Tiszteletpéldány

Az MMA Kiadó Jankovics Marcell-albumáról

Talán kevés embernek kell bemutatni Jankovics Marcellt, akinek munkáin több generáció nőtt fel, miközben ornamentikus stílusával egyszerre volt képes magasművészetet és kulturális népszerűsítést is művelni. A Magyar Művészeti Akadémia kiadványa jórészt a képzőművészeti albumok, kiállítás-összefoglalók modorában próbálja meg összegezni grandiózus képanyaggal ezt az életművet.

A kötet célja inkább az illusztrálás és a tiszteletadás a művész előtt. Bár azon lehet vitatkozni, hogy a 21. század digitális korában van-e még létjogosultsága egy ilyen monstre kiadványnak, a Fejérvári Gergely által szerkesztett könyv megpróbálja a legtöbbet kihozni műfajából. Ez már csak azért is nehéz, mert Jankovics oeuvre-je nemcsak az animációs rendezésekben merül ki, hanem komoly művészettörténeti, produceri, közéleti-politikai, írói, egyetemi tanítói szerepeket is magában foglal. Persze egy ilyen volumenű tiszteletkönyvnek nem célja, hogy az amúgy is lezáratlan életpálya minden oldalát megmutassa. Különösen igaz ez azért, mert vélhetően (s ez a könyvben is megjelenik exkluzív jelenetképekben) Jankovics új projektje, a közelgő Toldi (2020) című filmsorozat (és egész estés animáció) újabb nagy dobásnak ígérkezik.

A 304 oldalas kötet alapvetően öt aránytalan részre bomlik. Az elsőben maga a szerző mutatkozik be és vet számot műveivel (Életpálya, 7-10. o.). „Osztályellenségnek” számító családban született, pannonhalmi diák volt. Építésznek készült, de csak betanított munkás lehetett, tehetségét azonban felfedezték, és így került a Pannónia Filmstúdióhoz. Jankovics felsorolja munkásságából kiemelkedő négy egészestés rajz-játékfilmjét (János vitéz, Fehérlófia, Ének a csodaszarvasról, Az ember tragédiája) és 25 könyvét. (Ebből jó nagy adagot prezentál még az album ötödik része, az egyébként precíz és iránymutató biblio- és filmográfia: Függelék, 297–304. o.). A magát javíthatatlan optimistaként jellemző Jankovics önvallomását azzal zárja, hogy „ha mindazt megcsináltam volna (ti. rajzfilmeket), amit nem csinálhattam meg, akkor nem tudtam volna megcsinálni, amit megcsináltam” (9. o.).

S hogy mi az, amit meg tudott csinálni? Ebből igyekeznek számot adni a kötet belső részét képező tanulmányok. A második rész így Varga Zoltán: Sziszifusz a csúcson – Jankovics Marcell animációs filmjei című (11–39. o.) összefoglaló tanulmánya a művész mozgóképes világait elemzi, de már felütése is előrevetíti a könyvre jellemző főhajtást: „Jankovics Marcell […] filmjeiről szólva nehéz elkerülni a szuperlatívuszokat” (41. o.). A 112 hivatkozásból, 12 alfejezetből álló dolgozatban Varga a tőle korábban is megszokott konstruktivista filmelemzéssel veszi górcső alá az életművet. Munkája jól kiegészíti korábbi írásait, pedig felütése szokatlanul publicisztikai ízű. A szerző az utóbbi időben több olyan monográfiát tett le az asztalra, amelyben részletesen elemzi Jankovics műveit. Kritikai munkásságához következetesen nem ismétli önmagát, ezért a már megjelent és bemutatott Magyar népmesék (1977–2011) és Mondák a magyar történelemből (1986–1988) sorozat kevesebb terepet kapnak e könyvben.1

