Pályázat, megrendelés vagy spórolt pénz?

Pillanatkép az erdélyi magyar filmes műhelyekről 2.

Milyen aktív magyar filmes műhelyek működnek Erdélyben, mit forgatnak épp, milyen forrásokhoz férnek hozzá, és hogyan érintették őket 2020 tavaszán a járványügyi korlátozások? Sorra kérdeztük őket, most két Hargita megyében élő, és egy onnan elszármazott alkotó válaszol. Három különböző filmfinanszírozási modellt képviselnek.

Daczó Katalin, Csíkszereda

A Csíkszeredában élő Daczó Katalin filmrendező, újságíró munkájáról a Filmtett olvasói legutóbb az 1968-as csíkszeredai tüntetésről szóló Megyecsinálók című film kapcsán értesülhettek. A dokumentumfilmen Daczó Katalin férjével, Daczó Dénessel (társrendező, forgatókönyvíró) és Berszán-Árus Györggyel (operatőr, a gyergyószentmiklósi Rubin Stúdió vezetője) dolgozott. Bár mindannyian dolgoznak külön is, „talán beszélhetünk egy mini filmes műhelyről, van folyamatos eszmecsere, ötletelés és munka” – fogalmazott Daczó Katalin.

A filmrendező a koronavírus-járvány előtti időszakban elsősorban múltidéző filmeken dolgozott, főként a Román Televízió Magyar Adásának keretében készített riportfilmeket (Született Sződemeteren, A zsinagóga és ami hozzá tartozik, stb). Mint mondja, a jelent is felvillantó múltidézést tekinti fő szakmai profiljának, amit azonban a megrendelések, a lehetőségek, a helyzetek is alakítanak.

Daczó Katalinnak többféle filmfinanszírozási rendszerre van rálátása, filmjeinek többsége önkormányzatok és civil szervezetek megrendelésére készült, Megyecsinálók című filmjét a Magyar Média Mecenatúra program támogatta, ugyanakkor munkatársaival több filmet készített a székelyudvarhelyi Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont pályázatai révén.

A forrásközpontos támogatások meglátása szerint „nagyon kis pénzek, tulajdonképpen rendszerint csak kis részét fedezték a filmnek”, mégis nagyon fontosak, mert lehetővé tették néhány olyan téma feldolgozását, amelyek már rég foglalkoztatták az alkotót (A völgy hangja; Van is, nincs is – a Gál Sándor ház kálváriája stb). Előnyként emelte ki azt is, hogy viszonylag egyszerű pályázati rendszerről van szó, például egy MTVA-s pályázathoz viszonyítva, amelynél a lebonyolítás „mérhetetlen energiát és utánajárást igényelt”. „A forrásközpontos pályázatok hátránya a kis pénzek mellett, hogy tematikailag kötöttek” – tette hozzá Daczó Katalin, aki úgy gondolja, megrendelésre is születhetnek jó, érdekes filmek. „Például a Hargita Megyei Kulturális Központ roma-projektje nélkül nem készült volna el a Kőrispatak: péntek-vasárnap című filmem, a Caritas Szervezet megrendelései nélkül nem készítettem volna dokumentumfilmeket sem az öregségről, sem a családról” – mondta a filmkészítő, hozzátéve, hogy számtalan filmötletéből azért nem lett semmi, mert sem megfelelő pályázati kiírást, sem megrendelőt nem talált hozzá.

Daczó Katalin eddigi pályájára visszatekintve úgy gondolja, hogy a szabadúszó életforma tetszett neki leginkább, ilyen keretek között készítette a legtöbb filmet. „Csakhogy az embernek az évek előrehaladtával egyre inkább gondolnia kell a nyugdíjas korára, szüksége van munkakönyves jövedelemre” – mutatott rá a filmes pálya bizonytalanságára. Mint mondta, tapasztalatai szerint kevesen tudják kompromisszumok nélkül, „nyugdíjas állásként” művelni a filmkészítést.

A filmjeivel kapcsolatban minden egyes visszajelzés fontos, mondta el Daczó Katalin, de hozzátette, hogy a legfontosabb a közvetlen társadalmi hatás lenne, például ha a Kőrispatak: péntek-vasárnap című film hatására változna a roma közösség megítélése, ami nem következik be egyik napról a másikra. „Azt tudom biztosan, hogy néhány embert elgondolkodtatott, nyitottabbá tett a film, és már az is valami” – fogalmazott a rendező.

