Székelyudvarhely mozitörténete


1895. december 27., Páris, Boulevard Des Capucines 14, Grand Café indiai terem, 33 néző, egy frankos belépőjegy. Ott és akkor megszületett valami, ami alig pár éven belül világméretű jelenség lett. Elindult és hódított. Székelyudvarhely viszont messze esik Párizstól. Főként 1895. decemberében. A város békés nyugalmát nem zavarta meg ez az esemény.

A két nappal később megjelent Székely-Udvarhely hetilap első évfolyamának 59-ik számában a legfontosabb történés a vármegyei választás, a helybeli daloskör karácsonyi hangversenye – amire sajnálatos módon „Heltai Jenő, fővárosi hírlapíró, nem jött el, azért Szabó Gyula A föld és népei cz. humoros monológot olvasta föl, mely a hallgatóságot gyakran nevetésre indította” –, A tízkrajcáros váltópénz bevonása, A bábuk története, a Budváron felállítandó millenáris emlékoszlop érdekében kezdeményezett gyűjtés állása és hasonló hírek foglalkoztatták a helyieket. Fontos megjegyezni, hogy a város közvilágítását itt még petróleumlámpák szolgáltatják, de egy számmal korábban, a lap végén megjelenik egy tudósítás „Világítás. Villam kiszorítja a légszeszt, a légszesz kiszorítja a petróleumot és jő egy vegyész, aki a petróleumot a villam mellé állítja. Siriusz golyónak nevezi találmányát, mely nem egyéb, mint az olaj égőképességének vegyi kivonata, s használatával a petróleum még egyszer annyi ideig tart, lángja pedig az égő anyag minimálisra való redukcziójánál fogva (ez az Auerégők titka) fehérebb, mint a villam.” De odébb van még a villamosság bevezetése a városban, majd csak 1906 nyarán.

Térjünk vissza a mozihoz. Sajnos a híradások nagyon szegényesek a századfordulón ebben a témában. Az 1899. május 29-i Udvarhelyi Híradó egyik cikkében a Színpártoló egyesület cím alatt a szerző a színház romlása miatt méltatlankodik. „Ki ismeri viszonyainkat, jól tudja az, hogy a műízlés milyen alacsony fokon áll minálunk. Komédia kell még mindig és nem színház. Hiszen szánalom volt nézni, hogy városunkban, mikor színház volt, egy Dioramás telt házat hozott össze s a színészek nem tudtak játszani, mert nem volt kinek. Azok a forgó képek, melyek úgy néztek ki, mintha valami képes levelező lapot raktak volna üveg alá, óriási közönséget vonzottak s a tulajdonos jó üzletet csinált, a magyar színészet istápolói pedig kenyér nélkül maradtak. A vásári bódé megtelik, a magyar színészet kegyelemkenyérre szorul. Ennek pedig kettős oka van, először mert olcsó, másodszor meg a szemnek tetsző s ez már elég, a lélek művelése az utolsó dolog.” A diorama itt a régi mozgókép-technikát jelenti, ami leginkább a praxinoszkópra hasonlított (a kifejezés mára értelmet váltott, most a makettek háttérképét hívják így). Még egy érdekesség ugyanebben a lapszámban, miszerint a Vígszínház Mozgó képek című darabját mutatták be szerény nézőseregnek. „Természetesen kár, hogy a cynematografot nem lehetett nyílt színen bemutatni, ami azonban a darabra nem járt hátránnyal.” Ezekben az időkben gyakran keresték fel városunkat is vásári mutatványosok, akik animált képeket mutattak be, mint vásári szenzációt.

A fátyol fellebbentése

Schnabel Antal vállalkozó már az 1860-as évektől járta Erdélyt és Székelyföldet, s hirdetőlapjain a Fény- és ködfátyol képeit hirdeti: „Ma először és utolszor a Városház teremben szerencséje leszen alulirtnak a mindenütt legnagyobb tetszésben részesült Fény- és ködfátyol-képeit három szakban előadni.” Néhány cím a bemutatott képsorokból: Ő felsége Ferencz József ausztriai császár, Szent Károly temploma Bécsben, A londoni börze terem, Vezúv, tűzokádó hegy, éjszakán stb. Helyárak: első hely 30 korona, második hely 20 korona, harmadik hely 12 korona.

