Tarkóra tetovált apahiány

Judd Apatow: The King of Staten Island / Staten Island királya

Judd Apatow legújabb filmjének forgatókönyve a rendező Y generációról alkotott víziójának és a főszereplőt alakító Pete Davidson felnövéstörténetének a szerelemgyereke. Bár a plakát minimum egy vad road movie fiatal ígéretét hordozza, a Staten Island királya a maga két órát meghaladó játékidejével épp az ellenkezőjét váltja be, de már csak a nyár legjobb gyógyszerrablás-jelenete miatt is megéri jegyet váltani rá.

A 40 éves szűz és az Ananász expressz rendezője New York legkevésbé népszerű külvárosába kalauzolja a nézőt, főszereplőjénél apatikusabb és életképtelenebb karaktert az egész államban aligha lehetne találni. Scott (Pete Davidson) lábai alól hét éves korában csúszott ki a talaj, amikor a szeptember 11-i terrortámadások során elvesztette tűzoltó édesapját, 21 éves korára pedig a legtöbb ambícióját is. Így hát egyedülálló anyjával él, Crohn-betegségére hivatkozva haverjaival füvezik, fájdalmát tetoválásokkal teríti be, és nézi, ahogy az élet elmegy mellette. Mindezt egészen addig, amíg egy általa okozott baleset folytán be nem kerül az anyja életébe a szintén tűzoltó Ray (Bill Burr), akinek jelenléte megkésve, de elindítja a gyász feldolgozásának hosszú és gyakran keserves folyamatát, melynek a végén a felnőtté válás áll.

Judd Apatow: The King of Staten Island / Staten Island királya

Apatow módszeresen rombolja le az apa köré épített mítoszt, miközben nem igazán igyekszik új színben feltüntetni a fiatal felnőttkorra jellemző útkeresés akadályait. Ennek ellenére ügyesen arányítja az amerikai független film által megteremtett mumblecore stílusjegyeit (amatőr főszereplő, improvizációnak ható dialógusok, természetesség) a mainstream komédia jellegzetsségeivel, a film egyedisége azonban nem ebben rejlik. A Staten Island királyának ízét ugyanis a mellékszálak, a ritkán mutatott, az amerikai álomtól távol eső helyek karakterei adják. Jattért verekedni kénytelen pincérek és lecsúszott, kocsmában sztorizgató tűzoltók világába pillanthatunk be a csodás operatőr, Robert Elswit értő tekintetén keresztül, hogy Scottal együtt mi is meghatódhassunk a tényen, hogy mennyi emberség szorult egy ilyen isten háta mögötti helyre. A lazán felszkeccset városi milliőben olyan epizódszereplők is feltűnnek, mint Steve Buscemi, akinek mi sem természetesebb, mint hogy egy exkokainos tűzoltót alakítson.

Judd Apatow: The King of Staten Island / Staten Island királya

A cselekmény fő szála a Scottot játszó, Saturday Night Live-ból ismert Davidson felnövéstörténetének (enyhén) fikcionalizált verziója, emiatt elmosódnak a határok valóság és film között. Ezt az átjárhatóságot erősíti a komikus természetes, laza játéka, mely által néha szerethetővé válik ez az Apatow-filmekből ismerős, ellentmondásos, „felnőtt testbe zárt gyerek”-karakter. A felnövéstörténetek toposzának megfelelően, a film központi eleme a múlttal, ez esetben az apakép hiányával  való küzdelem, ami a konvencionális elszakadás-önállósulás-visszatérés ívet követi. Scottot csak a családjukba „betolakodó” Ray képes kimozdítani a komfortzónájából, és sok küzdelem árán egy tökéletlen, de valós apaképet helyezni a főszereplőben irreális elvárásokat ébresztő régi helyére.

Judd Apatow: The King of Staten Island / Staten Island királya

A két órát meghaladó játékidő láttán sajnos sok néző meg fogja gondolni magát, de az elsőre öncelúnak tűnő gesztus valójában indokolt: Scott marihuánától füstölgő mindennapjai és a Staten Island-i, lassan hömpölygő idő érzete megkívánja a ráérősebb időkezelést, a film valóban vicces jelenetei pedig oszlopként tartják az érdeklődést. Apatow legújabb filmje talán csak kisvárosi felsőközéposztálybelieknek tud újat mutatni, s bár nem ad sokat hozzá a fiatal felnőttekről szóló filmek kánonjához, talán egy új tetoválásnál is nagyobb terápiás erővel bír.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.