Daczó Katalin így látja a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet: „helytörténeti háttérmunkát, anyaggyűjtést végzek, próbálok feltöltődni, húszéves anyagokat digitalizálni, újragondolni, tanulni, filmet nézni… mindenképpen szellemi téren hasznosan telik ez az időszak. Az anyagi következményeit egyelőre nem tudom felmérni, hiszen egészen biztosan nagyot módosul majd az amúgy is átalakulóban lévő pályázati rendszer, más lesz a potenciális megrendelők prioritása, módosulnak az internet-használati szokások, szóval egészen biztosan minden szempontból új helyzettel kell szembenéznünk a vírusjárás után.”

Blue Frog Film & Media, Csíkszereda 

A Blue Frog Film & Media céget a StartUP Nation romániai vállalkozásfejlesztési program keretében kapott vissza nem térítendő támogatásból indította a Csíkszeredában élő Juhász Ágota biológus, filmrendező. A vállalkozás természetfilmekkel, társadalmi témájú dokumentumfilmekkel és televíziók, vállalkozások által megrendelt videós tartalommal foglalkozik. 

A hangsúly az utóbbi időben a természeti témájú rövidfilmek felé tolódott, egy tucat természetvédelmi ismeretterjesztő rövidfilm, a Medve Tények sorozat öt epizódja, valamint egy biogazdálkodás témájú film készült a műhelyben. A Blue Frog Film & Media emellett partnerként vett részt Juhász Ágota Az újságíró című dokumentumfilmjében, amely a kolozsvári Argo Audiovizuális Egyesület és a budapesti M&M Film Kft. gyártásában, a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készül.

A kezdő pályázati támogatásból a vállalkozás főleg felszerelést vásárolt, tudtuk meg Juhász Ágotától. A cég jelenleg négy munkatárssal dolgozik, a cégvezető szerint ugyanakkor a csapat projektek függvényében változhat, ez az a modell, ami hosszú távon leginkább működhet. A Blue Frog Film & Media főleg civil szervezetek megrendelésére dolgozik, de nemzetközi természetfilmes és dokumentumfilmes pályázatokkal is próbálkozik. Idén folytatja a Medve Tények sorozatot, megrendelést kapott az Európai Nagyragadozó Platformtól, valamint figyeli a frissen átalakult magyarországi pályázati rendszert. Juhász Ágota meglátása szerint a Nemzeti Filmintézetnél valamivel nehézkesebb pályázni erdélyi szervezeteknek, mint korábban az MTVA Mecenatúra programjában, például azért, mert az új kiírásban a határon túli pályázónak magyarországi fiókot kell nyitnia, illetve a filmalkotás tulajdonjoga hét év után a támogatóra száll át, ami megnehezíti külföldi partnerek bevonását a produkcióba.

A cégvezető úgy gondolja, a fenntarthatóság szempontjából a networking és a kitartó munka alapvető, a legfontosabb visszajelzések pedig a fesztiválokon való részvételek, illetve adott esetben a megrendelő elégedettsége. Mivel a turizmust és a civil szférát súlyosan érinti a koronavírus-válság, Juhász Ágota szerint elképzelhető, hogy kevesebb filmes megrendelésük lesz, illetve negatívum az is, hogy a külföldi workshopokra, filmfesztiválokra való utazás is nehezebb lesz.

Csibi László (The Silent Group), Kolozsvár

A székelyudvarhelyi születésű, Kolozsváron élő Csibi László az Édes Erdély, itt voltunk (2015) és a Nussbaum 95736 (2017) című dokumentumfilmekkel hívta fel magára a figyelmet, jelenleg négy dokumentumfilmen dolgozik párhuzamosan. „Azt hiszem jó úton járok ahhoz, hogy ’rám égjen’ a dokumentumfilmes jelző. Szeretem ezt a műfajt, habár voltak/vannak kis- és nagy játékfilmekkel kapcsolatos terveim és álmaim egyaránt” – beszélt szakmai profiljáról Csibi László.