Bichler József 1900-as, az Udvarhelyi Hiradóban hirdette „párizsi stereoskop termé”-t, majd 1902-ben a Kinematograph, az amerikai vándor mozi jut el városunkba. 1903. júniusában az Uránia színház nyújt tanulságos és mulattató „műélvezetet” a Budapest szálló mozitermében – igaz, ekkor még többségében diapozitívokkal, de már mozgóképpel is – és azután majdnem rendszeresen minden évben jelen van.

Az 1904. augusztus 4-i Székely-Udvarhely cikkében már ekként adnak hírt: „Mozgó fényképekkel igen érdekes és figyelemre méltó előadásokat tartanak esténként fél kilenc órától tízig a helybeli Batthányi-téren berendezett nyári színkörben. A műsor változatos és a vetített képek tiszták. Eltekintve a szemet rontó rezgésektől és gyors váltakozásoktól, sok élvezetet nyújtanak a szemlélőnek. Ma estére igen gazdag műsor van napirenden.”

1907-ben az Udvarhelyi Hiradó hasábjairól szerezhetünk tudomást a „Colosseum projectograph villamos színház” részvénytársaságról, Európa legnagyobb és legelőkelőbb páratlan szenzációs látványosságú vállalatáról, amely sürgönyben is hirdeti, „A mi mutatványaink: a mi reklámunk! Nemcsak amerikai humbug, hanem igazi látványosság!  Székelyudvarhelyen az Alsó-piacztéren saját óriási vízmentes sátrában, mely 2000 kényelmes ülőhellyel Pazar fényű egy-egy 50 lóerejű legújabb találmányú benzin-motor géppel a legközelebbi napokban külön vonattal ideérkezik és megkezdi nagy látványosságú előadásait. Minden második napon teljesen új műsor a mai kor legújabb felvételeiből…”

Visszatérve az Urániára. Mint ismeretes az 1899-ben alakult Uránia Tudományos Színház előadásait kezdetben vetített diaképekkel, majd külföldről vásárolt mozgóképekkel szemléltették. 1901-ben Pekár Gyula író elhatározta, hogy a tánc történetét az ókortól a 20. századig bemutató előadását saját felvételekkel illusztrálja, ezért mozgóképeket rendelt az Uránia fényképészétől és technikusától, Zsitkovszky Bélától, aki nagy ambícióval és hozzáértéssel kezdett a munkához. Egy vetítőgépet kamerává alakított át, azzal készítette az első felvételeket az Uránia épületének tetőteraszán. Szereplői a kor kiemelkedő színészei, többek között Blaha Lujza, Márkus Emília, Hegedűs Gyula és az Operaház balerinái voltak. Ettől az eseménytől számítjuk a magyar mozgóképgyártás történetét. Az Uránia népszerű tudományos folyóirat az 1903. évi 4. számában Az Uránia-Egyesület vidéki actiója cím alatt arról írt, hogy a vidéki tudományos körök anyagokat kértek tőlük, többek között a székelyudvarhelyi ipari munkásképző bizottság (elnöke Solymossy Endre) is. Szintén az Udvarhelyi Hiradóból tudjuk, hogy az Uránia előadásai városunkban 1903. június 4-5-6-án a „Budapest [szálloda] színház-termében lesznek megtartva, melyek műélvezetet nyújtanak, tanulságosak és mulattatók”. 1904. július 10-én a lap már arról számol be, hogy az előadás „színrehozza Erdélynek az ismertetését is…. A darab, amely felöleli Erdély minden irányú méltatását, valószínűleg rövid időn belül színre fog kerülni. Szövegét Jakab Miklós készíti el, ki az Uránia Színház fényképészeivel a napokban megyénkbe érkezett, hogy a darabhoz szükséges képeket és mozgókat elkészíttesse.”

