Szikla és Deadpool a Csodanő nyomában

Rawson Marshall Thurber: Red Notice / Különösen veszélyes bűnözők

Egy jó akció-vígjáték olyan, akár egy műkincsrablás: tökéletes elkövetők, mesteri időzítés – a végeredménytől pedig leáll az ember szíve. A Netflix összegyűjtötte az álomcsapatot, ám a végeredmény után joggal vádolhatjuk a készítőket jóízlés elleni bűncselekménnyel.

John Hartley (Dwayne Johnson) az FBI viselkedéskutató ügynökeként keresi kenyerét. Legújabb fogása Nolan Booth mestertolvaj (Ryan Reynolds), aki Kleopátra aranytojásainak elrablásával igyekszik biztosítani pozícióját, mint a világ legkörözöttebb személye. Azonban mindkettőjük karrierjét tönkreteszi egy titokzatos trónkövetelő, a Futó néven ismertté vált bűnözőfejedelem, aki egyesíteni kívánja az egyiptomi királynő mesés ókori kincseit. Ügynök és tolvaj tehát kénytelen összefogni, ezzel pedig egy országokon, kontinenseken átívelő üldözés veszi kezdetét.

Kép a Különösen veszélyes bűnözők (Red Notice) című akció-vígjátékból

Az akció-vígjátékok és különösen az ügynökparódiák mára nagy múlttal rendelkeznek, és több kiváló nevet köszönhetünk ennek a szinte kimeríthetetlen szubzsánernek. Legnagyobb részük arra építkezik, hogy a műfaj bevett fogásait, agyonismételt fordulatait nagyítja fel, vagy gegekkel, abszurd mozzanatokkal tegye azokat nevetségessé. Ilyenek például a Top Secret-mozik vagy Leslie Nielsen filmjei, köztük a Csupasz pisztoly (The Naked Gun) vagy a Drágám, add az életed (Spy Hard). A Johnny English-széria a humorát arra építi, hogy a szinte természetfeletti képességekkel megáldott James Bond helyébe a pipogya Mr. Bean megformálóját, Rowan Atkinsont helyezi, aki látszólag teljesen alkalmatlan a cél teljesítésére. A Kémes hármas (This Means War) a rom-komok lazaságával oldotta a feszes akciókat, míg az Agyas és agyatlan (Grimsby) a Sacha Baron Cohen-mozik altesti poénjaival turbózta fel a kémsztorit. Jól látható, hogy az akciójelenetek mellett az említett alkotók szinte mindig valamilyen koncepcióra építették fel filmjük humorfaktorát.

Kép a Különösen veszélyes bűnözők (Red Notice) című akció-vígjátékból

Az író-rendező Rawson Marshall Thurber jelen filmjével, a Különösen veszélyes bűnözőkkel úgy hitte, biztosra megy. Adott a pankrátorból lett bunyós színész, Dwayne Johnson, aki már igencsak nagy rutinnal büszkélkedhet a zsánerben, gondoljunk csak a Központi hírszerzésre (Central Intelligence), vagy a ZseniKém – Az ügynök haláli (Get Smart)  című darabokra. Ryan Reynolds mára pedig Hollywood ügyeletes vicces szépfiújává vált, míg Gal Gadot a képregénymaskara nélkül is igazi csodanő.