Jankovicsot a tanulmány a nagy generációhoz (Reisenbüchler Sándor2 , Szoboszlay Péter3) sorolja. 1965-ben kezdődik önálló pályája, amikor filmrendezőnek nevezik ki, és ekkor készíti el a Szilveszteri legenda című rövidjét, de Varga az Álmok szárnyán című 1968-as reklámanimációjához köti a művész stilisztikai szemléletváltását (12. o.). Jankovics mese- és mítoszkutatói érdeklődése miatt kezd hosszú filmek készítésébe. Varga sommásan jegyzi meg a rendezőről, hogy „pályájának meghatározó íve az elmozdulás a korai pályaszakaszt fémjelző karikaturisztikus animációtól az életmű tudatosabban formált – és szívesebben vállalt – darabjai által képviselt ornamentális animáció felé” (13. o.). Ennek eszköze, a metamorfózisokat mutató képépítkezés lesz legjellemzőbb vizuális védjegye. Stílusában egyszerre az elitművészetet és a populáris fogalmazásmódot használja (14. o.).

A tanulmány gerince e metamorfózis motívumára helyezi a hangsúlyt, amelynek segítségével a rendező a terek és figurák összekapcsolását tudta megjeleníteni. Ennek célja az álomszerűség szabad manifesztációjának művészi megjelenítése. A filmesztéta stílusa világos, követhető, elemzésében minden műre értelmezést ad. Az alakváltozásokat már a groteszk Gusztáv (1964–1968) sorozatban megtalálja, a minimalistának számító Triptichonban (Mélyvíz, 1970; Sisyphus,1974; Küzdők, 1977) és annak kibővítésében (Prometheus, 1992) pedig a küzdés és az elmúlás ellentétpárját állítja egymással szembe. A János vitézben (1973) és a Fehérlófiában (1979–1981) az ornamentikát ötvözi a pszichedelikus stílussal, elköteleződik a népmesei dimenzió mellett, de ugyanakkor civilizációs témákat is felvet. Varga szerint a torzóban maradt Biblia – Teremtés (1989) az átmenet filmje a Fehérlófia és Az ember tragédiája között (50.o.), amelyekben a rendező a mítosz és a történelem metszéspontjait keresi. Szerinte Jankovics életművében a történelmi ismeretterjesztés optimista kicsengésű emlékező műveit (Mondák…, Ének a csodaszarvasról, 2001;[12] Árpádok emlékezete, 2015–2017) a körök és forgások szimbólumaival megjelenített komorabb haláltáncával (Az ember tragédiája, 1990–2011) állítja ellentétbe. Kár, hogy az elemző azt nem említi meg, hogy vajon Az ember tragédiája sorozatverziójának sötétebb zárását miért puhította az alkotó a moziverzióban optimista szépelgésre. Varga hol részletes karakterjellemzésekkel, hol gondolatébresztő képi analízissel írja le a műveket. Még annak ellenére is, hogy a kötet kifejezetten a tiszteletadásra épül, a filmesztéta bátran kritizálja és értékeli a gyengébb és erősebb alkotásokat (30. o.). Reméljük, e vázlat (és a korábbi írások is) csak egy nagyobb ívű monográfia előképe. A szövegen érezni, hogy írója nem alibi szócséplést akart csak közölni.

Az akadémikus Hoppál Mihály írására, amely a kötet negyedik nagy részét teszi ki, ez nem mondható el. Varga és Hoppál szövege között több mint 150 oldalas képanyag áll még (Képgaléria: 72–246. o.), amely főleg az animációs munkák közül válogat, de helyet kapnak benne a könyvillusztrációk és a premier előtt álló Toldi jelenetképei is. Hoppál Kultúrtörténeti tanulmányok (247–295. o.) fejezetének furcsa címe is jelzi, hogy klasszikusabb áttekintést olvashatunk, amely fókuszában Jankovics tudományos, szimbólumkutató és közéleti munkáit vázolja fel. Varga munkája mellett azonban egysíkú ez a rész. Hoppál semmilyen átfogó narratív elemet nem használ elemzésében, inkább úgy tűnik, hogy saját – jórészt Jankoviccsal való barátsága és közös munkái miatt – jegyzeteit és néha naplóját (pl. 286. o.) tárja az olvasó elé. Dolgozatát hat részre osztja, amelyekből az első kettőben Jankovics szimbólumkutatásainak köteteiről olvashatunk (Tanulmányok, Könyvek című alfejezet). Ennek fő szála, hogy a jellemzett művész az égbolthoz társított képzetekből vezeti le a mítoszok nagy részét. Mivel ez Varga szövegében is benne van, ezért nem igazán árul el semmi újat ezzel a szerző. Erre egy idő után Hoppál rájön, s míg első négy-öt könyvét részletesebben elemzi, később munkáit inkább csak hasonló szófordulatokkal ismerteti. Természetesen a szövegben találkozhatunk Jankovics kötetei közül a többszerzős Jelképtárral (Helikon, 2004), A Nap könyvével (Csokonai, 1996), a 3+1 – A négy évszak szimbolikájával (Csokonai, 2008), a felvidéki templomokat és a filmjeit bemutató művészi albumok sorozatával is. Megemlítendő, hogy a 700 oldalas Lékiratok (Helikon, Bp., 2014) című önéletrajzi könyvének jellemzése meg sem jelenik a tanulmány(ok)ban. Ennek ellenére a néprajzos összefoglalója hasznos enciklopédikus tudást nyújt, ám folyószövegként inkább Varga tanulmánya állja meg jobban a helyét.