1908-ban már „Székely lakodalom az Urániában. Az Uránia budapesti tudományos színház megbízta Lajos Dénes újságírót a Székelyföldnek az Uránia számára való megírásával. Lajos megbízatásának a nyáron eleget is tett, körútját a múlt vasárnap Székelyudvarhelyen befejezte. Ez a nap Farczádon rendezett az elöljáróság közbejöttével mű székely lakodalmat, melyet mozgó fényképben megörökítettek. Úgy ezt, mint az összes székelyföldi mozgó képeket a párisi Patée-testvérek vállalat megbízottja Beery Lajos vette fel.” A későbbiek során még több ilyen felvételről is adnak hírt, sajnos nem tudjuk, mi lett a sorsa ezeknek a felvételeknek.

Az első állandó mozik

1910-ben létesült a Royal mozgó, a legelső állandó mozi Székelyudvarhelyen. 1911-ben az Elite mozgó tulajdonosa, Sommer Károly verbuválta nézőit a vásznak elé, és társadalmi támogatásra is talált, ugyanis a Jótékony Nőegylet a szegények felsegélyezésére itt szervezett vígjátékot és a darabban tényleges mozgóképet is bemutattak. A Royal mozgó sűrűn váltogatta gazdáit: Orosz Sándor, Tordon János, Kellner Márton az új tulajdonosok. Több-kevesebb sikerrel vezetik a színházat, végül 1912-ben a mozgó régi városházi felszerelését elárverezik. Még vándormozinak is van helye, ugyanis a Fortuna budapesti vállalat is megjelenik városunkban. A következő év tavaszán az Apolló Bioskop szép, gyöngytiszta, szemet nem rontó előadásokra invitálja nézőit.

Székelyudvarhelyi mozik és mozielőadások hírei, hirdetései a helyi és országos lapokban:

  • Székely-Udvarhely, 1911. augusztus 31. „Szenzációs Mozi előadások. Mozgókép színház érkezett Székely Udvarhelyre, a Batthyány térre és tart érdekfeszítő előadásokat. Edelényi rablógyilkosság, Achim András híres parasztkirály megrázó tragédiája: Haverda Mári, az anyagyilkos élete és bünhődése…”
  • Pesti Hírlap, 1911. február 2. „Mozi hitelre. Székelyudvarhelyen Orosz Sándor kereskedő tavaly mozgó-színházat alapított. Pénze nem volt, a tízezer korona értékű felszertelést tehát hitelben vásárolta, s nyomban el is adta…”
  • Udvarhelyi Híradó, 1911. március 19. „Royal villamos színház a régi Városháza termében.”
  • Pesti Hírlap, 1911. szeptember 22. „Mozi-magyarázó, jó gyakorlattal rendelkező, azonnal felvétetik. Orosz Sándor, Székelyudvarhelyt.”
  • Udvarhelyi Híradó, 1911. szeptember 24. „Elite Mozgó a Budapest szálló színháztermében.”
  • Székely-Udvarhely, 1912. augusztus 4. „Városi Mozgószínház Székelyudvarhelyt.”
  • Székely-Udvarhely, 1912. szeptember 19. A Royal Mozi még működik Székelyudvarhelyen.
  • Udvarhelyi Híradó, 1913. november 30. „Apollo mozgószínház. [A] Budapest szálló színháztermében december hó 15-ikén egy elsőrangú fővárosi mozi fogja Apollo címen megkezdeni működését… Villanyerőre lesz berendezve, bemutatásra kerülnek a filmpiacz legnagyobb alkotása, u.m. Quo vadis?, Pompei utolsó napjai, A nyomorultak, In hoc signo vinces, A boldogok szigete (Reinhardt mester műve) stb.”
  • Udvarhelyi Híradó, 1914. január 18. Az Apollo mozi Zolának a Germinal című regényéből készült filmet mutatja be.
  • Udvarhelyi Híradó, 1914 január 18. A Royal mozi műsora: Szofia, A fekete halál, Öt másolat, Rudi házasodik.