„Egy-másfél éve dolgozom két dokumentumfilmen, az egyik Kolozsváron, a másik Bécsben készül, emellett karnyújtásnyira voltam/vagyok egy régóta dédelgetett projektem elkészítésétől, ez szintén dokumentumfilm, amelyet Afrikában terveztünk leforgatni, és amelynek sorsa a jelenleg kialakult nemzetközi helyzetben nagyon bizonytalanná vált. Ezek mellett egy negyedik dokumentumfilmen is dolgozom, ez a folyamat tulajdonképpen 2010-ben kezdődött, és kisebb-nagyobb újragondolásokkal még legalább 25 évig tervezek dolgozni vele, mire a végső alkotás elkészül majd” – részletezte a rendező-operatőr.

Csibi László főleg saját költségvetésből dolgozik, filmjeit többnyire az állandó munkahelyein, többek között a Babeș-Bolyai Tudományegyetem filmes oktatójaként kapott fizetésből, a fesztiválokon elnyert pénzjutalmakból finanszírozza, és csak kisebb részben támogatásokból, pályázatokból. Szerinte „ennek is megvan a szépsége, mert az alkotói folyamatot nem befolyásolják terminusok, kötöttségek, senki nem szabályoz, nem befolyásol.” Hozzátette, ennek ellenére vádolták már azzal, hogy szándékosan választ úgy témát, hogy a sokadik bőrt lehúzva róla, a pályázatokat kiírók igényeinek és elvárásainak minden mértékben megfeleljen. „Okoskodásaiknak, gondolom, mégis ellentmond, hogy alkotásaimat saját költségvetésből, szabadidőmben, a film témája iránti kíváncsiságtól vezérelve, hobbiból készítettem” – mondta Csibi.

Bár 2-3 személlyel rendszeresen együtt dolgozik, ezekre többnyire az utómunka során támaszkodik a filmes, ami szerinte szintén a „hobbiszinten”, szabadidőben űzött alkotási folyamat velejárója. „Azon a szinten, ahogy itthon dolgozunk és alkotunk, nagyon nehéz és bátor vállalás állandó munkatársakkal tervezni újabb filmeket” – mutatott rá a felelősségre, amit egy csapat vezetése jelentene. Mint mondta, egyelőre megtalálta számításait Kolozsváron, ahol kedvtelésből foglalkozhat filmkészítéssel. Ugyanakkor úgy érzi, hogy egy alkotónak véges a mozgástere egy erdélyi városban, környezetben: „egy pályakezdőnek kiváló lehetőségeket biztosít a város, szorgalommal, tudatos munkával és egy jó adag szerencsével viszonylag rövid idő alatt bármelyik filmes (de azt hiszem igaz ez bármilyen képzőművészeti ágazatra) a következő szintre érhet, amikor a saját- és a város határait kényszerül feszegetni, minek következtében a komfortzónából kilépve – nem feltétlenül a Bukarest-Budapest tengelyen – halad tovább a cél érdekében. Kíváncsian és nagy érdeklődéssel követem azon kevés filmes pályájának alakulását, akik ezt a bátor lépést megtették, és szívből szorítok nekik” – fogalmazott.

Csibi szerint egy filmkészítőnek fontos visszajelzés, amikor egy filmszemléről úgy tér vissza, hogy beszélnek a filmjéről, a személyéről, a terveiről, esetleg megjegyzik a nevét, ezek ugyanis, akárcsak egy díj, mind ajtót nyitnak a jövőbeli projektekhez. A koronavírus-válság nem jelent lelassulást számára, hiszen egyetemi oktatóként online továbbra is számos feladatot meg kell oldania. Míg mások végre időt találnak az archívumuk rendbetételére, ő nagyon szervezett filmesnek tartja magát, ezzel a feladattal napirenden van, viszont haladni tud az elmúlt időszakban készített interjúk szkriptelésével. Legnagyobb csapásként afrikai projektje leállása érinti: „soha ilyen közel nem kerültem megvalósításához, a bizonytalanság, amiben várjuk, hogy hová fejlődnek a dolgok – talán ez okozza a legnagyobb fejtörést” – mondta. Csibi László emellett a művészetekre, filmre szánt források apadását, a fiókban maradt projekteket tartja a járványhelyzet egyik reális veszélyének.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.