Szuvenír akciófigura Kínából

Niki Caro: Mulan

A több évszázados kínai népmesének számos mozgóképre adaptált verziója van, melyek közül kétségtelenül a legismertebb a Disney 1998-as Mulanja. Egy erős, önállósodásról és társadalmi szerepvállalásról híres Disney-„hercegnő” történetének remake-jéhez 2020-nál alkalmasabb időpontot nem is lehetne találni, már ha a vírust leszámítjuk. Ezt valószínűleg Niki Caro is pontosan tudta, amikor beült a rendezői székbe, sőt, talán alkotói döntéseit túlságosan is a poszt-#metoo korszak elvárásai irányították.

Tony Bancroft és Barry Cook animációja a Disney első nem fehér főhősnőt középpontba helyező egészestése volt, mely egzotikuma, nem szokványos története, és nem utolsó sorban (magyarul is) csodálatos filmzenéje miatt máig a stúdió egyik legkedveltebb produkciója. Nem véletlen, hogy meg is vette kilóra az ötletekből kifogyni tűnő Hollywood remake-gyára, hiszen feminista aktualitása, polkorrektsége és a beszélő állatok elenyésző aránya mind vonzó produceri szempontnak számít. Niki Caro új-zélandi rendezőnő az animációs előd és a kínai mítosz között egyensúlyozva próbál eleget tenni a feladatnak, s bár megtartja a történet díszleteit, egy teljesen új típusú főhőst alkot meg.

A film története nagyvonalakban megegyezik az animációból ismerttel: Mulan a Huan család lányaként csak egy jó házassággal hozhat megbecsülést idősödő szüleinek, de sorsa végül teljesen másképp alakul. A birodalmat megtámadják, a népét minden áron megvédeni akaró császár pedig hatalmas sereget toboroz, amibe minden családnak el kell küldenie egy férfit. A Huan családból fiúgyermek híján a háborús veterán apa veszi át a behívót, ami fizikai állapotából kifolyólag a biztos halálba küldené őt. Ezért a házasságszerzőnél „megbukott” Mulan elkeseredése és apja iránti szeretete által vezérelve ellopja annak kardját, vértjét és behívólevelét, és magát férfinak álcázva megszökik a háborúba. Aztán a nehéz kiképzés végére a legjobb harcossá válik, és végül a császár életével együtt megmenti az egész birodalmat, ezzel téve halhatatlanná a Huan család nevét.

Míg a klasszikus Disney-hős a kitartásával, a hitével és az eszével győz, Caro filmjének Mulanja egy született harcos, gyerekkorától kezdve van egy benne lakozó erő, a qi (csí), amit lány létére kénytelen elnyomni, de a csatatéren végre (a hajával együtt) kiengedheti. A Liu Yifei alakította hősnőnek nemcsak fizikai ereje emberfeletti, hanem bátorsága és önbizalma is az: míg az animált Mulan lelepleződik, ő önként, a halálbüntetés tudatában vallja be, hogy nő, amit társai és felettesei egy rövid intermezzo után rögtön bizalommal jutalmaznak. Misztikus ereje miatt valamiért nem izgalmassá, hanem embertelenné válik, ennélfogva a vele való azonosulás is lassacskán ellehetlenedik.

Caro legnagyobb újítása a főhősnő wuxiákba és Marvel-filmekbe egyaránt megfelelő skilljein túl a birodalmat megtámadó nomád sereget szolgáló boszorkány nő, aki Mulan negatív tükörképe. Az igen hiteltelenre sminkelt Rosalind Chao karakterének motivációi egykor megegyeztek a Mulanéval, de a férfiak által dominált világ erejét megvetve kirekesztette magából. Ha eddig nem lettünk volna biztosak benne, hogy ez egy feminista olvasat, akkor ezen karakter íve egyértelműen legitimizálja ezt, másrészt tovább mélyíti a film egyhangú komolyságát. Mert itt egy igazán vicces jelenetet sem találunk, az animáció előtt tisztelgő hommage-részek íztelennek, kipipált feladatnak tűnnek. Ezt tetőzi a ’98-as verzió egyik központi humorforrásának, a család elbukott védőszent-sárkányának, azaz Musunak a kihagyása, ami fájó pont lesz az animáció elkötelezett rajongóinak.

A néző minden fontos dramaturgiai pontot érintve végigsiklik a történeten, csupán a karakterek motivációi változnak. A kontrasztos, komplementer színekben úszó, életszerűtlen díszletek közt játszodó akciójelenetek tompaságból pedig jobban kizökkenti a ritmusából folyton kieső vágás, mint a fizikai törvényeit meghazudoló, falon felfutó nomádok serege. Humor, izgalmak és szerelem helyett pedig a kínai nép és a birodalom dicsőítését kapja, aminek kapcsán felvetül a kérdés, hogy a kínai közönség piacának megnyerésén túl mennyire értelmezhető a jelenlegi elnyomó rezsim propagandájaként.

A Disney-remake-ekkel általában vagy az a baj, hogy változtatások nélkül lemásolják a eredetit, vagy a felismerhetetlenségig maszkírozzák gyermekkorunk bálványait. A 2020-as Mulan mélynek álcázott, de valójában nagyon közhelyes mondanivalóján túl ez utóbbi miatt válik élvezhetetlenné. Éppen ezért jobban járunk, ha egy ráérős vasárnapon beizzítjuk a VHS-lejátszót, és a megnézzük az eredeti Mulant, mintsem hogy akár egyetlen mozijeggyel is etessük a Disney pénzéhes gyomrát.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.