Y generáció sodrásban

Jacques Audiard: Les Olympiades, Paris 13e / Párizs, 13. kerület

A próféta és a Rozsda és csont rendezője ezúttal egy generációt definiáló, pezsgő alkotással tért vissza Cannes-ba. A Párizs, 13. kerület egy szenvedélyes szerelmi négyszög történetébe csempészi bele a húszas-harmincas fiatalok zeitgeistját, ahol a konzumerizmus akár az emberi testek habzsolásáig és kiárusításáig is vezethet.

A most húszas és harmincas éveikben járó fiataloknak, noha nincs meg a saját háborújuk vagy világra szóló forradalmuk, ezen „nehezítő körülmények” hiányára hivatkozva a társadalom rengeteg olyan elvárást szült, amitől generációjuk alig jut levegőhöz. Az egyetemi oktatásban való már-már kötelező részvétel, a lakás- és diákhitelek 22-es csapdája, a közösségi média kirakatvalósága együttes erővel üzen a fogyasztói-információs társadalom legújabb tagjainak: fogyasszatok, hogy fogyaszthatóvá váljatok! A cannes-i „visszatérő”, Jacques Audiard legújabb nagyjátékfilmje, a Párizs, 13. kerület, egy szenvedélyes szerelmi négyszög történetébe csempészi bele a húszas-harmincas fiatalok zeitgeistját, ahol a konzumerizmus akár az emberi testek habzsolásáig és kiárusításáig is vezethet. Mindazonáltal Audiard rendezése abból nyeri erejét, hogy a Párizs, 13. kerület megmarad a fiatalság pezsgő himnuszának és a nagy rohanásban éppen csak egy pillanatra fedi fel magát egy-egy olyan nyom, ami az új generáció sajátos kihívásaira utal.

Kép a Les Olympiades, Paris 13e (Párizs, 13. kerület) című francia filmből

A tajvani felmenőkkel bíró Émilie (Lucie Zhang) – bár nagy presztízsű egyetemet végzett – call centerben dolgozik robotmunkásként. Párizs egyik tömbházakkal feldúsított negyedében élve lakótársat keres. Ekkor lép be az életébe Camille (Makita Samba), az elragadó tanár és doktorandusz, aki – ha magánéletről van szó – teljességgel nonkonfromistának mutatkozik. Émilie és Camille között seperc alatt egy zavaros, definiálatlan kapcsolat alakul ki. Mindeközben a harmincas évei elején járó Nora (Noémie Merlant) „öreg diákként” próbál egy egyetemi közösségbe beilleszkedni. Az asszimilációs folyamatot azonban rémálomszerű helyzet töri meg. Diáktársai egy híres szexchat-munkással, Amber Sweettel (Jehnny Beth) keverik össze Norát és ebből az összemosásból képtelen kilépni. Talán abban bízva, hogy ő tud a legtöbbet a szexuális abúzus különböző formáiról, Nora felkeresi hasonmását és ezáltal önnön határait is felülírja.

Kép a Les Olympiades, Paris 13e (Párizs, 13. kerület) című francia filmből

A film forgatókönyve Adrian Tomine amerikai képregényszerző három rövid története alapján íródott, az adaptálásban pedig nem csak Audiard, de Léa Mysius és az a Céline Sciamma is részt vett, aki a nagy sikerű Portré a lángoló fiatal lányról című filmet jegyzi. A Párizs, 13. kerület a három történetet két párhuzamos cselekményszál kibontásával, majd egybefonásával kovácsolja össze. A sztereotipikusan szólva „franciás” szerelmi vihar akarva-akaratlanul a (francia) mozi nagy klasszikusát, Truffaut Jules és Jim-jét idézi, míg a fekete-fehér fényképezés, a banlieue-i környezet és a kulturális diverzitás Kassovitz kultfilmjét, A gyűlöletet visszhangozza.

Kép a Les Olympiades, Paris 13e (Párizs, 13. kerület) című francia filmből

Audiard rendezése így a francia mozi családfájának trónörökös gyümölcsévé avanzsál, de pontosan azért, mert a szerző képes túllépni a „rokonokon” és filmje több lesz holmi eklektikus omázsnál. Hiszen az unortodox szerelem fogalma rengeteget alakult az elmúlt félszázadban. A Párizs, 13. kerület karakterei a test és test közötti kapcsolatot radikális szintre emelik azáltal, hogy a vonzalom immár nem csak nemet vagy éppen bőrszínt ír felül, hanem fizikai távolságot is. A nagybetűs Másik rossz felbontású arcképét nézve ugyanúgy megszülethet bennünk az intimitás érzete – vagy legalábbis annak vágya. Persze ez a reveláció önmagában nem újdonság, ami viszont már inkább az, hogy Audiard az online bevonásával az offline érintkezéseknek ad újszerű kontextust.

Kép a Les Olympiades, Paris 13e (Párizs, 13. kerület) című francia filmből

Az egyik történetszálban egy szexpartner-kereső applikáció, míg a másikban egy vulgáris szexchat szolgál eszközként a valós fizikai kontaktus eléréséhez. A szerző ellenben nem mond ítéletet az 21. század párkeresési metódusai felett, puszta tárgyilagosságával arra ösztönöz, hogy a fogyasztói-információs társadalom korrelációira mi magunk bukkanjunk rá. A fiatal felnőttek generációja ebben a képletben egyszerre fogyasztó és „fogyasztott”. Elvégre az internet végtelen számú partnert kínál és végtelen lehetőséget a szexuális igények kielégítésére, de mindeközben a felhasználó testéből szintén árut farag. Az e mögül kibukó – nemtől független – objektifikáció pedig bizonyára összefügg azzal az elkötelezettségi problémacsomaggal és kiüresedett magánnyal, amivel a film hősei szembe kerülnek.

Kép a Les Olympiades, Paris 13e (Párizs, 13. kerület) című francia filmből

A Párizs, 13. kerület bája, hogy a társadalomkritikai élt lényegében díszletté szelídíti, megóvva önmagát a nagyotmondás és a tanmese veszélyeitől. Így a fiatalság egyetemes törvénye – mely szerint az mindig játékossággal párosul – Audiardnál sem rezdül meg. A film huncut humora, Rone vitalitást sugárzó elektronikus zenéje és a videoklipszerű lassítások megteszik a hatásukat. Paul Guilhaume intim kézikamerája úgy simul a szereplőkhöz, akár test a testhez, kameraszeme végig karakter-, semmint képközpontú. A hangulatteremtés tehát hibátlan, de a jelenetek összessége – a hirtelenül lekerekített végkifejletig – impressziók sorozatát szuggerálja és ezzel együtt egyfajta eldöntetlenséget. A rendező hol a történethez, hol inkább a hangulathoz tesz hozzá, mintha képtelenség lenne a kettőt egyszerre adagolni a néző számára.

Audiard legújabb filmje így végül nem képes rálicitálni előző munkáira, de ha a szerző mezőnyén belül nem is, az idei cannes-i filmek lajstromában megállja a helyét a Párizs, 13. kerület. Megkapóan szuggesztív erejével a fiatal felnőttek specifikus kihívásaira hívja fel a figyelmet, viszont ami ennél fontosabb, hogy empátiával ábrázolja hőseit, akik egy új, elszemélytelenedett világban vágyakoznak az emberi érintés után.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.