Ettől arrafelé minden lapszámban jelennek meg a két rivalizáló mozi hirdetései, hétről hétre kínálva az újabb és változatosabb műsorokat.

1914 az az év, amikor Székelyudvarhelyen is rendszabályozni próbálták a mozik működését, jóllehet ekkor még a vándormozisoké inkább a terep. Próbálták… ugyanis a mozik tevékenységéből származó tekintélyes és biztos jövedelemforrásnak a városi közérdekbe való állítása ideig-óráig megbukott az állandó városi mozi és a vándormozik elsőbbségét, valamint a ferencrendiek temploma előtti téren kijelölt filmszínház helyének illendőségét firtató vitákon. A városvezetés városi mozit nyitó szándékát a Székely Napló is jelezte 1914. április 18-án: „Városi mozik a Székelyföldön. Amint Székelyudvarhelyről jelentik, a képviselő testület kimondta, hogy városi mozit létesít. Hasonló mozgalom indult Tordán is, mindkét helyen Marosvásárhely példájára hivatkoznak.” A városi mozi létrejött, és a konkurenciát gyorsan legyűrve egyedüli mozgószínházként működött a városban.

Az első világháború alatt

A kirobbant háború is rányomta bélyegét a filmszínházra. Persze nem sokkal lett kevesebb a vetítés, csak más jelleget öltött. 1914. szeptemberében az Egyesült villamos mozgószínház katonai zenekar kíséretében vetítette a balkáni háborúról szóló filmet. A háborús riportoknak volt keletjük 1915-ben is, de Wagner életrajzát, „filmre képzett biographiáját” is megtekinthették az érdeklődők, főleg azok, akik a Vörös Kereszt javára szánták belépőjük árát; 217 korona 30 fillér gyűlt ilymódon össze. Sükösd Miklós a termet engedte át, a Ganz cég a villamos áramot szolgáltatta ingyen.

A vetítések nem mindig zajlottak felhőtlenül. Az Udvarhelyi Híradó 1915. február 21-i hasábjain ekképpen panaszkodik egy olvasó: „Levél a moziról. A következő levelet kaptuk: Tekintetes Szerkesztő úr! Amint ön is jól tudhatja, a mozi most a mi egyetlen szórakozásunk. Hetenkint egyszer szíves örömest megyünk és rakjuk le filléreinket, hogy egy-két órát csendes mulatással eltölthessünk. A mozi vezetősége sem igen panaszkodhatik. Délután is, este is annyi a közönsége, hogy a befolyó jövedelemmel méltán megelégedhetik. Ha nem igy állna a dolog, már rég becsukta volna az üzletet. Szóval a mozi működik és jövedelmez. Mi, naiv közönség azonban az utóbbi időben arra a szomorú tapasztalatra jutottunk, hogy a mozi a neki jutott koronák és fillérek ellenében nemcsak, hogy nem szórakoztat, ellenkezőleg – bosszant, botránkoztat. Legalábbis azok, akik a múlt vasárnap az esti előadásra megjelentek, erről kellett, hogy meggyőződjenek. A hozzá nem értés minden lehetséges baklövése tobzódott a kis mutogató-fülkében. A különben nagyon érdekes film hol fordítva jelent meg a vásznon, hol nagy zajgással ugrott ki a tengelyéből, hogy aztán csiga-lassúsággal, majd meg őrült rohanással újra útnak indulhasson. A közönség pedig csak tűrt és bosszankodott csendesen, de tizenegy óra után a türelemnek is vége szakadt s mikor kicsi fülkéből ráadásnak ‘tíz perc szünet’-et helyeztek kilátásba, mindenki futott és menekült, amerre látott. Szóval a közönség jogos méltatlankodással ott hagyta az előadást. Hát ez nincs így jól. A közönség, amelynek a pénzét elfogadják, teljes joggal megkívánhatja, hogy cserébe kifogástalanul jó és élvezhető előadásban részesítsék. Ha pedig a mozi vezetősége ezirányban áldozatokra nem hajlandó, akkor sokkal célirányosabban cselekszik, ha mozi-előadásait beszünteti. Inkább semmit, mint rosszat, vagy a jót rosszul. Ennyit a közönség és a mozi jól felfogott érdekében.”