A „befejezés” (Közéleti–közösségi ember, Utóhang; 283–296. o.) viszont kifejezetten kiábrándító. Egyrészt azért, mert Hoppál szövege, valamint Jankovics politikai nézetei és idézetei összefolynak. Ez még nem lenne olyan nagy probléma, ám a két „szerző” a nemzethalál gondolatának vízióját még mindig a vizuális elbutításban látja. 2020-ban is, az internet és az okostelefonok világában is attól féltik a jövő nemzedékét, hogy a televízión keresztül „kulturálódik” (16 évvel ezelőtti adatokra hivatkozva, vö. 296. o.). Ráadásul a Trianonról (a művész 2019-es kötete és kiállítása) szóló fejtegetéseik hamisak és egyoldalúak, már-már a politikai érdekek káros dimenzióiba tartoznak. Ha Hoppálnak és Jankovicsnak tényleg ez a véleménye a Trianon előtti Magyarországról, amit a könyvben leírtak (292–295. o.), akkor először is melegen ajánlom a magyar történelem 18-19. százada hiteles forrásainak tanulmányozását, másodszor pedig meg kell állapítanom, hogy bizonyos politikai körök gondolkodása száz év alatt sem változott semmit. Nagy kár, hogy az utolsó oldalakra már csak zavaros, idősödő fantazmagóriák és morgolódások képezik egy életműjellemzés lezárását.

Tanulság ezzel együtt talán az, hogy ideje lenne már egy színvonalas, reflexív és átfogó monográfia megírása a talán legjelentősebb magyar animációs rendezőről. E kötetből ki is derül, hogy megvan erre az alkalmas ember. Eme képzőművészeti album pedig betölti tiszteladó célját: egy életmű illusztratív bemutatását reprezentálja, miközben hasonló tematikájú albumok mellé helyezve szépen díszítheti tulajdonosa könyvespolcát.

Fejérvári Gergely (felelős szerkesztő), Hoppál Mihály, Varga Zoltán (szerzők): Jankovics Marcell. MMA Kiadó, 2019. 304 oldal


1 Varga Zoltán: A kecskeméti animációs film, MMA– Kecskemétfilm, Bp. 2019. 81–130.o.170 – 175.o. Hasonló feldolgozás, amely Jankovics ornamentikus stílusát elemzi: Varga Zoltán: A magyar animációs film: intézmény- és formatörténeti közelítések. Apertúra Könyvek – Pompeji, Szeged, 2016. 191–232.o.

2 Féjja Sándor: „Talán az egyszerűségemben volt a titkom”, In. Filmkultúra Online, 2004 http://www.filmkultura.hu/regi/2004/articles/profiles/reisen.hu.html (Utolsó letöltés: 2020. 07. 04.)

3 Varga Zoltán: A játék komolysága – Szoboszlay Péter animációi, In. Filmvilág, XLVIII. évf. (2005) 10. sz. 34–35.o. http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8394 (Utolsó letöltés: 2020. 07. 04.)



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.