Melengető és fojtogató ölelés

Mona Fastvold: The World to Come

Mona Fastvold norvég rendező filmjének szinopszisa alapján könnyű arra következtetni, hogy a Céline Sciamma rendezte Portré a lángoló fiatal lányról nemzetközi sikerére alapozva próbálja meglovagolni a fojtott hangulatú, előző századok valamelyikében játszodó leszbikus melodráma műfaját (már ha beszélhetünk ilyenről). Bár a történet és az mögötte rejlő morális probléma nagy vonalakban ugyanaz, Fastvold szerzőisége szinte pofoncsapásként éri a fölényesen legyintő nézőt. Kelly Reichardt és Wim Wenders stílusát idéző minimalizmussal, lebilicselő lassúsággal építi fel két feleség egymás iránti szerelmét, miközben a házasság intézményével együtt demitizálja a vadnyugatot is.

Abigail (Katherine Waterston) és Dyer (Casey Affleck) a város körforgásától távol, egy erdő melletti farmon élnek. Míg Dyer eladja a farmon termelt árut, az otthon maradó Abigail házimunkát végez és szabad perceiben egy naplószerű füzetbe írja le egyszerű életének igen költői megfigyeléseit. Inkább baráti, mintsem romantikus viszonyukat négy éves lányuk halála tette rezignálttá, egymásra találásukat izolált, monoton életkörülményeik is megnehezítik. Ebbe az állóvízbe tapos bele a szenvedélyes Tallie (Vanessa Kirby) és férje, Finney (Christopher Abbott), akik egy közeli farmra költöznek, így ők lesznek Abigail és Dyer egyetlen szomszédai. A két érzékeny nő barátsága gyorsan egymást kerülgető, klasszikus értelemben vett udvarlássá, majd halálra ítélt szerelemmé válik. A lassan hömpölygő történet feszültsége végig fent marad, és ez nemcsak a viszony törvénytelenségének, hanem a férjeikben ébredő gyanúnak is köszönhető.

Kép a The World to Come című filmből

Fastvold a főszereplő Abigail belső narrációjával ellensúlyozza a merengős történetmesélést. Az eseménymentes mindennapok mozdulatlanságát és a Tallie-tól külön töltött idő fájdalmát dátumokkal ellátott inzertekkel érzékeltetei. A film legfontosabb problémái a főszereplő önmagának feltett kérdéseiből és a két protagonista dialógusaiból bújnak ki anélkül, hogy szájbarágóssá válnának. Az anyaság problémás kérdése, a nők társadalmi szerepe, a patriarchális struktúra béklyói is megfogalmazásra kerülnek, ami még szubverzívebb irányba tolja ezt az egyébként is „revizionista western” alaphelyzetű történetet. Ezt csak fokozzák az erős, 21. századi érzelmi intelligenciával rendelkező hősnők mellett álló férfi karakterek. A filmet producerként is jegyző Casey Affleck szerető, csendben beletörödő férjként tűri el felesége távolságát, míg Christopher Abbott karaktere erőszakkal próbálja belekényszeríteni Tallie-t nemcsak a jó feleség, hanem az anya szerepébe is. Esendő, olykor tehetetlen karaktereik egészen más képet mutatnak a vadnyugatról, mint a klasszikus westernek.

Kép a The World to Come című filmből

A The World to Come nemcsak a narratíva, hanem a képiség szintjén is egy erősen költői film. André Chemetoff 16 mm-re forgatott festői képei érzékeny vizuális nyelvre fordítják Abigail és Tallie egymás iránti szenvedélyét és a házasságukban tapasztalt magányt. Az időjárásnak kitett, végtelen, szó szerint be nem határolt életterüket néha romantikusnak, máskor paradox módon börtönszerűnek láttatja a kamera. Kiszolgáltatottságuk ábrázolásának fő vizuális eszköze az őket körülvevő természet naturalista ábrázolása. Hőseink napjait a természet irányítja, ami hol segíti őket, hol az életükre tör (hóvihar, esőzés, tűz). A tág beállításokban megmutatott, erdei tisztáson magányosan álló otthonaik házasságuk szimbólumai: biztonságot jelentő menedék és börtön egyszerre.

Kép a The World to Come című filmből

A leszbikus viszony által megteremtett voyuerizmust naturalista törekvés próbálja ellensúlyozni: egy-egy szexuálisan túlfűtött jelenet után gyakran megfagyott csirkéket, kibelezett állatokat mutat a kamera. Fastvold ezekkel az ellenpontozásokkal operálva, nézőszámot emelő szexjelenetek helyett inkább a vágyakozás erotikáját exponálva teremti meg a kettejük közti izzást. Az Abigailt játszó Katherine Waterston uralja a játékidőt, összetett színészi eszköztára mellett néha eltörpül az Oscar-várományos Vanessa Kirby kissé lapos femme fatale-imitációja. Az egész filmet átható érzékiséget erősíti a Daniel Blumberg Johnny Greenwood stílusát idéző, éteri, a szereplők és a táj közti feszültség ihlette filmzenéje. És ha már ennyi szó esett a tájról, meg kell említenünk, hogy a filmet egyébként teljes egészében Romániában forgatták, és a technikai stáb jelentős része is román szakemberekből áll.

Kép a The World to Come című filmből

A The World to Come felszíni hibái és olykor giccses dramaturgiai döntései ellenére is egy nagyon erős, szívszorító dráma. Az előítéletek ellenére nem exploitálja a leszbikusságot, nem egy megfilmesített feminista lecke, és nem is egy lassan irányzattá váló történettípus hátszelén akar feljebb repülni. A norvég rendezőnő filmje egy igazi filmvászonra készült lassú film, időutazás a történet és a stílus szintjén is. Fontos témákat boncolgató, szerzői dráma egy kor és társadalom által ellehetetlenített szerelemről, a természet egyszerre melengető és fojtogató öleléséről.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.