A Különösen veszélyes bűnözők viszont olyan, akár egy étel, amely pikáns fűszerezés vagy édesítő nélkül épp csak a kötelező tápanyagbevitelre alkalmas. Az akciójelenetek és a film tempója is feszes – bár a történet elképesztő sablonossága sokszor fekszi meg a néző gyomrát. Kiemelendő viszont az operatőr, Markus Förderer munkája, aki szemkápráztató kameramozgásokkal rántja be közönségét az események sűrűjébe. Valószínűleg nem túlzás azt mondani, hogy a felvételek effajta dinamizmusát és komponáltságát még egy James Bond-film is megirigyelné, melyet Michael L. Sale és Julian Clarke vágása tesz tökéletessé. A hatást sajnos néha megtöri a film gyenge CGI-munkája (különösen egy igen rosszul animált bikaviadal-jelenetnél), de összességében a Különösen veszélyes bűnözők magával ragadó és nagyvásznon sem vallana kudarcot. Egészen más a helyzet a zenei aláfestéssel, melyet a Transformers-filmek epikus diadalhimnuszainak szerzője, Steve Jablonsky szállított. A komponista ugyanis egyáltalán nem erőltette meg magát a fizetéséért, csak lejátszási listába tette az utóbbi hatvan esztendő kémfilmjeinek legjellemzőbb stiláris mintáit.

Kép a Különösen veszélyes bűnözők (Red Notice) című akció-vígjátékból

Egy akció-vígjátékot viszont inkább a humora lapján ítélünk meg, amiben a Különösen veszélyes bűnözők bizony csúfos kudarcot vall. Egy-két valóban vicces és meglepő poént vagy geget leszámítva a film egyetlen mosoly nélkül ülhető végig, mivel az alkotóknak nem volt egy határozott elképzelésük arról, hogy pontosan mivel is mozgassák meg nézőik rekeszizmait. Olyan, mintha a rendező önmagában a szereposztásra bízná mindezt, és az egyetlen direktori instrukció a színészek felé az lett volna, hogy „legyetek önmagatok”. Sajnálatos módon a színészek egyike sem egy Robin Williams, hogy improvizáció közben is sziporkázna a jobbnál jobb poénok özönében: Johnson és Reynolds erőtlenül próbálják megformálni a „tréfás macsó”-szerepet, míg Gadot egyetlen eszköze az attraktivitása mellett az izraeli hadseregből ráragadt tapasztalata marad. Megíratlan karaktereket és erőltetett humorbonbonokat még a legnagyobbak sem tudnak meggyőzően életre kelteni. A film óriási ziccereket hagy ki, megelégszik az ügynökfilmek szokásos fordulatainak beépítésével, gyenge popkult-utalásokkal, egy igazán erőltetett zenészi cameóval, no meg azzal, hogy Reynolds egy péniszhez hasonlítja Johnson tarkójának formáját.

Kép a Különösen veszélyes bűnözők (Red Notice) című akció-vígjátékból

Még rosszabb a helyzet, amikor a Különösen veszélyes bűnözők ügynökparódiából kincsvadász-bohózattá avanzsál át. Johnsont immáron sokadszorra látjuk a dzsungelben, ám az egész szekvencia nem hat többnek az Indiana Jones és a Jumanji-remake olcsó elegyénél. Meglepő módon Thurber rendezése inkább akkor kezd el működni, amikor vígjáték helyett akciófilmként kezd muzsikálni, és ez menti meg igazán az alkotást a nézhetetlenségtől. Szintén üdítő öniróniáról árulkodik a párbeszéd, amelyben Johnson külleme kapcsán megjegyzik: „nem ilyennek képzelnénk egy viselkedéskutatót”. A válasz: „mondták már”. Ezek azok a ritka pillanatok, amikor felvillan előttünk, mennyivel jobb komédia lehetett volna a Különösen veszélyes bűnözők.

Kép a Különösen veszélyes bűnözők (Red Notice) című akció-vígjátékból

A készítők – egy Jurassic Parkos szentenciát idézve – nem spóroltak semmin, kivéve egy igényes és humoros forgatókönyvön. A 200 millió dolláros büdzsé azonban jó befektetésnek néz ki a Netflix részéről. A Különösen veszélyes bűnözők kritikai elutasítottsága ellenére megtalálta útját a közönséghez és a legnagyobb nyitónézettséget produkálta a streaming-szolgáltató történetében, mely valószínűleg egy folytatásnak is megnyitja majd a kapuit. A költői kérdés már csak az, hogy szükség van-e erre?



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.