1915. május 9-én a mozi a Vörös Kereszt-egylet javára tartott Mozi-napot, ahol bemutatásra kerültek „A háború és szerelem, valamint A hercegi diatéma. Ugyanitt 13-ikán A szökött katona hírneves színmű, míg 16-ikán A toloncz népszínmű kerülnek bemutatásra. E két filmet hírneves magyar színészek játékáról készítették.”

Az Újság 1916. augusztus 4-i számában arról értekezik, hogy Székelyudvarhelyen Majthényi Miklós dr. polgármester kezdeményezésére „Országos Magyar Színházi Részvénytársaságot” alapítanak több százezer korona részvénytőkével, amivel párhuzamosan filmgyárat és mozivállalatokat is létrehoznak. Már az ügyvezető igazgató neve is megjelenik, de a megvalósítás sajnos az impériumváltás miatt meghatározatlan időre elnapolódott.

Az első világháború után

Az első nagy háború után, a húszas években a mozi végleg állandósul Székelyudvarhelyen is. Tulajdonosaik már kevésbé. Zsigmondovits, Soltész, Kellner, Körtvélyfáy, Schaaser az új nevek az udvarhelyi mozivállalatok világában. Ekkor még a színház és a mozi nem váltak el teljesen egymástól, a némafilmet még mindig nem lehetett a sutba dobni. 1927-ben a Ferdinánd király temetését bemutató filmhez Márton János zenekara szolgáltatja a gyászindulókat. 1928-ban is, a nagy mozislágereket az tette vonzóbbá, hogy színészek is felléptek közben. Rá egy évre, Kálmán Imre filmre feldolgozott operettjének, a Tatárjárásnak hat felvonása közül hármat Gróf László nagyváradi színigazgató, Felhő Ervin híres táncos-komikus, Szentgyörgyi Mária és Dános Ica – mindkettő aradi – primadonna, illetve szubrett jelenített meg szkeccs formájában. Ugyanebben az évben azok, akik Bodrogi Géza üzletében váltották meg belépőjegyüket, 15 tagú orosz kórus karéneke mellett élvezhették a vetítést. A filmeket kísérő csendoldó zene csak a hangszerek számában változik. Göllner Béla 1929-es művészi zongorajátékát a hegedű és a cselló egészíti ki.

A Pesti Hírlap 1913. október 15-i számában írnak először az Edison-féle Kinetophonról. Edison beszélő mozija ugyanis előszőr a Zeneakadémia dísztermében szólalt meg és igen nagy lázba hozta a magyar közönséget. A gramofon és a mozgókép házasságáról van valójában szó, ám a találmány sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Székelyország 1914. február elseji számában ugyan még lelkesen beszélnek róla „Edison lángelméje” címmel, de a későbbiek során kiderült, hogy nem is a darabok korlátozott hosszúságú tartalma volt a legnagyobb gond (20-30 perc egy lemez időtartama), hanem sokkal inkább a szinkronnal akadtak gondok. Így aztán 1926-ig kellett várni, amire a film megérett arra, hogy saját hangja lehessen.

Erről is a Pesti Hírlap számol be először, 1927. május 12-i lapszámában: „Movietone. Nemrégiben azt jelentették Los Angelesből, hogy a különböző hangosfilm-gyárak megegyeznek arra, hogy nem konkurrálnak a vitaphone-nal, a Warner fivérek találmányával, hanem együttesen ennek a találmánynak tökéletesítését mozdítják elő…” Az első hírre a hangosfilmről Székelyudvarhelyen 1930. február 23-ig kell várni, amikor is a Tompa László által szerkesztett Székely Közéletben így harangozzák be: „Mozihírek… – Nagy szenzáció! Március vége felé jön az éneklő, beszélő és zenélő hangos film!”

