Teljesen ismerősök

Cesc Gay: Sentimental / The People Upstairs / Szenvedélyes szomszédok

A Truman rendezőjének új filmje egy kiürülőfélben lévő házasság válságára kínálna kacér megoldást, de nem mer.

Pár éve a globális filmgyártásban ritkán tapasztalható méretű és jellegű szeizmikus mozgásokat indított a Teljesen idegenek című olasz film: úgy tapintott rá a korszellemre, hogy nemcsak az amerikaiak (akik mindent adaptálnak, nehogy véletlenül felirattal kelljen megnéznie a szegény nézőnek), hanem a spanyolok, németek, franciák, törökök, magyarok stb. is csináltak belőle egy-egy „nemzeti” verziót. Elég specifikus volt ahhoz, hogy érdekes maradjon, de eléggé általános, hogy minden ország belevizionálhassa saját neurózisait. A román verzió épp most dobbantott a TIFF-en (hamarosan írunk róla), de a fesztivál nyitófilmjének inkább egy spanyol mozit választottak a szervezők: a komikus műfajokban lassan veteránnak számító, jó színészvezető Cesc Gay új filmjét, az eredeti nyelven csak Sentimental címen ismert alkotást. Ami pont olyan, mint az öt évvel ezelőtti Teljesen idegenek: egy „egylakásos” kamarafilm, amelyben a kínos pillanatok nemcsak a komikum, hanem a katarzis forrását is eredményezhetik, olcsón és könnyen remake-elhető (játszódhatna Bukarestben, Budapesten, Bonnban és Bakuban is). Ráadásul a TIFF szervezői egy mesteri csellel ugyanezt a filmet nemcsak Kolozsváron, hanem 19 másik helyszínen vetítették, ezzel azt üzenve: bíznak benne, hogy a nagyvárosi, a kisvárosi, a falusi ugyanúgy fog kacagni rajta, székelynek, románnak egyformán smakkolni fog.

Kép a Szenvedélyes szomszédok című spanyol filmből

Nos, nem tudom, ez így van-e (nem voltam ott mindegyik helyszínen), de a Szenvedélyes szomszédok tényleg ügyesen lövi a be a középmezsgyét: elég pikáns ahhoz, hogy bárki felkaphassa a fejét rá, de elég szemérmes is ahhoz, hogy ne verje ki a (nem is létező) középosztály biztosítékait. A felszínen a szexről szól, ami mindig vonzó téma, de a négy szereplő mindvégig ruhában van: semmi nincs megmutatva, amitől feszengeni lehetne vagy kéne. Már-már az a kínos, ahogyan a forgatóköny lavírozik a határsértő és a biztonságos között, mindvégig inkább csak utóbbit súrolva. És hát azt is tudjuk már, hogy mindig minden a szexről szól, kivéve a szexet: ebben az esetben a házasság válságáról szól.

Kép a Szenvedélyes szomszédok című spanyol filmből

Ebben a filmben minden „közép”: középkorú a család, közép az osztály, még a lakás is középen van. Ennek eredményeképpen az új fenti szomszédok történései alaposan át, vagy inkább lehallatszanak. Konkrétan a szexhangok. Ami igencsak idegesíti Juliót (Javier Cámara), a zenetanárt. Neje, Ana (Griselda Siciliani) viszont szociálisabb lény, lehívja a szomszédokat (Belén Cuesta és Alberto San Juan) egy kis eszegetésre, és mondani sem kell, hogy több lesz a dologból, mint holmi kis udvarias eszegetés. Konkrétan cseszegetés lesz, provokáció, hajcihő, már-már botrány – de spoilerezni sem akarok, legyen annyi elég, amit már leírtam: a ruhák mindvégig fennmaradnak, az udvariasság mázától eltérően. Egy vicces hajtűkanyarral még a másik agyonremake-elt tévéfenomén, a Terápia is megidéződik egy rövid jelenet erejéig, de a status quo ereje túl erős a szereplők és a rendező számára is. A legvégén meghunyászkodik a film, minden marad a régiben, és nem tudni, hogy ez a húzás szomorú társadalmi kommentár akar lenni vagy inkább irónia: Gay nem annyira biztos kezű rendező, hogy egyértelmű legyen.

Kép a Szenvedélyes szomszédok című spanyol filmből

A le nem csapott, elmismásolt befejezéstől eltekintve szórakoztató alkotás a monhdatni valós időben játszódó, az eredeti spanyol plakáton kötőjellel szerepelő Senti-Mental, habár ez leginkább a remek színészeknek köszönhető: Javier Cámara ezúttal is erőfeszítésmentesen brillírozik, Belén Cuesta tökéletesen hazudja a naívát, Griselda Siciliani alaposan megkönnyíti a dolgunkat, ha úgy döntünk, hogy vele együtt akarunk megrökönyödni, a kicsivel kevesebbet használt, huncut Alberto San Juan pedig tökéletes csellója lesz a másik három színész két hegedűjének, illetve egy brácsájának. A kvaretett nagyszerű, de hűmekkora filmnyelvi bravúrokra nem kell számítanunk: kamaradarab lévén az ügyes vágás az egyetlen, ami miatt a Szenvedélyes szomszédok több lesz holmi lefilmezett színháznál. Vígjátéki premisszájához képest sok benne a közeli, félközeli, ami egyrészt jól kiemeli a magabiztosan vezetett színészeket, másrészt egyértelmű lesz tőle, hogy ez igazából mégiscsak tévéfilm, vagy legalábbis a streaming-formátum terméke: mondhatni alapkövetelmény, hogy telefonon is élvezhető legyen.

És fejemet teszem rá, hogy a Tökéletesen idegenekhez hasonlóan 1-2 éven belül megszületnek ebből is a „nemzeti” verziók.

tiff 2021 című dossziénkból:



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.