Záporozó víz és taps

18. TIFF-megnyitó; Tudor Giurgiu: Parking

A TIFF ünnepélyes megnyitói a fesztivál első, péntek estéjén rendszerint remek alkalmak arra, hogy a fesztiváligazgató Tudor Giurgiu elsorolja a legújabb statisztikákat, az indított projekteket, a meghívottak lajstromát, amelyek minden évben az előzőhöz képest nagyobbak, rangosabbak, felemelőbbek, ám a pompát rendszerint eső fenyegeti. Idén az ég áldása és a szervezők kiskezében percenként frissített iPhone-ok időjárás-előrejelzője alaposan keresztülhúzták a reményeket.

Miután jó félórát áztunk a főtéren, közölték, hogy Giurgiu nyitófilmét a nagyvászon helyett az összes belvárosi, zárt fedelű helyszínen vetítik, amely mozdulat így nullázta a műsorfüzetek esti programpontját, helyette a tervezettnél nagyobb nyilvánosságot adott a fesztiváligazgató által rendezett negyedik játékfilm bemutatójának. Giurgiu konjunkturális sztárolása ezen a ponton némi keserű mellékízzel szolgált egyrészt, másrészt további egy órával későbbre helyezte a vetítés kezdetét, de előtte még a körülmények kényszerítő erejével alaposan megnyirbálta a nyitóbeszéd és az önmarketing pompára hangolt modorát.


Elmaradt így a statisztika, viszont röviden, színpadra felszaladós és onnan gyorsan lepucolós sebességgel felsorakozott az 18isTIFF tizenegy fiatalja, azok a 18. életévüket alig vagy még be nem töltött maturánduszok, akik ebben az évben arculatilag képviselik a nagykorúsodott TIFF-et. Megemlékeztünk továbbá, pillanatok alatt, az idén elhunyt Tudor Caranfil filmkritikusról, és hasonlóan, három percben mérhető időben bemutatásra került a TIFF Unlimited, egy olyan online-streaming szolgáltatás, amelyet a kelet-európai filmfesztiválok közül elsőként indítanak útjára, és amelyen a fesztivál mindenkori díjazott vagy kiemelkedő alkotásai tekinthetők meg otthon, némi előfizetés fejében. Michel Gondry francia rendező is mondott pár szót az általa (is) tető alá hozott Amatőr Filmüzemről (Uzina Filmelor de Amatori), amelyet a Kolozsvár határában (a Lomb utcában) található CREIC-ben építettek fel, és amely 15 teljes díszletével alkalmat kínál arra, hogy bárki ingyen, három órában kipróbálhassa ötleteit és forgasson. [A Gondry-projektről holnap számolunk be – a szerk.]

Végül következett a Parking vetítése, Giurgiu román-spanyol-cseh koprodukcióban forgatott szerelmi drámája. A történet valós eseményekből gyúrt cselekményének főszereplője Adrian, egy román vendégmunkás Spanyolországban a 2000-es évek elején, aki nyilván feketén, a hatóságok tekintetétől messze egy városszéli autópark őre Córdobában havi nyamvadt 300 euróért. Napjai lassan telnek, némi izgalomra az éjszakák adnak okot, amikor például honfitársai rabolnak a szomszédban, vagy a Porsche eltűnését firtató tulajdonos ragadja meg grabancát a rácsozaton keresztül. Adrian unatkozik tehát, de a sors elviszi egy közeli tengerparti városkába, ahol találkozik a férjezett Mariával. Rögtön szügyig cuppanunk a románcba. Ismerkednek, kissé félszegen udvarolnak, persze titokban, de szerelmük erős, kibír szöktetést, nyomort, az autópark főnökének veszélyes játékait, szeszélyeket, mindent tehát, és hol lenyugodva, hol kissé felpörögve végig éberen tartja a néző figyelmét. Időnként némi irodalmi hivatkozások hangzanak el, számtalan nosztalgikusra faragott, amatőr házi felvételeket idéző emlékkép gazdagítja az elbeszélést, a kényszerűségből idegenben szakadt honfitárs és fűzfapoéta kimaxolt búbánata.

Adrian figurája tulajdonképpen a bestseller-író Marin Mălaicu-Hondrari, aki valóban átélte mindazt, amit Giurgiu ábrázol a Parkingban, s a látszatra végzetes sorsú spanyol haverja is él és virul (mindketten felszaladtak a színpadra), ilyen szempontból tehát a rendező is igyekezett minél életszerűbbé tenni az alkotást. Javarészt sötét tónusú, esti vagy természetes megvilágítású képsorokkal dolgozik, a párbeszédek suhogóan hétköznapiak, a gesztusok itt-ott kissé elnagyoltak, s az emberi kapcsolatokból is néha hiányzik a szükségszerű átvezetés az ismerkedés kezdeti bizonytalanságából az intimebb vallomásokba és mélyérzelmi aktusokba, de mindez olyan nagyon nem zavaró. Könnyen unalomba fulladhatna helyenként, viszont a cselekmény két alaphelyzetéből és a néző zsigeri azonosulásvágyából eredendően mégiscsak tud izgalmat biztosítani, a váltakozó intenzitásra hangolt cselekményszálakból harmonikus egységet teremt a gyakorlott Giurgiu. Kissé túlcsordul alkalomadtán a spanyol és román vérmérséklet csöpögő romantikája, ám a főhőst alakító Mihai Smarandache nyílt arca és becsületes alkata ebből a giccs-csapdából is kivezet. A Parking langyos élményével távozva végsősoron megbocsáthatónak értékeltem a bőrig áztatás előjátékát.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.