Valójában május 16-17-18-ig kellett várni, akkor jelentették be az újdonságot a Székely Közélet mozihíreiben: „Május 16, 17, 18-án minden délután 5 és este 9 órai kezdettel Noé bárkája, az utolsó évek legszebb éneklő, beszélő, zenélő, hangos filmje kerül bemutatásra. Fősz. Dolores Costello, George O’Brien. 14 nagy felv. és még 2 felv. éneklő, zenélő, beszélő hangos előjáték. Midőn ez alkalommal közlendőinkkel közönségünkhöz fordulunk, figyelmeztetjük. hogy az udvarhelyi Royal-mozgó soha valótlan reklámot nem csinált. A film bemutatására Halmos József úr szereli be a kitűnő Concordia hangos-filmkészüléket, amely a nagy városokban már annyi csodálatot váltott ki. Felemelő érzés lesz ebben a kisvárosban az a tudat, hogy Udvarhely is belép ezzel a hangos filmmel a világ modem kultúrközösségébe. A szakértők megállapítása szerint ez a legjobb beszélő gép, ami most üzemben van az egész világon.”

1931-ben azok, akik a Nyugati front 1918 című alkotás megrázó, az emberi bárgyúság és kegyetlenség filmkockáit tekintették meg, még csak nem is sejthették, hogy egy újabb, pár év múlva bekövetkező, még kegyetlenebb front áldozatai lehetnek majd. A második világégés után a mozi vezetését újból Schaaser György nyeri el. Róth András Lajos, a Haáz Rezső Múzeum munkatársa készített interjút Schaaser Júlia, közismert nevén Juci nénivel, aminek kivonatát az Udvarhelyi Híradó 1992. március 5-i lapszámában közli: „Amikor a férjem átvette a mozit, annyira nem ment, hogy legtöbbször a filmek kölcsöndíja sem jött be. A hangos gépi felszerelés újabb nagy kiadással járt. De szorgalmunk meghozta a gyümölcsét.”

A második világháború után, napjainkig

A Székely Nép 1939. június 9-i számában alaposan nekiesnek Schaasernénak: „A székelyudvarhelyi mozisnő nyilatkozott”, „Schaaserné jegyet szed”, „8 ezer pengő jövedelemből 200 pengő jut a hadirokkantaknak is…” „Moziigazgatónő, mint sajtócenzor”. Nem idézek tovább ezekből az írásokból, Schaaser Júlia túlélte a vádakat és az államosításig sikeresen vezette a mozit.

1947. november 9-én államosították az intézményt, igazgatónak Domokos Istvánt nevezték ki és a Magyar Autonóm Tartomány keretén belül Marosvásárhely központ alá rendelték. Új neve Munkás Mozi. Domokos után a frissen végzett tanítónőből mozigépész képesítést szerzett és a szakma minden lépcsőjét végigjárt Czáka Rozália lett az igazgató. Czákáné – ahogy a helyiek emlegették – ízig-vérig mozissá lett. Szívügye volt a filmkultúra terjesztése, az ínséges időkben is nagyon jó éveket zárt az udvarhelyi, immáron Homoród Mozi. Beindultak szovjet mintára a mozikaravánok is: Udvarhely rajonban 4 autó járta a vidéket és generátormeghajtású vetítőgépekkel vitték a filmeket a legeldugottabb falvakba is. 

