, 2014), Boros Lóránd dokumentumfilmje (Én és a hegedűm, 2016), illetve Juhász Ágota dokumentumfilmje (Az újságíró, 2018).

Az utolsó film, amellyel az Argo közönség elé lépett, az Én és a hegedűm, amely az MTVA Mecenatúra programjának támogatásával készült, és társproducere a budapesti M&M Film KFT. A televíziós változatot Boros Lóránd rendező és Lakatos Róbert operatőr szeretné egész estéssé fejleszteni, és ezt nevezni fesztiválokra. „Mivel ilyesmire nemigen lehet további támogatást szerezni, legalábbis pályázatokon nem, ezért ezt önerőből képzeljük el” – tette hozzá Lakatos Róbert, aki időközben a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumhoz kapcsolódó ’56-os székelyekről forgatott (56-os székelyek), és több filmtervet kezdett el előkészíteni.

A rendező-operatőr emellett a Ki kutyája vagyok én? című dokumentum-esszéfilmen dolgozik, amely „a kutyák világának gondjain keresztül az emberi táradalom problémáiról szóló erdélyi identitáskereső szatíra”. Lakatos Róbert projektje a Magyar Nemzeti Filmalap és a Román Nemzeti Filmközpont (CNC) támogatásával készül, producerei a budapesti Other Films KFT (Balogh Rita vezetésével) és a bukaresti MicroFilm SRL (Ada Solomon vezetésével). „Ennek a filmnek az esetében az Argónak sikerült megszereznie a forgatások lebonyolítási szolgáltatásait és a világítási szolgáltatásokat, úgyhogy a bevétel egy részét eszközpark fejlesztésre fordíthatjuk” – mondott példát Lakatos Róbert arra, hogy a szervezet hogyan játszik ma már inkább kiegészítő szerepet a tagok projektjeiben.

Felméri Cecília közben elkészítette első nagyjátékfilmjét, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Román Nemzeti Filmközpont támogatásával forgatott Spirált, a budapesti Focus Fox és a bukaresti HaiHui Entertainment gyártásában. „Az Argo túl kicsi volt ahhoz, hogy egy ilyen méretű produkcióba bekerüljön” – tette hozzá Lakatos Róbert.

Az Argo tagjai továbbra is figyelemmel követik egymás munkáját, megbeszélik a filmterveiket. A szervezet alkalmanként pályázik is kisebb projektekkel. „Nincsenek nagy produceri ambícióink, inkább kényszerproducerek vagyunk egymás alkotói projektjeiben” – fogalmazott Lakatos Róbert. A koronavírus okozta válsággal kapcsolatban azt mondta, aggódik amiatt, hogy nagy korlátozások következnek a kultúra finanszírozásának terén, de szerencsére az egyesületnek megvan az alapfelszereltsége ahhoz, hogy a tagok nehéz időkben is alkotni tudjanak.

Erdélyi Magyar Filmszövetség

A 2011-ben alapított Erdélyi Magyar Filmszövetség (EMFSZ) az erdélyi filmes alkotók érdekeit kívánja képviselni a filmes támogatásokat folyósító fórumok felé. Működését a Bethlen Gábor Alap támogatja meghívásos pályázat keretében, ebből a támogatásból a működés mellett olyan filmes eszközöket is beszerzett, amellyel ki tud segíteni egy-egy produkciót.

Az EMFSZ nem foglalkozik filmgyártással, viszont átvette az Argo Audiovizuális Egyesülettől a filmes műhelyek és filmbemutatók, filmes rendezvények szervezését. A Sapientia EMTE filmes szakával együttműködve három éve celluloid-műhelyt indított, ennek keretében kezdték el újraforgatni a második világháborúban elveszett magyar Drakula-filmet, a Drakula halálát, Pánczél Lajos filmregénye alapján.

Az EMFSZ-nek a közeljövőben lesz miért lobbiznia a szervezet elnöke, Lakatos Róbert szerint, hiszen a jelenlegi magyarországi filmtámogatási rendszer ismét előnytelen a határon túli magyar szervezetek számára. Egyrészt a 2020. január 1-től működő Nemzeti Filmintézet pályázatain csak akkor indulhatnak határon túli szervezetek, ha rendelkeznek magyarországi székhellyel. Másrészt hasonló a helyzet a Magyar Művészeti Akadémia filmes szakosztályának művészeti pályázatain is, amely az ösztöndíjpályázataira is csak magyarországi Társadalombiztosítási Azonosító Jellel (TAJ szám) rendelkező jelentkezőket fogad, ezt pedig csak a magyarországi lakcímmel rendelkező, és ott társadalombiztosítási járulékot fizető személyek igényelhetik.

Ami a román állami filmtámogatást illeti, a Román Nemzeti Filmközpont nagyobb produkciós cégeket részesít előnyben, ha az alkotók a filmtervük mögé tudnak állítani egy nagyobb romániai, jellemzően bukaresti filmgyártó vállalatot, akkor van esélyük nyerni, csak ezt – fővárosi kapcsolatok híján – Erdélyből kevesen próbálják meg. „Nem érezzük, hogy bármilyen hátrányunk is lenne abból, hogy kisebbségiek vagyunk, hiszen ahányszor pályáztunk, mindig nyertünk, ráadásul általában eléggé előkelő helyen a ranglétrán” – fogalmazott Lakatos Róbert.

[Az erdélyi filmes műhelyekről először kilenc éve készítettünk hasonló körképet: ide kattintva, illetve ide kattintva olvasható.]



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.