Pókterápiás eurotúra

Jon Watts: Spider-Man: Far From Home / Pókember: Idegenben

Az MCU hálószövőjének legújabb filmje az univerzumért folytatott gigantikus harcok után visszatér a személyesebb szuperhőskalandokhoz, miközben azt is egyértelművé teszi, hogy a Bosszúállók: Végjáték örökre megváltoztatta a világot.

Peter Parker (Tom Holland) komoly változásokon ment keresztül, amióta Tony Stark meglátogatta őt a Polgárháború idején. A Hazatérésben megpróbált kitörni a kerületi szuperhős szerepéből, a Végtelen háborúban megjárta az űrt és elporladt Thanos csettintésének hatására, a Végjátékban pedig amint ismét szilárd testet öltött, egy gigantikus csatában kellett megküzdenie az univerzumért. Érthető, hogy ezek után szeretné kiélvezni a jól megérdemelt vakációt, csakhogy Thanos halálával még nem szűnt meg minden fenyegetés. Az Idegenben Pókembere sok szempontból a Hazatérésben megismert lelkes újonc ellentéte: bizonytalankodik, elzárkózik és próbálja magát kihúzni a felelősség alól.

Az előző részt is rendező Jon Watts nehéz feladatot kapott a nyakába, hiszen úgy kellett folytatnia a barátságos Pókember középiskolai kalandjait, hogy közben kénytelen volt valamilyen módon lereagálni a Végjáték hatását a világra – és nem mellesleg elő kellett készítenie az MCU negyedik fázisát. A majdhogynem lehetetlennek tűnő feladatot Watts és a forgatókönyvet író Erik Sommers és Chris McKenna stílusosan oldották meg: a film kezdetén röviden elmagyarázzák, miként zajlott a csettintés visszafordítása, majd rákoncentrálnak a Peter számára sokkal fontosabb problémára: hogyan tudná elnyerni MJ (Zendaya) szívét a közelgő európai osztálykiránduláson? Az Idegenben később sem feledkezik meg teljesen Thanos pusztításának hatásairól, de az alkotók nagyon jól érezték, hogy Pókembert vissza kell helyezni a természetes közegébe – a helyszín ugyan változik, de a társaság és a tiniproblémák ugyanazok –, hiszen pont azért az egyik legnépszerűbb képregénykarakter, mert a hétköznapisága miatt könnyű vele azonosulni.

A Velencében kezdődő osztálykirándulást rögtön szabotálja Nick Fury (Samuel L. Jackson), aki nem tartja tiszteletben a vakáció intézményét, és felkéri a hálószövőt, hogy segítsen neki és a Mysterióként elhíresült Quentin Becknek (Jake Gyllenhaal a 2010-es Perzsia hercege bukása után remek szereppel tért vissza a blockbusterek világába) megállítani az őselemeket felhasználó természetfeletti szörnyeket, akik el akarják pusztítani a Földet. Peter legszívesebben bármelyik másik Bosszúállót beajánlaná maga helyett, de ahogy az a szuperhősök önálló filmjeinél lenni szokott, éppen nem ér rá senki. Bár ő azzal magyarázza a hősies lendületének apadását, hogy szeretne pihenni, kirándulni és csajozni, valójában ennél többről van szó: Tony Stark halálával elveszítette a mentorát (és a pótapját), a gyász mellett pedig a Vasember helyébe lépés súlya is nyomja a vállát. Nem véletlen, hogy az erős, tapasztalt és magabiztos Mysterióval próbálja betölteni a Tony Stark formájú űrt a szívében.

Bár Peter próbál elmenekülni a nehézségek elől, a nehézségek mindig megtalálják őt, ugyanis akármilyen városba látogatnak el az osztályával, ott mindig megjelenik valamelyik gonosz, hogy módszeres pusztításba kezdjen. Az európai helyszínek fel tudják dobni a tipikus városrombolós jeleneteket, hiszen bár Manhattan felhőkarcolóit már kismilliószor láttuk ledőlni, az európai nagyvárosok antik épületeinek pusztulása már csak az esztétikai értékük miatt is fájó látvány. Az Idegenben lényegében két felvonásból áll, ennek második részét egy kulcsfontoságú fordulat vezeti fel, melybe spoileres lenne belemenni – legyen elég annyi, hogy az Idegenben premisszája félrevezető: nem a sokadik, arctalan gonosszal küzdő világmegmentős szuperhőssztorit kapjuk. Kifejezetten önreflexív alkotás, és a Végjáték fan service-pillanataival ellentétben kritikusan utal az MCU-ra (és a hollywoodi filmgyártásra), emellett olyan lenyűgöző vizuális elemeket is tartalmaz, amit még a Doctor Strange is megirigyelne.

Sorra történnek a világrengető események a filmben, a stáblista utáni jelenetek pedig valóságos atombombákat dobnak le a Marvel-univerzum jövőjére vonatkozóan, de az Idegenben az előre-és visszautalások közepette sem feledkezik meg a főhőséről. Nem az az igazi tét, hogy elpusztul-e a Föld, hanem az, hogy Peternek sikerül-e feldolgoznia az őt ért traumát, és képes lesz-e Vasember nyomdokaiba lépni. Tom Holland már csak azért is ideális választás az utódszerepre, mert ő az egyetlen Robert Downey Jr.-on kívül, akinek a személyisége szerves részét képezi a karakterének. Ráadásul neki sokkal nehezebb feladata volt, hiszen míg Vasembert a 2008-as film előtt csak a képregényrajongók ismerték, Pókember az egyik legtöbb filmes megjelenést kapó szuperhős, így volt kihez hasonlítani a színészt. Holland a kisfiús bájával és a feszengős humorával lehetetlenné teszi, hogy ne drukkoljunk neki teljes szívünkből, az Idegenben után pedig nyilvánvaló, hogy Amerika kapitány és Vasember távozásával ő vált a Marvel-univerzum húzóerejévé.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.