Toró Erzsébet fiatal lányként kezdett moziba járni még a Schaaserné idejében. Emlékszik, hogy a vetítések között Schaaserné illatosított légfrissítőt pumpált a nézőtéren és a némafilmek alatt zongorázott. 1967-től jegypénztáros a Homoród Moziban, még bő egy évig dolgozott együtt Czákánéval, akire felnézett, műveltsége és szakmai elhívatottsága miatt is, tőle tanulta az alapokat. Jegyeket akkor még Marosvásárhelyről hoztak. Arra is emlékszik, hogy Czákáné meghagyta, hogy Schaaserné számára minden előadásra legyen meg a fenntartott helye, aki minden vetítésre rendesen el is jött és a legdrágább jegyet váltotta meg. 1968 után jött a megyésítés. Czáka Rozáliát a Megyei Mozivállalat élére viszik Csíkszeredába. Helyette Fülöp Ida került a Homoród Mozi élére. Az elkövetkező években sodródik a mozi az árral, az országos direktívák mentén zajlanak az előadások. A filmek előtt 15 perces híradókat kellett vetíteni, amelyek a szocialista jövő építését és az ötéves terveket propagálták. Egy idő után az emberek rászoktak a késésre, a híradókat áthidalandó. A nagy történelmi tablók vetítése előtt történelemtanárokat kértek fel bevezető beszédek megtartására.

Egy érdekes epizód a Kanadai Magyar Munkás 1950. június 22-i számából: „Csíkszereda – A Háromszék megyében állomásozó autós mozikaravánok versenyre hívták ki Csík és Udvarhely megyékben tartózkodó mozikaravánokat. A versenyfeltételek: 1. az előadások száma, 2. a nézők száma, 3. üzemanyag-megtakarítás, 4. brosúra-terjesztés a falvakban.”

Még egy színfolt: az 1958-ban újonnan épült és átadott Művelődési Házat is felszerelték vetítő gépekkel, mozivetítésre alkalmasnak rendezték be, de mindössze egy-két bemutató zajlott ott, nem lett bejáratott mozi belőle.

Nyári estéken a Városi Futballpályán is szerveztek szabadtéri vetítéseket, de néhány nagysikerű akció után lefújták, mert a környéken lakókat zavarta a késő esti filmek hangja.

1976-ban átadták az 500 férőhelyes „újmozit”, hivatalos nevén az Olympia Mozit. A modern épület előtt Székely József szobrászművész Kibontakozás című féminstallációja állt. A megnyitóünnepség április 20-án volt, beszédet Albert Dávid történelemtanár-iskolaigazgató mondott, aki korábban is tartott filmfelvezető beszédeket és rendszeres mozilátogató volt. A mozi korszerű, modern berendezést kapott, a „régi mozival” ellentétben itt már párnázott ülőhelyek voltak, jó szellőztetés, viszonylag jó hangzás, nagy vászon. A mozit az 1967-ben készült Dákok című történelmi tablóval nyitották meg, óriási méretű kézzel festett Decebal/Amza Pellea portréjára készült plakát feszengett az épület frontján.

Egy ideig párhuzamosan működött a két mozi, aztán a 80-as évekre a „régi mozi” – amit közben Ifjúsági Mozira kereszteltek – végleg bezárt. Ezidőtájt újabb igazgatója lett az intézménynek Ladányi Éva személyében. A rendszerváltásig működött az „újmozi”, aztán 1993-ban privatizálta egy helyi kábeltévés vállalkozás, aki Stúdió Mozi néven üzemeltette. Az intézmény mozigépésze, Hadnagy Ferenc (aki 1952-től dolgozott mozigépészként) látta el a mozi működtetését is, amely 2005-ben végleg bezárta kapuit, mára már csak „emlékmozi”. Mostanság csak alkalmi vetítések zajlanak, teljesen rendszertelenül. Remélhetően ez még nem a vége az udvarhelyi mozitörténetnek.

Sajtóforrások:

  • Kanadai Magyar Munkás, Montreal – Hamilton – Toronto – Ontario
  • Pesti Hírlap, Budapest
  • Székely Közélet, Székelyudvarhely
  • Székely Napló, Marosvásárhely
  • Székely Nép, Sepsiszentgyörgy
  • Székely-Udvarhely, Székelyudvarhely
  • Udvarhelyi Híradó, Székelyudvarhely
  • Uránia, Budapest

Tanulmányok az erdélyi magyar mozgókép történetéről című dossziénkból:



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.